Konfliktusok az Európai Unió és Magyarország között

2018. április 11.

Címkék: jogállamiság, Európai Unió, nemzetállam, tagországok

Szájer József

Szájer József, az Európai Parlament képviselője a Professzorok Batthyány Körében március 24-én elhangzott előadásának szerkesztett változatát közöljük.

 

Tisztelt Professzor Hölgyek és Urak!

 

Európáról szeretnék beszélni Önöknek.

Nemrégiben az egyik hetilapban Kis János filozófus, az SZDSZ egykori elnöke írt egy hosszabb választási cikket. (Kis professzor úr, egyébként tiszteletre méltó módon a kilencvenes évek elején akkor hagyta ott az elnöki széket, amikor rájött, hogy egészen mást gondol a világról, mint a magyar emberek általában. Mennyivel egyszerűbb volna a politika, mennyi vargabetűt megspórolhatnánk, az emberek problémáira mennyivel érzékenyebb lehetne a közélet, politikai vitáink pedig mennyivel értelmesebbek lehetnének, ha a példáját más, botcsinálta politikusok is követnék, követték volna. Párttársainak ez nem ment, végül a nép a 2010-es választásokon tessékelte ki őket a magyar politikából. De milyen nagy volt ennek a hosszú folyamatnak a rezsije! Vannak, akik közülük még ezután sem bírnak magukkal és „maffiaállamról“ írnak hosszú, politikailag motivált fércműveket, mint azt Magyar Bálint is tette. Ez azért figyelemre méltó, mert a szerzőjétől komoly, majdnem kalandorságba menő bátorságot feltételez. Abban ugyanis, még a sok front által szabdalt magyar politikában is széleskörű, pártokon átnyúló egyetértés uralkodik, hogy a korrupció elméletéhez és gyakorlatához az ő körénél jobban senki nem ért ebben az országban.) Kis János nem túl baráti és nem is túl filozófikus cikkére Gulyás Gergely megfelelő módon válaszolt, annak minden szavával egyetértek, így nem az én feladatom az általános bírálat. Felfigyeltem azonban a szerző egy gondolatára az Európai Unióról, ami kiváló kiindulási pontja lehet a mai beszélgetésnek. Kis János azt írja, hogy a mostani kormánnyal szimpatizáló, polgári értelmiség  ̶  Önökre gondolhatott  ̶  még úgy-ahogy elfogadja az önálló, szuverén nemzetállamok közötti szövetségként működő Európára vonatkozó fideszes doktrínát, de egyre nehezebben viseli a folytonos konfliktusokat az unió és Magyarország között.

Sajnos kevés alkalom és fórum van Magyarországon, ahol erről a fontos kérdésről beszélgetnénk. Nem tesz jót az sem, hogy az induló tételeket jobb híján többnyire maga a politika kénytelen elsőként a gyakorlatban megfogalmazni, és csak ritkán és utólag magyarázza el érthető módon az egyes lépések indokait. Ezek a felkínált indokok az értelmiségi, a dolgokat alaposabban átgondolni szerető agyak számára túl sematikusnak, propagandisztikusnak vagy leegyszerűsítettnek tűnnek. A politikusok dolga a cselekvés. A tettek magyarázata gyakran másokra marad. Ha különösen innovatív vagy szokatlan lépésekről van szó, akkor ezek a mások általi magyarázatok nem lesznek mindig eléggé empatikusak  ̶  és akkor visszafogottan fogalmaztam. Azért jó néha benézni a felszín  ̶  gyakran pont a lényeget eltakaró  ̶  fodrozódása mögé!

Teljes cikk

A szabadság köt össze bennünket

2018. április 06.

Címkék: integráció, Alaptörvény, szabadság, 1956, roma hősök

Balog Zoltán

az emberi erőforrások minisztere

Az 1956 roma hőseiről kibocsátott bélyegsorozatot a Nemzetközi Roma Nap alkalmából mutatták be a Terror Háza Múzeumban. A bélyegeken Szentandrássy István Kossuth-díjas festőművész alkotásai láthatók a magyar szabadságért küzdő bátor romák, Hrozova Erzsébet, Csányi Sándor, Cziffra György, Dandos Gyula, Dilinkó Gábor, Fátyol István, „Kócos”, Kolompár Mátyás, Kóté Sörös József és Strausz Károly arcképével. Rájuk és a többi névtelen cigány hősre Balog Zoltán miniszter úr ünnepi beszédével emlékezünk.

