A végzet éve

2017. december 30.

Címkék: Európa, kommunizmus, világuralom, amerikanizmus, 1917

Békés Márton

történész

1917-ben örökre megváltozott a világ: a kommunizmus ígéretével versenyt futó amerikanizmus lezárta az európai világrend korszakát. Ma is a száz évvel ezelőtt létrejött keretek között élünk.

   „Semmi nem marad a régi.”

Karl Kraus: Az emberiség végnapjai (1918)

 

Száz évvel ezelőtt, 1917-ben örökre megváltozott a világ és kialakult mindannak a körvonala, amely meghatározta a 20. századot, sőt napjaink folyamatait is alapvetően befolyásolja. Alain de Benoist értékelése szerint az I. világháború „határozta meg az egész 20. század alakulását. Oroszországban a háború tette lehetővé a bolsevikok hatalomra kerülését. A németországi nemzetiszocializmus is a háború gyermeke. Az Európán kívüli területeken a nemzeti önrendelkezés elve a dekolonizációhoz vezetett.” Az I. világháborút egész Európa elveszítette, amelynek keleti és nyugati perifériáján egyúttal megjelentek egymással versengő vetélytársai.

Az eltelt száz évben bizonyos folyamatok, alapvonalak és történelmi eredmények nem változtak, amelyek mind az I. világháború utolsó előtti évében – és persze a rákövetkezőkben – vették kezdetüket. Ezek között számon tarthatunk kényelmetlen geopolitikai összefüggéseket, visszafordíthatatlan kulturális fejleményeket és maradandó gazdasági, katonai és politikai változásokat. Azóta Európa nem tudott a világ vezető hatalma lenni, az Amerikai Egyesült Államok katonai, gazdasági és kulturális fölénye azonban máig vitathatatlan. Ebben az évben született meg a kommunizmus, amely rögtön kihívást intézett a szintén ebben az esztendőben induló „amerikai évszázad” ellen. Hogy a kommunizmus nem a múlté, azt bizonyítja, hogy a Szovjetunió 1991-es megszűnése után huszonhat évvel még ma is öt olyan ország van (Észak-Korea, Kína, Kuba, Laosz és Vietnam), amely kommunista pártállam. Technológiai és használati eszközeink jelentős részét az I. világháború végén fejlesztették ki (például: karóra, zsebkendő, tisztasági betét, teafilter, margarin, drón, vezeték nélküli telefon, óraátállítás, cipzár). A női egyenjogúság visszavonhatatlan eredménye is a háború utolsó éveiben született, akárcsak a tömeges védőoltás, a személyi igazolvány vagy a plasztikai sebészet gyakorlata. Közép-Európa határai ma is ugyanazok, mint amiket az I. világháború után meghúztak, s ebből fakadó problémáink is nagyon hasonlóak azokhoz, amelyeket a nyugati béketeremtők ez által 1919 és 1923 között előállítottak. De napjaink legsúlyosabb fegyveres konfliktusa, vagyis a szíriai polgárháború is azon törésvonal mentén zajlik, amelyet a brit és francia érdekeket a Közel-Keleten elválasztó Sykes–Picot egyezmény hozott létre.

Teljes cikk

Mindszenty karácsonya

2017. december 26.

Címkék: 1948, államvédelem, Conti utca, vértanúság, egyházüldözés

B. Varga Judit

történész-muzeológus

A bíboros az imazsámolyán térdelt. Este fél kilenc volt, karácsony másnapja, Szent István első vértanú ünnepe. A magyar labdarúgás minden idők legnagyobb figyelmével kísért rangadója véget ért; ezen a vasárnapon a Ferencváros 5:3-ra győzte le ősi riválisát, a második legrégebben alapított magyar sportegyesületet, az Újpestet. A későbbi Aranycsapat tagjai, Czibor Zoltán és Kocsis Sándor fémjelezte Fradi huszonkétezer szurkolónak nyújtott önfeledt pillanatokat 1948. december 26-án. Az elcsalt választással hatalomra jutott kommunista párt államvédelmi alkalmazottai eközben benyomultak az esztergomi prímási palotába és a magyar katolikus egyház 57. életévében lévő vezetőjét őrizetbe vették – hazánk történelmében példátlanul.

