Örök szégyen

2019. január 27.

Címkék: holokauszt, emlékezet, Auschwitz, egyházpolitika

B. Varga Judit

történész-muzeológus

Hogy hova jutott az emberiség húsz évszázaddal Krisztus eljövetele után, azt Auschwitz égő áldozata mutatja. Mozdulatlanná vált az emberi lélek. A kérdés nem csak az, hogy hol voltak a keresztények.

                                                                                                                                                                                  „Az auschwitzi táborba kerülni annyi, mint meghalni.”                                                                                                                                                                                                            Janusz Pogonowski

 

Rónai Ernő a fenti címmel saját kiadásában jelentette meg 1947-ben dokumentumregényét, a „szomorúság könyvét”. Tudta, miről ír: előbb megtapasztalta a szibériai hadifogságot, majd soha nem látott és el nem képzelt szenvedésözönt élt át Hitler birodalmában. 62 kilóval vitték el, 42-vel tért haza – és kiütéses tífusszal. Az orosz hadifogság szerinte minden fájdalmával együtt „valóságos szüreti mulatság” volt ahhoz képest, amit Dachau egyik melléktáborában, Türkheimben élt át. A türkheimi volt koncentrációs tábor magyar foglyainak névjegyzéke, három gépelt irat, korabeli kéziratos kiegészítésekkel, pótlásokkal ma becses és ritka kordokumentum – sokat fizetnek érte a műtárgypiacon(!), ahogy a náci ereklyékért is(!?). A lelkiismeret manapság is ritkán mozdul.

Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. A szimbolikussá vált auschwitzi haláltábort ezen a napon szabadították fel, de addig több mint egymillió férfi, nő és gyermek végezte be ott a földi életét.

Teljes cikk

Liberális-e a demokrácia?

2019. január 23.

Címkék: EU, demokrácia, kereszténység, liberalizmus, illiberális

Horváth Pál

teológus, vallástörténész

Az adventi szent idő óta már-már egységes „ellenzékek” számára a demokrácia csak liberális lehet, mert csak ebben az esetben biztosított véleményszabadságuk és összes emberi, polgári joguk. Műcselekményektől dagadó szervezkedésükkel pont ők bizonyítják be, hogy az „illiberális”, keresztény demokráciában is sok mindent lehet és szabad tenni, és kell eltűrni.

„Egy demokrácia vagy liberális, vagy nem demokrácia” ̶  ezzel a számomra nagyon is irritáló kijelentő mondattal köszönt be még az ősszel Steinmeier úr német államfő abba a vitába, amelynek a gyökerei a magyar miniszterelnök egy régebbi, az illiberális demokráciát emlegető kijelentése nyomán hozták izgalomba kontinensünk elkötelezett demokratáit. Azóta világossá vált, hogy az Orbán Viktor által használt, nagyon is sarkított megfogalmazás valójában a keresztény demokrácia lehetőségére, a demokráciának egy, a liberálistól eltérő értelmezésére utal, ami módot kínál arra, hogy a katolikus társadalmi tanítás szemszögéből vegyük szemügyre a demokráciafogalom lehetséges meghatározását.

A demokrácia mint politikai rendszer és erkölcsi értékrend ugyanis tárgya az evilági valóságokat értelmező társadalomteológiának, iránytűje a politika és az ideológia világáról ítéletet formáló katolikus gondolkodásnak. Szent II. János Pál pápa világos, Steinmeier úr kijelentésére csattanós feleletet adó választ kínált beszédeiben, körleveleiben, különösen pedig Centesimus annus kezdetű enciklikájában. Ő a felszínen nem pusztán Orbán, hanem Steinmeier véleményét is osztva úgy fogalmazott, hogy „az egyház nagyra értékeli a demokrácia rendszerét”, majd hozzátette, hogy az „lényege szerint rend, és mint ilyen, eszköz, nem pedig cél.”

Teljes cikk

Deglobalizáció

2019. január 15.

