Frank Füredi: A célkeresztben: Magyarország

2018. február 02.

Címkék: szuverenitás, illiberális demokrácia, hazaszeretet, gondolatszabadság, értékkonfliktus

Schmidt Mária

történész

Füredi Ferenc, vagy ahogy a nyugati világ ismeri: Frank Furedi legújabb könyvében arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi az, ami miatt szülőhazája, Magyarország a nyugati politikai szalonokban, a médiában és ezáltal a közvélemény egy részénél is rendszeresen a tékozló fiú és az ügyeletes rebellis szerepét játssza. A saját szemével akarta látni, milyen az élet a diktatúrának bélyegzett országban, meg akarta tapasztalni, hogyan lehet kibírni Orbán illiberális „diktatúrájában”.

Egyéves ittléte gyümölcse az a könyv, ami „A célkeresztben Magyarország” címmel, néhány hónappal az angol változatot követően, most jelent meg nálunk. (Közép-és Kelet- Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2017.) Füredi stílusa az angolszász esszéisták legjobb hagyományait követi, frappáns, egyszerű és közérthető. Mindez a szakirodalom alapos és széles merítésű ismeretével és ismertetésével párosul. A rólunk írt felületes és egy kaptafára készített konjunktúrairományok szerzőivel ellentétben, Füredi magyar, vagyis nemcsak a nyelvet, de a kultúrát is érti, a magyar habitus és érzelemvilág sem ismeretlen számára. 1956 óta azonban most töltött először hosszabb időt itthon, hiszen otthona Angliában van, iskolái és tanári, illetve közírói pályája is az angolszász világhoz köti. Kívülről és madártávlatból, de egyben belülről és alulnézetből is vizsgálódik.

Az Európai Unió és a „liberális Nyugat”, valamint az illiberális Magyarország közötti konfliktus Füredi szerint elsősorban kulturális, vagy más szóval ideológiai természetű. A kulturális konfliktusok pedig, mint azt rögtön az elején leszögezi, még az ideológiai vitáknál is jóval hevesebb reakciókhoz vezetnek. „A jóléti állammal vagy a szabad piaccal kapcsolatos ideológiai különbségek némi gyakorlatiassággal és kompromisszumkészséggel részben áthidalhatók. Az olyan, értékek által meghatározott kulturális konfliktusok, mint az abortusz, a melegek házassága, a multikulturalizmus, a nemzeti önrendelkezés – hogy csak néhányat mondjunk –, jóval kevésbé oldhatók fel kompromisszumok révén. Az értékkonfliktusok erkölcsi kérdésekbe ágyazódnak, közük van a jóhoz és a rosszhoz. Ilyen körülmények között az empátia hiánycikk, a szembenálló felek hajlamosak arra, hogy a lehető legrosszabb indítékokat tulajdonítsák egymásnak, s hogy a másikat akár gonoszként tüntessék fel. A kultúra átpolitizáltsága miatt a konfliktusok és a problémák ritkán oldhatók fel kompromisszumok révén.” állapítja meg.

A kulturális viták azért különösen élesek, sőt engesztelhetetlenül metszőek, mert a liberalizmus, a liberális demokrácia szemmel láthatóan kifáradt, képviselői elbizonytalanodtak. Úgy tekintenek magukra, mint „utolsó mohikánokra”, akik önfeláldozó, ámbár kevés sikerrel kecsegtető harcot vívnak az egyre befolyásosabbá váló autoriter, értsd: populista erőkkel. Egyfajta erkölcsi vészhelyzetet vizionálnak, amit az okoz, hogy szerintük a populisták veszélyeztetik a szabad és nyílt társadalmakat. A populisták ugyanis − érvelnek−, illiberálisok, az illiberálisok pedig nyilvánvalóan nem demokraták, vagy legalábbis, nem úgy, ahogy ők diktálják, sőt nacionalisták. A nacionalisták pedig − folytatják okfejtésüket − értelemszerűen fasiszták, jobban mondva: nácik, ezért háborús uszítók, sőt tömeggyilkosok is. És már meg is érkeztünk Hitlerhez.

Teljes cikk

A jókedv rendje

2018. január 31.

Címkék: Don Bosco, szalézi, Kazincbarcika, megelőző nevelés

B. Varga Judit

történész-muzeológus

„Isten másokért teremtett bennünket.”