Mindszenty József letartóztatása, a 39 napos vizsgálati fogság alatti fizikai, lelki és szellemi megkínzása, majd az ötnapos koncepciós pere papok, szerzetesek és egyszerű hívő emberek kommunista diktatúra alatti sorsát vetítették előre – haraggal és részrehajlással a pártállami hatalom részéről.

Ettől kezdve nyíltan és félreérthetetlenül folyt a fékezhetetlen élet-halál harc a „klerikális reakció” képviselői ellen. A társadalomra rákényszerített elfordulás Istentől és az ő szolgálóitól az egyéni és a kollektív bűnök áradatát engedte szabadon. A kis vétkek egyre súlyosabb tettekbe torkolltak; evilági törvényekkel írták felül a lelkiismereti szabadság ősidők óta létező és elfogadott szabályait. A történelem bebizonyította ott és akkor is, ahogy számtalanszor korábban: kényszer ellenében is lehet máshogyan, a lelkiismeret szerint gondolkodni és cselekedni.

Az 1948-as év központi támadásának célpontja Mindszenty József volt. Karácsonyra elvégezték a hercegprímás letartóztatásához vezető út alapjainak lerakását és a nagy terv (koncepció) bevégeztetett.

Teljes cikk

Megvan az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje: Soros György az

2017. december 20.

Címkék: Ukrajna, globalizáció, nemzetállam, migrációs válság, Open Society Foundation

Schmidt Mária

történész

Non ridere, non lugere, neque detestari, sed intelligere.

(Ne nevesd ki, ne ítéld el, ne is vesd meg, inkább értsd meg!)

Baruch Spinoza

 

A 21. század elejére nem csökkentek a globális jövedelmi különbségek a száz évvel korábbiakhoz képest. Kivéve Európában. Az európaiak soha korábban nem ismertek ilyen jólétet, nem éltek ilyen anyagi bőségben, mint ma. De Európán belül is az dönti el, hogy kinek, milyen az életszínvonala, hogy hol, a kontinens melyik felén él. A szociális helyzet ebből a szempontból másodlagos. Persze, a mi európai szegényeink globálisan nézve a gazdagok közé tartoznak. Ami azonban nem írja felül az Európai Unión belül meglévő hatalmas életszínvonal-különbségek jelentőségét. Európa keleti felén, az egykor szovjet megszállás alá kényszerített országok polgárainak jövedelme a harmadát sem éri el a nyugtaiakénak. Ezt a különbséget egészen a legutóbbi időkig a kohéziós támogatások folyósításával próbálta az Unió mérsékelni. Mára azonban a nyugat-európai politikai elit egy része az eltérő politikai véleményen lévő régiós országokat pont ezeknek a forrásoknak a visszatartásával, illetve csökkentésével fenyegeti, miközben Afrika szegényeiért aggódik. Arra a migrációs válságra pedig, amivel kontinensünk szembesül, olyan esélyként tekint, amitől egyszerre két problémája megoldását is reméli: felkarolhatja általa az afrikai és ázsiai földrészek elesettjeit, akikért már a múlt század hetvenes évei óta folyamatosan aggódik, és egyben megoldhatja azt a demográfiai válságot, ami jelenleg munkaerőhiányt okoz.

Minden válság lehetőség a korrekcióra és az újrakezdésre, arra, hogy újragondoljuk, mit rontottunk el, mivel állunk szemben, mit nem vettünk időben észre, mire nem reagáltunk jól. Ha ezekre a kérdésekre helyesen válaszolunk, ha elvégezzük a szükséges kiigazításokat, ha változtatunk ott, ahol kell, sikeresen és megerősödve kerülhetünk ki belőle.

De soha egy pillanatra se higgyük, hogy nincsenek, nem lesznek olyanok, akik szorult helyzetünket a saját javukra használják és abban érdekeltek, hogy a válságot minél jobban elmélyítsék, és a belőle kivezető utakat eltorlaszolják. Soros György és alapítványai pont ezt teszik a migrációs válság ürügyén.

Teljes cikk

Amihez ma közöd lehet

2017. december 15.