Címkék: liberalizmus, világuralom, nemzeti identitás, univerzalizmus

Békés Márton

történész

A korforduló, amelyben benne élünk, a liberalizmus kríziséből fakad. Minden, ami ma korszerű, a liberalizmus különböző mértékű és mélységű tagadásán alapul.

A 20. század világméretű konfliktusait nem a szuverén nemzetállamok acsarkodása, hanem a hegemóniára törekvő impériumok egymásnak feszülése okozta. Az I. világháború az európai hegemóniáért zajlott a kihívó Német Császárság és a status quót őrző Brit Világbirodalom – és az általuk dominált szövetségi rendszerek – között. 1917-ben két egyetemes küldetés jelent meg a horizonton: az amerikai típusú liberalizmusé (wilsonizmus) és a szovjet kommunizmusé (leninizmus), amelyek majd 1945-től fognak versengeni a világhegemóniáért. A II. világháborúban a Német Birodalom megpróbált európai hegemóniára törni (immár a császárinál atavisztikusabb módon, faji felsőbbrendűséget hirdetve), amelyet az előző világháború végén a kontinens perifériáján felemelkedő két birodalom összefogása akadályozott meg. Ezek 1945-ben Európát és rövidesen a világot is két részre osztották. A 20. század második felében a hidegháború stabil – geopolitikai, ideológiai és (hadi)technológiai értelemben két pólus közötti versengő – nemzetközi rendet eredményezett, világhegemón nélkül.

1991-től a nyertes Amerikai Egyesült Államok egypólusú nemzetközi rend építésébe kezdett, amelyet saját erejének elapadásával egy időben, a 21. század elejétől kezdve három nagyobb ellenhegemónia-kísérlet kihívása ér: Oroszország, ill. Kína részéről egy-egy lokális, mert regionális hegemóniára törekvő gyakorlat, és az iszlám részéről egy univerzális, hiszen ez utóbbi nem az anyagi egyetemesítés vagy a geopolitikai blokk-képzés igényével lép fel, hanem egy másik értékrend egyetemessé tételét követeli.

Teljes cikk

Kínai Fal Kelet- és Nyugat-Európa között

2019. január 04.

Címkék: civilizáció, Vasfüggöny, morál, felsőbbrendűség, vadkapitalizmus

Schmidt Mária

történész

Kelet-Európa épp azért nélkülözhetetlen a Nyugat számára, mert mi szolgáltatjuk a Nyugat felsőbbrendűségének élő bizonyítékát! Erről szól az Európai Unió minden egyes napja.

A 18. századi francia felvilágosodottak számára „Kelet-Európa kísérleti terepként szolgált, szabad játékteret nyújtott a felvilágosodás társadalmi elméleteinek és politikai ábrándjainak kipróbálásához.” írja Kelet-Európa felfedezéséről szóló könyvében az amerikai történész. [1] Arról a Kelet-Európáról, amelyről Herder 1769-ben megállapítja, hogy azt „vad népek lakják”, melyek civilizációja még várat magára. És ahol érdemes antropológiai és néprajzi megfigyeléseket végezni.

A felvilágosodás francia nagyjai tehát megfigyeléseket végeztek, de szívesen adtak tanácsot is térségünk uralkodóinak, nem csupán a tisztes fizetségért, hanem azért is, mert civilizációs küldetésüknek tekintették, hogy fényt vigyenek a sötétségben élőkhöz, Keletre. Voltaire Nagy Frigyessel és Nagy Katalin cárnővel foglalkozott és eligazította őket a korszerű uralkodás rejtelmeiről. Rousseau Lengyelország, Diderot az egész térség számára készítette el civilizációs tervét. Kelet-Európa a felvilágosodás sztárjai szerint két világ: Európa és Ázsia, vagyis a civilizáció és a barbárság között terül el. Ezeket a világokat szerintük egyfajta kínai falnak megfelelő választóvonal határolja el egymástól. A falon túli részt a szláv nyelv és jellem testesíti meg. Kelet-Európa tehát, ahogy ők látták és láttatták, a zűrzavar földje, szervezetlen, elmaradott, ugyanakkor festőien falusias, egyben menthetetlenül barbár. Olyasmi, mint egy hatalmas néprajzi múzeum. Egyértelműen alacsonyabb rendű civilizáció, amit felettéb érdekes módon fehér bennszülöttek laknak. Ez a felvilágosodás időszakából származó kép olyan erősen rögzült a Nyugat retinájában, hogy a mai napig meghatározza azt, ahogy minket látnak, ahogy rólunk gondolkoznak, ahogy velünk beszélnek, bánnak.

