Útelágazásnál: Európa 2017

2017. július 07.

Címkék: identitás, nyugat, haladás, Soros, politikailag korrekt

Schmidt Mária

történész

Miről szól a 2017. év? Arról, hogy képes-e Európa elkezdeni a felkészülést a 21. századra, vagy folytatjuk, ahol abbahagytuk?

 

„Az ellenség szívében bujkáló félelem volt
a hódítások során elszenvedett összes vereségük okozója
."

Ibn Khaldún

 

Brüsszel, az Európai Unió fővárosa Európa szíveként hirdeti magát. A város koszos, elhanyagolt, és minden utcasarkán állig felfegyverzett katonák és rendőrök teljesítenek szolgálatot. A szállodában, ahova eléggé elcsigázva 2017 júniusában megérkeztünk, nem működött a bár, és nem lehetett taxit hívni. Európa szívében ugyanis ramadán volt, és miután a taxisofőrök több mint 70%-a muszlim, az esti órákban már nem, reggel pedig még nem dolgoztak.

Európa szíve 2017-ben a muszlimoknak kiszolgáltatva igencsak hervasztó képet nyújt. A terrorfenyegetés árnya mindent beleng. A félelem és a katonai jelenlét, amitől mi itt, Európa boldogabbik felén egészen elszoktunk, ott a mindennapok részévé vált.

Az az Európa, amit felnőttként, kispénzű turistaként bejártunk, nincs többé. Arra a „fejlett Nyugatra”, ami után annyira vágytunk, rászámoltak. És ezt ők is tudják. De ennél többet is tudnak. Kezdik megtanulni a leckét: hogy egyetlen terrorcselekmény sem óv meg a következőtől, vagyis, be kell látniuk, hogy nem érezhetik többé biztonságban magukat. Azt is tudják, de legalábbis érzik, hogy útelágazáshoz érkeztek. A második világháborútól a 2008-as válságig tartó időszaknak végérvényesen vége. Új század, új kor, új időszámítás kezdődött. Új iránymeghatározásra lenne szükség, új ötletekre, új vízióra. De nincs gondolat, nincs ötlet, nincs még csak elszánás sem. Beletörődés van, és egyre szembeötlőbben: reményvesztettség.

Európa nyugati felének vezető posztjain olyanok ülnek, akik görcsösen ragaszkodnak a huszadik század második feléhez, amikor olyan gondtalanul, bőségben és magabiztosan élhettek. Abban a hitben ringatják magukat, hogy mindezt különösebb erőfeszítés nélkül átmenthetik az új, a 21. századba is. De a tegnapi sikerre nem adnak hitelt, a tegnapi kollekció ma már senkit sem érdekel − tanítja Karl Lagerfeld. Ami igaz a divatiparban, igaz a politikában is. Nyugaton a helyzet változóban − írtam négy évvel ezelőtt. Ma azt írnám: Nyugaton a helyzet megváltozott.

Teljes cikk

Szép új világvége

2017. július 04.

Címkék: technológia, utópia, apokalipszis, kibernetika, science fiction

Békés Márton

történész

A múlt utópiája gyakran a jövő rémálmaként valósul meg. Ahhoz, hogy az utópia apokalipszissé váljon, soha nem voltunk még ennyire közel.

 

„Az utópia apokalipszissel történő fertőzésének vagyunk a tanúi:
az »új föld«, amelyet hirdet, egyre inkább az új
pokol alakját ölti. Az utópia és az apokalipszis most
egymásba olvadnak.”

Émil Cioran: Az utópia mechanizmusa (1960)

 

Utópiák apokalipszise

 

Tudományos-fantasztikus közhely, hogy a jelen a megelőző évszázad sci-fijének jövője. A késő középkorból kiutat kínáló Morus Tamás jövőkonstrukciója a kora újkor végére úgy-ahogy bekövetkezett, bár a műfajteremtő Utópiában leírt fotocellás ajtóra még sok évszázadot kellett várni. A Campanella Napállamában körvonalazott racionális munkakultuszt a polgári társadalom tette magáévá, az utópista szocialisták (Saint-Simon, Robert Owen, Charles Fourier) világjobbító iratainak terveit viszont csakhamar a kapitalizmus negatív értelemben váltotta valóra munkakényszer és munkanélküliség formájában. Az iparosítás, a gyarmatosítás és a természettudományos eredmények által lenyűgözött 19. század csalfa reményeit a rákövetkező teljesítette be. A 20. század sci-fijének álma pedig a mi jelenünk. Az utópia időbeli mechanizmusa úgy működik, hogy a múlt utópiája többnyire a jövő rémálmaként valósul meg. Vigyázz tehát, mit kívánsz!