Címkék: Budapest, otthonosság, középületek, városépítészet, lakóházak

Kormos Valéria

újságíró

Jelent-e ma valamit, ha egy nagyváros szerényebb és díszesebb külsejű épületeire újra és újra rácsodálkozunk? Hogy vannak olyan utcái, terei, amelyekhez személyes emlékek kötnek? Képesek vagyunk-e fanyalgás nélkül örülni annak, ha valami épül és szebb lesz körülöttünk? Nem tudom ki, hogy van vele, nekem valahogy fontos mindez.

Életemnek, kötődéseimnek meghatározó része, hogy Budapesten, Óbudán születtem, fiatal koromtól pedig a pesti oldalon élek. A Parlament szomszédságában, amelynek épületét az idegenvezetők az ország szívének szokták nevezni. Mindig megmosolyogtat, hogy milyen lázasan szelfiznek e páratlan díszlet előtt a turisták. Lehet, vajmi keveset tudnak hazánkról, kultúránkról, de egy villanást talán elvisznek magukkal. Vannak, akiket ennél több érdekel. Mint Philipet, az ausztráliai természetgyógyász barátunkat. Egy óceán melletti kis településen él. Szabadidejét eddig a praxisa, négy gyermeke, unokái kötötték le, most viszont megengedhette magának, hogy három hónapot Magyarországon töltsön. Otthon érezte magát a Balaton mellett, imádott egyedül bóklászni Budapesten. Főképp a turizmus által kevéssé ismert részek izgatták. Érdekelte, hogy mi mikor épült, miért éppen abban a negyedben és stílusban. Kérdezte, miért olyan kopott az egyik ház és miért van rendben a másik, mit jelentenek a puskagolyók nyomai némelyik ház homlokzatán. Magyar származású felesége nagyon örült ennek. Philip sokat olvasott rólunk, a történelmünkről, a szokásainkról, sokat beszélgettek arról, milyen volt itt harminc, ötven száz éve az élet, de mindez most vált megfoghatóbbá számára. Nekem is jól esett Philip nyitottsága, általa is igazolni láttam magam. Mármint hogy nem tudok csupán városlakóként, használóként nézni mindarra, ami körülvesz. Talán mert nem csupán archív filmfelvételekről vagy fényképekről ismerem a múlt század ötvenes éveinek sivár utcaképét. Földszintes házak között gyerekeskedtem, a foghíjas telkek a pusztítás szóval rögzültek tudatomban, mint ahogyan később, 1956-ban a József körúti házak félig levegőben lógó emeletei. A hatos buszt helyettesítő teherautó platóján ülve láttam mindezt, meg a hevenyészett sírokat, égő gyertyákat a Rákóczi téren. Ezt követően jó ideig nem jártunk át a másik oldalra.

Teljes cikk

Fordul a szél

2017. december 08.

Címkék: V4, szuverenitás, nemzeti büszkeség, konzervatív forradalom

Békés Márton

történész

A világgazdasági válság óta megfordult a szél: az elszámoltathatatlan és cselekvésképtelen elit ellen fordult a többség. Világrendjük számára nem sok jót ígér, ha az értékek konzervativizmusa és az igazságosság elvárása összekapcsolódik egymással.

 

Ez a könyv otthont teremt a nyelvben. A politikai szabadságot a nyelvi szabadság függvényeként kezeli és visszaadja a szavak eredeti jelentését. Fogalmaink elveszni látszó értelmének visszaállítását konzervatív forradalomként hajtja végre, amikor restaurálja az eredetet. Kijelenti, hogy a politikailag korrekt kánon arra való, hogy a politika konfliktusos oldalát gyengítse, hiszen általa mind az értékek, mind az érdekek kontúros képviselete képtelenséggé válik. A konkrét megfogalmazások lehetetlenné tételével ugyanakkor a világos meghatározások is elvesznek, miközben rögtön helyükre lépnek a különböző betűszavakkal jelzett törtidentitások, a hősök születését akadályozó áldozatkultusz és a viták elől safe space-be menekülő mimózák zsarnoksága. A könyv szerzője Orwellel együtt hiszi, hogy „fel kell ismernünk, hogy a jelenlegi politikai káosz kapcsolatban áll a nyelv romlásával, és hogy valószínűleg elérhetnénk némi javulást, ha a nyelvi oldaláról fognánk meg a dolgot.” Ezért az elején kezdi, hogy biztosan a végére érhessen – vagyis a szavaknál. Mert minden, ami politika, a kultúra birodalmába tartozik, ahhoz pedig a kulcs a nyelv!

