Kedvencek temetője (gondolatok egy tüntetésről)

2019. június 18.

Címkék: tüntetés, rendszerváltoztatás, liberális ellenzék, Szabadságkoncert

Szerencsés D. Márton

a XXI. Század Intézet kutatója

Fekete zsákruhában és hamuban poroszkáló, néma flagelláns horda gyűlt össze a Hősök tere egyik kietlen szegletében. A naptól, a hőségtől összeaszalódott, elszürkült arcok, halotti maszkok, a vereségben meggörnyedt, amorf, riasztó corpusok, amelyeket bár mélyre temettek, kérlelhetetlenül visszajárnak. Ahogyan azt a körülöttük, néhány pillanatra feltorlódott, de a színpad, a Szabadságkoncert felé sodródó hatvanezres tömeg közönyéből kiolvashatjuk: „igazságuk” nem szólít meg senkit, privát monomániává zsugorodott össze.

Nem keltenek már olyan felfokozott izgatottságot és félelmet (mint egykor), mert tudni lehet: lényegében ártalmatlanok és erőtlenek. Látszólag nem okozhatnak kárt nekünk, de mégis, mélyen a hipotalamuszban érezzük: jelen vannak, és nem fordíthatunk hátat nekik. Ez a bizonytalan, állandóan felkészült tudat pedig nyugtalanító, hiszen ma egészen más, valódi, de előremutató problémákkal kellene megküzdenünk. Ez az a néhány tucat áttetsző, ektoplazma-szerű emberalak azok, akik az egész ellenzéket eláruló SZDSZ-ből megmaradtak. Ők a túlélők, akiket a mai napig kitart a vörös establishment pénz- és kapcsolathálója. Az, hogy még ma is látszódnak, egyértelműen indikálja a tényt, hogy a villanásszerű változásokat hirdető ellenmítosz-kezdeményekkel szemben a rendszerváltoztatás monumentális, idővel, a második jobboldali kormányalakítás után az egész társadalomra kiterjesztett (lényegében: rákényszerített), a mélyben zajló lassú őrlőmunka, amit fenntartások nélkül, a nehézségek ellenére el kell végezni. Ennek a felelős történelmi vállalásnak a lezárása a közös jövőnk egyik legégetőbb feladata.

Teljes cikk

Egyenesen Trump Fehér Házából: politika, sajtó és az elnök

2019. június 11.

Címkék: USA, média, választások, Trump

Fekete Rajmund

történész

 

„Voltak idők, amikor azt kívántam, bárcsak tovább élt volna az apám,
hogy láthasson
a Fehér Házban és voltak idők, amikor be kell vallanom,
boldog voltam, hogy nem láthatott.”
Sean Spicer

 

Donald Trump amerikai elnökké választásával egy csaknem négy éve tartó hisztérikus, világvégét vizionáló közbeszéd lett úrrá nem csak az amerikai, de a teljes nemzetközi sajtóban. Nem telik el úgy nap, hogy ne jelenne meg az elnök személyét, szellemi képességét, hozzáértését megkérdőjelező elemzés vagy írás, amelyek már-már a politikai science-fiction határát súrolják (nekünk, magyaroknak ez nem újdonság, hiszen a miniszterelnök ellen 2010 óta folyamatos lejárató kampány zajlik).

Ehhez képest üde színfoltként jelent meg a könyvpiacon Sean Spicer korábbi fehér házi szóvivő The Briefing: Politics, the Press and the President című munkája. Ez az első olyan kötet, amely Trump egyik szövetségesének, közeli munkatársának tollából származik. A szerző mint kommunikációs igazgató az elnökválasztási kampány óta tagja volt Trump csapatának, majd követte a Fehér Házba is.

Minden adva volt tehát egy igazi bennfentes könyvhöz, amely valójában egy memoárba csomagolt kórkép az amerikai sajtóról, valamint a média és a jelenlegi adminisztráció viszonyáról. Ráadásul Spicer maga is azt mondta, hogy könyvének célja nem más, minthogy „egyenesbe rakja a dolgokat” és megmutassa, milyen ellenséges környezetben kellett neki és a teljes elnöki stábnak dolgoznia.

Teljes cikk

Vége a történelem végének

2019. június 06.

