A sebzett hős

2018. augusztus 21.

Címkék: emlékezetpolitika, emlékmű, Nagy Háború, Tokaji Írótábor, Bory Jenő

L. Simon László

A gyermekeimmel közös utazások, nyaralások programjait mindig úgy tervezem, hogy legyenek bennük olyan látnivalók, amik a felmenőik személyes történeteihez, nemzetünk Kárpát-medencei jelenlétéhez, vagy az egykori országhatáron is túlmutató szerepvállalásukhoz kapcsolódik. A magyar emlékek felkutatása és felkeresése ugyan fárasztó a kamaszodó lányoknak, mégis beépül az identitásukba, éppen ezért talán nem hiábavaló vállalkozás. Még egy tengerparti pihenést is meg lehet szakítani, így tettük az idei nyáron is, amikor az utazás során kitérőt téve Ljubljanába, a várbörtönben megkerestük az egykor ott raboskodó első magyar miniszterelnök, Batthyány Lajos emléktábláját.

A nagy háború négy évig tartó centenáriumi időszakában ez a döbbenetes erejű és hatású, máig feldolgozhatatlan következményekkel járó háború központi helyet foglal el a gondolatvilágunkban és a kirándulások tervezésekor. Idén a ljubljanai kalandozás előtt végig jártam, és a gyerekeimnek is megmutattam pár olyan helyszínt, ahol száz évvel ezelőtt az egyik dédapám harcolt, s ahol sok hős magyar katona adta vérét a hazáért. Huszár Gábor dédapám a 69-es gyalogezred tagjaként mind a 12 isonzói csatában az első vonalban küzdött.

Megnéztük a goriziai háborús múzeumot, ahol először 2010-ben jártam Görög István ezredes, a pákozdi katonai emlékpark vezetőjének társaságában. A múzeumban az évfordulós időszaki kiállításon most egy igazi magyar érdekesség is látható, a Doberdóról hazacipelt kiszáradt fa, ami a szegedi múzeum gyűjteményét gyarapítja, s ami akkor az állóháború szimbólumává vált. Goriziából felmentünk a San Martino del Carsóra, ahol egykor nagyon sok magyar katona lelte a halálát. Majd elmentünk megnézni a doberdói (visintini) magyar kápolnát. Végül az egész napos túrát a redipugliai hősi emlékműnél zártuk. Itt százezer olasz katona hamvai nyugszanak, de a közelben van az az osztrák-magyar temető is, ahol 14550 katona sírhelye található. A monumentális emlékművet látva újra fájó hiányérzetem támadt amiatt, hogy Magyarországon nincs egy nagy, központi emlékmű – sajnos ezt a nagy háborúnak és az utóéletének uralkodó narratíváit felülírni szándékozó hivatalos állami centenáriumi programok során sem sikerült pótolni.

Teljes cikk

Intelmek és hírek

2018. augusztus 17.

Címkék: média, Szent István, hit, haza, Kölcsey

B. Varga Judit

történész-muzeológus

István szabadon és önként vette fel a kereszténységet, mert független országot alapítani. A történelem igazolta, hogy jó utat választott. Szentté avatásának napja nemzetünk legnagyobb ünnepe. Augusztus 20-a közeledtével az ő és Himnuszunk költőjének szellemi ̶̶̶ erkölcsi testamentumára, intelmeire emlékezünk, utóbbi halálának 180. évfordulója alkalmából is.

„Valójában nem a történelem a mienk, hanem mi vagyunk a történelemé.”

     (Gadamer)

 

Szent István és Kölcsey Ferenc közel egyidősen, a negyvenes éveik elején írták meg intelmeiket. Stabil értékrendet, világos útmutatást, követni érdemes világnézetet hagytak utódaikra. Egyikük sem fogalmazta meg, hogy mi legyen a véleményünk, „csupán” környezetük, népük, országuk figyelmét hívták fel az örök igazságokra. Bölcsességük megszólítja a XXI. század hír- és véleménydömpingjében vergődő emberét is.

Hans-Georg Gadamer óta tudjuk, hogy az önállóság naiv mítosza nem létezik, azaz mindenki korának gyermeke. Meghatároz bennünket kulturális közegünk, a társadalom, amelyben élünk, a nyelv, amit használunk, tele kódolt üzenetekkel és ítéletekkel. Gadamer az Igazság és módszer című művében (1960) ezt így összegezte: „Valójában nem a történelem a mienk, hanem mi vagyunk a történelemé. Már jóval azt megelőzően, hogy utólagos reflexióban megértenénk magunkat, magától értetődően értjük meg magunkat a családban, a társadalomban és az államban, melyben élünk. (...) Ezért nem annyira ítéletei, mint – sokkal inkább – előítéletei alkotják az egyén létének történeti valóságát.”

