A Tahitiből származó tetoválás szót (tatau) először James Cook hajóján jegyezte fel egy természettudós a 18. században. A módszert már az ókori Egyiptomban is ismerték, az antik görögök és rómaiak pedig rangjelzésre és a rabszolgák megjelölésére használták. A testdíszítést tengerészek és kalózok hozták el Európába és más kontinensekre is.

A 19. és a 20. század elején használatuk illegálissá vált, ígyelsősorban a börtönökben a bűnözők között volt népszerű. Az 1960-80-as évek Szovjetuniójában a rabokat a tetoválásaik alapján ítélték meg. Ezek ugyanis elárulták az illető rangját, hovatartozását és az egyéb személyes jellemzőit. Nem volt mindegy az sem, hogy az egyes szimbólumok a test mely részére kerültek, mert ugyanaz a tetoválás különböző helyeken mást és mást jelentett.

Sokuk vallási jelképeket varratott magára. Nem feltétlenül a vallásosság miatt, hanem, mert a templom vagy a kolostor a tolvajok jelképe volt, a templomtornyok száma pedig a kiszabott ítéletek számát jelölte. A vitorláshajó szintén tolvajt jelzett, mégpedig olyasvalakit, aki folyton a szökésen töri a fejét.

A mellkasra tetovált szempár magasrangú bűnözőről árulkodott, aki a szemekkel jelezte társainak: „figyellek titeket!”. Ugyanez a szimbólum a hason viszont már homoszexualitásra utalt.

Rögtön kiderült, hogy profi bűnözőről van szó, ha valaki két nyolcágú csillagot viselt közvetlenül a kulcscsontja alatt. Ez a szimbólum a térden azonban azt jelentette, hogy az illető nem tiszteli a tekintélyt, nem hajlandó térdet hajtani előtte.

A csuklóra varratott, karkötőszerű tetoválás tulajdonosáról tudni lehetett, hogy több mint 5 évet ült börtönben. Az ujjperceken viselt kis keresztek a megjárt börtönöket és munkatáborokat jelölték.

Az erotikus tetoválások büntetésből kerültek a rabokra. Olyanok kapták, akik megszegték bandájuk becsületkódexét, együttműködtek a hatóságokkal, vagy veszítettek kártyajátékban.

A koponyát keresztüldöfő kés gyilkost, a torkot átvágó penge pedig bérgyilkost jelentett.

Lenin vagy Sztálin képmását védelemből tetováltatták a mellkasukra, mert azt gondolták: az összetűzésekkor megvédi őket a börtönben, hiszen az őrök biztosan nem mernek rálőni a szeretett vezért ábrázoló képre.

A mellkason lévő macskafej arra figyelmeztetett: ravasz, megtévesztő emberrel kerültek szembe.

A kommunista Szovjetunió börtönvilágában a legnépszerűbb tetoválás a Madonna és a gyermek Jézus voltak, akik a babona szerint szerencsét hoztak tulajdonosuknak, de jelenthették azt is, hogy viselőjük gyermekkora óta börtönben ült, és utalhatott egy bűnbanda iránti hűségre is.

A tetoválást a szovjet börtönvilágban ósdi villanyborotvával, a festéket pedig hamu, vizelet és égetett gumi keverékéből készítették. Veszélyes kaland volt ez a fertőzések miatt, amelyekbe olykor-olykor bele ishalt a páciens. Ilyen viszonyok között nem meglepő, ha a jó tetováló felértékelődött, és az sem, hogy a rabok igyekeztek átjutni abba a börtönbe, ahol a fullánkokat őrizték. Ez a „tetoválóművészekre” használt kifejezés azokra a boszorkánypróbát végző személyekre vezethető vissza, akik a középkorban hegyes tűvel szurkálták végig a vádlottat olyan ördögi jeleket keresve, amelyek a fájdalomra érzéketlenek és nem véreznek.

A tetoválások ilyen szigorú szabályrendszere mellett az sem volt mindegy, hogyan kerültek rá valakire a szimbólumok. Jobban járt az, aki tetteivel érdemelte ki a tetoválását és nem önhatalmúlag csináltatta, mert olyankor a többi fogoly arra kényszerítette a csalót, hogy törött üveg segítségével vágja ki a jogtalan tetoválását.

A képek forrása: Factorialist