Ól és jászol

2018. december 21.

Címkék: család, karácsony, Jézus, hit

B. Varga Judit

történész-muzeológus

„Az ember Istenre képes lény.”

Barsi Balázs ferences szerzetes

 

 

Az év legsötétebb napján már csak három éjszaka választ el minket attól, hogy ünnepeljük annak az embernek a születését, aki örök időre megváltoztatta a világtörténelem menetét. Az eseményt jóval hosszabb ideig nevezte a nyugati civilizáció szent karácsonynak, mint a szeretet ünnepének. Egy olyan születéstől számolja az időt, amelynek pontos dátumát, napját, de még az évét sem tudja, tudjuk. Egy történelmi személy az ókori Dél-Galilea alig száz zsidó családot számláló Názáret falujából spirituális traumát okozott szülőföldjének, majd az egész hódító Római Birodalomnak. És ma is zavart okoz megkerülhetetlen hatása, melyet kereszténységnek nevezünk.

A pasaréti plébános advent 3. vasárnapján nem kevesebbet kérdezett a hívő emberektől: bűzlik vagy illatozik-e az életetek? Jézus elvégre jászolban és nem disznóólban született…

Teljes cikk

„Így győz Hazánk!”

2018. december 16.

Címkék: kiállítás, népszavazás, Trianon, Sopron

B. Varga Judit

történész-muzeológus

A mai napon ért véget az a háromnapos népszavazás, amellyel Sopron kiérdemelte a leghűségesebb város címet. És amellyel 257 négyzetkilométer maradt magyar kézen.

 

„… a törvényhozás a soproni népszavazási terület lakosainak államhűségét,

melyről mindenkor meg volt győződve, szeretetével viszonozza,

a népszavazás emlékét a következőkben örökíti meg: […]

3. § Sopron sz. kir. város címere a ’civitas fidelissima’ jeligével egészíttetik ki.”

(Részlet az 1922. évi XXIX. törvénycikkből)

 

A hetedikes tananyagban még apró betű, a tizenegyedikes történelemtankönyvben már a főszövegben szerepel, igaz, hogy csak egy mondattal, de vastag betűvel Sopron neve. A „Leghűségesebb város”-ban és a környékén lévő nyolc faluban a velencei jegyzőkönyv értelmében 1921. december 14-én megkezdett és három napon át tartott népszavazáson a 26,9 ezer jogosult 87,7 %-os részvétel mellett 65,1 %-kal Magyarország mellett döntött. Sopronban a 19 ezer jogosult 89,2 %-os részvételével 72,7 % Magyarországra szavazott. Ezzel 257 négyzetkilométer terület maradt magyar kézen. A sorsdöntő népszavazás egyben annak az egyetlen fegyveres ellenállás-sorozatnak vetett véget, amely a trianoni békediktátum ellen szerveződött hazánkban. Az említett tankönyvekben még apró betű sem emlékezik meg a nyugat-magyarországi harcokról, amelyek egyetlen tartós eredménye a Sopron és környéke népszavazás, és a nagyhatalmak által jóváhagyott népakarat: a „területnyereség”.

Teljes cikk

Családtámogatás és keresztény küldetés

2018. december 10.

Címkék: nemzet, házasság, gyermekvállalás, II. János Pál

Horváth Pál

teológus, vallástörténész

Tiszteletreméltó az a szándék, amivel a jelenlegi, a kereszténydemokrata elvek és a keresztény értékek mellett magát elkötelező magyar kormány a családok támogatásával, a gyermekvállalás ösztönzésével, nem pedig migráns-importtal igyekszik orvosolni hazánk népesedési problémáit. Intézkedései, nagyvonalú családtámogatási rendszere, az emberek véleményének kikérése minden felelősen gondolkodó, jóakaratú ember helyeslésére méltó, ám önmagában aligha lépheti túl a politikai cselekvés, a jogalkotás határait. Márpedig a gyermekvállalás ügye a fiatalok testi, biológiai adottságain túl nem pusztán anyagi támogatás és ösztönzés kérdése, hanem a társadalom lelkét érintő, felelősségére utalt téma, amelyben a keresztények és egyházaik támogató hozzájárulása nélkül komoly siker és fordulat aligha várható.

