Dilinkó Gábor élettársát, Szabó Ilonkát követte a harcba, akit október 26-án a Corvin közben talált meg egy hatfős felkelőcsapat parancsnokaként. Dilinkó maga is bekapcsolódott a harcokba, novemberben esett fogságba. 17 éves élettársát agyonlőtték, míg ő a szabadságharcban való tevékenysége miatt előbb tizenkét majd hét év börtönbüntetést kapott. 1966-ban szabadult.

Dandos Gyula gimnazistaként csatlakozott Nyíregyházán a Városi és a Megyei Munkástanácshoz, valamint a Városi és a Megyei Forradalmi Bizottsághoz. 1956 novemberében tartóztatták le, ám betegsége miatt nem börtönbe, hanem a szentgotthárdi szanatóriumba szállították, ahonnan kétszer szökni próbált. A második kísérlet alkalmával agyonlőtték.

A Déryné Színházból csatlakozott a forradalomhoz Fátyol István világosító, ahonnan a munkástanács elnökhelyetteseként irányította csapatát. Részt vett a forradalom kitörésének egy hónapos fordulójára szervezett néma tüntetés előkészítésében is: nappal dolgozott, éjjelente pedig életét kockára téve röplapokat terjesztett. Hat év börtönbüntetésre ítélték, ami alatt élete végéig tartó fizikai sérüléseket szenvedett el..

Kóté Sörös József a forradalom alatt rakodómunkásként segítette Budapest élelmiszer-ellátását. Később részt vett a harcokban is, ahol könnyebben megsebesült. 1956 decemberében Ausztriába menekült, ahonnan a kormány 1957-es amnesztiarendelete miatt tért haza. Nem sokkal később letartóztatták, halálra ítélték, majd 1959-ben, harminckét évesen kivégezték.

A 27 éves Csányi Sándor, Csányi Sándor színész nagybátyja november 4-én csatlakozott a Thököly úti fegyveres csoporthoz. Több harckocsit és páncélost is megsemmisítettek, miközben a csoport egyetlen embert sem vesztett. Csapatával november 8-án adták fel a harcot. 1958-ban tartóztatták le, halálra ítélték majd 1959-ben társaival együtt kivégezték.

Strausz Károly Soroksáron egy túlnyomórészt roma fiatalokból szerveződő ellenálló csoportot vezetett a forradalomban. Az osztag tagjai többnyire rokoni kapcsolatban álltak egymással, ezért Strausz az utolsó napig igyekezett egyben tartani a csoportot. November 11-én a budapesti szabadságharcosok közül utolsóként tették le a fegyvert. 1959-ben halálra ítélték, majd ezt 1960-ban életfogytiglanra módosították. 1974-ben szabadult.

A csepeli Sztojka László a forradalom első napjaiban részt vett a csepeli pártház megtámadásában, majd a szovjet invázió megindulása után csatlakozott a soroksári Strausz Károly ellenálló csoportjához. 1960 januárjában tíz évre ítélték, büntetését másodfokon még négy évvel súlyosbították. 1969-ben szabadult.

Kolompár Mátyás Kiskunmajsán csatlakozott a forradalmárokhoz, akik el akarták számoltatni a helyi begyűjtési hivatal elnökét, Neményi Józsefet. Neményit előbb tanácsháza pincéjébe zárták, ahonnan Kolompár Mátyás hozta fel. A felhergelt tömeg azonnal nekiesett, és agyonverte a férfit. Kolompárt november 26-án fogták el, 1957-ben tizenkét évi börtönre, majd halálbüntetésére ítélték. 1957-ben, 33 évesen végezték ki Kecskeméten.

A nemzetközi roma nap alkalmából az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 60. Évfordulójára Létrehozott Emlékbizottság támogatásával a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest Fővárosa, a Budapesti Közlekedési Központ és a Roma Sajtóközpont együttműködéséből létrejött akció a cigány szabadságharcosok portréján keresztül mutatja meg, hogy romák és nem romák múltja és jelene összefonódik.