„… jóllehet Magyar is sok helyen botlott a vitézségben,

és sokszor rosszul cselekedett,

mindazonáltal a derekas veszedelmek az Idegenektül estek.”

                              gróf Zrínyi Miklós

 

A ballibek még mindig ügyeletben lévő megmondója, Heller Ágnes olasz nyelvű könyvet szentelt Orbán Viktornak és az orbánizmusnak. Vagyis Magyarország és a magyarok lejáratásának. (Orbánizmus. Magyarország esete: a liberális demokráciától a zsarnokságig. A kötet 65 oldalas és 2019. március 14-én jelent meg olasz nyelven a Castelvecchi Kiadó gondozásában.) A könyvecske már a fülszövegében eligazít minket arról, mire is számíthatunk Hellertől, aki „életét is kockára téve” veszi górcső alá Orbánt, a kegyetlen zsarnokot. Segítette volna az értelmezést, ha a filozófusasszony kifejtette volna, mégis milyen veszélyben van az élete ma, 2019-ben, Magyarországon? Kerékbe törik? Felnégyelik? Kivégeztetik felségárulásért? Esetleg nem ülhet be minden héten valamelyik tévé vagy rádió stúdiójába, hogy okosságait terjessze? Nem közlik le az írásait? Nem jelentetik meg a könyveit? Ki korlátozza őt és miben? Csak 2018-ban két új könyve jelent meg, ami az ő korában azért ritkaságszámba megy. Interjúival, Orbán sározásával elárasztja a Nyugat fősodrú médiáját. Miután 1929-ben született, és életének egy jelentős részét a kommunista diktatúrában töltötte el, hol lelkes párttagként, hol kivételezett ellenzékiként, elvárható lenne, hogy különbséget tudjon tenni diktatúra és demokrácia, a szabadsághiányos kommunista rendszer és a mai viszonyok között. Hogy mégsem tud, azt annak a képességének a hiánya indokolja, hogy indulatait, elfogultságait a valósággal ütköztesse.


Sokáig úgy voltam vele, hogy kilencvenéves, valamikor talán komolyan lehetett venni, és hogy ma már nem, az sajnálatos, de fátylat lehet borítani rá. Meggondoltam magam. Komolyan veszem, amit írt, annál is inkább, mert szimptomatikus. Elemzésének színvonala, érvelése és elitizmusának értelmet elhomályosító jellege elvbarátainak egy el nem hanyagolható részét is jellemzi, ezért az időskori agylágyulás mentő körülményét figyelmen kívül hagyva, csak arra összpontosítok, amit „élete kockáztatásával” leírt. (lásd: Kőszeg Ferenc: Remélem, nem kell világháború ahhoz, hogy Orbán megbukjon).

 

Elitizmus

Az a pártállamot jellemezte, hogy a párt vezetői kitüntetett figyelmet fordítottak az értelmiségre, arra, hogy ki, hol, mit mondott, írt. Még az állampárt legfelsőbb szervét, a Politikai Bizottságot is összehívták egy vers, Nagy Gáspár verse miatt (Öröknyár: elmúltam 9 éves), amit egy vidéki irodalmi lapban jelentetett meg (Új Forrás, 1984/5.). Csoóri egy előszó miatt egy év szilenciumot kapott (1983, lásd: pestisrácok.hu). Ma azonban demokrácia és szólásszabadság van. Értelemszerűen tehát nem az értelmiségiek hátsójában fordul meg a passzátszél. Nem olyan fontosak már, nem olyan érdekesek. Vagyis: többé-kevésbé senkit nem érdekelnek. A politikai vezetést pedig még annyira sem. Ez a nagy helyzet. Tessék megbékélni vele. Abban tetszelegni, hogy a véleménye miatt valaki életveszélybe kerül a mai Magyarországon, olyan elképesztő baromság, amire nincs mentség. A teljes ellenzéki politikai elit O1G feliratot cipelve tüntet Orbán ellen. Hónapokra kiplakátolták az arcával a várost és tolvajnak nevezték. Senkinek, semmi baja nem lett. Próbálja meg Heller a nyugati nyilvánosságnak elmagyarázni azt, hogy az O1G mit is jelent pontosan. Hogy a trágárságnak és a közönségességnek milyen szintjét képviseli a mai ellenzék nálunk mondanivaló helyett. Heller diktátornak, zsarnoknak nevezi, sőt ebben a könyvben még le is bunkózza Orbánt. Mert „értesülésem szerint Orbán Viktor kizárólagos kulturális jellegű érdeklődése a labdarúgás, sosem nézett végig egy koncertet, egy színházi vagy opera előadást, hacsak nem volt hivatalos látogatáshoz kapcsolódó esemény. Nem érdekli őt sem a tudomány, és nem tudom, hogy olvas-e könyveket.” Nyilvánvaló, hogy miután Orbán nem tagja annak az elitkörnek, aminek Heller, életében egy könyvet sem olvasott. Valószínűleg azt sem tudja, mit kell egy könyvvel kezdeni. Forgatni, nézni, esetleg aládúcoláshoz, fűtéshez használni?