Világosan ki kell mondanunk, hogy csak családi kedvezményekkel, anyagi eszközökkel, mégoly sokrétű és végiggondolt támogatási rendszerekkel sem lehet önmagában komoly eredményeket elérni a család becsületének helyreállításában, a gyermekvállalási kedv és bátorság ösztönzésében, ha az nem társul az emberekben élő vágyak, remények, feledésbe merült értékek újjáélesztésével, amelyre csak a keresztény hagyomány és értékrend képes.

Teljes cikk

Európa szerencséje

2018. december 04.

Címkék: demokrácia, szabadság, 1989, George Bush, egységes Európa

Schmidt Mária

történész

Meghalt George H. W. Bush, az Egyesült Államok első elnöke, aki hivatali ideje alatt hazánkba látogatott. Jelen írással tiszteletünket és köszönetünket fejezzük ki az Elnöknek és az Embernek, akinek szabadságunkat köszönhetjük.

 

„George Bush Európa és a németek szerencséje.”

(Helmut Kohl)

 

„Azért vagyok itt ma, hogy felajánljam Magyarországnak az Egyesült Államok partnerségét.”

(George Bush Budapesten)

 

 

Soha életemben nem éltem át akkora vihart, mint aznap délután a Kossuth téren, amikor 1989. július 11-én az Egyesült Államok elnökére, George Bushra vártunk. Sokan voltunk, és senki sem ment haza. Az elnök körbenézett. Szemben vele a Fiatal Demokraták Szövetségének vihar szaggatta transzparensén angolul és magyarul az állt: „Szabadíts meg bennünket Jaltától!” Az elnök egy hirtelen ötlettől vezérelve összetépte a kezében tartott papírt, és elkezdett beszélni. „Fogom ezt a beszédet, és összetépem. Túl régóta állnak már itt. Azt akarom, hogy tudják, az Egyesült Államok elnökeként azért jöttem ide, mert mi amerikaiak különleges, szeretetteljes érzéseket táplálunk a magyar emberek iránt. Engedjék hát meg, hogy a szívemből szóljak, és ne szaporítsam a szót. Ezt a papírt pedig összetépem.” A szabadságról beszélt, arról, hogy ezúttal mellettünk állnak majd, hogy most nem hagynak minket magunkra. „Együtt akarunk dolgozni Magyarországgal azon, hogy folytatódjanak a most zajló változások és reformok” – mondta.

 George H. W. Bush a Kossuth téren 1989. július 11-én

Maga az a tény, hogy Magyarországra látogat egy amerikai elnök, jelezte, hogy felkerültünk a térképre, hogy figyel ránk a világ legfontosabb országának vezetője. Ez igazi önbizalommal és reménnyel töltött el mindannyiunkat, feledtette velünk az égszakadást és földindulást. Másnap Bush elnök nemcsak Grósz Károllyal, Nyers Rezsővel, Németh Miklóssal és Pozsgay Imrével, vagyis a párt és a kormány vezetőivel találkozott, hanem a nagykövet (Mark Palmer, 1986–1990) rezidenciáján fogadta az ellenzék vezetőit, és ezzel legitimálta őket. Bush felismerte, hogy az eseményeket már nem az óvatos és beijedt pártvezetők, hanem a türelmetlen és eltökélt ellenzékiek határozzák meg. Saját szemével győződött meg arról, hogy az események a tervezettnél sokkal gyorsabban követik egymást. Számára és számunkra is egyértelművé vált: a pártállam felett megkezdődött a visszaszámlálás. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen tartott július 12-ei beszédében az elnök ki is mondta: Európa egységének helyreállításában kulcsfontosságú szerepet szán Magyarországnak. Bush nagyon is jól értette a jelentőségét a közel egy hónappal korábban, június 16-án megrendezett újratemetésnek, amely egyrészt szimbolikusan is véget vetett a Kádár-rendszernek, és ezzel a szocializmusnak magyar földön, másrészt Orbán Viktor beszédében először hangzott el újra ország-világ előtt a magyar nép igénye a nemzeti függetlenségre, a szabad választásokra és a demokratikus berendezkedésre.

