SAJTI IMRE: pesti őrszemesből békési főrendőr

2017. szeptember 26.

Címkék: statárium, karhatalmisták, lelkiismeret, parancs

Békés Márton

történész

A gyulai megtorlások katonai ügyészéből előbb Békés megyei állambiztonsági alvezető, majd rendőrfőkapitány-helyettes lett. Ő talán megbánta, amit tett.

Az 1927-ben Sarkadon született Sajti Imre felmenői két nemzedékre visszamenőleg cukorgyári munkások voltak, elődei foglalkozását ő is folytatta szülővárosában. 1945 augusztusában Budapestre ment és rendőrnek állt, a kommunista pártba egy év múlva lépett be. Eleinte a Nagykörúton szolgált őrszemesként, majd az angyalföldi kapitányságra került. Elvégezte a tiszthelyettesi iskolát és a rendőrtiszti akadémiát, így 1949-ben alhadnagyi rendfokozattal véglegesítette az akkori belügyminiszter, Kádár János. A tárcához került, ahol egészen 1953-ig főhadnagyként az ügyészi csoport előadója volt. 

Bár arról nincs információ, hogy leérettségizett volna, személyes elmondása szerint a forradalom alatt félbeszakadt jogi tanulmányait 1957-ben fejezte be, majd bírói és államügyészi képesítést szerzett. Mégis, már jóval ezelőtt, 1953 szeptemberétől átkerült a Legfőbb Ügyészséghez. Jogi végzettség nélkül két éven keresztül a XIX. kerület vezető ügyésze volt. 1955-ben megyéjébe helyezték vissza: egészen 1960-ig városi és járási vezető ügyészként dolgozott Gyulán. Ez az időszak Sajti életpályája fordulópontjának bizonyult. 1956 októberében a gyulai forradalmi tanács felfüggesztette, s novemberben (1958-as minősítése szavaival élve) „jelentkezett a katonai karhatalmi alakulathoz, ahol mint katonai ügyész igen hathatósan működött közre az ellenforradalom felszámolásában. Több esetben látta el a vádképviseletet statáriális tárgyalás alá kerülő ügyekben.” A rögtönítélő szakaszban történt hathatós közreműködés után korábbi hivatalát 1957 márciusában vette át ismét. A még mindig csak harmincéves Sajti a kádári megtorlás kezdetekor már maga mögött tudhatott egy rendőrtiszti, egy kerületi és városi-járási vezető közvádlói pályaszakaszt, továbbá volt karhatalmista és katonai ügyész. 

Teljes cikk

Elfogultan

2017. szeptember 25.

Címkék: diktatúra, hit, 1948, szoborállítás

B. Varga Judit

történész-muzeológus

„A vallás nem magánügy.”

               Mindszenty József

Zsúfolt szeptemberi hétvége. Mégis közel hétezren hajtottak fejet Mindszenty József jelképpé nemesült személye előtt, és tettek tanúságot cselekvő hitükről a Városmajortól Máriaremetéig zarándokolva. A Kulturális Örökség Napok, a Nemzeti Vágta, az autómentes hétvége, a Színházak éjszakája és az Ars Sacra dús programjai helyett…

A boldoggá avatásra váró Isten Szolgája bátor, szókimondó és VI. Pál pápa igaz minősítése szerint is rettenthetetlen volt. A kérlelhetetlenül egyenes beszédű bíboros nevének csengése ma újra mély tartalmat hordoz. Mert a vallás nem magánügy! Az Egyház, amelyet képviselt és képvisel nem a karitatív szolgálat karanténjába zárt intézmény, ahogy ma sokan kívánják és látják. Kimeríthetetlen társadalmi erő, amely minden korban képes és tud bizonyítani. A hetven évvel ezelőtti városmajori zarándoklaton Mindszenty hívó szavára és őt követve százezer fővárosi férfi bizonyította – két héttel a kékcédulás választások után – kiállását Isten, haza és a család mellett. A 14 kilométeres utat gyalog tették meg. A következő vasárnapon a nők, az azt követőn pedig a fiatalság járta végig ugyanezt a zarándoklatot hét évtizeddel ezelőtt.