El kell szomorítanom Hellert. Orbán Viktor kimagasló szellemi képességekkel rendelkezik. Kevés hozzá fogható intellektus van, olyan, aki tájékozottságban, nyitottságban, műveltségben felvehetné vele a versenyt. És ehhez még számtalan olyan képesség is kell, ami miatt oda jutott ahova, és ott van, ahol. Ami a koncert- és operalátogatásokat illeti, kilóg a lóláb, sőt az egész ló. Úgy kéne, úgy illene, hogy Orbán magánprogramjairól külön értesítést küldjön Hellernek, esetleg engedélyt is kérjen? Olvasónaplóját is be kell mutatnia neki? Ami pedig a focit illeti: a labdarúgás az intelligenciáról, a stratégiáról, a helyzetfelismerésről, az idegrendszerről, a csapatról, vagyis a közösségről szól. Harc és győzelem. Vereség és újrakezdés. Az ellenfél tisztelete, megismerésének és feltérképezésének a tudása. A foci közösségteremtő erővel bír, és az egyéni és csapatteljesítmény növelésére sarkall. Csak a menthetetlenül sznob kékharisnyák fintorognak a labdarúgástól. Csak ők nem ismerik fel a sport jelentőségét. De az emberek többsége, velem együtt, magasról tesz a véleményükre.

   

Heller Ágnes szánalmas

Ez a kötet két részből áll. Az első a „Két rendszerváltás Magyarországon – A diktatúrából a liberális demokráciába, a liberális demokráciából a zsarnokságba” címet kapta, a második egy interjú, amit egy lengyel újságíró készített 2018. augusztus 13-án a szerzővel a lengyelországi központú, angol nyelvű Political Critique nevű folyóirat számára. Címe: „Orbán egy zsarnok – Jan Smoleński interjúja Heller Ágnessel”.

A két rész között sok az átfedés, a szerkesztő nyilván nem sokat bíbelődött az anyaggal, aminek az Uniós kampányra időzítve kellett megjelennie. Hellertől kár mást várni, mint posztliberális toposzokkal dúsított vulgármarxista halandzsát. Nem nyújthat mást, csak mi lényege. Érvelése szerint Orbán és rendszere egy olyan modellt jelent, aminek esélye van arra, hogy Európa nyugati fele is lemásolja, illetve átvegye. (Ez az egyetlen jó hír a könyvben!) Alapja pedig egy etnikai nacionalizmus, ami xenofóbiával párosul. Ez egy újfajta etnikai nacionalizmus, ami Heller szerint úgy működik, hogy mindig újabb és újabb ellenségképet ad a társadalom számára, amelyet le kell győzni. És sorolja a példákat: Magyarországon 2010-ben a kommunista utódpárt és liberális szövetségese, 2014-ben a rezsicsökkentésen keresztül a karvalytőke, 2018-ban a migránsok és Soros. Kutya legyek, ha a felsoroltakból a migránsokon kívül bármit is összefüggésbe tudnék hozni az „etnikai nacionalizmussal”. Annyit megértettem belőle, hogy Heller burkoltan antiszemitizmussal vádolja Orbánt és választóit. De van tovább is: „Orbán a magyar nemzetiségű emberekhez szól, köztük is csak az őt követőkhöz. Az ellenzék tagjai számára nem magyarok. Szerinte a liberálisok, a szocialisták és még sokan mások a haza árulói és Magyarország ellen szavaznak (értsd a Fidesz ellen) az Európai Parlamentben.” Magyarország homogén nemzetállam. Erről a liberális nagyhatalmak döntöttek 1920-ban. 98 százalékban magyarok lakják. Kikhez kellene Orbánnak szólnia? A tény, amire Heller hivatkozik, hogy hazaárulóknak tartjuk azokat, akik a haza érdekei ellen politizálnak Brüsszelben, olyan politikai vélemény, amire egy szabad ország minden szabad polgárának joga van. A magyar nacionalizmust más országokban patriotizmusnak és/vagy hazaszeretetnek hívják. Az USA-ban úgy mondják, hogy Amerika az első! Ennyit jelent nálunk is, sem többet, sem kevesebbet. De Heller és balliberális közönsége szerint  és ez az olaszok közreműködésével is ránk kényszerített trianoni békediktátum óta így van  nekünk, magyaroknak nem szabad azt, amit mindenki másnak. Ha mi kitesszük a magyar zászlót, az nacionalizmus, sőt sovinizmus. Ha a franciák teszik ugyanezt, az patriotizmus. Elegünk van ebből. Büszke és öntudatos nemzet vagyunk! Nem vagyunk hajlandóak semmilyen diszkrimináló elvárásnak eleget tenni.