Teljes cikk

Önként a Gulagon

2018. november 29.

Címkék: kényszermunka, misszió, Szolzsenyicin, vallásüldözés, jezsuita

B. Varga Judit

történész-muzeológus

A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjához kapcsolódva két olyan pap hősies életáldozatát elevenítjük fel, akik mertek élni a legnemesebb szabad akarattal és önként választották a Gulagot. Igaz, semmi sem úgy alakult, ahogy elképzelték.

„A legdurvább felismerésünk az volt, hogy itt valószínűleg semmiféle apostoli munkát nem fogunk tudni végezni.”

Walter J. Ciszek jezsuita pap

 

Walter J. Ciszek 23 évet töltött különböző szovjet kényszermunkatáborokban, közben megjárta Lubjanka hírhedt börtönét. 1947-ben hivatalosan halottnak nyilvánították otthonában, a pennsylvaniai Shenandoahban. Jezsuita társai rendszeresen miséztek halottnak vélt testvérük lelki üdvéért.

Szerednyei János tarcali káplán érzékeny, művészi hajlamokkal megáldott fiatalember volt. Még a marhavagonban is verseket faragott, s hegedűszóval próbálta rabtársaiban a lelket tartani. Önként vállalta, hogy híveivel együtt elhurcolják. Huszonnyolc évesen a Donbasz vidéki Vorosilovka egyik bányájában érte a halál. Verseit és hegedűjét 33 hónap robot után rabtársa, Örkényi Ilona hozta haza a Don-medencéből…

Teljes cikk

A történelemoktatásról – Hozzászólás a NAT-vitához

2018. november 20.

Címkék: vita, összetartozás, nemzeti identitás, történelemtanítás, önbizalom

Schmidt Mária

történész

Miért fontos, hogy történelmet tanuljunk? Milyen értékeket, ismereteket, tudásokat akarunk átadni, megtanítani az utánunk jövő nemzedékeknek és mi célból?

Ezek azok a kérdések, amelyeket tisztáznunk érdemes, mielőtt hozzákezdünk a Nemzeti alaptanterv történelem tananyagának összeállításához.

A történelem oktatásának elsődleges célja szerintem öntudatos és büszke magyar polgárok nevelése. Múltunk megismertetése és értő elemzése révén minden tanuló erőt meríthet nemzetünk nagyjai, hősei és példaképei tetteiből, melyeknek eredményeként több mint ezer éve megmaradtunk és megőriztük nemzetünket itt a Kárpát-medencében. A diákokat jogos önbizalommal kell felvérteznünk, és azzal a tudattal, hogy nem kell senkivel szemben kisebbségi érzést táplálniuk, mindenkivel szemmagasságból beszélhetnek.

Teljes cikk

Szabó Dénes emlékére

2018. november 15.

Címkék: rendszerváltoztatás, gyász, kriminológia, Montreal

Méhes Gábor

szociálpszichológus, rádiós szerkesztő

Jelen írásával a nemrég elhunyt nemzetközi hírű kriminológus professzorra, Szabó Dénesre emlékezik a szerző.

 

Minden nap délelőtt 11 körül csengett a telefon. „Hogy van, fiatalúr?” Szabó Dénes volt a vonalban. „Dénes bátyám, s Te, hogy vagy?”… Kielemeztük a napi politikát, beszélgettünk a családról, Magyarországról, a helyi, québeci eseményekről, Stendhalról vagy éppen a „fiatal Trudeau gyerekről.” Dénest minden érdekelte, s mindenről tudott.