                                                                                                             Bosco Szent János

 

Az államtitkár zavarban van. Érezhetően nem tudta és nem is sejtette, hogy ő lesz az idei Don Bosco-díj kitüntetettje. Kamerák és sajtó nélkül, választókörzetének egyik régi szalézi településén, Nyergesújfaluban. Völner Pál parlamenti államtitkár, a térség országgyűlési képviselője egykori bencés diákként vette át a Szent Istvánról elnevezett Magyar Szalézi Tartomány főnökétől a tevékeny és önzetlen támogatást honoráló díjat. A szaléziak első magyarországi iskolájában, az 1919-ben alapított, és az első magyar szalézi szerzetes, Zafféry Károly nevét viselő középiskola tornacsarnokában január 27-én tartott ünnepségen szerényen bencés tanárainak mondott köszönetet. Azt mondta, ha a főállású munkája az lenne, hogy az egyházért dolgozzon, akkor sem tudná visszaadni, amit fiatalkorában a bencésektől kapott. A szaléziakat is ezért segíti hosszú évek óta. A ma már felnőtt gyerekei is a szaléziak péliföldszentkereszti kolostortemplomában ismerkedtek a jó Istennel és vidám követőivel, a jókedv rendjével.

Kik ők és mitől vonzók, hogy ma 132 országban vannak rendi és világi képviselőik, és a jezsuiták után a második legnépesebb szerzetesközösség a világon? Alapítójukat, a 19. századot végigélt torinói papot, Giovanni Boscót – Bosco Szent Jánost ma ünnepli a katolikus egyház.

Teljes cikk

Nagy királyság

2018. január 28.

Címkék: Orbán Viktor, szuverenitás, nemzetállam, Soros György

Schmidt Mária

történész

2018. január 25-én a Financial Times online felületén Orbán Viktor felemelkedése és további felemelkedése címmel hosszú írást publikált a Neil Buckley és Andrew Byrne szerzőpáros. Nagy királyság. Ugyanaznap Davosban is szóba került Orbán, amikor egy Soros György nevű agg spekuláns arról vernyogott, hogy Trump pont olyan maffiaállamot akar kiépíteni, mint Orbán, csak nem annyira sikeres benne. A magyar választási küzdelembe is beletenyerelt persze, de erre már nem kapjuk fel a fejünket, ez már nem lep meg senkit.

Ami azonban ebből a hosszú írásból kitűnik az az, hogy egyre nyilvánvalóbb, hogy Orbán nemcsak hogy megragadta a „fejlettek” képzeletét, de valami olyat tud, csinál, mond, gondol, ami megakadt a torkukon. Nem tudják se lenyelni, se kiköpni.

Az üzleti körök mértékadónak számító lapjának szerzői azzal a céllal láttak hozzá az Orbán-titok megfejtéséhez, hogy az olvasók elé tárják Orbán Viktor valódi természetét. Hogy lerántsák a leplet az Orbán által kitalált és működtetett „illiberális demokráciáról”. Törekvésük azért fulladt kudarcba, mert nem voltak igazi kérdéseik, mert azokra a válaszokra, amik nem illettek bele az előítéleteikbe, nem voltak kíváncsiak, mert csupa olyan beszélgetőpartnert választottak, akik a nekik megfelelő paneleket ismételgették. A cikk ezért nem adott többet az unalomig ismételt Orbán-ellenes mantrák felmondásánál. Ezekből néhányat mindjárt sorra is veszek, de előtte még a cikk fő Orbán-ellenes vádjával szeretnék foglalkozni, mert az annyira abszurd, mondhatnám: vicces, hogy nem állom meg. A szerzők szerint ugyanis a legfőbb baj Orbánnal az, hogy hataloméhes. Nemcsak akarja a hatalmat, de azt meg is akarja tartani! Hallatlan! Sorost is beidézik, aki szerint „Orbán legfőbb motivációja a hatalom és az azzal járó jó dolgok.” Nyilván az indokolja Soros megszólaltatását ebben a kérdésben, hogy köztudott: ő aztán egyáltalán nem akar hatalmat, sőt irtózik tőle, csakis emberbarátságból szól bele a világ számos pontján a politikába, a választásokba, például nálunk. Bezzeg Orbán! Ő aztán nagyon akarja a hatalmat! Mintha lehetne valaki úgy pártelnök vagy miniszterelnök egy demokráciában, hogy nem akarja ezerrel a hatalmat. A hatalom megszerzéséért ugyanis iszonyú áldozatokat kell hozni. A hatalom megtartása, ami önmagában érték, csak kiváló teljesítménnyel, fáradhatatlan munkával, önkorlátozó lemondással, önfeláldozással érhető el. Aki nem akarja a hatalmat mindennél jobban, soha nem szerezheti meg, ha mégis az ölébe pottyanna, nem tud élni vele, nem érzi át annak felelősségét, nem tud megfelelni az iránta támasztott elvárásoknak. Vajon Merkel, Macron, May, Juncker, Tusk, Trudeau és a Nobel-békedíjas Obama, nem akarta a hatalmat? Merkel 12 év kormányzás után nem kapaszkodik bele ezerrel? Vagy, hogy az FT szerzői jobban értsék: a nagyvállalatok CEO-i nem akarják a hatalmat? A nagybankok elnökei? Mi ez az álságos, sőt álszent felfogás, amit képviselnek? Vagy csak itt, az Elbától keletre ciki az, ami arrafelé, ahol ők szocializálódtak, megbecsülésre és elismerésre érdemes?