Teljes cikk

Válaszúton a populista lázadás

2018. december 30.

Címkék: család, nemzet, közvélemény, populista politika, kulturális feszültségek

Frank Füredi

szociológus, publicista

Az elitet sikerült megleckéztetni, de ez nem elég.

2018-ban nyugaton tanúi voltunk annak, hogy éleződőben van egy újfajta konfliktus: a populistaellenes politikai elit és a vele szemben szerveződő spontán mozgalom szembenállása.

Számos kommentátor klasszikus gazdasági fogalmakkal igyekszik értelmezni a konfliktust. Lényegében a források elosztásáért folyik a harc – állítják. Még Fareed Zakaria, ez az éles szemű megfigyelő is – aki pedig a franciaországi sárgamellényesek tiltakozása mögött felismeri a mélyreható kulturális feszültségeket, nevezetesen a vidéki és a városi Franciaország között feszülőt – hajlik a szűk értelemben vett gazdasági magyarázatra. „Részben osztályjellegűek az okok, részben kulturálisak, de jelentősek a gazdasági tényezők is.” – fejtegeti.

A nyugati politika új frontvonala” című cikkében Zakaria azoknak a kortárs elemzőknek hosszú sorát gyarapítja, akik vonakodnak szembenézni az új politikai és kulturális feszültségekkel, és azzal, hogy ma olyan okok indítják az embereket tiltakozásra, amelyek nem szoríthatók be a társadalmi ̶ gazdasági osztályharc 20. századi modelljébe. A legközelebb akkor járunk az igazsághoz, ha úgy értelmezzük napjaink populista mozgalmát, mint egyfajta késleltetett választ a hetvenes évek felülről végrehajtott kulturális forradalmára.

Teljes cikk

Ól és jászol

2018. december 21.

Címkék: család, karácsony, Jézus, hit

B. Varga Judit

történész-muzeológus

„Az ember Istenre képes lény.”

Barsi Balázs ferences szerzetes

 

 

Az év legsötétebb napján már csak három éjszaka választ el minket attól, hogy ünnepeljük annak az embernek a születését, aki örök időre megváltoztatta a világtörténelem menetét. Az eseményt jóval hosszabb ideig nevezte a nyugati civilizáció szent karácsonynak, mint a szeretet ünnepének. Egy olyan születéstől számolja az időt, amelynek pontos dátumát, napját, de még az évét sem tudja, tudjuk. Egy történelmi személy az ókori Dél-Galilea alig száz zsidó családot számláló Názáret falujából spirituális traumát okozott szülőföldjének, majd az egész hódító Római Birodalomnak. És ma is zavart okoz megkerülhetetlen hatása, melyet kereszténységnek nevezünk.

A pasaréti plébános advent 3. vasárnapján nem kevesebbet kérdezett a hívő emberektől: bűzlik vagy illatozik-e az életetek? Jézus elvégre jászolban és nem disznóólban született…

Teljes cikk

„Így győz Hazánk!”

2018. december 16.

Címkék: kiállítás, népszavazás, Trianon, Sopron

B. Varga Judit

történész-muzeológus

A mai napon ért véget az a háromnapos népszavazás, amellyel Sopron kiérdemelte a leghűségesebb város címet. És amellyel 257 négyzetkilométer maradt magyar kézen.

 

„… a törvényhozás a soproni népszavazási terület lakosainak államhűségét,

melyről mindenkor meg volt győződve, szeretetével viszonozza,

a népszavazás emlékét a következőkben örökíti meg: […]

3. § Sopron sz. kir. város címere a ’civitas fidelissima’ jeligével egészíttetik ki.”