A kőszegi kadétnapok után, a fiatal Szabó Dénes a bölcsészkaron belebotlott a szociológiába. Egy nap benyitott az akkor alakult tanszéken Szalai Sándor irodájába, s ott ragadt. A Mester – ahogy Szalait élete végéig hívta – megszerette a nyitott eszű gyereket, íróasztalt kapott s nekiállt az olvasásnak. Szalai egyik első tevékenysége egy szociológiai könyvtár létesítése volt, így nem volt hiány „tankönyvekben”.

Hamarosan realizálta azonban, hogy a kommunizmus nem neki való, s két barátjával, közvetlenül mielőtt teljesen bezárult volna a kapu, meg sem állt a Leuveni Katolikus Egyetemig. A diploma megszerzése után, a párizsi egyetemen doktorált, majd 1958-ban csatlakozott a montreali francia egyetem szociológia tanszékéhez.

Teljes cikk

Függetlenül

2018. november 11.

Címkék: kiállítás, Lengyelország, egyház, Nagy Háború, Piłsudski

B. Varga Judit

történész-muzeológus

1918. november 11-én Lengyelország ismét létezett. Józef Piłsudski államfő a világ összes kormányához eljuttatta örömteli üzenetét hazája függetlenségének visszaszerzéséről. Akkor senki nem méltatta válaszra…

„Legyőzöttnek lenni és nem behódolni győzelem, győzni és megpihenni a babérokon, kudarc.”

                                                                                                         Józef Piłsudski

 

Száz év elteltével mi üzenhetünk a lengyel államfőnek és minden lengyelnek. Lengyelország függetlensége visszaszerzésének 100. évfordulója alkalmából elküldhetjük jókívánságainkat közvetlenül a Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) e-mailjére vagy kisfilmmel is kedveskedhetünk a legnépszerűbb fájlküldő segítségével. Szintén a Függetlenség Nemzeti Ünnepén megoszthatjuk Twitteren, Facebookon vagy Instagramon #likePolska hashtaggel, hogy miért is szeretjük Lengyelországot. Én azért, mert hitük súlyos és kemény, a hétköznapokban vállalt, megélt IGEN. És azért, mert tudnak térden csúszni a Szűzanya előtt (bárki láthatja, aki elmegy a Jasna Góra-i kolostorba) és azért, mert fővárosuk turistacélpont templomait imádkozó lengyelek töltik meg, többet adva a betévedt idegennek a vallás- és építészettörténeti hatásnál. Aztán meg azért, mert büszkén használják és szeretik az emlékezettípusú múzeumaikat: a Varsói Felkelés Múzeuma lengyel családoktól és baráti társaságoktól volt zsúfolt ottjártamkor – a nyitás előtt kígyózó sorban csak lengyel beszédet hallottam…

Teljes cikk

Mártírok ideje

2018. november 04.

Címkék: forradalom, szabadságharc, 1956, hősök, megtorlás, vértanú

Horváth Pál

teológus, vallástörténész

62 évvel ezelőtt ezen a napon indult el a világtörténelmi jelentőségű magyar forradalom és szabadságharc leverése. A november 4-e előtti és utáni hősökre és áldozatokra, 1956 vértanúira emlékezünk.

Amikor évről évre megemlékezünk 1956 hőseiről, mártírjairól, a történelmi, politikai méltatásokon túl érdemes végiggondolnunk, hogy mit jelent az ő alakjuk a keresztény ember szemszögéből. A kultúránk alapját adó keresztény hagyomány, értékrend szerint a vértanúság „a hit igazsága melletti legnagyobb tanúságtétel; olyan tanúságtételt fejez ki, amely egészen a halálig terjed”. A hitünk melletti kiállás azonban a történelemben nem csupán a vallási igazságok melletti tudatosan vállalt szenvedést és életáldozatot jelenti, hanem tágasabb: az evilági valóság nemes értékeinek és céljainak szolgálatában vállalt hősiességet és kitartást, az igaz, a szép, a jó, a társadalmi igazságosság érdekében való, a halált is vállaló rendkívüli emberi teljesítményt is értjük alatta.