Teljes cikk

Mátsik György: Mansfeld vádlójából az Úszószövetség alelnöke

2017. szeptember 20.

Címkék: vádképviselet, kommunista karrier, Corvin köziek, kivégzések

Békés Márton

történész

Az 1956-ot követő megtorlás budapesti vezető ügyészéből a Kádár-rendszer végére úszószövetségi alelnök és MÉH-vezérigazgató lett. Tizenhét vádlottra indítványozott halált, ebből kilencet végre is hajtottak.

A Szombathelyen, 1925-ben született Mátsik György műszerész végzettséget szerzett, s 1944-ben a budapesti Magyar Optikai Műveknél szakmájában helyezkedett el. 1945. január közepén jelentkezett a kommunista nyomásra és vezetéssel frissen alakuló rendőrség kötelékébe, és az angyalföldi kapitányságra került. Még az év során belépett a Magyar Kommunista Pártba. Több tanfolyam elvégzése után 1949-ben rendőr hadnaggyá léptették elő és beosztásai miatt gyors egymásutánban megjárta Szeged, Gyula és Miskolc városait. 1950-ben a rendőrség 25 éves munkáskádere a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrkapitányságon szolgált tovább. 1951 és 1953 között a Szovjetunióban tanulhatott, majd őrnaggyá léptették elő és az ORFK IX. (személyigazolvány-kibocsátó) osztályának vezetőjévé tették. Két év múlva ugyanott a III. (társadalmi tulajdon védelméért felelős) osztály élére helyezték át. A forradalom és szabadságharc alatt rendszerhű maradt (alighanem a belügyi karhatalomba is belépett), így 1957-ben a korábban már megjárt Borsod-Abaúj-Zemplénbe helyezték vissza, méghozzá egyenesen az ottani megyei szervek vezetőjének, minden bizonnyal a forradalom alatt szétesett rendőrség újjászervezésének feladatával.

Teljes cikk

Egy elmaradt előadás margójára

2017. szeptember 13.

Címkék: jog, igazságtétel, kommunista bűnösök, hazaárulás

Schmidt Mária

történész

A kommunista diktatúra bukását nem követte igazságtétel. Mondhatnánk azt is, a kommunizmusnak nem volt nürnbergi pere, így a demokrácia és a szabad piacgazdaság hirtelen barátaivá avanzsált kommunistáknak semmilyen felelősségre vonástól nem kellett tartaniuk. Nagy árat fizet(t)ünk ezért! Pedig nem mondhatjuk, hogy nem próbáltuk meg. A Zétényi - Takács-féle törvényre – még ha a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság el is kaszálta – ma is büszkék lehetünk. Ezt az írást 1991 őszén publikáltam először a Magyar Narancsban, 2003-ban pedig megjelent az Egyazon mércével – A visszaperelt történelem kötetemben Az Eichmann-per tanulságai címmel. Most, hogy érthető okokból, és újra beszédtéma a kommunisták gyilkosságainak megítélése, annyit mondhatok csak: „itt állok, másként nem tehetek”.

 

„Miképp éljünk igazság nélkül?”

Albert Camus 



Amikor Adolf Eichmannt 1961-ben Jeruzsálemben bírái elé állították, számot kellett adnia azon cselekedeteiről, melyeket a Német Nemzetiszocialista Munkáspárt (NSDAP) tagjaként, vezető beosztásban, az emberiség és mindenekelőtt a zsidóság kárára elkövetett. Eichmann megbocsáthatatlan bűneit perbe fogása előtt húsz évvel, 1941-1944 között, egy a tárgyalás idején már a történelem süllyesztőjébe veszett rendszer, a Harmadik Birodalom főhivatalnokaként követte el.