(Részlet az 1922. évi XXIX. törvénycikkből)

 

A hetedikes tananyagban még apró betű, a tizenegyedikes történelemtankönyvben már a főszövegben szerepel, igaz, hogy csak egy mondattal, de vastag betűvel Sopron neve. A „Leghűségesebb város”-ban és a környékén lévő nyolc faluban a velencei jegyzőkönyv értelmében 1921. december 14-én megkezdett és három napon át tartott népszavazáson a 26,9 ezer jogosult 87,7 %-os részvétel mellett 65,1 %-kal Magyarország mellett döntött. Sopronban a 19 ezer jogosult 89,2 %-os részvételével 72,7 % Magyarországra szavazott. Ezzel 257 négyzetkilométer terület maradt magyar kézen. A sorsdöntő népszavazás egyben annak az egyetlen fegyveres ellenállás-sorozatnak vetett véget, amely a trianoni békediktátum ellen szerveződött hazánkban. Az említett tankönyvekben még apró betű sem emlékezik meg a nyugat-magyarországi harcokról, amelyek egyetlen tartós eredménye a Sopron és környéke népszavazás, és a nagyhatalmak által jóváhagyott népakarat: a „területnyereség”.

Teljes cikk

Családtámogatás és keresztény küldetés

2018. december 10.

Címkék: nemzet, házasság, gyermekvállalás, II. János Pál

Horváth Pál

teológus, vallástörténész

Tiszteletreméltó az a szándék, amivel a jelenlegi, a kereszténydemokrata elvek és a keresztény értékek mellett magát elkötelező magyar kormány a családok támogatásával, a gyermekvállalás ösztönzésével, nem pedig migráns-importtal igyekszik orvosolni hazánk népesedési problémáit. Intézkedései, nagyvonalú családtámogatási rendszere, az emberek véleményének kikérése minden felelősen gondolkodó, jóakaratú ember helyeslésére méltó, ám önmagában aligha lépheti túl a politikai cselekvés, a jogalkotás határait. Márpedig a gyermekvállalás ügye a fiatalok testi, biológiai adottságain túl nem pusztán anyagi támogatás és ösztönzés kérdése, hanem a társadalom lelkét érintő, felelősségére utalt téma, amelyben a keresztények és egyházaik támogató hozzájárulása nélkül komoly siker és fordulat aligha várható.

Világosan ki kell mondanunk, hogy csak családi kedvezményekkel, anyagi eszközökkel, mégoly sokrétű és végiggondolt támogatási rendszerekkel sem lehet önmagában komoly eredményeket elérni a család becsületének helyreállításában, a gyermekvállalási kedv és bátorság ösztönzésében, ha az nem társul az emberekben élő vágyak, remények, feledésbe merült értékek újjáélesztésével, amelyre csak a keresztény hagyomány és értékrend képes.

Teljes cikk

Európa szerencséje

2018. december 04.

Címkék: demokrácia, szabadság, 1989, George Bush, egységes Európa

Schmidt Mária

történész

Meghalt George H. W. Bush, az Egyesült Államok első elnöke, aki hivatali ideje alatt hazánkba látogatott. Jelen írással tiszteletünket és köszönetünket fejezzük ki az Elnöknek és az Embernek, akinek szabadságunkat köszönhetjük.

 

„George Bush Európa és a németek szerencséje.”

(Helmut Kohl)

 

„Azért vagyok itt ma, hogy felajánljam Magyarországnak az Egyesült Államok partnerségét.”