Teljes cikk

Az új Európa itt születik

2018. január 25.

Címkék: gazdaság, V4, szuverenitás, nép, nemzet

Békés Márton

történész

Magyarország 2010-től bontotta le a posztkommunista struktúrákat. Ettől kezdve járhatta a saját útját. Sokan furcsállták, mások szokatlannak tartották és nem kevesen voltak, akik ellene drukkoltak, de mára kiderült: a magyar modell működik.

A változás korában élünk. Amint a múlt században az 1929-es nagy gazdasági világválság – vagyis az első globális termelési krízis – alaposan átrendezte a gazdasággal kapcsolatos gondolkodást, úgy a 2008-as ingatlan- és hitelpiacokról kiinduló válság is messzemenő következményekkel járó változásokat hozott. A reakció egyik esetben sem maradt el: az előbbinél keynesiánus gazdaságpolitika lépett a korábban uralkodó laissez faire helyébe, utóbbinál pedig egyenesen a valóság csapta arcul a tőzsdespekulációra és adósságcirkulálásra felépített neoliberális pénzügyi rendszert. A gazdasági buborékok és derivátumok gyakorlata szó szerint hitelét vesztette. 2008 azonban jóval mélyebb tanulsággal szolgált, mint 1929, hiszen egyfelől megrendült a gazdaság mindenhatóságába vetett hit s felértékelődtek az olyan értékek, mint a szorgalom, a takarékosság, a kiszámíthatóság és a biztonság, másfelől a gazdaság belső szerkezete is megváltozott, ugyanis a hitel helyébe a munka, a gazdaság autonómiájának helyébe pedig a társadalom érdekeit védő állam lépett. Miután színről színre láttunk, kiderült: a munkából finanszírozott jólét biztosítása helyett évtizedeken keresztül könyörtelen magánosítás és a semmivel folytatott lánckereskedelem zajlott. A tanulságok leszűrése után a világ színpadjára visszatértek a konkrétumok, a meghatározott értékek és a biztonságot garantáló korlátok. Röviden: a közérdek vált elsődlegessé. 

Mint mindig, a változás ezúttal is a fejünkben kezdődött. Nyíltan kezdtek beszélni a pénzügyi tervezőközpontok hibáiról, a világgazdaságot működtető nemzetközi szervezetek vonakodó válságkezeléséről és a gazdaságon belüli olyan egyensúlytalanságokról, mint amik a tőke és a munka megtermelt jövedelemből való részesedése között vagy a hazai és külföldi tulajdon arányában alakultak ki. A nyílt beszéd lebontotta azokat a korlátokat, amelyeket az 1990-es évek óta a neoliberalizmussal szövetségben működő „történelem végi” politikai elit emelt a szabad véleménynyilvánítás elé. E húsz évig érvényesülő kérdéstilalom olyan orwelli újbeszélt alakított ki, amely bizonyos kifejezések „politikailag inkorrektté” nyilvánításával nyelvileg vette elejét annak, hogy a problémákat tudomásul vegyük – így amikor ezek minden korábbinál élesebben vetődtek fel, a megoldás keresése már a szavak szintjén ellehetetlenült. A status quo elleni lázadás a fogalmak ismételt birtokba vételével kezdődött, amikor is bátran nevén nevezték a bajokat. Jellemző módon a 2016-os év két nagy meglepetése Donald Trump megválasztása és a Brexit megszavazása volt. Előbbi kapcsán a közvéleménykutató cégek, a fősodratú véleményt diktáló médiagépezet és a „független” nyomásgyakorló csoportok kórusban hajtogatták, hogy ez nem lehetséges; utóbbi másnapján pedig egy vezető brit liberális lap jelent meg olyan címlappal, amelynek szalagcíme a „maradás” győzelmét hirdette. A régi keretek között mozgó véleményvezérek egyik esetben sem tudták elképzelni, hogy más világ is lehetséges, mint az övéké. Ám e régi világ kulturális hegemóniáján rések keletkeztek s a választók mindkét alkalommal másként döntöttek, mint ahogy azt odafentről sugallták nekik. Ezzel visszatért a demokrácia többségi modellje, amelyben a kiváltságait féltő elit helyett a nemzet dönt saját sorsáról. Ismét a nép lett a szuverén!