A heidelbergi filozófus tulajdonképpen arra mutatott rá, hogy véleményünk mennyire függ attól, amit mások sugallnak nekünk. A mai véleményirányító (opinion-builders, opinion-makers) és politikacsináló (policymakers) globális korban, amikor a tömegmédia meghatározza, hogy milyen témákról gondolkodjunk, beszélgessünk, és még az ezekkel kapcsolatos véleményét is a szánkba rágja nem tisztelve szubjektumunkat, amikor már csak az írástudók személyes lelkiismeretében bízhatunk, akkor van szükség nem elégszer felidézni az időtálló, ezért mindig időszerű gondolatokat.

Teljes cikk

Tudományos szocializmus

2018. augusztus 14.

Címkék: ELTE, Péter Gábor, MTA, pártkórház, Kommunizmuskutató

Szabó Ákos

történész

A kommunista diktatúra nemcsak a benne élők fizikai létét, hanem a gondolkodását befolyásoló tudományt is szigorúan ellenőrizte, így nem meglepő, hogy a hűséges, tudós káderek pályájuk során mindent elérhettek. A Kommunizmuskutató Intézet életrajzi adatbázisát frissítette a szerző egy orvos, egy történész és egy kémikus Rákosi és Kádár alatti karrierjével.

 

Babics Antal: Péter Gábor barátjából pártkórház-igazgató 

 

Babics Antal egy lovászpatonai pékmester gyermekeként látta meg a napvilágot 1902-ben. A győri, majd pápai gimnáziumi éveket követően a fővárosban orvosnak tanult. 1929-ben kapott oklevelet a Pázmány Péter Tudományegyetemen, urológus szakorvos lett. A fővárosban ismerkedett meg az illegális munkásmozgalom több tagjával, akik közül Péter Gáborral került bensőséges viszonyba. Kettejük kapcsolatát jól példázza, hogy amikor a későbbi rettegett ÁVH-vezérnek bujkálnia kellett a hatóságok elől, Babics saját lakásában adott menedéket a szabósegédnek, sőt a párt az orvos lakásán tartott ankétokat.

 A világháború befejezését követően karrierje – befolyásos kommunista barátainak köszönhetően – szélsebesen kezdett felfelé ívelni: előbb egyetemi tanár, majd az egyetem Urológiai Intézetének igazgatója lett. A fordulat évében, 1948-ban Péter Gábor ajánlására felvették a Magyar Dolgozók Pártjába. Ettől egy csapásra minden ajtó kinyílt előtte: még abban az évben a Magyar Orvosok Szabad Szakszervezetének elnökévé avanzsált, és ha mindez nem lett volna elég, dékáni kinevezést is kapott az orvosi karon. Egy évvel később az MTA levelező tagjává választották, s arra sem kellett sokat várnia, hogy a nagy múltú intézmény rendes tagja lehessen: ez 1950-ben bekövetkezett.

Teljes cikk

Kommunizmus és cionizmus

2018. augusztus 10.

Címkék: Szovjetunió, Izrael, antiszemitizmus, Karl Marx, Theodor Herzl

Pelle János

PhD, egyetemi oktató

Furcsán alakult ennek a két, nagy hatású és a XX. században állami formát öltő eszmének a sorsa. Mind a két teóriát, évszázados előzmények után a XIX. század közepén fogalmazták meg, ráadásul két olyan filozófus, akik jól ismerték egymást és a családi hátterük is hasonló volt. Az egyik Karl Marx, a német nyelven író ismert szocialista gondolkodó, a másik Moses Hess, francia filozófus. Előbbi 1848-ban adta közre a Kommunista kiáltvány című röpiratát, amelyben bírálta az utóbbinak az „igazi szocializmusról” vallott nézeteit. Hess erre eltávolodott a barátjától (akit előzőleg összeismertetett Engelsszel, a mecénásával), és 1862-ben megjelentette Róma és Jeruzsálem című, magyarul is kiadott munkáját. Ebben felvázolta azt a programot, hogy az európai zsidók az akkor még török uralom alatt álló Palesztinában teremtsenek maguknak országot és váljanak ugyanolyan nemzetté, mint az egységesülés útjára lépett olaszok.