Ez a könyv visszatérést hirdet a józan észhez. Hitet tesz a hagyomány lázadása mellett és elutasítja azt az általános politikai elbátortalanodást, amely túlságosan hosszú ideje eredményez puha megalkuvást és elvtelen kompromisszumokat. Szerzője szerint ugyanakkor a kölcsönösen előnyös megegyezés és az érdekbeszámításon alapuló megállapodás nagyon is fontos, sőt a történelemből azt szűri le, hogy talán időszerűbb, mint valaha. De nem hiszi, hogy ez önfeladással, a diskurzusok diskurzusáról szóló – gumifogalmakkal és eufémizmusokkal zörejmentessé tett – diskurzusokkal lehetséges volna. Sőt, éppen ellenkezőleg gondolja! – Azt állítja, hogy ahhoz, hogy színről színre lássunk, elengedhetetlen a határozott öndefiníció, a nyílt beszéd és a pozíciók világos meghatározása. A bátorságot politikai kategóriaként kezeli. Hiszen „mi volna egy társadalom hősiesség nélkül?” (Jean Baudrillard)

Teljes cikk

Stanisław Dziwisz bíboros méltatása a Petőfi-díj átadásán

2017. december 05.

Címkék: kereszténység, szabadság, II. János Pál pápa, lengyel-magyar barátság

Balog Zoltán

az emberi erőforrások minisztere

December 5-én az Anyaszentegyház bíborosát, Szent II. János Pál személyi titkárát, Krakkó nyugalmazott érsekét köszöntötte Balog Zoltán. Az alábbiakban miniszter úr ünnepi beszédét közöljük.

Eminenciás Bíboros Atya! Bíboros Úr! Miniszterelnök-helyettes Úr! Főigazgató Asszony! Nagykövet Urak! Hölgyeim és Uraim!

Egyházi személyt díjban részesíteni kockázatos dolog, hiszen egy főpásztornak az érdemeit ennél magasabb fórumon fogják méltatni, elismerni vagy éppen könnyűnek találni, ezért egy ilyen díjat világi fórumnak átadni csak alázattal lehet, mégpedig olyannal, amelyik tudja, amit Szent Pál írt a Korinthusiaknak. „Amiket szem nem látott, fül nem hallott, és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az Őt szeretőknek.” Ahhoz képest, amit Isten készített az Őt szeretőknek, mi egy Petőfi-díj vagy éppen a magyar állam legmagasabb kitüntetése, a Nagykereszt, amit az elmúlt évben adhattunk át Bíboros atyának?

Ez a díj nekünk fontos, mert azzal, hogy kinek adjuk oda, kifejezzük, hogy mik azok az értékek, amelyek számunkra jelentőséggel bírnak a jövőre nézve is. Ez pedig nem más, mint ami ezt a díjat fémjelzi: a szabadság.

Dziwisz bíboros szentmisét celebrál Krakkóban 

Teljes cikk

„Krakkóból Rómába, az oltár dicsőségébe"

2017. december 03.

Címkék: Lengyelország, Petőfi-díj, II. János Pál pápa, Dziwisz bíboros

B. Varga Judit

történész-muzeológus

II. János Pál pápának sok barátja és munkatársa volt. Közülük a leghűségesebb Stanisław Dziwisz, aki 39 éven át szolgálta őt és aki az idei Petőfi-díj várományosa. Dziwisz bíboros a fenti címmel jegyezte vallomását honfitársáról, a lengyel pápáról a 2015-ben magyarul is megjelent kötetben.

Stanisław Dziwisz az Anyaszentegyház bíborosa, Karol Józef Wojtyła igaz barátja, a római katolikus egyház 264. pápájának, II. János Pálnak áldozatos szolgája. Páratlan életútja során 39 éven át kísérte, követte és óvta honfitársát, az első lengyel pápát, aki még közös hazájukban szentelte őt áldozópappá, majd nevezte ki titkárává krakkói érseki hivatalában. Karol Wojtyła Róma püspökeként még inkább ragaszkodott erős támaszához. Stanisław Dziwisz személyi titkárként szolgálta őt, II. János Pál hite szerint személyében vagyont talált, olyat, amelynek nincsen ára, nincsen, ami Vele értékben fölérne.