Teljes cikk

Búcsú Tőkéczki Lászlótól

2018. január 23.

Balog Zoltán

az emberi erőforrások minisztere

Az emberi erőforrások miniszterének gyászbeszéde Tőkéczki László Széchenyi-díjas történész temetésén, 2018. január 23-án délelőtt, a Fiumei úti nemzeti sírkertben.

 

Tisztelt Gyászolók! Kedves Ilona!

 

Tőkéczki László barátai körében az elmúlt több mint tíz évben újra és újra beszédtéma volt a féltő, szerető kérdés: meddig lehet ez így? Ilyen önfelejtéssel, önfeláldozással, munkateherrel, elszánással, az öngondoskodás szinte teljes mellőzésével meddig lehet ezt csinálni, meddig lehet így élni?

Álltunk már többször betegágya mellett úgy, hogy megcsapott a halál lehelete. Féltettük őt és magunkat. Hogy lesz-e elég ereje, ideje mindarra, amit csak ő tud. Amit csak ő adhat nekünk. És a tehetetlenség. Hogy hiába a püspök, barát dorgálása, a történész-harcostárs professzor asszony kérlelése, a testvér aggodalma  ̶  ő csak megy. Keletre, nyugatra, északra, délre, a magyar világ legszélére, mindenhová, ahová hívják.

1500 előadás, volt olyan év, hogy 120 vidéki út. Mikor egyszer, egy fényes nagy ünnepség szónokának kértem fel a Magyar Országgyűlés Felsőházába, valami  ̶  számomra ismeretlen  ̶  kis délvidéki falu nevét mondta. Nem tud jönni, oda ígérkezett. Vállon a táska, távolba irányuló tekintet, összecserélhetetlen hanghordozás, a kezek gesztikuláló összjátéka, miközben megvilágosodik a történelmünk, az életünk.

Teljes cikk

Fél évszázaddal 1968 után

2018. január 21.

Címkék: Alexander Dubček, Varsói Szerződés, Prága, Ludvík Svoboda

Szabó Ákos

történész

Amikor a tizenkilenc éves egyetemista, Jan Palach 1969-ben megjelent a prágai Vencel téren, hogy önégetéssel mutasson példát az apátiába süllyedt és eltört gerincű Csehszlovákiának, még teljesen más hangulata, atmoszférája volt a térnek. Azon a tragikus januári napon, amikor égő áldozatként életét adta elveiért, minden megváltozott Csehszlovákiában. A szovjet segítséggel elfojtott prágai tavasz a Csehszlovák Kommunista Párt moszkovita szárnyának győzelmét hozta, véglegesen háttérbe szorítva azokat, akik nem tartották magukat az „előbb lövünk, majd kérdezünk” elvéhez, ezen felül kristálytiszta választ adott mindenkinek: az országban pontosan az történik, amit Moszkvában elhatároznak. Apellátának helye nincs.

Ebből a csapdahelyzetből az Alexander Dubček vezette reformerőknek sem sikerült kimászniuk, pedig 1968. január 5-én az ortodox kommunista, Antonín Novotný helyében éppen Dubčeket tették meg a Csehszlovák Kommunista Párt első titkárának.

Teljes cikk

A zsidó értelmiségiek és a jobbágyok - Politikailag korrektül

2018. január 17.