 

Tisztelettel köszöntök mindenkit, különösen azoknak a családtagjait, akiknek a tiszteletére ma összejöttünk!

 

Engedjék meg, hogy idézzek Magyarország Alaptörvényéből, amelyet 2011-ben fogadtunk el. Ezt írja Alaptörvényünk XV., illetve XXIX. cikkelye:

(1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.

(2) Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.

„(1) A Magyarországon élő nemzetiségek államalkotó tényezők. Minden, valamely nemzetiséghez tartozó magyar állampolgárnak joga van önazonossága szabad vállalásához és megőrzéséhez. A Magyarországon élő nemzetiségeknek joguk van az anyanyelvhasználathoz, a saját nyelven való egyéni és közösségi névhasználathoz, saját kultúrájuk ápolásához és az anyanyelvű oktatáshoz.”

Ez az alap! Ez a fundamentum! Hogyha erre ráállunk, akkor az építmény, amit építünk, magas és stabil építmény lesz. Mert bizony, ha a cigány–magyar, roma–magyar együttélés történetét sikertörténetté akarjuk tenni, akkor biztos alapokra van szükségünk. Vannak bizonytalan alapok is, vannak, akik ilyeneken állnak, ezért előbb-utóbb el fognak süllyedni a mocsárban. Mi a biztos alapra akarunk ráállni, mert bizony, a cigány–magyar történet és történelem egy sajátosan közös és külön történet. Van benne – miért ne beszéljünk erről akár egy ilyen ünnepnapon is – sok szenvedés, sok kudarc, de vannak benne sikerek is. És van benne elég sok képmutatás, mondjuk meg őszintén, amikor megpróbálják szavakkal eltakarni azt, ami a valóság és amiről nehéz beszélni. De ha komolyan vesszük magunkat  ̶  én így szoktam mondani: roma és nem roma magyarok  ̶ , akkor igenis beszélni kell ennek az ügynek a kudarcairól, meg a sikereiről is.

Nagyon fontos, hogy ez közös felelősségünk!

Ha komolyan vesszük roma honfitársainkat, akkor ez az ő felelősségük is. Ha komolyan vesszük magunkat, akkor ez a mi felelősségünk is! Még ha a felelősség mértéke különböző is, attól függően, hogy kinek mennyi eszköze van arra, hogy az együttélésből sikertörténetet csináljon. Ebben az ünnepi pillanatban hadd mondjak legalább két mondatot arról, hogy összefügg a migráció és a cigányintegráció. Úgy függ össze, hogyha mi nemet mondunk a migrációra  ̶  ami nagyon helyes  ̶ , akkor ennek az erkölcsi hitelét az adja, hogy egyébként meg mindent megteszünk a romaintegrációért. Azzal tudjuk igazolni erkölcsileg helyes álláspontunkat, hogy nem idegeneket akarunk integrálni, hanem mindent megteszünk azért, hogy a roma ̶ magyar együttélésben a közös erősödjön, nem pedig az, ami elválaszt bennünket.

Teljes cikk

A migráció frivolitása

2018. április 02.

Címkék: Willkommenskultur, emancipáció, nyílt társadalom, szingli, migráns férfiak

Békés Márton

történész

A migráció barátai többnyire emancipált, hajadon, liberális nők, a bevándorlók pedig túlnyomórészt fiatal, egyedülálló, muszlim férfiak. A Willkommens-koalíció szexizmusáról.

Egy kitűnő magyarkanizsai (Északkelet-Vajdaság) borász élesszemű megfigyelése adta az ötletet a következő íráshoz. „Mit szólnának a csajok ahhoz, ha a pasik másfél millió, 15–25 éves, szabad nő betelepítését szorgalmaznák Európába?” – tette fel a kérdést egy alkalommal.

A történelem félig földrajz, félig demográfia. Nem kell sem Oswald Spenglernek, Arnold Toynbee-nak vagy Niall Fergusonnak lenni ahhoz, hogy felismerjük a népesedés és a geopolitikai helyzet által kialakított mozgásokat. Például azt, hogy üres tér nem marad betöltetlen, a népvándorlások jó ideje keletről nyugatra és délről északra tartanak, a gazdasági prosperitás pedig vonzza a túlnépesedett, ugyanakkor kevésbé tehetős térségek lakóit. Ez az együttállás valósul meg korunkban is, amikor a gazdaságilag fejlett (ide értve a kereseteket, a technológiai színvonalat és az erőforrásokkal való ellátottságot) és demográfiailag stagnáló/hanyatló európai kontinens délkelet felől olyan nyomásnak van kitéve, amely gazdaságilag fejletlen, viszont rohamosan növekvő népességű térségekből érkezik. Az egyenlet röviden úgy írható le, hogy az anyagilag termelékeny, de biológiailag terméketlen tér odavonzza azokat, akiknél a helyzet éppen a fordítottja. Az újdonság az, hogy a kívülről jövőket most belülről támogatják. Kis túlzással a kívülről érkező fiatal, muszlim férfiakat férjezetlen, liberális nők várják tárt karokkal.