Dziwisz atya  történelmi pillanatokban állt II. János Pál pápa mellett. 1979 júniusában, a kommunista diktatúrává kényszerített szülőhazájukba tett első apostoli látogatásuk felmérhetetlen lelki megerősítést adott lengyelek millióinak, s döntően hozzájárult a szocialista világrendszer összeomlásához. Dziwisz így vallott később erről: „Minden új volt mindenki számára, minden egyes pillanat. A találkozó Krakkó győzelmi terén megváltoztatta Varsó, Lengyelország és az egész világ közhangulatát. Valami elkezdődött, ahogy ő mondta, engedjétek, hogy a szellem kitáruljon és megújítsa a föld arculatát. Ez a gondolat kelt életre azon a helyen. Az emberek érezték, hogy sokan vannak, hogy egységben vannak, és hogy ezt a morális erőt tiszteletben kell tartani.” A lengyel út igazi diadala az volt, hogy több millió lengyel felismerte: bár diktatúrában élnek, nem szabad félniük, mert nincsenek egyedül.

Teljes cikk

„Viccnek azért picit túlzás…” Anne Applebaum budapesti beszélgetése Schmidt Máriával

2017. november 28.

Címkék: függetlenség, migráns, szabadság, CEU, Soros, NGO, Orbán

Schmidt Mária

történész

Anne Applebaum régi barátom, talán ezért is vállaltam, hogy leüljek vele beszélgetni annak ellenére, hogy Anne írásaiban az elmúlt években annyi méltatlan támadást intézett régiónk és Magyarország ellen. Meg akartam érteni: mi változott gondolkodásában, miért nem fontos többé a számára ennek a térségnek a függetlensége, szabadsága, pontosabban miért nem fogadja el, hogy a függetlenség és szabadság lényege nemcsak az eltérő álláspontok tolerálása, hanem a helyi közösségi érdekek és értékek elfogadása is. Az alábbi beszélgetésre, Anne Applebaum kérésére, 2017. november 13-án került sor Budapesten. A beszélgetésről hangfelvétel készült.

Applebaum: Kezdjük ott, ahol még Te és én egyetértettünk. Tehát itt voltam ennek a múzeumnak a megnyitásán...

Schmidt: 2002-ben.

Applebaum: Igen. Írtam róla, úgy emlékszem, hogy a The Wall Street Journal-ban vagy valahol máshol, és azóta is többször írtam róla, és mindig nagy elismeréssel. Úgy tekintettem Rád, mint aki elkötelezett a történelem újraírása mellett. De nemrég olvastam a cikkedet Sorosról, amit áprilisban írtál. Azt írod Sorosról, hogy dominálja a baloldalt és az amerikai Demokrata Pártot. Szerintem ez abszurd. Nem tükrözi a valóságot. És ezért vagyok itt. Mert valaki elküldte nekem az angol fordítást. És ez annyira eltér mindattól, amit én gondolok, annyira idegen nekem. Mi az a pillanat, amikor különböző irányba indultunk? Te történész vagy, akit nagyra tartok. Hivatkoztam rád a könyveimben, nagyszerűnek tartom a Terror Háza Múzeumot, írtam róla, rólad is, mindig pozitívan, és akkor láttam ezt a blogposztot, és arra gondoltam: valaminek történnie kellett. Vagy Te, vagy én látom a helyzetet tévesen. Szóval, tudni akarom, mi ez. Mert megdöbbentett. Tehát azt kérdezem, mi az a pillanat, amikor szétváltak az útjaink.

