Fél évszázaddal 1968 után

2018. január 21.

Címkék: Alexander Dubček, Varsói Szerződés, Prága, Ludvík Svoboda

Szabó Ákos

történész

Amikor a tizenkilenc éves egyetemista, Jan Palach 1969-ben megjelent a prágai Vencel téren, hogy önégetéssel mutasson példát az apátiába süllyedt és eltört gerincű Csehszlovákiának, még teljesen más hangulata, atmoszférája volt a térnek. Azon a tragikus januári napon, amikor égő áldozatként életét adta elveiért, minden megváltozott Csehszlovákiában. A szovjet segítséggel elfojtott prágai tavasz a Csehszlovák Kommunista Párt moszkovita szárnyának győzelmét hozta, véglegesen háttérbe szorítva azokat, akik nem tartották magukat az „előbb lövünk, majd kérdezünk” elvéhez, ezen felül kristálytiszta választ adott mindenkinek: az országban pontosan az történik, amit Moszkvában elhatároznak. Apellátának helye nincs.

Ebből a csapdahelyzetből az Alexander Dubček vezette reformerőknek sem sikerült kimászniuk, pedig 1968. január 5-én az ortodox kommunista, Antonín Novotný helyében éppen Dubčeket tették meg a Csehszlovák Kommunista Párt első titkárának.

Teljes cikk

A zsidó értelmiségiek és a jobbágyok - Politikailag korrektül

2018. január 17.

Címkék: értelmiség, Vajda Mihály, jobbágymentalitás, demokratikus ellenzék

Schmidt Mária

történész

A magyar „demokratikus ellenzék” egyik legtekintélyesebb, ha nem a legtekintélyesebb tagja, Vajda Mihály. Életrajzi kötetét a Magvető adta ki Szög a zsákból címmel. A könyv irodalmi ihletettségű visszaemlékezés, töredékeket, illetve egy szakmai interjúfélét is tartalmaz. (Vajda Mihály: Szög a zsákból. Tények és tanúk. Magvető Kiadó, Budapest, 2017)

Ez utóbbi egy fontos részletéből idézek azért, hogy segítsen tájékozódni arról, hogyan is gondolkoznak rólunk és hazánkról azok a Nyugaton is beágyazott, az ottani „haladó”, értsd: marxista körök számára is eligazítást nyújtó megmondóemberek, akik közül Vajda úgy teljesítményét, mint személyes integritását tekintve is kiemelkedik. A szöveg önmagáért beszél, különösebb elemzést nem igényel. Csak azt teszi egyértelművé és nyilvánvalóvá, amit úgyis mindenki érez és tud, de amiről a politikailag korrekt kánon béklyói miatt senki sem mer beszélni. Le a kalappal előtte, hogy ő megtette. Hiszen, ha bárki ilyet, vagy ehhez hasonlót feltételezne, azt azonnal antiszemitának bélyegeznék.

Teljes cikk

FELHÍVÁS!

2018. január 15.

Címkék: 1956, Budapest ostroma, háborús rekvizítum, gyűjtés

Békés Márton

történész

Dokumentáljuk Budapest még meglévő világháborús nyomait, a forradalmi harc emlékeit és a hidegháborús paranoia maradványait. Ha látsz valamit – szólj!

A magyar főváros a 20. század derekán vívott konfliktusok gyújtópontjában helyezkedett el. A főváros 1944/45-ös megszállásai, 51 napig tartó ostroma, a front átvonulása, a heves bombázások, majd 1956 forradalma és szabadságharca, és az ötvenes éveket meghatározó hidegháborús paranoia másfél évtizedig tartó háborús állapotot jelentett. Budapest az a város, ahol majd’ minden utca volt már frontvonal és szinte minden tér döntött el csatát. A mai napig golyónyomtól heges homlokzatok, súlyos történelmi emlékek láthatatlan árnyéka és óvóhelyek hűvösének utcára áradása figyelmeztet rá, hogy a nagyváros az ellentétek átjáróháza. A város színház, ahol a kisszerű személyes drámák mellett történelmi tragédiák is lejátszódnak.  