Teljes cikk

Az akció fedőneve: „demokrácia”

2018. augusztus 01.

Címkék: Európa, liberalizmus, identitás, nemzeti függetlenség, egyesülés

Schmidt Mária

történész

A Le Monde mai online kiadásában tette közzé a szerző identitásról, demokráciáról és az Európai Unióról szóló cikkét. Az írást eredeti formájában és eredeti címével közöljük.

A kommunista diktatúra mintegy fél évszázada után igazi ajándékként élte meg hazám, és személyesen én is, a szovjet birodalom összeomlását, nemzeti függetlenségünk visszaszerzését és a demokrácia kivívását. Mindennek következtében szabad és független országként léphettünk át a 21. századba. Magyarország számára ez nagy lehetőség és egyben nagy felelősség is.

A szovjet megszállás alatt ránk kényszerített kommunista rendszert mi, magyarok soha nem támogattuk, és ezt 1956 dicsőséges forradalmával bizonyítottuk. Példa nélküli hősiességről tett tanúbizonyságot a magyar nép akkor, amikor fegyveresen szembeszállt a szovjet világbirodalommal. Erre az egyenlőtlen harcra azért vállalkoztunk, mert nemzeti létünk, önbecsülésünk és méltóságunk forgott kockán. A diktatúra ugyanis minden olyan érték ellen támadást indított, ami számunkra becses és fontos volt: hadjáratot viselt a család, a nemzet és az istenhit ellen, le akarta cserélni a hőseinket, az ünnepeinket, nevetségessé akarta tenni és le akarta járatni mindazt, amire büszkék voltunk és amit tiszteltünk. Szabadságharcunkat a kommunisták ugyan kíméletlenül leverték és kegyetlenül megtorolták, de mégsem folytathatták többé ott, ahol abbahagyták. Kölcsönös félelmen alapuló kiegyezésre kényszerültek. A kommunisták féltek a magyar néptől, mert tudták, következmények nélkül nem feszíthetik túl a húrt. Mi pedig féltünk a kommunista hatalomgyakorlóktól, mert tudtuk, hatalmuk megtartása érdekében mindenre képesek. A hetvenes évektől a kommunista rendszer bukásáig ezen a kölcsönös félelmen alapult a kádári gulyáskommunizmus, amit a nyugati megmondóemberek annyira ajnároztak. Amikor azonban a szovjetek kinyilvánították, hogy nem vetik be többé a Vörös Hadsereget birodalmuk megtartása érdekében, egy pillanat alatt eldöntöttük, hogy kivívjuk a szabadságunkat. 1989. június 16-án eltemettük 1956-os hőseinket és a fiatal Orbán Viktor térségünkben először a nyilvánosság előtt kimondta: nemzeti függetlenséget és szabad választásokat követelünk.

Teljes cikk

A bolgár Sztálin élete

2018. július 27.

Címkék: Sztálin, Tito, Reichstag, Komintern, Georgi Dimitrov

Szabó Ákos

történész

A budapesti Vásárcsarnokot és a mellette elhelyezkedő tér éttermeit, bisztróit szinte az összes bédekker, utazásokra szakosodott internetes oldal, sőt még a szakma egyik legnagyobb nevének számító Gault Millau étteremkalauz – amelynek véleménye vendéglátóhelyeket emel fel, vagy épp taszít a mélybe végérvényesen – is a magyar főváros legfelkapottabb helyeiként említi. Ha kicsit megkapargatjuk a történelem évtizedek során lerakódott sgraffitóit, feltűnik szemünk előtt Karl Marx alakja, akinek nevét viselte a tér déli oldalán elhelyezkedő egyetem, s akinek szobrát a közelmúltban az Európai Unió – remélhetőleg már csak egy szűk évig regnáló – vezetői felavatták, illetve eszünkbe jut egy név, amely a kommunista diktatúra időszakában névadója volt a közterületnek. Georgi Dimitrov bolgár kommunista politikusé, akiről jelen írás szól.

Teljes cikk

Vízi mesék

2018. július 22.

