Ez év augusztus 31-én történt még egy esemény, bekövetkezett egy tragédia a Fekete-tengeren, amelynek tényét az állami felügyelet alatt álló, rövid pórázra fogott sajtó igyekezett elhallgatni. Köztudomású, hogy a kommunista diktatúra éveiben a szovjet birodalom területén megtörtént balesetekről, katasztrófákról a sajtó mélyen hallgatott, hiszen minden napvilágra került negatív esemény rést ütött volna a kommunizmus sziklaszilárdnak látszó pajzsán, beárnyékolta volna a kommunista embertípus hibátlanságának mítoszát. Légikatasztrófákról, bányaszerencsétlenségekről, brutális tűzesetekről a szovjet állampolgárok vajmi keveset tudhattak, annál többet olvashattak a munkaversenyekről, a szocialista rendszer helyességéről és a kapitalista világ közelgő bukásáról.


A fentebb nevezett tények tükrében érdekes és megrázó szerencsétlenség, ami az Odessza és Batumi között közlekedő Nakimov Admirálissal történt 1986 nyarán. Az első világháborút követően Németországban épített és SS Berlin III-ra keresztelt – immár évtizedek óta szovjet felségjelet viselő – hajó röviddel éjjeli 11 óra után nekiütközött egy teherhajónak. A Novorosszijszkból kifutó tengerjáró a népszerű tengeri üdülőhelyre, a szovjet Monte-Carlonak is nevezett Szocsiba indult fedélzetén több mint ezeregyszáz utassal.
A gyártási éve ellenére feltűnően modern, számtalan nyugati technikával felszerelt utasszállító hajó kapitánya, Vadim Markov több éves tapasztalattal rendelkezett, öreg rókának számított hajós körökben. A teherhajó hasonlóan jól felszerelt, 1981-ben, Japánban készült, kifejezetten modern tengeri jármű volt, ami gabonaféléket szállított Kanadából a Szovjetunióba. Azok, akik a sorok között olvasás képességével rendelkeztek, észrevehették, hogy a szállítmány jellege is rávilágít a rendszer paradoxonjára: a rettenthetetlen és bivalyerős állam szerepében tetszelgő Szovjetunió 1986-ban már több éve gabonaimportra szorult, amit jelen esetben a kapitalista Kanadával bonyolítottak le. A létező világok legjobbika nem tudta megoldani a saját állampolgárainak alapvető élelmiszer-ellátását annak ellenére sem, hogy területe kontinens nagyságú volt, és számtalan égövön keresztül húzódott. 1986. augusztus 31-én éjszaka a személyszállítón utazó orosz, ukrán, moldáv, balti és közép-ázsiai tagköztársaságból származó utasok többsége aludt, a többiek pedig a divatos amerikai-angol popzenére táncoltak a hajó diszkójában, vagy éppen szovjet háborús filmet néztek a fedélzeti moziban.


A Nakimov Admirális 11 óra 12 perckor, a parttól mintegy tizenhárom kilométer távolságra haladt, amikor teherhajó vészes közelségbe került. Másodtisztje rádión figyelmeztetést adott le a teherszállítónak, amiben rögvest kitérésre szólította fel, de ez már késő volt, mint ahogy a sebesség csökkentése és az azonnali rükvercbe kapcsolás is. Az ütközés bekövetkezését követően a fények kialudtak a luxushajón, és a tartalékgenerátorok bekapcsolását követően is csak kettő percig égtek, így a közel ezeregyszáz fő vaksötétben próbált kijutni a süllyedő járműből. Az egykor szebb napokat is megélt Nakimov Admirális hét percen belül elsüllyedt, még a mentőcsónakok leeresztésére sem jutott idő. A baleset okozója, a Pjotr Vaszev teherhajó nem sérült meg annyira, mint a személyszállító, így a mentést rögvest megkezdte. A Nakimov Admirális fedélzetén utazók közül több mint háromszázötvenen megfulladtak, a legénység mintegy hatvannégy tagjával együtt. A túlélőket helikopterekkel és polgári, illetve hadihajókkal mentették ki az éjszakai tenger hideg hullámaiból. Azok, akik partra jutottak, évekkel később beszámoltak róla, hogy a szovjet titkosszolgálat, a KGB emberei kihallgatták őket, és senkinek nem engedték, hogy üzenjen a családtagjaiknak, sőt azt is szigorúan megtiltották nekik, hogy a katasztrófa tényéről másokkal beszéljenek.
A katasztrófát követő nyomozás – a szigorú cenzúra ellenére – számos érdekes információra derített fényt, igaz, csak néhány évvel később, amikor az egész szovjet birodalom az összeomlás szélén, az utolsó órában volt. A balesethez nagyban hozzájárult, hogy a kanadai Port Beckben a kihajózást megelőzően a megengedettnél több rakományt helyeztek el a teherhajó gyomrában, így az instabillá, rosszul irányíthatóvá vált. Ez természetesen kérdéseket vet fel, amelyek teljes körű tisztázására jelen cikkben nincs lehetőség. Mégis furcsa, hogy a mindenek fölött álló Szovjetunió több gabonafélét hozat be országába rakományként, mint amennyi a megengedett lenne, egyértelműen azt sejtetve: muszáj szabálytalannak lenni, kell a gabona az embereknek. A vizsgálatok során kiderült az is, hogy a teherhajó kapitánya mintegy negyven percig semmiféle hivatalos értesítést sem küldött a kikötői hatóságoknak a katasztrófáról, jelentősen lassítva ezzel a mentést.
A velejéig gonosz, romlott Szovjetunió 1991-ben összeomlott, ám a Nakimov Admirális jelenleg is a tenger fenekén nyugszik, több mint negyven méter mélységben, magába zárva egy gonosz kor emlékét, amikor nem számított az ember, csak a rideg hatalom, a rendszer mindenáron való fenntartása. Ártatlan áldozatain nem segített a két hajó kapitányának bíróság elé állítása, sem az, hogy a holtak emlékére emlékművet emeltek a tragédia környéki hegyekben, bár ez utóbbi kétség kívül szép gesztus volt.

Kép forrása: shipspotting.com