Címkék: értelmiség, Vajda Mihály, jobbágymentalitás, demokratikus ellenzék

Schmidt Mária

történész

A magyar „demokratikus ellenzék” egyik legtekintélyesebb, ha nem a legtekintélyesebb tagja, Vajda Mihály. Életrajzi kötetét a Magvető adta ki Szög a zsákból címmel. A könyv irodalmi ihletettségű visszaemlékezés, töredékeket, illetve egy szakmai interjúfélét is tartalmaz. (Vajda Mihály: Szög a zsákból. Tények és tanúk. Magvető Kiadó, Budapest, 2017)

Ez utóbbi egy fontos részletéből idézek azért, hogy segítsen tájékozódni arról, hogyan is gondolkoznak rólunk és hazánkról azok a Nyugaton is beágyazott, az ottani „haladó”, értsd: marxista körök számára is eligazítást nyújtó megmondóemberek, akik közül Vajda úgy teljesítményét, mint személyes integritását tekintve is kiemelkedik. A szöveg önmagáért beszél, különösebb elemzést nem igényel. Csak azt teszi egyértelművé és nyilvánvalóvá, amit úgyis mindenki érez és tud, de amiről a politikailag korrekt kánon béklyói miatt senki sem mer beszélni. Le a kalappal előtte, hogy ő megtette. Hiszen, ha bárki ilyet, vagy ehhez hasonlót feltételezne, azt azonnal antiszemitának bélyegeznék.

Teljes cikk

FELHÍVÁS!

2018. január 15.

Címkék: 1956, Budapest ostroma, háborús rekvizítum, gyűjtés

Békés Márton

történész

Dokumentáljuk Budapest még meglévő világháborús nyomait, a forradalmi harc emlékeit és a hidegháborús paranoia maradványait. Ha látsz valamit – szólj!

A magyar főváros a 20. század derekán vívott konfliktusok gyújtópontjában helyezkedett el. A főváros 1944/45-ös megszállásai, 51 napig tartó ostroma, a front átvonulása, a heves bombázások, majd 1956 forradalma és szabadságharca, és az ötvenes éveket meghatározó hidegháborús paranoia másfél évtizedig tartó háborús állapotot jelentett. Budapest az a város, ahol majd’ minden utca volt már frontvonal és szinte minden tér döntött el csatát. A mai napig golyónyomtól heges homlokzatok, súlyos történelmi emlékek láthatatlan árnyéka és óvóhelyek hűvösének utcára áradása figyelmeztet rá, hogy a nagyváros az ellentétek átjáróháza. A város színház, ahol a kisszerű személyes drámák mellett történelmi tragédiák is lejátszódnak.  

Teljes cikk

„Keresem a szót, keresem a hangot”

2018. január 09.

Címkék: anti-pluralizmus, pluralizmus, jobb és baloldal, Anne Applebaum

Schmidt Mária

történész

Van, aki megmondja, hogy mit szabad

Van, aki nem teszi, amit nem szabad

Van, aki nem tudja, hogy nem szabad

és olyan is van,

amiről nem értem, hogy miért szabad?

Mindenki másképp csinálja…”

                            (LGT, 1977)

 

Év végi cikkében, Anne Applebaum a Washington Postban a nyelvről és a kifejezések pontosságának fontosságáról, ezen belül bizonyos fogalmak használhatatlanságáról értekezett. Azt ígérte, hogy az előttünk álló évben tartózkodni fog a „szélsőjobboldali” és „populista”, „fasiszta”, illetve „neobolsevik” címkék használatától. Helyettük beéri az „anti-pluralista” jelzővel.

Vegyük sorra, hogy a fenti, mostanra elvetett fogalmak alatt a történész asszony mit ért, és mivel indokolja, hogy az előttünk álló évben nem akarja használni őket.

Applebaum értelmezésében a „szélsőjobb” azt jelenti, hogy kereskedés-ellenes (?! − ezt nem sikerült megfejtenem), piacellenes, és a nemzetállamnak nagyobb szerepet adna, vagy „mint pl. Magyarországon, támogatja az uralkodó párthoz közel álló oligarchákat.” Érdekes, hogy az eredetileg baloldalinak számító politikai tartalmakat Applebaum szélsőjobboldaliként azonosítja be. Arra nem tér ki, hogy a fenti, hagyományosan baloldali célok miért kötöttek ki az ellenoldalon. Pedig nyilván tudja, hogy a huszadik század kilencvenes éveinek „új baloldalát” képviselők, Blair, Clinton és Schröder, illetve nálunk Gyurcsány, cserélték le őket a neoliberális gazdaságpolitikához jobban illő politikai célkitűzésekre. Ez a magyarázata annak, hogy a neoliberális gazdaságpolitika nyilvánvaló csődje mostanra a liberálisokkal együtt a baloldalt is a senki földjére juttatta errefelé. Mert az üzleti világ támaszának és szövetségesének címéért folyó versenyfutásban a hagyományos jobboldal olyan hatalmas előnnyel rajtolt, hogy rendesen lekörözte őket. Az elárvult baloldali szavazók képviseletét átvették az általa kritizált sikerpártok pl. a Fidesz és a PiS (Prawo i Sprawiedliwość, azaz Jog és Igazságosság) , illetve Trump, akik a jobboldal politikai üzenetei közé a munkavállalók érdekeinek képviseletét is beillesztették.