Teljes cikk

„Keresem a szót, keresem a hangot”

2018. január 09.

Címkék: anti-pluralizmus, pluralizmus, jobb és baloldal, Anne Applebaum

Schmidt Mária

történész

Van, aki megmondja, hogy mit szabad

Van, aki nem teszi, amit nem szabad

Van, aki nem tudja, hogy nem szabad

és olyan is van,

amiről nem értem, hogy miért szabad?

Mindenki másképp csinálja…”

                            (LGT, 1977)

 

Év végi cikkében, Anne Applebaum a Washington Postban a nyelvről és a kifejezések pontosságának fontosságáról, ezen belül bizonyos fogalmak használhatatlanságáról értekezett. Azt ígérte, hogy az előttünk álló évben tartózkodni fog a „szélsőjobboldali” és „populista”, „fasiszta”, illetve „neobolsevik” címkék használatától. Helyettük beéri az „anti-pluralista” jelzővel.

Vegyük sorra, hogy a fenti, mostanra elvetett fogalmak alatt a történész asszony mit ért, és mivel indokolja, hogy az előttünk álló évben nem akarja használni őket.

Applebaum értelmezésében a „szélsőjobb” azt jelenti, hogy kereskedés-ellenes (?! − ezt nem sikerült megfejtenem), piacellenes, és a nemzetállamnak nagyobb szerepet adna, vagy „mint pl. Magyarországon, támogatja az uralkodó párthoz közel álló oligarchákat.” Érdekes, hogy az eredetileg baloldalinak számító politikai tartalmakat Applebaum szélsőjobboldaliként azonosítja be. Arra nem tér ki, hogy a fenti, hagyományosan baloldali célok miért kötöttek ki az ellenoldalon. Pedig nyilván tudja, hogy a huszadik század kilencvenes éveinek „új baloldalát” képviselők, Blair, Clinton és Schröder, illetve nálunk Gyurcsány, cserélték le őket a neoliberális gazdaságpolitikához jobban illő politikai célkitűzésekre. Ez a magyarázata annak, hogy a neoliberális gazdaságpolitika nyilvánvaló csődje mostanra a liberálisokkal együtt a baloldalt is a senki földjére juttatta errefelé. Mert az üzleti világ támaszának és szövetségesének címéért folyó versenyfutásban a hagyományos jobboldal olyan hatalmas előnnyel rajtolt, hogy rendesen lekörözte őket. Az elárvult baloldali szavazók képviseletét átvették az általa kritizált sikerpártok pl. a Fidesz és a PiS (Prawo i Sprawiedliwość, azaz Jog és Igazságosság) , illetve Trump, akik a jobboldal politikai üzenetei közé a munkavállalók érdekeinek képviseletét is beillesztették.

Teljes cikk

Elrabolva

2018. január 05.

Címkék: emlékezet, emlékezés, németek, Duna-kanyar, málenkaja rabota

B. Varga Judit

történész-muzeológus

Megalázva, megvetve, ütlegelve, éheztetve, nem kicsit dolgoztatva, akinek megadatott hazatérve, elhallgattatva és megbélyegezve. Ez volt a közös sorsa a több százezer rabszolgamunkára hurcolt magyarországi hadifogolynak, köztük annak az 587 német nemzetiségű nőnek, férfinak és gyereknek, akiket a varázslatos panorámájú kistelepülésekről hurcoltak el 1945. január 5-én, Vízkereszt előtt egy nappal. Kismaros, Nagymaros és Zebegény évek óta közösen emlékezik rájuk, velük; idén Zebegényen van a sor január második vasárnapján.

„Földi szenvedésünk keserű óráiban ellened elkövetett vétkeinket

bánatos szívvel ismerjük be,

és esedezve kérünk, töröld ki azokat a múlt könyvéből.

Bánatkönyvünk záloga pedig legyen a sok testi és lelki szenvedés,

melyet számkivetésünk egész tartalma alatt kellett átélnünk.”