Schmidt: 2008-ban kezdődött. Obama hivatalba lépése volt az, amit különbözőképpen értékeltünk. Számunkra, magyarok számára Barack Obama nyolcévnyi elnöksége vízválasztó volt: másképp kezdtünk gondolkodni az Egyesült Államokról. Ronald Reagan óta az Amerikai Egyesült Államok Közép-Európát az amerikai érdekszférába tartozó területnek tekintette. Ez új volt, mert előtte az USA-t nem érdekelte Közép-Kelet-Európa sorsa. Számunkra ez nagyon sokat jelentett, mert végre meghozta azt, hogy a hidegháború amerikai győzelemmel zárult, és mi visszanyertük a szabadságunkat és a nemzeti szuverenitásunkat. De azt is jelentette, hogy bekerülhettünk a NATO-ba, ami biztonsági szempontból volt nagyon fontos. Az Obama-adminisztráció ezt a biztonsági védőernyőt a rakétatelepítések leállításával visszavonta. Amerika ettől kezdve ezer jelét adta, hogy ez a térség nem érdekeli, és csak társadalomátalakító szándékai vannak velünk szemben. Hardcore ideológiai gyarmatosító hatalomként kezdett el velünk szemben viselkedni az Egyesült Államok, ami azt megelőzően ilyen erővel nem volt jellemző. És ez egybeesett a Soros-alapítványok tevékenységével, amelyek teljes összhangban működtek az Obama-adminisztráció itteni embereivel.

Applebaum: Soros alapítványa befolyásolta Obamát vagy fordítva? Vagy a kettő ugyanaz?

Schmidt: Összeálltak, és együtt, egymással karöltve tevékenykedtek. Az amerikai ügyvivő, Goodfriend (nomen est omen) eljárt a Sorosék által szervezett kormányellenes tüntetésekre. Ide, hozzám is eljött, leült abba a székbe, ahol most Te ülsz, és másfél órás előadást tartva Horthy Miklósról oktatott ki engem, és mindenféle ügyekben dirigált.

Applebaum: Emlékszem, hogy említetted ezt.

Schmidt: Képzeljük el, hogy a washingtoni magyar nagykövet elmegy, mondjuk, a Smithsonian múzeum főigazgatójához, és előadást tart neki arról, hogyan viselkedtek az amerikaiak az indiánokkal, és ezt neki miképp kell megírnia. Ezt vajon ott minek tekintenék?

Applebaum: Biztos vagyok benne, hogy sokan az Indián Múzeumban örömmel hallanák ezt.

Schmidt: Ehhez jöttek azok az otrombaságok, hogy Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnöke nyilvános beszédében alkotott véleményt arról, hogy Székesfehérvár állíthat-e szobrot Hóman Bálintnak – persze ki sem tudta ejteni a város nevét. Miközben Seattle-ben Lenin-szobor van, ami, úgy látszik, neki teljesen rendben van.  A seattle-i Lenin Obamának nem jelent problémát, őt a székesfehérvári Hóman zavarja. Nyilván az amerikai adófizetőknek is ez utóbbi az igazán fontos kérdés. Szóval az a probléma, hogy azalatt az obamai nyolc év alatt az amerikaiak – és ez egyébként általános a régióban is – ellenszenvessé tették magukat, és nem tudom, hogy ezen Trump képes lesz-e majd változtatni. Remélem, hogy igen.

Teljes cikk

Politikai szörnyek emlékezete

2017. november 27.

Címkék: kiállítás, kommunizmus, vonat, államcsíny

B. Varga Judit

történész-muzeológus

Jó ideje nem hömpölyög a dolgozók tömege a moszkvai Vörös téren és nálunk sem kell ünneplőbe öltözve iskolába menni november 7-én Lenin és a bolsevik többségnek nevezett maroknyi anarchista ünneplésére. A Zürichből 1917. április 9-én induló vonattal nemcsak Petrogradba, de a történelembe is megérkeztek a német kormány hathatós támogatásával a „forradalmárok”. Miért nincs még száz év elteltével sem konszenzus akciójuk, család- és emberellenes rendszerük megítéléséről, miért emlékezünk különbözőképpen rájuk?

„Csupán annyit tudunk, hogy a szovjet út zsákutca volt.”