Címkék: demokrácia, populizmus, neoliberalizmus, globalizmus, konzervatív forradalom, nemzeti szuverenitás

Békés Márton

történész

A 21. század elején mélyül az ellentét a globalista és a lokalista erők között. A fő frontvonal a nemzeti, demokratikus erők és a nemzetközi, antidemokratikus erők között húzódik. Napjainkban összekapcsolódik egymással a népszuverenitás és a nemzeti szuverenitás. Ennél erősebb gát nem építhető a globalizáció ellen. Fordul a szél, érik a változás: közeleg a népek tavasza.



Világ globalistái, meneküljetek!



„Század kialszik s új század lobban” – írta Ady 1907-ben. A 21. század elején is ilyen, nietzschei pillanatban vagyunk: a régi értéktáblák széttörtek és újakat írnak. Ha jól cselekszünk, akkor mi írjuk tele őket, ha nem, akkor helyettünk és nélkülünk fogalmazzák meg azt, ami rájuk kerül. Új normák születnek, új kánont kell felállítani és új nyelven beszélni.

A hidegháború végén a nyugati civilizáció számára úgy tűnt, hogy teljes győzelmet aratott a „szabad világ” modellje, s a piac korlátlan érvényesülését és a liberális demokrácia terjedését többé nem fenyegeti semmi. Francis Fukuyama híres, azóta közhellyé vált A történelem vége és az utolsó ember című 1992-es könyvében regisztrálta ezt a folyamatot, ünnepelve a liberális demokrácia előretörését és a vele kéz a kézben járó világkapitalizmus győzelmét. A kötet, bár csupán a mindenkori progresszió legújabb hullámának bornírtan egyszerű, triumfalista terméke volt, egyszerre találta telibe és dagasztotta is tovább a századvég szekuláris-liberális haladáshitét. Mint írta: „liberális világforradalom” tanúi vagyunk, hiszen „egyetlen egyetemes ideológia maradt a porondon”. Az elbizakodott optimizmust elsősorban az táplálta, hogy míg 1975-ben harminc, 1990-ben már kétszer ennyi államot soroltak a liberális demokráciák közé – és ez elegendő is volt. Az „utolsó ember”, akinek eljövetelét Nietzsche Zarathustrájában félelemmel vegyes haraggal várta, a soft-neokonzervatív szerzőnél a racionálisan elképzelhető világok legjobbikának egyedüli lakója volt.

Teljes cikk

Beletörődés

2019. május 30.

Címkék: Németország, antiszemitizmus, bűnügyi statisztika, muszlim közösség

Frank Füredi

szociológus, publicista

A német hivatalos politika nem száll szembe a muszlim antiszemitizmussal. Helyette azt tanácsolja, hogy a zsidók nyilvános helyen ne viseljenek kipát.

Akárhányszor halljuk Németországban, hogy „soha többé”, mégis nem kevesen vannak hatalmi pozícióban olyanok, akik hajlamosak szemet hunyni az antiszemitizmus megnyilvánulásai fölött, vagy belenyugvással reagálnak rájuk.  Ennek a gyáva magatartásnak meghökkentő példáját adta a múlt héten Felix Klein, a német kormány antiszemitizmus-ügyi biztosa. Újságírók előtt úgy nyilatkozott: az antiszemita bűncselekmények elszaporodása miatt „nem tanácsolhatja, hogy a zsidók mindig és mindenütt kipában mutatkozzanak”. Úgy is fogalmazhatott volna, hogy a zsidónak látszó emberek számára Németország ma már veszélyes no-go övezet.

Teljes cikk

Mindig van feljebb

2019. május 24.

Címkék: II. János Pál, keresztény értékek, nemzeti önazonosság, szabadság lejáratása, európai alkotmány