Teljes cikk

Katolikusok és a szavazófülke

2018. március 31.

Címkék: közjó, Egyház társadalmi tanítása, pártprogramok, választás 2018

B. Varga Judit

történész-muzeológus

Április 8-án, a rendszerváltoztatás óta nyolcadik alkalommal ismét lehetőség lesz szóvá, tetté tenni önmagunkat. A még mindig fiatal polgári demokráciában élő Magyarországon mintha zavar keletkezett volna a keresztény meggyőződés és a közéleti állásfoglalás viszonyában. Jószándékú laikusok és kárörvendő médiamunkások egyaránt hihetik, hogy ezt a helyzetet csak fokozza, hogy a rendszerváltoztatás óta először az idén nem ad ki választási körlevelet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Pedig az Egyház parancsait betartó, annak társadalmi tanításait ismerő, gyakorló hívő ember számára nem kérdéses a választás.

 

„A nemzetek létezése rendkívüli jótétemény az emberiség számára,

mert behatárolja a rosszat és a jót,

mely nélküle átcsapna minden területre.”

(Molnár Tamás: Régi és új nacionalizmus, 1998)

 

Miért érzékelhetők mégis „de hát”-ok, zavar, ingadozás a katolikus közösségekben, akár a sajátomban is? A válaszok mindig úgy kezdődnek, hogy becsülöm és tisztelem a miniszterelnök stratégiai érzékét, ahogy hazánk érdekeit képviseli, elismerem a gazdasági eredményeket, de irritál a kormányzati kommunikáció, a kiskirályok rongyrázása, a túl sok focipálya stb., amelyek veszélyeztetik az eddig elért eredményeket. Segítség lehet számukra, ha felidézzük az Egyház társadalmi tanítását a közjóról, nemzetről, keresztényi felelősségről, illetve a kormány toplistás eredményeit. Kezdjük az utóbbiakkal!

Teljes cikk

Félreértések

2018. március 26.

Címkék: Németország, nemzetállam, hatvannyolcasok, utópizmus, Egyesült Európa

Schmidt Mária

történész

Az elhúzódó migránsválság igencsak éles ellentéteket generált az Európai Unión belül. Törésig vitte a brit-uniós ellentéteket, ami a 2016-os Brexithez vezetett. Megmérgezte az Európa keleti és nyugati fele közötti viszonyt. Ennek oka persze nem csak, és nem is kizárólag a migránskérdésben elfoglalt eltérő álláspontokban keresendő, de ennek ürügyén kerültek a felszínre azok az egymás iránti bizalmat kikezdő ellentétek, amelyek mára az Unió megmaradását veszélyeztetik.

Az Unió keletkezésében döntő szerepet játszott, hogy a bipoláris világ két egymással szembenálló szuperhatalma, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió ideológiai, katonai és gazdasági területen is vetélkedett egymással. Kettejük párharca a fogyasztói piacgazdaság győzelmével ért véget, ami a szocialista modell teljes csődjével párosult. A hidegháborút megnyerte a Nyugat: újraegyesült Európa és legmeghatározóbb állama, Németország is. Az újraegyesülés tényét azonban úgy az Unió, mint Németország félreértelmezte, és ezért rossz következtetéseket vont le belőle. 