(Mester József egykori Gulag-rab)

 

Az emlékévek rivaldafénye után újra lokális az emlékezés: meghittebb, csendesebb, befelé fordulóbb. Olyan kovász, amely összetart és láthatatlan biztosítékokkal köti egybe a közösség tagjait, hogy vigyázzák egymást. Élni muszáj – tanítja a kismarosiak története. A történelem mi vagyunk – tartják a nagymarosiak. Két dokumentumfilm készült ezekkel a címekkel a tavalyi Gulág Emlékév során, mesélő tanúkkal, archív anyagokkal. Volt különleges történelemóra a három település 7. és 8. osztályosainak, volt személyes tárgyakból berendezett kiállítás, és saját dédszüleik húsz évvel ezelőtti hangfelvétele, vallomása is. A zebegényi Német Nemzetiségi Önkormányzat huszonkét évvel a magyar kiadás után megjelentette német nyelven is Krebsz György 8x12 cm-es papírdarabokra írt naplóját. Ő éppen a 25. életévét töltötte be január 5-én.

Volt és van emléktúra, központi támogatástól függetlenül, pár éve már hagyományosan, az egyik nagymarosi történelemtanár jóvoltából. Január első hetében kelnek útra. Gyalog. Nagymarostól Kál-Kápolnáig, az első bevagonírozás helyszínéig. Hogy leróják tiszteletüket és akikért kell, kegyeletüket az 1945. január 5-én útnak indított őseikért. Hogy köszönetet mondjanak a túlélőknek, mert élni akartak és utódokat akartak, mert tudtak hinni az emberben és a jövőben, mert megmaradt a hitük, reményük és szeretetük. Mert az igazságtalan és brutális fogságban is meglelték az értelmet, a legnagyobbak az örömöt is. Mert a Dnyeperen túl ötvenedmagukkal szűk huszonöt négyzetméteren is találtak élményértékeket és megalázottságukban is tudtak teremtőek lenni gyengébb fogolytársaik számára. Bár Viktor E. Frankl logoterápiája csak később vált ismertté, miután a pszichiáter kiszabadult a Harmadik Birodalom koncentrációs táborából, mégis igent mondtak az életre „valami erőteljes szellemi dachatalomtól” vezérelve. A Duna-kanyar elhurcoltjai ezt Jóistennek nevezték. A szentmise elmaradhatatlan náluk is, ahogy Bodrogközben ilyenkor januárban  ̶  a megfacsart életekért.

Teljes cikk

A végzet éve

2017. december 30.

Címkék: Európa, kommunizmus, világuralom, amerikanizmus, 1917

Békés Márton

történész

1917-ben örökre megváltozott a világ: a kommunizmus ígéretével versenyt futó amerikanizmus lezárta az európai világrend korszakát. Ma is a száz évvel ezelőtt létrejött keretek között élünk.

   „Semmi nem marad a régi.”

Karl Kraus: Az emberiség végnapjai (1918)

 

Száz évvel ezelőtt, 1917-ben örökre megváltozott a világ és kialakult mindannak a körvonala, amely meghatározta a 20. századot, sőt napjaink folyamatait is alapvetően befolyásolja. Alain de Benoist értékelése szerint az I. világháború „határozta meg az egész 20. század alakulását. Oroszországban a háború tette lehetővé a bolsevikok hatalomra kerülését. A németországi nemzetiszocializmus is a háború gyermeke. Az Európán kívüli területeken a nemzeti önrendelkezés elve a dekolonizációhoz vezetett.” Az I. világháborút egész Európa elveszítette, amelynek keleti és nyugati perifériáján egyúttal megjelentek egymással versengő vetélytársai.