Eichmann-nal a vádlottak padjára került a nácizmus egész ideológiája, fajüldöző politikája és emberidegen gyakorlata, a náci Németország vezetői: Hitler, Himmler, Göring, Goebbels, Müller, Kaltenbrunner, Mengele és a többiek is mind, akik elkerülték a felelősségre vonást. A mintegy nyolc hónapig tartó rendőrségi kihallgatások több mint három és félezer oldalnyi anyaga, a tárgyaláson bemutatott sokezer eredeti dokumentum, a világ minden tájáról megidézett, különböző nemzetiségű tanúk eskü alatti vallomása a nyilvánosság elé tárta a náci népirtás mechanizmusát, és minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy az abban résztvevők − és így az üvegkalitkában feszengő, kopaszodó, aktakukac külsejű Eichmann is − felelősséggel tartoznak a történtekért. Eichmannt halálra ítélte az izraeli bíróság és kivégezték. Pere megmutatta: vannak bűnök, amelyekért  nem jár feloldozás, mert nem évülnek el, és hogy az ilyen bűncselekményeket elkövetőket előbb vagy utóbb utoléri az igazságszolgáltatás.

Teljes cikk

Lázár Ernő: karhatalmistából ügyész

2017. szeptember 12.

Címkék: 1956, munkásfelkelés, ügyészség, Köztársaság tér

Békés Márton

történész

Sűrű munkahelyváltások után a jogvégzett karhatalmista a budapesti felkelőcsoportok elleni megtorlásban vett részt. Ügyészként Tutsch József traktorgyári munkásra kért és kapott halálos ítéletet.

Az 1933-as balatonberényi születésű Lázár Ernő először kereskedelmi iskolát végzett, majd beiratkozott az ELTE jogi karára, ahol a forradalom előtt nem sokkal végzettséget is szerzett. 1956 második felében a VII. Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága Igazgatásrendészeti Osztályán dolgozott szabálysértési előadóként, majd 1956 decembere és 1957 februárja között beállt a karhatalomba. Ezt követően 1957 októberéig a VI. Kerületi Ügyészségen helyezkedett el vádlóként, illetve a Nyomozás Felügyeleti Osztály munkatársaként. 1957 októbere és 1958 januárja között a Fővárosi Ügyészség felügyeleti osztályán dolgozott, majd ismét munkahelyet váltott: több mint fél évig a Legfőbb Ügyészség Személyzeti Osztályának csoportügyésze lett, ezt követően pedig a Fővárosi Ügyészség Politikai Osztályára került. A sűrű munkahelyváltások után a leghosszabb időt a VI. Kerületi Ügyészségen töltötte, mégpedig 1958 szeptembere és 1959 utolsó napja között.

Teljes cikk

Jacsó János: megtorló hadbíróból a Legfelsőbb Bíróság élére

2017. szeptember 05.

Címkék: 1956, kitüntetés, megtorlás, statárium

Békés Márton

történész

Rákosi-érában kezdődő pályafutása Kádár alatt ért csúcsára, amikor a megtorlások hadbírájából az igazságszolgáltatás második embere lett. Öt halálos ítéletet hirdetett ki, neve hat kivégzéssel hozható összefüggésbe.

Az 1929-ben Mezőkövesden született Jacsó János honvéd ösztöndíjasként az ELTE jogi karán szerezte képesítését. Belépett a Magyar Dolgozók Pártjába, majd frissdiplomásként 1951-ben a Budapesti Katonai Bíróságon kapott állást, egy év múlva pedig már a kalocsai hadbíróság elnöke lett. Innen 1955-ben Kecskemétre került a hadtestbíróság elnökének. 1956–57-ben egy évig az Igazságügyminisztérium katonai főosztályán dolgozott, miközben kitört a forradalom. Ezt követően részt vett a kommunista restaurációban, amelyet önéletrajzában így foglalt össze: „az ellenforradalom idején is elláttam a szolgálati feladataimat, majd részt vettem annak felszámolásában. A statárium végrehajtása, majd az ellenforradalmárok elleni gyorsított és rendes eljárások lefolytatása során kifejtett tevékenységem alapján megkaptam a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem kitüntetést.”  

Teljes cikk

Papírvirág Valentintól

2017. szeptember 02.