Európa nyugati fele és benne a Német Szövetségi Köztársaság egyértelmű haszonélvezője volt a hidegháborúnak. Győzelmének kivívásához azonban nem igazán járult hozzá. A nyugati polgárok a bipoláris világ megszűnéséig eltelt négy évtizedben példátlan gazdasági fellendülést éltek meg. Élvezték a fogyasztói társadalom minden előnyét, ami biztonsággal, szabadsággal és anyagi jóléttel párosult. Erre még annak az erkölcsi fölénynek a zászlaját is kitűzték, amit a totális kommunista diktatúrával szemben éreztek. A nyugatnémetek esetében mindez azzal a felettébb kellemes tudattal ment végbe, hogy nekik nem kell, de nem is szabad semmiért felelősséget vállalniuk, hiszen az a II. világháború győzteseinek a dolga. Boldogon beérték annyival, hogy drukkoltak az elnyomottaknak és üzleteltek a vasfüggöny mindkét oldalával. Ivan Krasztev bolgár szociológus szerint a BRD olyan volt, mintha mindig szabadságon lenne, miközben mindenki más dolgozni járt.  A nyugatnémetek Toscanában szürcsölték a vörös bort, miközben folyamatosan szurkoltak a szocializmusnak, amit keleti testvéreik, hozzánk hasonlóan, a vasfüggönyön túl építettek. Csalódottá és megrabolttá váltak, amikor ez az általuk oly lelkesen támogatott ügy végleg befuccsolt. A kelet-németek, és a többiek is mind, meglopták az álmaikat, visszaéltek azzal a sok erkölcsi támogatással, amit számukra nyújtottak, hiszen előzetes engedélyük nélkül, tulajdonképen önhatalmúlag felhagytak a szocialista jövő kikísérletezésével. A Nyugat értelmiségi élcsapata így azzal szembesült, hogy a vasfüggöny egyszerre csak eltűnt, és ők egy olyan új helyzetben találták magukat, amire egyáltalán nem vágytak. Ha kelletlenül is, de aztán mégiscsak hajlandóak voltak ellepni Németország keleti felét, hogy az addig a harmadik ̶ negyedik osztályban játszó nyugat-német kádereikre cseréljenek le minden ossit. Használhatatlan kolonccá minősítettek át egész nemzedékeket, ezzel is büntetve őket azért, hogy az engedélyük nélkül felhagytak a szocializmussal. Wessikre és ossikra osztották fel újra azt a Németországot, amit egyesíteniük kellett volna. Véssük jól az eszünkbe, hogy a német és így az európai egységet az NSZK politikai élétének baloldala, vagyis a szociáldemokraták és a zöldek, kiegészülve a balliberális 68-as megmondóelittel, kifejezetten ellenezték. Amikor a wessik rázúdultak az ossikra, hogy kiebrudalják őket az állásaikból, diplomáikat érvénytelennek nyilvánították, karrierjeiket, eredményeiket lenullázták, s ezt arra hivatkozva tették, hogy az NDK bűnös rendszer volt, amelynek tetteiért felelősséggel tartoznak. Mindezt sima zsákmányszerző kapzsisággá, vagyis nettó erkölcstelenséggé minősíti át Marx készülő rehabilitálása, amit az Unió hivatalosan is szentesíteni fog, ha trieri szobrát maga Juncker bizottsági elnök avatja majd fel.

Teljes cikk

„Tíz-egynéhány napból megérteni egy egész életet…”

2018. március 23.

Címkék: 1956, pesti srác, Balás-Piri László, búcsúztató beszéd

Balog Zoltán

az emberi erőforrások minisztere

 

Kedves Gyászoló Család! Tisztelt Gyászoló Gyülekezet!

 

Milyen esendők vagyunk! Amikor földi búcsút veszünk egy szeretett embertől, akkor is magunkra gondolunk. Hogy is lehetne ez másként akkor, amikor egy olyan ember megy el, ki nemzedékének, 1956 pesti srácainak és lányainak egyik utolsó hiteles tanúja, s életében 1956 igazságának megtestesítője volt. Kevésbé nagy szavakkal, inkább életpéldával. Mi lesz velünk, ha ők mind elmennek minden élők útján? Ha nem lesz már közülük senki közöttünk, aki ahogy ő annyiszor megtette, ránk emeli átható, mégis szelíd tekintetét és azt mondja: „Nem.” Nem, mert mi nem úgy, és nem ezért harcoltunk. Vagy azt mondja: „Igen.” Igen, ezt és így. Mert ez méltó 1956 örökségéhez.

Teljes cikk

Búcsú Balás-Piri Lászlótól

2018. március 23.

Címkék: emlékezet, szabadság, 1956, haza

Schmidt Mária

történész

A szeretet hozott bennünket ide. És persze a tisztelet. De legfőképp a szeretet, annak is megannyi fajtája, a hitvesi, a fiúi, a családi, a baráti, a bajtársi, hogy csak néhányat mondjak. És a hazaszeretet. A Pilisben, a Kőhegy tetején emléktábla áll, rajta felirat: „Ahogy egymással bánunk, az a hazánk”.