Az eltelt száz évben bizonyos folyamatok, alapvonalak és történelmi eredmények nem változtak, amelyek mind az I. világháború utolsó előtti évében – és persze a rákövetkezőkben – vették kezdetüket. Ezek között számon tarthatunk kényelmetlen geopolitikai összefüggéseket, visszafordíthatatlan kulturális fejleményeket és maradandó gazdasági, katonai és politikai változásokat. Azóta Európa nem tudott a világ vezető hatalma lenni, az Amerikai Egyesült Államok katonai, gazdasági és kulturális fölénye azonban máig vitathatatlan. Ebben az évben született meg a kommunizmus, amely rögtön kihívást intézett a szintén ebben az esztendőben induló „amerikai évszázad” ellen. Hogy a kommunizmus nem a múlté, azt bizonyítja, hogy a Szovjetunió 1991-es megszűnése után huszonhat évvel még ma is öt olyan ország van (Észak-Korea, Kína, Kuba, Laosz és Vietnam), amely kommunista pártállam. Technológiai és használati eszközeink jelentős részét az I. világháború végén fejlesztették ki (például: karóra, zsebkendő, tisztasági betét, teafilter, margarin, drón, vezeték nélküli telefon, óraátállítás, cipzár). A női egyenjogúság visszavonhatatlan eredménye is a háború utolsó éveiben született, akárcsak a tömeges védőoltás, a személyi igazolvány vagy a plasztikai sebészet gyakorlata. Közép-Európa határai ma is ugyanazok, mint amiket az I. világháború után meghúztak, s ebből fakadó problémáink is nagyon hasonlóak azokhoz, amelyeket a nyugati béketeremtők ez által 1919 és 1923 között előállítottak. De napjaink legsúlyosabb fegyveres konfliktusa, vagyis a szíriai polgárháború is azon törésvonal mentén zajlik, amelyet a brit és francia érdekeket a Közel-Keleten elválasztó Sykes–Picot egyezmény hozott létre.

Teljes cikk

Mindszenty karácsonya

2017. december 26.

Címkék: 1948, államvédelem, Conti utca, vértanúság, egyházüldözés

B. Varga Judit

történész-muzeológus

A bíboros az imazsámolyán térdelt. Este fél kilenc volt, karácsony másnapja, Szent István első vértanú ünnepe. A magyar labdarúgás minden idők legnagyobb figyelmével kísért rangadója véget ért; ezen a vasárnapon a Ferencváros 5:3-ra győzte le ősi riválisát, a második legrégebben alapított magyar sportegyesületet, az Újpestet. A későbbi Aranycsapat tagjai, Czibor Zoltán és Kocsis Sándor fémjelezte Fradi huszonkétezer szurkolónak nyújtott önfeledt pillanatokat 1948. december 26-án. Az elcsalt választással hatalomra jutott kommunista párt államvédelmi alkalmazottai eközben benyomultak az esztergomi prímási palotába és a magyar katolikus egyház 57. életévében lévő vezetőjét őrizetbe vették – hazánk történelmében példátlanul.

Mindszenty József letartóztatása, a 39 napos vizsgálati fogság alatti fizikai, lelki és szellemi megkínzása, majd az ötnapos koncepciós pere papok, szerzetesek és egyszerű hívő emberek kommunista diktatúra alatti sorsát vetítették előre – haraggal és részrehajlással a pártállami hatalom részéről.

Ettől kezdve nyíltan és félreérthetetlenül folyt a fékezhetetlen élet-halál harc a „klerikális reakció” képviselői ellen. A társadalomra rákényszerített elfordulás Istentől és az ő szolgálóitól az egyéni és a kollektív bűnök áradatát engedte szabadon. A kis vétkek egyre súlyosabb tettekbe torkolltak; evilági törvényekkel írták felül a lelkiismereti szabadság ősidők óta létező és elfogadott szabályait. A történelem bebizonyította ott és akkor is, ahogy számtalanszor korábban: kényszer ellenében is lehet máshogyan, a lelkiismeret szerint gondolkodni és cselekedni.

Az 1948-as év központi támadásának célpontja Mindszenty József volt. Karácsonyra elvégezték a hercegprímás letartóztatásához vezető út alapjainak lerakását és a nagy terv (koncepció) bevégeztetett.

Teljes cikk

Megvan az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje: Soros György az

2017. december 20.

Címkék: Ukrajna, globalizáció, nemzetállam, migrációs válság, Open Society Foundation

Schmidt Mária

történész

Non ridere, non lugere, neque detestari, sed intelligere.

(Ne nevesd ki, ne ítéld el, ne is vesd meg, inkább értsd meg!)