Teljes cikk

The Caviar Elite’s Affair with Popular Sovereignty

2017. július 03.

Schmidt Mária

történész

Four years of war and four years of revolution
destroyed the work of several generations.
Reconstruction will require several generations.
Anything else is illusion and self-deception.

Ferrero

 

Popular Sovereignty

From the First World War which broke out hundred years ago, a new world was born. The year 1917 became decisive for the future of Europe. The February revolution, followed by the Bolshevik coup sent the Russia of the Tsars to the grave and introduced a new untested government formula, while spreading the universal promise to create a new order based on social equality and devoid of exploitation, following Marx’s teachings. Once it would eliminate conflicts between social classes, it would also put an end to its own rule and would lead us to Communism – the perfect society. While Europe was looking increasingly anaemic after the huge loss of blood suffered in great power confrontations, it was offered an alternative universal promise – US President Woodrow Wilson’s 14-point scheme. From that moment on, the whole of 20th century history, namely the fate of our continent and, by implication, the world as a whole, were to be marked by the competition between those two worldviews.

During the last year of the war, the ruling dynasties of Europe fell one after the other. The Romanovs, the Hohenzollerns, the Habsburgs. The Sultan of Turkey was chased from his throne; and much of our continent gave up or rather was forced to give up its monarchic and aristocratic ideals of organising its societies and opt, in the spirit of an apparently utterly modern promise, for majoritarian democracy based on popular sovereignty. That was the endpoint of a process that by the second half of the 19th century had resulted in a sweeping democratic transformation of monarchies, as well as by an alliance of Throne and Parliament – that is constitutional monarchy.

Teljes cikk

„Színek és színek megint” – Aba-Novák Vilmos székesfehérvári kiállítása

2017. június 30.

L. Simon László

2015-ben a fehérvári Aba-Novák-szobor avatásakor egy baloldali politikus azt vetette a szememre, hogy politikai beszédet mondtam. Állítása szerint az ilyesmi nem volt szokás Fehérváron, az ilyen otromba, ünneprontó beszédeket mondjam el Budapesten, vagy tartsam meg magamnak. Érthetetlen dolog, hogy egy politikus számon kéri egy másik politikuson, hogy politikusként nyilvánul meg egy közéleti programon, s hovatovább egy olyan beszédet mer mondani, ami a saját és a tágabb politikai közössége értékrendjét tükrözi. Minimum furcsa értelmezése ez a demokráciának, a szólás- és véleményszabadságnak. Mit is mondtam 2015-ben? Többek között azt, hogy „Újabb elégtétel a mai nap is, amikor Aba-Novák szobrát állítjuk fel, amikor az utókor ilyen módon is tiszteleg előtte, amikor egy kortársunk, Pogány Gábor Benő művészi interpretációján keresztül nézhetünk szembe azzal a nagyformátumú művésszel, aki városunk utcáit és tereit járva hozzánk hasonlóan maga elé képzelhette azokat az óriásokat, akik létrehozták ezt a csodás várost, s valóságos hazával ajándékozták meg az addig csak vándorló, kalandozó őseinket. Az Aba-Novák-szobor felállítása tehát újabb elégtétel a fehérváriaknak és a nagy festő művészetét szerető közönségnek. Péntek Imre 14 évvel ezelőtti szavaival úgy is fogalmazhatunk, hogy »a szellemi sírból, ahova ellenfelei szánták, van föltámadás.« De nem csupán Aba-Novák feltámadásáról beszélhetünk, hanem a királyi városéról is. Arról a városról, amelynek régi utcáit, tereit eldózerolták, helyükre panelrengeteget építve, arról a városról, amit deszakralizáltak, s meg akartak fosztani múltjától, az államalapításhoz, s első szent királyunkhoz kötődő identitásától. Ahol a kommunista diktatúra éveiben Aba-Novák seccóit is lemeszelték, s hálát kell adnunk a sorsnak, és néhány jó lelkű embernek, hogy nem verték le a vakolattal együtt.”