Ma Balás-Piri Lászlótól, ’56-os szabadságharcos hőstől veszünk búcsút, aki legjobbjaink hagyományát követve egész lényével adott értelmet ennek az egyszerű mondatnak. Az, hogy most itt vagyunk, hogy a veszteségben, a gyászban képesek vagyunk összekapaszkodni, neki köszönhetjük. Az, hogy a XXI. század magyarjai is nemes és kipróbált értékek őrzői maradtak, neki is köszönhetjük. Az, hogy józan szenvedéllyel ma is közös célokat követünk, neki is köszönhetjük. Amíg a Jóisten Balás-Piri Lászlókat küld közénk, nincs mitől tartanunk.

Már az elején szeretném lelkünkbe vésni: akitől búcsúzunk, üres kézzel távozott, mindenét odaadta és ránk bízta, ezért ő maga könnyű szívvel távozhatott. Dicsőség a hősöknek!

Teljes cikk

Börtönvilág a vasfüggönyön innen

2018. március 21.

Címkék: Wronk, Piteşti, Pankrác, Lipótvár, Szamosújvár, Mokotów

Szabó Ákos

történész

A vasfüggöny kifejezés Winston Churchill 1946. március 5-i az Amerikai Egyesült Államok-beli Fultonban elmondott beszédében hangzott el először. A vasfüggöny keleti oldala hamarosan börtönvilággá változott. A pártállami diktatúrák hírhedten kegyetlen börtöneiről szól az írás.

 

„Torz az az eszme, amely csak erőszakkal tud fennmaradni.”

 (Boldog Jerzy Popiełuszko)

 

Az 1917-es bolsevik puccsot követően Vlagyimir Iljics Leninnek és elvtársainak többé semmiféle titkolt célja nem volt: a hatalmat megragadni és megtartani mindenáron.

Talán az utóbbi szó jellemezte legjobban a kommunistákat, hiszen a rendelkezésükre álló eszközök között sosem válogattak, ha torz eszméjük megtartása volt a céljuk; az egész világra kiterjedő diktatúra kiépítése során egyéneket, családokat, közösségeket, sőt komplett országokat zártak elevenen börtönökbe. Olyan rideg, kihalt, kegyetlen helyekre, ahonnan menekvés csak a legszerencsésebbeknek, és a sziklaszilárd jellemmel és feltétlen istenhittel megáldottaknak sikerült. Kambodzsa népét a párizsi baloldali értelmiség emlőin hízlalt Pol-Pot nyomorította, a sok ezer éves kultúrával bíró Kínát Mao kényszerítette két vállra, Magyarországot Rákosi büntette, Romániában pedig az egykori cipészsegéd, Ceauşescu épített ki brutális teljhatalmat. Népek tucatjai, generációk sokasága került egy őrült eszme börtönébe, a szabadságuktól megfosztott lényként kellett tengődniük, nem megengedve, hogy maguk rendelkezzenek önnön sorsuk felett. Sok millióan azonban a szó szoros értelmében börtönökbe kerültek a vasfüggöny keleti oldalán, lengyelek, magyarok, csehek, oroszok vagy éppen románok. Az egykori diktatúra hírhedten kegyetlen börtöneiről szól az írás.

Teljes cikk

Mit keresett Szili Katalin az MSZP-ben?

2018. március 17.

Címkék: baloldal, neoliberalizmus, nemzet, haza, Galló Béla, házelnök

B. Varga Judit

történész-muzeológus

„… legalább nekem példát kell mutatnom” – vallja politikusként, emberként hazánk első női házelnöke és egyben indokolja MSZP-s országos listáról való lemondását, majd távozását a pártból.

 

„…életed a haza életének egy pillanata.”

Márai Sándor

 

A lelkiismeretnek elszámolni, hívőnek lenni, nemzeti egységben, határon túli nemzettársakban gondolkodni, a terjedő szegénységre valódi szociáldemokrata megoldásokért kiállni, a szolidaritást a saját párttársaktól folyamatosan követelni nem lehetett könnyű feladat a fokozatosan, majd szédítő tempóban elliberalizálódó utódpártban.

És Szili Katalin döntött: megelégelte a realitással való szembenézés teljes elutasítását, a neoliberalizmus iránt táplált illúziókat, az ijesztő konformitást. Saját jogán került be a politika sodrába és sosem maradt érzéketlen a közösség sorsa iránt. A pragmatikus átmentő pártelnök, Horn Gyula ritkaságszámba menőnek tartotta emberközeli stílusát. Pedig a legbátrabb bozótharcos is tudott lenni a párton belül egyre gyakoribb titkos hatalmi ambíciók dzsungelében – többnyire szemben a főárammal, a „legapolitikusabb politikusként” (Wéber Attila). Mindezek ellenére Szili Katalin pályaíve a demokratikus magyar baloldal egyik sikertörténete.