Címkék: Budapest, boldog békeidők, Margitsziget, kádári évek, fürdőváros

Kormos Valéria

újságíró

Tüneményes, Erdélyből elszármazott, az Egyesült Államokban élő barátnőmnek mostanság, ha itthon van, az egyik legfontosabb kérdése hozzám: na, megyünk a Margitszigetre, a Sportuszodába? Papucsát, fürdőruháját egy perc alatt bedobja a táskájába, felül a villamosra és már ott is van a szigeti bejárónál, ahol találkozni szoktunk. Alig várja, hogy bele vethesse magát a medencébe. Fáradhatatlanul rója a hosszakat és nem tud betelni a csodával – így mondja – hogy mindez itt van, Budapest szívében. – Én olyan boldog vagyok, ugye, te is? – néz rám minden ilyen alkalommal. Kitörő, őszinte öröme mindig meglep, hisz a fanyalgóktól leginkább azt szoktam hallani, hogy nálunk semmi se jó. – Persze. – válaszolom és visszamosolygok rá. Otthon felfedezem, hogy a bőrömnek „sportuszis” illata van. Semmi klór, vegyszer, legalábbis nem érezni ilyesmit. Zizi amúgy hivatásánál és személyes érdeklődésénél fogva bejárta már „a hét tengerek birodalmát.” Ráadásul az év jelentős részét férjével Hawaii szigetén tölti. Ott minden reggel a kedvenc öble felé veszi az irányt, ahol kicsit távolabbra tőle olykor delfinek ficánkolnak. És mégis, ami itt van, az itt van, az öreg földrészen, egy pöttynyi helyen, Budapesten. Néha belém bújik a kisördög és dicsekedni kezdek. Sorolom, hogy csupán a Duna budai oldalán még hány lehetőséget próbálhatna ki, a Csillaghegyi strandtól le a Római, a Lukács, a Rudas, a Gellért fürdőkig.  De egyelőre a margitszigeti érdekességekről mesélek neki...

Teljes cikk

Széchenyi – Klebelsberg – Magyary

2018. július 20.

Címkék: közigazgatás, Magyary Zoltán, szoboravatás, politikusi krédó

L. Simon László

Az író, politikus L. Simon László beszédét közöljük, amely Kápolnásnyéken a Magyary Zoltánt ábrázoló mellszobor avatásakor hangzott el 2018. július 14-én.

„Egy férfi kellene, kinek szívében / Jóság, agyában gondolat terem. /Aki megáll a balsors ellenében /S mint Krisztus, átvezet a tengeren. // Egy férfi kellene, ki az időnek / Igéjét érti és jövőbe néz / S míg intésére falak égbe nőnek / Földön szavára érik a vetés. // Egy férfi kellene, ki nem habozva / Kelet, nyugat közt, mint szélben a nád, / Előre vinne új, nagy századokba, / Kiküzdve a magyarság igazát. // Egy férfi kellene, ó add, te végzet! / Ki nem csak múlton kérődző tanítvány / S eszembe jut, hogy most száz éve lépett / Örök pályára ő: Széchenyi István!”

Juhász Gyula 1925-ben született versét azért idéztem, mert szeretnék rámutatni arra, hogy a számomra oly fontos kápolnásnyéki kastély parkjába nem véletlenül került egymás mellé Széchenyi István, Klebelsberg Kuno és Magyary Zoltán mellszobra. Az évfordulók az alkalmakat teremtették meg: Pető Hunor Klebelsberget ábrázoló alkotását a kultuszminiszter születésének 140. évfordulója alkalmából Rétvári Bence, Pogány Gábor Benő Széchenyi-portréját a legnagyobb magyar világra jöttének 225. évfordulóján Gulyás Gergely avatta fel, s ma, Magyary születése után 130 évvel Navracsics Tibor ajánlja az érdeklődők figyelmébe a jeles tudós Blaskó János készítette portréját.

A három alkotás felállításával olyan politikusi krédót szerettünk volna bronzba öntve összefoglalni, amit mindannyian büszkén vállalnánk. Egyben a jövő nemzedékeinek szeretnék üzenni: olyan fontos példaképeink szobrai ékesítik a park e szegletét, akiknek talán sohasem fogunk a nyomába érni. Akiknek az életpályái és művei arra figyelmeztetnek bennünket, amit Széchenyi írt, s amit a legnehezebb betartani: „Nem, mi nem születtünk reformátoroknak, előbb mi magunkat kell megreformálnunk. Látogatnunk kell az alázat, az önmegtagadás iskoláját.”

Teljes cikk

Németország valódi nagysága

2018. július 16.

