„Magyarországon minden eszköz bevethető…” Nyikita Hruscsov, 1956.


Felvetődhet a kérdés, hogy hol voltak a Budapest utcáin fegyverrel és benzines palackokkal szovjet harckocsik és rohamlövegek ellen harcoló srácok szülei? Miért engedték őket részt venni az összetűzésekben, miért nem tettek semmit? A válasz egyszerű: a fiatalok többsége elszökött otthonról, hogy csatlakozhasson a harcokhoz, illetve szüleik vidéken laktak, de több árva is volt közöttük.

A pesti srácok a rendelkezésre álló könnyű kézifegyverekkel (ismétlőpuska, géppisztoly, pisztoly) éles harci körülmények között, autodidakta módon, vagy egymást segítve igyekeztek megismerkedni. A tapasztaltabb felkelők mindent megtettek azért, hogy az „újoncnak” számító fiatalok is fel tudják venni a küzdelmet a szovjetek ellen, harcértékük jóllehet kérdéses volt. Így azonban – mint az várható volt – több baleset is történt a fegyverekkel „játszadozó” tinédzserek között, akiknek leszerelését november első napjaiban is csak nehezen tudták végrehajtani. A „molotov koktél” – bár használata igen veszélyes volt – népszerűnek számított a fiatal felkelők körében is, számos szovjet tankot sikerült kiiktatniuk ennek az 1939–1940-es szovjet–finn háború során már bevetett „fegyvernek” a segítségével.

Hol és hogyan szerveződtek, és miért harcoltak?

A szabadságharcos fegyveres csoportok mindegyike spontán szerveződött, főként Budapest olyan területein, ahol „volt kivel harcolni”, azaz ahol a szovjetek tevékenykedtek. Többek között ilyenek voltak a magyar és szovjet csapatok által használt fontos közlekedési csomópontok és útvonalak, úgymint a Széna tér, Móricz Zsigmond körtér, Corvin köz és környéke, Baross tér, Tűzoltó utca, Újpest, Angyalföld, Csepel, Soroksár, Pesterzsébet, Pestszentlőrinc és Újpest.

A csoportok többnyire egymástól függetlenül – de nem egyszer egymást segítve – az első időszakban központi irányítás nélkül tevékenykedtek, parancsnokaik pedig sokszor csak pár napig látták el a vezetői feladatokat, ugyanis a pillanatnyi helyzet, illetve az elért sikerek vagy kudarcok a fegyvereseket új vezetők választására ösztönözték.

Jó kérdés az is, hogy vajon milyen indokaik és érveik lehettek a munkásfiatalok, egyetemisták, diákok és fiatal kamaszok sokaságának, hogy önként vállalták az összecsapásokat? Mi motiválhatta őket a harc felvételére? A válasz, hogy a szocialista rendszer kategorikus elutasítása, a haza iránti szeretet, a kalandvágy, az egyetemisták 16 pontjának érvényesítése, a hatalom gyűlölete, de akár anyagi helyzetük javításának lehetősége is motiválhatta őket a szovjetek elleni harc felvételében. Sikereikben nagy szerepet játszott az is, hogy a felkelők teljes mértékben maguk mögött tudhatták a lakosság támogatását (étkezés, szállás stb.).

A szovjet csapatok ellen az október 23-tól 29-ig terjedő időszakban nagyjából 1000–1500 főnyi szabadságharcos vette fel a küzdelmet. A fővárosban néhány fontosabb csomópont és objektum tartásán túl szinte mindenütt jelen voltak, megtámadták a mozgásban lévő szovjet és magyar páncélosokat. A szovjet csapatoknak a felkelő-szabadságharcos csoportok nagy veszteségeket okoztak, harckocsikat, tüzérségi lövegeket és más haditechnikai felszerelést zsákmányoltak, illetve önállóan tevékenykedő orosz katonákat és azok kisebb csoportjait fegyverezték le.

A fegyveres csoportok összetétele 1956. október 24-től változott meg: az egyetemisták jelentős része ekkor beszüntette a harcot, a távozók helyére pedig egyre fiatalabbak léptek. Tulajdonképpen ekkor jelentek meg a pesti srácoknak nevezett fiatal felkelő-szabadságharcosok.

A legfiatalabbakra példa Szeles Erika, aki 1956 novemberében halt hősi halált a Blaha Lujza tér környékén. A lentebb látható fényképet egy dán fotós, Vagn Hansen készítette, akinek az akkor 15 éves Erika egy orosz PPS-41 típusú géppisztollyal a kezében állt modellt. Fényképe címlapfotóként járta be az októberi forradalom idején a nyugati országokat. A következő példánk az egyik legismertebb ifjú szabadságharcos, a Széna téri fegyveresek közé tartozó, ’56-ban tizenhat éves Mansfeld Péter, akin 1959. március 21-én hajtották végre a halálos ítéletet.

 

„A harcok legaktívabb résztvevői a fiatalkorú diákok és az úgynevezett vagányok voltak. Az alakulatukat elhagyó katonák közül is sokan csatlakoztak a Corvin közi csoportokhoz.” – László Béla György keramikus sajátkezű vallomása, aki a Corvin köziek egyik képviselője volt a Nemzetőrség alapító ülésén-

A pesti srácok véráldozata

Végezetül a pesti srácok véráldozatáról kell megemlékeznünk, ugyanis a harcok következtében Budapest tizenegy évvel a második világháború után ismét romokban hevert, közel 20 ezer fő szenvedett sérülést, az országban nagyjából 2700, ebből Budapesten mintegy 2 ezer ember halt meg. A forradalom és szabadságharc időszakában bekövetkezett veszteségek mintegy 44%-át a legfiatalabb korosztály, ezek között a pesti srácok adták, nagyjából 750 fiatalkorú vesztette életét ebben a háborúban. 21%-uk 19 éves, vagy annál fiatalabb volt, 4%-uk pedig még a 16-ik életévét sem töltötte be. A szovjet hatóságok közel 5 ezer főt tartóztattak le november első napjaiban, akik közül hadifogolyként számos egyetemistát, diákot, kiskorú fiút és lányt szovjet területre deportáltak.

Az itthon maradt szabadságharcosokra javarészt meghurcoltatás és a társadalomból való kirekesztés várt. Október végén, a forradalom győzelmekor és a november 4-én meginduló második szovjet intervenció során a pesti srácok heroikus önfeláldozásukkal bizonyították hazaszeretetüket.