Nem véletlenül választotta Galló Béla példásan tárgyilagos új könyvének témájául a szocialisták legnépszerűbb politikusát. Akinek mindig a haza volt az első, azaz azon a területen volt erős, ahol a pártja a legkevésbé.

Teljes cikk

Megtévesztő szavak múzeuma

2018. március 12.

Címkék: I. világháború, 1956, reformkommunisták, Hitler és Sztálin, forradalmak

Békés Márton

történész

Öt állandósult szókapcsolat, a Molotov–Ribbentrop-paktumtól a „forradalom miniszterelnökéig”, amelyektől ideje volna szabadulni.

Az 1989/90-es rendszerváltoztatáskor, bármekkora is volt az erre irányuló akarat, nem sikerült teljes mértékben szakítani a pártállami múlttal. A gazdasági és politikai struktúrákban – a tájékoztatásban, az intézményrendszerekben, a kapcsolati hálóban – ettől kezdve még húsz évig jelen volt a kommunizmus öröksége. A posztkommunizmus legmakacsabb formája a nyelv szerkezetében öröklődik tovább, méghozzá napjainkig. Éppen ezért szótárcserére van szükség, a megtévesztő szavak és fogalmak múzeumba helyezésére. Öt olyan állandósult szókapcsolat következik, amelyeket dekonstruálnunk kell ahhoz, hogy az általuk eltakart történeti valóság és a használatukhoz fűződő megtévesztő szándék láthatóvá váljon.

 

Az I. világháborút a központi hatalmak militarizmusa okozta

A nyugati antanthatalmak háborús propagandája mindvégig úgy állította be a központi hatalmakat, mint militarista államokat, amelyek a béke ellenségei. Kezdettől fogva úgy keretezték a háborút, mint amelyben a francia–angolszász demokráciák küzdenek a felvilágosodás és az emberiesség oldalán a „porosz militarizmussal” és az „osztrák–magyar autokráciával”. Az Egyesült Államok 1917. áprilisi hadba lépése után az antantpropaganda még hatékonyabban terjesztette a „kultúra ellen hadat viselő német hunok” és a központi hatalmak militarizmusának üzenetét. Ez a narratíva érvényesül száz éve. (Tegyük hozzá: az antant oldalán harcolt a valóban tekintélyuralmi cári Oroszország és az a Belgium, amely közép-afrikai mészárlásairól híresült el, a Nagy-Britannia részéről az ellenséges búr falvak lakosságának Dél-Afrikában felállított internálótáborairól nem is beszélve.) A párizsi békekonferencián utólag igazolták e narratívát, amikor a vesztes országok békediktátumaiban kimondták, hogy kizárólag ők„a veszteségek és károk okozói, [ilyenformán pedig] felelősek mindazokért a veszteségekért és károkért, amelyeket a Szövetséges és Társult Kormányok, valamint polgáraik a rájuk kényszerített háború következményeképpen elszenvedtek”. A számok azonban azt mutatják, hogy az antanthoz tartozó államok háborúztak folyamatosan: 1815 és 1914 között Nagy-Britannia 64 alkalommal szállt hadba (ezen háborúk, expedíciók és gyarmati „pacifikációk” majd’ fele 1873 után zajlott); ebben a száz évben az Amerikai Egyesült Államok 33, Oroszország pedig 15 alkalommal fogott fegyvert, jórészt terjeszkedési vágyból és a meghódított területek őslakossága ellen. Míg Franciaország 1870-től az I. világháború kitöréséig 37 fegyveres konfliktusban vállalt szerepet, addig a Német Császárság 1871 és 1914 között csak hét alkalommal. Az Osztrák–Magyar Monarchia 1867-es fennállásától kezdve csupán két ízben hadakozott, mégpedig Bosznia-Hercegovina nem túl nagy véráldozatokkal járó elfoglalásakor. 

Az I. világháborút megelőző ötven–száz évben tehát éppenséggel az antanthoz csatlakozó országok viseltek legtöbbször hadat, a Német Császárság és szövetségese, az Osztrák–Magyar Monarchia viszont a két legkevesebbszer fegyvert ragadó nagyhatalom volt a világon.

Teljes cikk