Címkék: kereszténység, Fidesz, V4, Helmut Kohl, nemzeti identitás, egyesülés, csatlakozás

Schmidt Mária

történész

A V4-ek május 23-24-i nagyszabású, kétnapos konferenciájának létrejöttében, amelyről a Budapester Zeitung részletesen tudósított, kulcsfontosságú szerepet játszott a Terror Háza Múzeum főigazgatója. A német nyelvű hetilap főszerkesztője, Jan Mainka beszélgetett Schmidt Mária történésszel a V4-ek szövetségének létjogosultságáról és Európa jövőjéről.

Mi motiválta a V4-ek konferenciájának létrejöttét?

Mi Európában száz éve, a Párizs környéki békeszerződések óta új világrendben élünk. A győztes hatalmak akkoriban ezekkel a szerződésekkel mindent megtettek, hogy a közép-kelet-európai térség országait szembefordítsák egymással. Azt akarták, hogy ne léphessenek fel közösen, és konfliktusaikban nekik, a győztes hatalmaknak jusson a mindenkori békebíró szerepe. Ezzel ellentétben a V4-ek esetében mi a közös tapasztalatainkra helyezzük a hangsúlyt, például a kommunizmus alatt megélt évtizedekre. Vagy a kommunizmus összeomlása óta eltelt időszakra. Ezek fontos kiindulási pontok.

Az Európai Unióban eltöltött közel tizenöt év alatt ugyanis tudomásul kellett vennünk, hogy az úgynevezett fejlett Nyugat csak másodosztályú tagokként tekint ránk. Az Európai Unió jelenlegi válságában ugyanakkor megértettük, hogy nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy a krízis megoldását rájuk hagyjuk. Saját javaslatokkal kell előállnunk. A konferenciának az volt a célja, és ezt a célt el is értük, hogy megmutassuk, Kelet-Európában már elkezdődött a XXI. század. Mi vagyunk azok az országok, amelyek az utóbbi évtizedek tapasztalatainak teljes arzenáljával felvértezve akarnak megfelelni a XXI. század kihívásainak.

Ehhez szilárd talajra van szükségünk. Ezt többek között a kereszténységhez, a nyugati kultúrához és nemzeti identitásunkhoz való elkötelezettségünk biztosítja. Ezenkívül hiszünk kontinensünk jövőjében. De azt is tudjuk, hogy csak akkor sikerül ezt a századot győztesként magunk mögött hagyni, ha bátrak vagyunk és élünk a szabadságunkkal.

Teljes cikk

A túlságosan fehér futball

2018. július 09.

Címkék: Oroszország, multikulturalizmus, nacionalizmus, patriotizmus, Világbajnokság, nyugati média

Frank Füredi

szociológus, publicista

Mindenekelőtt őszinte részvétem spanyol olvasóimnak. Amikor a világbajnokságon Spanyolország labdarúgó válogatottja kikapott az oroszoktól, újabb bizonyságot szerezhettünk róla, hogy nem mindig a jobb csapat győz. A futball egyébként nem is mindig a játékról szól. Olyan kommentátoroknak ad alkalmat a szereplésre – és ez különösképpen áll a világbajnokságra – akik máskülönben nemigen érdeklődnek a labdarúgás iránt, viszont annál erősebb indíttatást éreznek arra, hogy politikai jelentőséget tulajdonítsanak neki. Így aztán amikor az orosz csapat legyőzte a spanyol válogatottat, sok újságíró politikai elemzésbe bocsátkozott, és nem sok figyelmet fordítottak az eredmény taktikai okaira, vagy akár arra, hogy miben hibáztak a játékosok. Sokukat szemlátomást bosszantotta az oroszok sikere. Éspedig azért, mert állítólag növelte Putyin elnök népszerűségét. Sőt, magyarázták a kommentátorok, az orosz labdarúgás sikere az oroszok nemzeti érzéseit is tovább fűtötte.

A nyugati média egyes szerkesztőségeiben kifejezett provokációnak minősült, hogy az oroszok túláradó örömmel ünnepelték csapatuk győzelmét. A BBC Today című műsorának újságíró szereplőit hallgatva az volt a benyomásom, hogy egyáltalán nem érdekli őket a labdarúgás. Egyetlen gondjuk az volt csupán, hogy a szóban forgó mérkőzés használ-e vagy árt az orosz nacionalizmusnak.

Teljes cikk