B. Varga Judit

történész-muzeológus

Negyedmásodperc alatt több mint egymillió találat. Köztük az Eötvös-előadássorozat keretében Keresztény értékek a 21. században címmel elhangzott Erdő Péter-előadás, nem is annyira régen, hogy ne lehessen rákeresni. Ennek ellenére az uniós választásokhoz közeledve egyre gyakrabban látjuk, halljuk az ellenzékinek nevezett csatornákon és adókon, hogy a keresztény értékek meghatározásán fáradoznak, nem kevés (amúgy bántó) gúnnyal kérdezgetve egymást, mik is azok a keresztény értékek. Miközben az Unióban a keresztényekkel, kereszténységgel szembeni diszkrimináció természetessé vált, köszönhetően a 20. századot uraló két ateista világnézet jól végzett munkájának. A liberális az embert tette meg önmaga istenévé, a kommunista a pártot. Viszont mindkettő mindent megtett azért, hogy a társadalmi többség lenézett, sajnálni való személyt lásson a hívő, templomba járó emberben, s hogy a papi, szerzetesi pálya véletlenül se vonzza a fiatalokat. Mintha minderről nem tudnának a kilencedik éve folyamatos megszüntetés állapotában létező legnépszerűbb ellenzéki rádió prominens véleményformálói, amikor azt „beszélik meg” egyáltalán nem megértő, sokkal inkább leereszkedő kinyilatkoztatással és jól érzékelhető elégedettséggel a hangjukban, hogy már papokat kell importálni Afrikából és Ázsiából, annyira nem érdekel senkit Európában a kereszténység. Persze nincs így, csak ez hangzik jól a közönségüknek. Ma is szolgálnak magyar szerzetesek a Fülöp-szigeteken például, vagy Afrikában a katolikus egyetemesség jegyében. És valóban vannak Magyarországon is indiai, afrikai, sőt a szocialista Vietnamból is papok misszióban. A Helsinki Bizottság odáig ment, hogy a keresztény erkölcsiséget veszélyesnek tartja. Fájó és döbbenetes, hogy a teológiai főiskolai végzettségére büszke ÜDE-ügyvéd harcosan kérkedik főműsoridőben azzal, hogy neki az úgynevezett keresztény értékeket még senki nem tudta definiálni. Én most megpróbálom  ̶  egyszerű hívőként, átlag magyarként, teológiai tanulmányok nélkül.

Teljes cikk

Jön a népek tavasza!

2019. május 20.

Címkék: uniós választások, föderalisták, szuverenisták, eurokrata elit, önrendelkező nemzetek

Békés Márton

történész

A 2019-es európai parlamenti választásoknak két okból is nagy a tétje: egyfelől azért, mert eddig nem is volt neki, másfelől, mert most valóban meghatározható egy jól látható törésvonal, melynek mentén az ellentétes erők felsorakoznak. A két tábor között nincs középút – aki ott tartózkodik, idővel szükségszerűen az egyik vagy a másik oldalt erősíti. A lövészárkok közötti senki földjének területe napról napra szűkül. A nap végén pedig dönteni kell: ide vagy oda. A „nemzetek Európája” és az „Európai Egyesült Államok” víziói kibékíthetetlen ellentétben állnak egymással, és ebben a küzdelemben az a tisztességesebb szereplő, aki nyíltan vállalja, melyik zászló alatt indul harcba. Nagy háború közeleg, amelynek május 26-án lesz az első csatája.

Teljes cikk

Deutschland, Deutschland über allen

2019. május 16.

Címkék: identitás, történelmi emlékezet, német kérdés, nulladik óra, Hassliebe

Tallai Gábor

író, a Terror Háza Múzeum programigazgatója

 

"Im Geist getrennt / Im Herz vereint (…)

Überheblich, überlegen
Übernehmen, übergeben
Überraschen, überfallen
Deutschland, Deutschland über allen."

Rammstein: Deutschland

 

A világhírű német hard rock együttes, a Rammstein legújabb lemezének címadó száma a német önreflexió ritka pillanata, a mottóként idézett néhány szakasz lefordítása pedig embert (költőt) próbáló feladat, a jelzőként, de főnévi igenévként is értelmezhető minősítések példanélküli bátorságról tesznek tanúságot, nem beszélve a „Deutschland, Deutschland über allen” sorról, amely egyetlen mássalhangzó erejéig tér csak el a náci Németország himnuszától.

Meglepő helyzet állt elő: harminc évvel a Berlini fal ledöntése után újra érdemes beszélni a német kérdésről. Ezúttal természetesen nem az 1806 és 1990 közötti kontextus, azaz az államiság és a területi rendezés kérdésköre a meghatározó, hanem az Európai Unión belüli erőviszonyok, nevezetesen a Német Szövetségi Köztársaság demográfiai és gazdasági túlsúlyából fakadó hatalmi küzdelem, amely német részről jelenleg nélkülözi a nagyhatalmi bölcsességet, politikai érzékenységet.

A XXI. Század Intézet május 15-i rendezvényének címe, a „Hassliebe” különös szókapcsolat, amelynek jelentése az odi et amo, „gyűlölöm és szeretem” catullusi gondolatra vezethető vissza. Más szavakkal: egyidős az emberrel. 2019-ben ennek az érzelmi antagonizmusnak két dimenzióját is megfigyelhetjük: gyűlölik és szeretik magukat a németek, miközben egyre több európai nemzet ugyanígy érez a németekkel szemben.