Baruch Spinoza

 

A 21. század elejére nem csökkentek a globális jövedelmi különbségek a száz évvel korábbiakhoz képest. Kivéve Európában. Az európaiak soha korábban nem ismertek ilyen jólétet, nem éltek ilyen anyagi bőségben, mint ma. De Európán belül is az dönti el, hogy kinek, milyen az életszínvonala, hogy hol, a kontinens melyik felén él. A szociális helyzet ebből a szempontból másodlagos. Persze, a mi európai szegényeink globálisan nézve a gazdagok közé tartoznak. Ami azonban nem írja felül az Európai Unión belül meglévő hatalmas életszínvonal-különbségek jelentőségét. Európa keleti felén, az egykor szovjet megszállás alá kényszerített országok polgárainak jövedelme a harmadát sem éri el a nyugtaiakénak. Ezt a különbséget egészen a legutóbbi időkig a kohéziós támogatások folyósításával próbálta az Unió mérsékelni. Mára azonban a nyugat-európai politikai elit egy része az eltérő politikai véleményen lévő régiós országokat pont ezeknek a forrásoknak a visszatartásával, illetve csökkentésével fenyegeti, miközben Afrika szegényeiért aggódik. Arra a migrációs válságra pedig, amivel kontinensünk szembesül, olyan esélyként tekint, amitől egyszerre két problémája megoldását is reméli: felkarolhatja általa az afrikai és ázsiai földrészek elesettjeit, akikért már a múlt század hetvenes évei óta folyamatosan aggódik, és egyben megoldhatja azt a demográfiai válságot, ami jelenleg munkaerőhiányt okoz.

Minden válság lehetőség a korrekcióra és az újrakezdésre, arra, hogy újragondoljuk, mit rontottunk el, mivel állunk szemben, mit nem vettünk időben észre, mire nem reagáltunk jól. Ha ezekre a kérdésekre helyesen válaszolunk, ha elvégezzük a szükséges kiigazításokat, ha változtatunk ott, ahol kell, sikeresen és megerősödve kerülhetünk ki belőle.

De soha egy pillanatra se higgyük, hogy nincsenek, nem lesznek olyanok, akik szorult helyzetünket a saját javukra használják és abban érdekeltek, hogy a válságot minél jobban elmélyítsék, és a belőle kivezető utakat eltorlaszolják. Soros György és alapítványai pont ezt teszik a migrációs válság ürügyén.

Teljes cikk

Amihez ma közöd lehet

2017. december 15.

Címkék: Budapest, otthonosság, középületek, városépítészet, lakóházak

Kormos Valéria

újságíró

Jelent-e ma valamit, ha egy nagyváros szerényebb és díszesebb külsejű épületeire újra és újra rácsodálkozunk? Hogy vannak olyan utcái, terei, amelyekhez személyes emlékek kötnek? Képesek vagyunk-e fanyalgás nélkül örülni annak, ha valami épül és szebb lesz körülöttünk? Nem tudom ki, hogy van vele, nekem valahogy fontos mindez.