Az újkor mártírjai, közöttük 1956 hősei nem a keresztény hit vértanúi voltak, mint az időről időre ismétlődő egyház- és vallásüldözések szentjei, de olyan értékek, eszmék szolgálatában áldozták fel az életüket, amelyek – mint a szabadság, a demokrácia, a szolidaritás, a békés és boldog élethez való jog – az egyház kétezer éves munkálkodása révén vertek gyökeret az európai kultúra közegében. Az üldözők módszerei és eljárásai is egy tőről fakadtak, legyenek ők az ókori Róma hatalmasai vagy a világkommunizmus pribékjei. Céljuk régen is, hat évtizede is az volt, hogy hitük feladására, eszméik megtagadására kényszerítsék áldozataikat. Ahogy a régiek között, úgy bizonnyal a közelmúltban is voltak olyanok, akik a terror, az erőszak, a fenyegetések hatására gyengének bizonyultak, engedtek a kényszernek, feladták meggyőződésüket, vagy némi gyávasággal, a puszta életösztönnek engedelmeskedve tagadtak, bocsánatért esedeztek, színlelték azt, hogy megfelelnek a hatóságok elvárásainak. De voltak olyanok is, mint mindig a történelemben, hitek és meggyőződések históriájában nem kevesen, akik a fenyegetések és kínzások között is kitartottak és azt is büszkén vállalták, hogy példát mutatva másoknak, fittyet hányva hóhéraik igyekezetére, életüket adják meggyőződésükért.

Teljes cikk

Ünnepi beszéd az október 23-i megemlékezésen

2018. október 23.

Címkék: rendszerváltoztatás, szabadság, 1956, 1989, hősök, antikommunizmus

Schmidt Mária

történész

Úgy tartják, az ember sikerének, sőt, egyenesen egészségének az a titka, hogy ne felejtsük el a boldogság és a siker pillanatait, és úgy őrizzük őket, ahogy az első csók, az első szerelem emlékét.

 

Tisztelt Honfitársaim! Kedves Barátaim!

 

A nemzetre is igaz ez. Erőt és reményt nem meríthetünk a kudarcból, a balsorsból, a sötétségből, csakis a büszkeségre okot adó pillanatokból. Például abból a büszkeségből, amit a hatvankét évvel ezelőtt forradalom és szabadságharc eseményeire emlékezve érzünk. Ami akkor történt itt, velünk, Magyarországon, máig reményt és erőt ad. Százezrek álltak egymás kezét fogva városaink főterein, százezrek ölelték meg egymást ismeretlenül. Volt, akinek a szeme könnybe borult a boldogságtól, mert a nemzet közös szívdobbanása olyan erős volt, hogy még azok is megérezték, akik nem akarták.

Ennek a közös szívdobbanásnak a visszhangja hozott ma össze minket. Ha most egymás mellett megállunk és megnyitjuk a szívünket, azt tapasztaljuk, hogy ügyes-bajos dolgaink zsugorodnak, hogy egyre erősebbnek érezzük magunkat. Élesen látjuk egymás arcát, tudjuk: összetartozunk.

Jól van ez így.

Ma azért vagyunk itt, hogy közösen emlékezzünk azokra a 62 évvel ezelőtti napokra, amik máig mércéül szolgálnak a számunkra. A hazaszeretet, a haza iránti elkötelezettség a mércéje most és immár mindörökké, ami 1956. október 23-án történt.

Mi, itt mindannyian, a pesti srácok és lányok utódai vagyunk. Az ő élni akarásukból, szabadságvágyukból táplálkozunk ma is. Ha csak felidézzük hősi tetteiket mosolyra szalad a szánk, büszkeség és megújult életerő költözik belénk. Nekik köszönhetjük, hogy olyan erős az immunrendszerünk, hogy képesek vagyunk helytállni és megőrizni önmagunkat.

Isten áldja hőseinket!

És azokat, akik a hősök közül még itt vannak közöttünk! Tisztelet a hősöknek!

Teljes cikk