Címkék: család, múlt, emlékezés, túlélés

Kormos Valéria

 

Két arcpuszi közben, őszinte aggodalommal a hangjában egy igazán kedves ismerősöm a minap megkérdezte: nem unod még ezt a témát? Mármint a sok tragikus sorsot, nyomorúságot, veszteséget. Úgysem lehet már a múlttal mit kezdeni, próbálta később kozmetikázni szavait. A végtelen foglyai című kötetem második kiadására utalt, amelyben az 1945-ben kényszermunkára a Szovjetunióba elhurcolt fiatal lányok, asszonyok és férfitársaik sorsát követtem. A kérdésen voltaképp megsértődhettem volna, de inkább arra volt jó, hogy visszarepítsen a közelmúltba, a rendszerváltoztatás előtti forrongó, szép időkbe. Hiszen azóta, hogy könyvem első szereplőivel találkoztam, három évtized telt el. 1989-ben jártunk. A jurtaszínházas, tüntetéses Budapesten azt hittük, csak itt a fővárosban érezni, hogy valami hamarosan véget ér. Hogy az ország más tájain is eszmélni kezdenek a közéleti szereplést nem ismerő hétköznapi emberek, arra egy váratlan találkozás döbbentett rá. Hatvanas éveit taposó parasztember keresett meg az akkori Nők Lapja szerkesztőségében. Az egyik kelet-magyarországi településről, Rakamazról érkezett. Földijei azzal bízták meg, vegyen rá, utazzak el hozzájuk, mert többen el szeretnék mondani életük történetét. Húzódoztam, Rakamaz messze van, élettörténetekből pedig volt már nekem elég. Nem ismertem fel rögtön, milyen kivételes és megtisztelő feladatot bíznának rám.

Teljes cikk

Grátz Endre: „halálügyésztől” brókerbotrányig

2017. augusztus 29.

Címkék: 1956, megtorlás, igazságtétel, sortüzek

Békés Márton

történész

A Győr-Sopron megyei megtorlás ügyésze 25 évesen már akasztatott, de egy év múlva félreállították. Később Gelka-vezérként, majd szolárium-tulajdonosként tűnt fel. Hét hős kivégzése terheli lelkiismeretét.

Grátz Endre Nagykanizsán született 1932-ben. A pécsi jogi egyetem elvégzése után azonnal állást kapott a Győr-Sopron megyei ügyészségen, a forradalom előtt három hónappal. Minden bizonnyal rendszerhű ügyészségi nyomozó és előadó volt, hiszen 1957 tavaszán politikai ügyésszé nevezték ki. Egy évvel később úgy minősítették, mint aki – különösen a politikai bűncselekmények tekintetében – átlagon felül végzi munkáját, ráadásul „komoly segítséget nyújtott a politikai osztály vizsgálói részére”, sőt több ügyet maga kezdeményezett. Vádképviseletét úgy jellemezték, mint amely „határozott, harcos […] vádbeszédei politikailag megalapozottak”.

Teljes cikk

Egyszer és mindenkorra liberális

2017. augusztus 27.

Címkék: közösség, felelősség, kötelességek, identitáspolitika, jogok

Szájer József

A modern európai eszmeáramlatok legjobb amerikai ismerőjének, Mark Lillának augusztus idusán jelent meg legújabb könyve, a The Once and Future Liberal: After Identity Politics. A Columbia Egyetem eszmetörténész professzora, az Egyesült Államok legkedveltebb politikai gondolkodója ezúttal az amerikai liberális demokratákat ostorozza a különféle társadalmi kisebbségekre fókuszáló, eltúlzott és szerinte elhibázott identitáspolitikájuk miatt.