Teljes cikk

Elrabolva

2018. január 05.

Címkék: emlékezet, emlékezés, németek, Duna-kanyar, málenkaja rabota

B. Varga Judit

történész-muzeológus

Megalázva, megvetve, ütlegelve, éheztetve, nem kicsit dolgoztatva, akinek megadatott hazatérve, elhallgattatva és megbélyegezve. Ez volt a közös sorsa a több százezer rabszolgamunkára hurcolt magyarországi hadifogolynak, köztük annak az 587 német nemzetiségű nőnek, férfinak és gyereknek, akiket a varázslatos panorámájú kistelepülésekről hurcoltak el 1945. január 5-én, Vízkereszt előtt egy nappal. Kismaros, Nagymaros és Zebegény évek óta közösen emlékezik rájuk, velük; idén Zebegényen van a sor január második vasárnapján.

„Földi szenvedésünk keserű óráiban ellened elkövetett vétkeinket

bánatos szívvel ismerjük be,

és esedezve kérünk, töröld ki azokat a múlt könyvéből.

Bánatkönyvünk záloga pedig legyen a sok testi és lelki szenvedés,

melyet számkivetésünk egész tartalma alatt kellett átélnünk.”

(Mester József egykori Gulag-rab)

 

Az emlékévek rivaldafénye után újra lokális az emlékezés: meghittebb, csendesebb, befelé fordulóbb. Olyan kovász, amely összetart és láthatatlan biztosítékokkal köti egybe a közösség tagjait, hogy vigyázzák egymást. Élni muszáj – tanítja a kismarosiak története. A történelem mi vagyunk – tartják a nagymarosiak. Két dokumentumfilm készült ezekkel a címekkel a tavalyi Gulág Emlékév során, mesélő tanúkkal, archív anyagokkal. Volt különleges történelemóra a három település 7. és 8. osztályosainak, volt személyes tárgyakból berendezett kiállítás, és saját dédszüleik húsz évvel ezelőtti hangfelvétele, vallomása is. A zebegényi Német Nemzetiségi Önkormányzat huszonkét évvel a magyar kiadás után megjelentette német nyelven is Krebsz György 8x12 cm-es papírdarabokra írt naplóját. Ő éppen a 25. életévét töltötte be január 5-én.

Volt és van emléktúra, központi támogatástól függetlenül, pár éve már hagyományosan, az egyik nagymarosi történelemtanár jóvoltából. Január első hetében kelnek útra. Gyalog. Nagymarostól Kál-Kápolnáig, az első bevagonírozás helyszínéig. Hogy leróják tiszteletüket és akikért kell, kegyeletüket az 1945. január 5-én útnak indított őseikért. Hogy köszönetet mondjanak a túlélőknek, mert élni akartak és utódokat akartak, mert tudtak hinni az emberben és a jövőben, mert megmaradt a hitük, reményük és szeretetük. Mert az igazságtalan és brutális fogságban is meglelték az értelmet, a legnagyobbak az örömöt is. Mert a Dnyeperen túl ötvenedmagukkal szűk huszonöt négyzetméteren is találtak élményértékeket és megalázottságukban is tudtak teremtőek lenni gyengébb fogolytársaik számára. Bár Viktor E. Frankl logoterápiája csak később vált ismertté, miután a pszichiáter kiszabadult a Harmadik Birodalom koncentrációs táborából, mégis igent mondtak az életre „valami erőteljes szellemi dachatalomtól” vezérelve. A Duna-kanyar elhurcoltjai ezt Jóistennek nevezték. A szentmise elmaradhatatlan náluk is, ahogy Bodrogközben ilyenkor januárban  ̶  a megfacsart életekért.

Teljes cikk