Életemnek, kötődéseimnek meghatározó része, hogy Budapesten, Óbudán születtem, fiatal koromtól pedig a pesti oldalon élek. A Parlament szomszédságában, amelynek épületét az idegenvezetők az ország szívének szokták nevezni. Mindig megmosolyogtat, hogy milyen lázasan szelfiznek e páratlan díszlet előtt a turisták. Lehet, vajmi keveset tudnak hazánkról, kultúránkról, de egy villanást talán elvisznek magukkal. Vannak, akiket ennél több érdekel. Mint Philipet, az ausztráliai természetgyógyász barátunkat. Egy óceán melletti kis településen él. Szabadidejét eddig a praxisa, négy gyermeke, unokái kötötték le, most viszont megengedhette magának, hogy három hónapot Magyarországon töltsön. Otthon érezte magát a Balaton mellett, imádott egyedül bóklászni Budapesten. Főképp a turizmus által kevéssé ismert részek izgatták. Érdekelte, hogy mi mikor épült, miért éppen abban a negyedben és stílusban. Kérdezte, miért olyan kopott az egyik ház és miért van rendben a másik, mit jelentenek a puskagolyók nyomai némelyik ház homlokzatán. Magyar származású felesége nagyon örült ennek. Philip sokat olvasott rólunk, a történelmünkről, a szokásainkról, sokat beszélgettek arról, milyen volt itt harminc, ötven száz éve az élet, de mindez most vált megfoghatóbbá számára. Nekem is jól esett Philip nyitottsága, általa is igazolni láttam magam. Mármint hogy nem tudok csupán városlakóként, használóként nézni mindarra, ami körülvesz. Talán mert nem csupán archív filmfelvételekről vagy fényképekről ismerem a múlt század ötvenes éveinek sivár utcaképét. Földszintes házak között gyerekeskedtem, a foghíjas telkek a pusztítás szóval rögzültek tudatomban, mint ahogyan később, 1956-ban a József körúti házak félig levegőben lógó emeletei. A hatos buszt helyettesítő teherautó platóján ülve láttam mindezt, meg a hevenyészett sírokat, égő gyertyákat a Rákóczi téren. Ezt követően jó ideig nem jártunk át a másik oldalra.

Teljes cikk

Fordul a szél

2017. december 08.

Címkék: V4, szuverenitás, nemzeti büszkeség, konzervatív forradalom

Békés Márton

történész

A világgazdasági válság óta megfordult a szél: az elszámoltathatatlan és cselekvésképtelen elit ellen fordult a többség. Világrendjük számára nem sok jót ígér, ha az értékek konzervativizmusa és az igazságosság elvárása összekapcsolódik egymással.

 

Ez a könyv otthont teremt a nyelvben. A politikai szabadságot a nyelvi szabadság függvényeként kezeli és visszaadja a szavak eredeti jelentését. Fogalmaink elveszni látszó értelmének visszaállítását konzervatív forradalomként hajtja végre, amikor restaurálja az eredetet. Kijelenti, hogy a politikailag korrekt kánon arra való, hogy a politika konfliktusos oldalát gyengítse, hiszen általa mind az értékek, mind az érdekek kontúros képviselete képtelenséggé válik. A konkrét megfogalmazások lehetetlenné tételével ugyanakkor a világos meghatározások is elvesznek, miközben rögtön helyükre lépnek a különböző betűszavakkal jelzett törtidentitások, a hősök születését akadályozó áldozatkultusz és a viták elől safe space-be menekülő mimózák zsarnoksága. A könyv szerzője Orwellel együtt hiszi, hogy „fel kell ismernünk, hogy a jelenlegi politikai káosz kapcsolatban áll a nyelv romlásával, és hogy valószínűleg elérhetnénk némi javulást, ha a nyelvi oldaláról fognánk meg a dolgot.” Ezért az elején kezdi, hogy biztosan a végére érhessen – vagyis a szavaknál. Mert minden, ami politika, a kultúra birodalmába tartozik, ahhoz pedig a kulcs a nyelv!

Ez a könyv visszatérést hirdet a józan észhez. Hitet tesz a hagyomány lázadása mellett és elutasítja azt az általános politikai elbátortalanodást, amely túlságosan hosszú ideje eredményez puha megalkuvást és elvtelen kompromisszumokat. Szerzője szerint ugyanakkor a kölcsönösen előnyös megegyezés és az érdekbeszámításon alapuló megállapodás nagyon is fontos, sőt a történelemből azt szűri le, hogy talán időszerűbb, mint valaha. De nem hiszi, hogy ez önfeladással, a diskurzusok diskurzusáról szóló – gumifogalmakkal és eufémizmusokkal zörejmentessé tett – diskurzusokkal lehetséges volna. Sőt, éppen ellenkezőleg gondolja! – Azt állítja, hogy ahhoz, hogy színről színre lássunk, elengedhetetlen a határozott öndefiníció, a nyílt beszéd és a pozíciók világos meghatározása. A bátorságot politikai kategóriaként kezeli. Hiszen „mi volna egy társadalom hősiesség nélkül?” (Jean Baudrillard)

Teljes cikk