Mark Lilla, a Columbia Egyetem professzora nem sokkal Trump megválasztása után bírálta a demokratákat, amiért a nemzetet egyesítő állampolgárság (citizenship) koncepciója helyett partikuláris identitásokra alapozták politikai és választási stratégiájukat. Most egy egész könyvvel jelentkezett, amely folytatja a korábbi gondolatmenetet. Az akkori, szemnyitogató írás által keltett magas elvárásokhoz képest ez a mostani pamflet kevés újat tartalmaz. Fontos, megfontolandó dolgokat ír azonban arról, hogy Amerika fundamentuma, az amerikai emberek közötti kötelék intézményi (alkotmányos) jellegű, és arról, hogy a hibás identitáspolitika, hogyan szűkítette be saját lehetőségeit, miképp rombolta, rombolja a közösségi kapcsolatokat, hogyan hajtja bele az erre amúgy is hajlamos Amerikát egy szélsőséges és szollipszista individualizmusba. Közben képes volt olyan sorokat leírni saját polgártársairól, hogy azok sosem bocsáthatják meg maguknak, amiért Trumpra szavaztak, vagy olyanokat, amelyben a Resistance (ellenállási) mozgalmat élteti (miközben pár sorral korábban kimondja, hogy a mozgalmak helyett az államhatalom alkotmányos megszerzésére kellene a demokratáknak koncentrálni). A Resistance-szel persze van problémája, és ezt le is írja. Az, hogy az csupán reaktív, csak reagál, ráadásul mechanikusan mindig az ellenkezőjét kell mondani, mint amit az elnök tesz, ami szerinte Trump kezében hagyja a lapokat, a mindenkori kezdeményezés nála marad.

A könyv megjelenése az ilyen előítéletek, szemellenzők és következetlenségek ellenére is fontos munka. Sokan várták. Lillát durván megtámadta a januári cikke miatt a mozgalmár demokrata baloldal, és most sem számíthat kevesebbre. A vörös farok, az amerikai liberalizmus sérthetetlen tabui melletti rituális retorikai felsorakozás fent idézett és nem idézett szövegeit nyilván (legyünk jóindulatúak!) az tette szükségessé, hogy akiknek a kiáltványt írta, akiknek a sikeréért fáradozik egyáltalán eljussanak annak az elolvasásáig, és ne közösítsék ki őt még mindez előtt...

Teljes cikk

Vidékinek maradni

2017. augusztus 26.

Címkék: vidékfejlesztés, város, életminőség, falu, értékrend

B. Varga Judit

történész-muzeológus

Hajnalpercenés falun, napfelkelte a városban. Létezik-e még a főváros-vidék ellentét, vagy már csak a fejekben élő hagyomány? Miért van romantikája a falusi életnek? Mi a vidék?

Augusztus izzásában figyelem az Alpokalja megunhatatlan levegőjének vibrálását, a nyár végi fényözönt, a leheletfinom tájat, és szívom magamba az elnyugatiasodott egyutcás határfalu emberkeltette zaját. Mégis csend van, pihenek. Naponta ötször hallatszik fel a hegyre a hazai harangszó, a hatodik a szomszédos osztrák faluból üzen. A burgenlandi rádió déli hírei előtt évtizedek óta bemondják, melyik toronyban hány harang lakik, sőt, ennél jóval többet árulnak el az adott templom művészettörténeti, vallási, közösségi értékeiről. Emlékszem, amikor nálunk először hangzott el a harangtörténeti összefoglaló a Déli Krónikát megelőzően a Kossuth Rádióban, a szabad akaratukból ateista, közismert és akkor még közkedvelt balliberális honfitársaink mennyit gúnyolódtak ezen az új szerkesztői „fogáson”. Pedig a harang falut és várost, múltat és jelent összeköt, határokon és lelkeken átível, ereje és súlya van. Benne egyesül a városi emberként élő Pál apostol energiája és a vidéki Jézus csendje. Az Isten alkotta bioszféra és az emberi értelem teremtette nooszféra is.

Az osztrákoknál és a bajoroknál már szombat délután háromkor megszólalnak a harangok, köszöntve a közelgő vasárnapot. Ilyenkor zárnak az üzletek, érkeznek a barátok, rokonok, indul a hétvégi élet. Tudják, hogy miért parancs a pihenés. És tudnak is pihenni, élni a szabadidejükkel mind a városban, mind a falun. (Számukra érthetetlen hungaricum volt a szabad vasárnapot biztosító jogszabály eltörlését követelni – ráadásul az emberi szabadság nevében.)

Teljes cikk