Aba-Novák mostani kiállítása kapcsán is felvetődött, hogy ne politizáljunk kulturális programokon, egyáltalán, miért nem hagyja végre békén a politika a kultúrát, a művészetet, miért avatkozik bele a kultúra autonóm világába? Nyilvánvaló, hogy ez a legálszentebb kérdések egyike, ami csak akkor vetődik fel, ha éppen egy kiállítás kurátorai és a kiállítást rendező múzeum, illetve a múzeumot fenntartó város vezetői között politikai ellentét van, s különösen, ha a művészettel foglalkozók liberálisok, s a politikai vezetők konzervatívok. Ha liberális főpolgármestere van Budapestnek, akkor természetes, hogy művészeti kiállítást nyit meg, hiszen a liberálisok értenek a művészethez, megvan hozzá a kellő érzékenységük és műveltségük, fordítva viszont ez eleve kizárt.

Teljes cikk

A kaviárelit esete a népszuverenitással

2017. június 15.

Címkék: kommunizmus, népszabadság, migráns, kvóta, Soros, Lukács György, unio, Guy Verhofstadt

Schmidt Mária

történész

Négy év háború és négy év forradalom
több generáció művét lerombolta.
Több generáció szükséges az újjáépítéshez.
Minden egyéb illúzió és önáltatás.

Ferrero

 

A népszuverenitás

A száz évvel ezelőtt zárult első világháborúból egy új világ született. Az 1917-es év sorsdöntővé vált Európa jövője szempontjából. A februári forradalom, majd a bolsevik puccs maga alá temette a cári Oroszországot, egy új, eddig még soha, sehol ki nem próbált kormányzási formát vezetett be, és azt az univerzális ígéretet fogalmazta meg, hogy a marxi tanításoknak megfelelően, a proletariátust hatalomba juttatva, megvalósítja a társadalmi egyenlőségre alapozott, kizsákmányolás mentes új rendet. Amint kiküszöböli a társadalmi osztályok közötti konfliktusokat, felszámolja önmaga uralmát és elvezet bennünket a tökéletes társadalomhoz: a kommunizmushoz. A reálpolitikai konfliktusokban kivérezni látszó európai színtérre ezzel párhuzamosan egy másik, hasonlóan utópikus és univerzális ellenígérettel jelentkezett be az Amerikai Egyesült Államok: elnökének, Wilsonnak, 14 pontos ajánlatával. Ettől kezdve az egész huszadik századot meghatározta a fenti két jövőkép versengése, megszabva kontinensünk és ezen keresztül a világ sorsát.

A háború utolsó évében sorra megbuktak az európai nemzeteket irányító dinasztiák. A Romanovok, a Hohenzollernek, a Habsburgok. Elkergették a török szultánt, és a két korszerűnek tűnő ígéret szellemében kontinensünk egy jelentős része feladta, pontosabban feladni kényszerült monarchikus, arisztokratikus társadalomszervezési elvét, és áttért a népszuverenitáson alapuló többségi demokráciára. Ezzel zárult az a folyamat, ami a 19. század második felére általánossá tette a monarchiák demokratizálódását, az udvar és a parlament szövetségét: az alkotmányos királyságot.

Teljes cikk

Elegancia és bátorság ’56-ban

2017. június 14.

Címkék: 1956, börtön, forradalom és szabadságharc, Darvas Iván, Aczél elvtárs

Varga Beáta

Nézze Darvas, amíg maga él, magyar színpadra be nem teszi a lábát – valahogy így hangzott a mondat Aczél elvtárs szájából, amikor Darvas Iván majd két év börtön és jó pár segédmunkás év után megpróbált újra színészként elhelyezkedni. Bátorsága ennél a beszélgetésnél sem hagyta cserben, ahogyan 1956 októberében sem, amikor több mint száz politikai foglyot szabadított ki a Budapesti Országos Börtönből.

Teljes cikk

Vértanúk ökumenizmusa – Mozaikok ávós és szerzetes hősökről

2017. június 08.

B. Varga Judit

történész-muzeológus

64 évvel ezelőtt, három hónappal a „nagy” Sztálin halála után két ÁVH-st és egy szerzetest akasztottak fel ugyanazért − a népi demokrácia ellen szervezett összeesküvésért. Az elsőrendű vádlott ávós nevét emléktábla őrzi egykori iskolája falán, a negyedrendű vádlott szerzetest a boldogok sorába emelte Ferenc pápa. Egyházi emléknapja mindhármuk kivégzésének dátuma: június 8.