Catherine Merridale

Vannak még itthon kételkedő kollégák, akik ellenkultuszos konstrukciónak írják le, idézőjelben félhivatalosnak nevezik a bolsevikok világrengető tettének mai minősítését, kiváltó okait és valóságos helyét a bipoláris világot előrevetítő 1917. évben. Készpénznek veszik a korabeli sajtóhíreket és önigazoló érdekességnek találják, hogy egy titkosszolgálati akcióból indult, majd államcsínyben tetőzött nagy októbert mindenki forradalomnak emlegette, a puccs szót le sem írva. A logika mentén nyilvánvalóan napjaink hírei is mind igazak, az újságok csakis a színtisztáról tudósítanak. A forráskritika mellőzése, a hazai és a külföldi szakirodalom ismeretének hiánya és a józan ész kiiktatása mellett tekinthet csak valaki igazodási pontnak száz évvel ezelőtti politikai és bulvárlapokat. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a kellő történelmi távlaton sem vagyunk túl, ami konszenzusos akadémiai alapon legalább 150-200 év. Azt sem árt tudnunk, hogy gyerekeink tankönyvében már hetedik osztályban vastag betűvel szedett államcsínyként határozzuk meg a korábbi piros betűs ünnepet.

A Terror Háza Múzeum november 7-én nyílt kiállításának bejárata

 

Teljes cikk

Kertész Imre emléktáblájának avatásán

2017. november 26.

Címkék: szabadság, remény, Kertész Imre, Nobel-díj, emléktábla-avatás

Balog Zoltán

az emberi erőforrások minisztere

Az alábbiakban a Nobel-díjas írónk, Kertész Imre lakóházánál születésének 88. évfordulóján, november 9-én elhangzott beszédet közöljük.

Kormánybiztos Asszony! Tisztelt Művész Urak! Emlékezők!

Hadd kezdjem Kertész Imre a Die Zeit 2013-ban elhíresült interjújával, amelynek a címe ez: „Holokauszt bohóc voltam”. Ugyanis ez a Török utcai lakásra történő utalással kezdődik. Néhány részlet az interjúból: „Kertész Imre 84 éves, és Parkinson-kóros. Az utóbbi tíz évben Berlinben élt, a Kurfürstendamm egyik mellékutcájában. Szerette a régi Nyugat-Berlin platánjait, a Ludwig-Kirch tér kávéházteraszait, a koncerteket a Filharmóniában. Ezekről a berlini évekről A végső kocsma című naplókötetében ír, amely a jövő héten jelenik meg németül.” – ez még mind az interjúból. „Tavaly novemberben Kertész Imre visszatért Budapestre. Azóta nem lépett ki annak a rendezett külsejű budai lakóháznak a kapuján, amely fél éve az otthona. A nyitott teraszajtó előtt ül egy fotelben. Törékenyen, soványan. Az inge alatt a beszélgetés közben gyógyszeradagoló masina ketyeg könyörtelenül. Az asztalon Canetti könyve Kafkáról: A másik per. Kafka – az ő világa. Amikor ezt mondja, felragyog.” Kertész Imrét halljuk: „Emlékszik még? – kérdezi – Húsz éve lehetett, hogy meglátogatott a kis egyszobás Török utcai lakásomban. Maga volt az első vendégem nyugatról. Abban a lakásban – ebben a lakásban – éltem 42 évig.” S akkor azt kérdezi, azt mondja az újságíró: „Ott ismerkedtünk meg. Azt hiszem, 17 éve. Ágy, íróasztal, olvasófotel, minden egy kis szobába volt összezsúfolva. Mióta él itt, ebben a szép, tágas lakásban?” Kertész válasza: „Csak mióta Nyugaton is olvasnak.”

A mi Nobel-díjasunk, akit a Nobel-díj után elkezdtek olvasni Nyugaton is. Mi őt olvastuk előtte is, és azóta is olvassuk, és olvasni fogjuk Kertész Imrét. Ez a tény itt most, bízom benne, hogy összeköt bennünket. Mert az olvasás is lehet, az olvasmányélmény is lehet egy erős, közös kapocs. És hát mit akarhatna többet, mást egy író, mint hogy olvassák. Mit akarhatna akkor is, ha műveinek értelméről és jelentőségéről különböző módon gondolkodunk és gondolkodhatunk. A legtöbb, amit tehetünk, miután elbúcsúztunk tőle, hogy ezt a diskurzust Kertész Imre életművéről továbbfolytatjuk, vagy elkezdjük, miközben olvassuk őt. S elkezdik azok is, akik eddig távolmaradtak. Az intézet, amelyet nemcsak az ő emlékének, hanem életművének szentelünk, az egyik legfontosabb hivatása az lesz, hogy azok is elkezdjék olvasni, akik eddig távolmaradtak.

Teljes cikk