Teljes cikk

Történelmünk szemüvege

2019. május 12.

Címkék: első világháború, új világ, vezérkérdés, határok, történelmi amnézia

Frank Füredi

szociológus, publicista

Amikor az ember történelmi tárgyú könyvet olvas, normális, hogy gyakran unalmasnak tartja az érzelem nélküli sorokat, ezért amikor befejezi, rögtön el is felejti, amit olvasott. Az Új világ született 1918–1923 című könyvről mindez nem mondható el. Sok érzés van benne és intellektuális izgalom. Maga a címe is izgalmas, mert olyan, amit az olvasó nem ért meg rögtön. Amikor azt írja a szerző, hogy új világ született az első világháborúból, az általában a történészeknek, pláne a nyugati történészeknek nem jelent semmit, mert az ő szemükben az új világ a második világháború után jött létre, és minden, ami fontos a mi életünkben, ennek a háborúnak a konzekvenciája, ebből eredeztethető.

Szerintem fontos tudni, hogy az igazi új világ az első világháború következménye. Ha körülnézünk a mai világunkban, látjuk, hogy még most is determinálja az életünket. Ami történt azokban az években – nemcsak Magyarországon, de egész Európában – még most is meghatározza, ahogyan élünk. Tudjuk azt is, hogy az első világháború katasztrófa volt mindenkinek Európában. Minden ország, még azok is, akik azt hitték, hogy győztek 1918-ban, valódi nemzeti tragédiát éltek át.

Teljes cikk

Reaktorszag

2019. április 30.

Címkék: turizmus, Csernobil, Alekszijevics, sugárzás

B. Varga Judit

történész-muzeológus

Jelképerejű szó: Csernobil. A belorusz Nobel-díjas írónő szerint felülmúlja Kolimát, Auschwitzot. Mert ma is aktuális. És aktuális lesz még 48 ezer évig…

 

„Amikor visszajöttem az afgánoktól, tudtam, hogy élni fogok.

Csernobil után minden fordítva volt…”

 

Nem tudhatjuk, hogy 150‒200 év múlva mire emlékeznek déd- és ükunokáink a XX. századból. Érdekes lesz-e itthon még valakinek a Gulag, a hazai kényszermunkatáborok, Recsk, Tiszalök vagy Dachau, az első, vagy a legismertebb, ma még legelborzasztóbb koncentrációs megsemmisítő- és munkatábor, Auschwitz? Azt viszont a „8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás” nemzedékeként minimális hibaszázalékkal megjósolhatjuk, hogy az HBO ötrészes, május 7-én startoló minisorozata Csernobil címmel és „parádés szereposztással” tarolni fog. Még akkor is, ha közben izgatottan várjuk hétfőről-hétfőre a Trónok harca befejező évadjának epizódjait.

Teljes cikk

A lázadás évtizede

2019. április 24.

Címkék: liberális elit, kultúrharc, populista korszak, népszuverenitás, nemzeti koalíció

Békés Márton

történész

A „19. század uralkodó eszméi” közül nem mindegyik maradhat talpon a 21. században is. Minden, ami ma korszerű, a liberalizmus különböző mértékű és mélységű tagadásából fakad.

 

Világ globalistái, meneküljetek!

 

Lassan tíz éve, hogy megfordult a szél. A 2008-as gazdasági válság óta a neoliberális konszenzuson előbb repedések jelentek meg, majd közgazdasági és kulturális hegemóniája is fölbomlott. Ennek legfőbb oka, hogy egy évtizede két, ezzel szembeni ellenfolyamat erősíti egymást. 1) Az egyik a nemzetekfölötti struktúrák befolyása helyett a demokratikus döntéshozatal területhez és többséghez kötődése, 2) a másik a liberális elitek elleni, értékek mentén folyó lázadás. Mindkettő a liberalizmus paradigmájának alkonyát kísérő jelenség, amelyek természetszerűleg kapcsolódnak össze – ezt hívják ma, jobb híján, „populizmusnak”. A demokrácia természete változóban van, a létében és identitásában magát fenyegetve érző többség – amint Ivan Krastev mondja – „visszacsinálja az 1989 utáni liberális rendet”.

Teljes cikk