Boldog Sándor István szerzetestestvéri szolgálata helyén, a valaha volt szalézi tartományfőnökségen, a ma Újpesthez tartozó Clarisseum kistemplom sekrestyéjében emlékszobát avatnak tiszteletére idén, június 8-án.
Hogyan kerülhettek ávósok és szerzetesek egy perbe? Valóban minden ávós gonosz volt? Létezhetett hit és erkölcs az ÁVH-n belül a modernkori vallásüldözés évszázadában? Miért a jelentős kiállás a múlt század vértanúinak egyházi elismerése mellett? A ma már szent II. János Pál pápasága alatt több mint négyszáz 20. századi vértanút avatott boldoggá és tizenkettőt szentté.

Teljes cikk

Gerillaháború

2017. június 07.

Békés Márton

történész

A valódi fegyver nem az, ami a kezünkben, hanem ami a fejünkben van – erre tanít a gerilla-hadviselés hosszú és igen sikeres hagyománya. Használjuk!

 

„A harc mindvégig, kezdettől fogva csak védelmi jellegű volt
– egyetlen esetben sem kezdeményeztünk.
Védtük a városrészt.”

 Angyal István (1956)

 

Ez a könyv használati utasítás. Gyakorlati felvilágosítást nyújt a gerilla-hadviseléshez, úgy is mondhatnánk: „útmutatást a fegyverfogáshoz” (Blanqui). Ugyanis, mint minden gerilla-hadviselésről szóló szöveg, amellett, hogy ismerteti annak történeti kialakulását és alakváltozásait, eközben akarva-akaratlanul taktikájáról, időnként akár harceljárás-szintű lépéseiről is beszámol. Ezért a gerilláról szóló mégoly ártatlan könyv is harci kiskáté.

Teljes cikk

Akiből nem csináltak magyar Szolzsenyicint

2017. június 05.

Címkék: kényszermunka, gulag, Rózsás János, gulág, Sztálin, Szolzsenyicin

Varga Beáta

Rózsás elvtárs, maga most megírja az anti GULAG-ot. Megírja, hogy nem is volt olyan rossz a lágerekben, mint ahogyan a barátja, Szozsenyicin állítja. Ezt az utasítást kapta a magyar elvtársaktól Rózsás János a ’70-es évek elején. A GULÁG-ról kilencévnyi rabság után szabadult későbbi író, kutató szót fogadott, csak kicsit másképp: saját lelkiismeretére hallgatva valóban megírta a GULAG igaz történetét, rabtársai emlékére pedig még egy GULAG-lexikont is összeállított.

Teljes cikk

Tojás héj nélkül, ország határ nélkül

2017. május 19.

Schmidt Mária

történész

 

Európa története az inváziók története

 

A német történetírás egyik legelismertebb képviselője, aki a CDU megannyi nagyságáról írt alapműnek számító hivatalos életrajzot: Hans-Peter Schwarz legújabb könyvét az Európát fenyegető népvándorlásnak szentelte. Az 1934-es születésű, évek óta nyugdíjas tudós elért mindent: rangot, kitüntetést, befolyást, amit egy történész Németországban elérhet. Azért hangsúlyozom mindezt, mert ezt a munkáját, amit ismertetek, és ami továbbgondolásra sarkallt,[1] a németekre egyre kevésbé jellemző bátor szókimondás, a kertelés nélküli fogalmazás jellemzi.

Schwarz-cal szemben egyelőre úgy tűnik, beérik az elhallgattatás jól bevált módszerével, vagyis eddig még nem indítottak ellene olyan karaktergyilkos attakot, amit a maga idejében, az akkor még aktív, a közelmúltban elhunyt, másik német történész óriással, Ernst Noltéval szemben megengedtek maguknak azok a „haladók”, akiknek a nevét már akkor sem jegyeztük meg. Schwarz könyvének címe önmagában is provokáció, hiszen a német média és nyilvánosság számára kötelezően előírt „menekült” kifejezéssel szemben a szerző következetesen népvándorlásról ír, vagyis azt a kifejezést használja, amit Orbán Viktoron kívül senki nem mer, és mert kimondani. A könyv címe tehát: Az Európába irányuló új népvándorlásról, a politikai ellenőrzés elvesztéséről és az erkölcsi bizonyosságokról (Die neue Völkerwanderung nach Europa. Über den Verlust politischer Kontrolle und moraslischer Gewissheiten. Deutsche Verlags-Anstalt, 2017, München)

Teljes cikk