(George Bush Budapesten)

 

 

Soha életemben nem éltem át akkora vihart, mint aznap délután a Kossuth téren, amikor 1989. július 11-én az Egyesült Államok elnökére, George Bushra vártunk. Sokan voltunk, és senki sem ment haza. Az elnök körbenézett. Szemben vele a Fiatal Demokraták Szövetségének vihar szaggatta transzparensén angolul és magyarul az állt: „Szabadíts meg bennünket Jaltától!” Az elnök egy hirtelen ötlettől vezérelve összetépte a kezében tartott papírt, és elkezdett beszélni. „Fogom ezt a beszédet, és összetépem. Túl régóta állnak már itt. Azt akarom, hogy tudják, az Egyesült Államok elnökeként azért jöttem ide, mert mi amerikaiak különleges, szeretetteljes érzéseket táplálunk a magyar emberek iránt. Engedjék hát meg, hogy a szívemből szóljak, és ne szaporítsam a szót. Ezt a papírt pedig összetépem.” A szabadságról beszélt, arról, hogy ezúttal mellettünk állnak majd, hogy most nem hagynak minket magunkra. „Együtt akarunk dolgozni Magyarországgal azon, hogy folytatódjanak a most zajló változások és reformok” – mondta.

 George H. W. Bush a Kossuth téren 1989. július 11-én

Maga az a tény, hogy Magyarországra látogat egy amerikai elnök, jelezte, hogy felkerültünk a térképre, hogy figyel ránk a világ legfontosabb országának vezetője. Ez igazi önbizalommal és reménnyel töltött el mindannyiunkat, feledtette velünk az égszakadást és földindulást. Másnap Bush elnök nemcsak Grósz Károllyal, Nyers Rezsővel, Németh Miklóssal és Pozsgay Imrével, vagyis a párt és a kormány vezetőivel találkozott, hanem a nagykövet (Mark Palmer, 1986–1990) rezidenciáján fogadta az ellenzék vezetőit, és ezzel legitimálta őket. Bush felismerte, hogy az eseményeket már nem az óvatos és beijedt pártvezetők, hanem a türelmetlen és eltökélt ellenzékiek határozzák meg. Saját szemével győződött meg arról, hogy az események a tervezettnél sokkal gyorsabban követik egymást. Számára és számunkra is egyértelművé vált: a pártállam felett megkezdődött a visszaszámlálás. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen tartott július 12-ei beszédében az elnök ki is mondta: Európa egységének helyreállításában kulcsfontosságú szerepet szán Magyarországnak. Bush nagyon is jól értette a jelentőségét a közel egy hónappal korábban, június 16-án megrendezett újratemetésnek, amely egyrészt szimbolikusan is véget vetett a Kádár-rendszernek, és ezzel a szocializmusnak magyar földön, másrészt Orbán Viktor beszédében először hangzott el újra ország-világ előtt a magyar nép igénye a nemzeti függetlenségre, a szabad választásokra és a demokratikus berendezkedésre.

Teljes cikk

Önként a Gulagon

2018. november 29.

Címkék: kényszermunka, misszió, Szolzsenyicin, vallásüldözés, jezsuita

B. Varga Judit

történész-muzeológus

A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjához kapcsolódva két olyan pap hősies életáldozatát elevenítjük fel, akik mertek élni a legnemesebb szabad akarattal és önként választották a Gulagot. Igaz, semmi sem úgy alakult, ahogy elképzelték.

„A legdurvább felismerésünk az volt, hogy itt valószínűleg semmiféle apostoli munkát nem fogunk tudni végezni.”

Walter J. Ciszek jezsuita pap

 

Walter J. Ciszek 23 évet töltött különböző szovjet kényszermunkatáborokban, közben megjárta Lubjanka hírhedt börtönét. 1947-ben hivatalosan halottnak nyilvánították otthonában, a pennsylvaniai Shenandoahban. Jezsuita társai rendszeresen miséztek halottnak vélt testvérük lelki üdvéért.

Szerednyei János tarcali káplán érzékeny, művészi hajlamokkal megáldott fiatalember volt. Még a marhavagonban is verseket faragott, s hegedűszóval próbálta rabtársaiban a lelket tartani. Önként vállalta, hogy híveivel együtt elhurcolják. Huszonnyolc évesen a Donbasz vidéki Vorosilovka egyik bányájában érte a halál. Verseit és hegedűjét 33 hónap robot után rabtársa, Örkényi Ilona hozta haza a Don-medencéből…

Teljes cikk