Heller szerint, ha az etnikai nacionalizmus győz, akkor Európa, sőt a világ újra lángba borul, mint 1914-ben. Ez annak a ballib toposznak felel meg, miszerint a világháborúkat a nemzetállamok idézték elő. Ami merő idiótaság. A világháborúkat a többnemzetiségű birodalmak és nemzetállamok együtt idézték elő, majd az első világháború után a győztesek világszerte kötelezővé tették a nemzeti önrendelkezés elvét. Minden ebből következett.

Heller szerint „sem Magyarország sem Lengyelország nem rendelkezik semmiféle demokratikus hagyománnyal.” Ez is nettó baromság. Liberális parlamentáris demokráciát működtettünk a kiegyezés időszakában és konzervatív demokráciát a Horthy-rendszerben. „A magyarok mindig is alattvalók voltak és azok is maradtak, nem lettek polgárokká. Mindig is ki voltak téve a despotikus és a totalitárius kormányoknak. Nem volt fogalmuk arról, hogy miként kell az embernek vállalni saját tetteiért a felelősséget. Egyetlen, a középkorból származó jogot ismertek: a jus supplicationis-t, a keresztapától való szívességkérés jogát.”

Ez a pár mondat megint csak önmagáért beszél. Elég annyit hozzáfűzni, hogy Heller nem tekinti magát a magyar közösség részének, vagyis magyarnak. Felülről és kívülről tekint ránk, szemét teljesen elhomályosítja a gyűlölet, elméjét pedig az az igazodási kényszer, amivel ballib megrendelőinek kegyeit keresi. A magyarok mindig fellázadtak az idegen uralom ellen, elég annyit mondani, hogy 1956. Olyan önkormányzati rendszerünk volt, akkoriban vármegyei rendszernek nevezték, ami számtalanszor meghátrálásra kényszerítette a magyarság érdekeivel ellentétes központi akaratot. Ha Heller kevesebb marxista filozófiát és több történelmet tanult volna, akkor az osztályelméleten kívül esetleg más összefüggésrendszerek sem maradtak volna előtte rejtve.

 

Diktatúra van, punktum

Rögtön a Fidesz hatalomra kerülését követően eltűntek az intézményi ellensúlyok, a törvényhozó és végrehajtó hatalom összemosódott. Az egyedüli kivétel az igazságszolgáltatás lett, mert vezetőit bár Orbán nevezi ki, akadnak még eskütételüket komolyan vevő bírák. A legfőbb ügyész Orbán szövetségese. Ebből következik, hogy az oligarchák és Orbán családtagjai (ideértve vejét) nincsenek elszámoltatva egyértelmű gaztetteikért.” – írja Heller. Leszögezem, hogy abban, amit az illiberális Magyarországról ír, semmi eredeti nincs. Ezeket a vádakat már unalomig ismerjük. Ezt harsogja az összes levitézlett liberális szerző Washingtontól Frankfurtig. Heller kritikátlanul át is veszi mindet, pedig tőle némi helyismeretet is elvárhatnánk. De ő meg akar felelni. Egész életében ez maradt az egyetlen, amihez ragaszkodott. Volt marxista, antimarxista, posztmarxista, liberális, posztliberális, mikor mire volt kereslet. Csak egy dolog nem változott: a megfelelési kényszere.

Semmilyen intézményi ellensúly nem szűnt meg a Fidesz alatt. A Fidesz ugyanis harmadszor nyert a választók kétharmadának felhatalmazásával. Az intézményeknek ezt az erőviszonyt kell visszatükrözniük. Ez felel meg a többség akaratának. Amikor minden a posztkomcsik és velük életre-halálra szövetséges liberálisok kezében volt Magyarországon, akkor nem volt téma sem az intézményi függetlenség, sem a sajtószabadság ügye. Minden az övék volt, a média 90 százaléka felett ők rendelkeztek. Az persze rendben volt, amikor a legfőbb ügyész az egykori kommunista párt tagja volt. 2010 előtt Hellernek nem tűnt fel, hogy egymás után két milliárdos miniszterelnöke és több milliárdos minisztere volt a szocialista-liberális koalíciónak (Gyurcsány, Bajnai, Kóka, Veres stb.), akiket valahogy elfelejtettek elszámoltatni a vagyonuk eredetéről. Igaz, hogy sem a baloldalon, sem a libiknél nincsenek oligarchák, mert akik náluk milliárdokra tettek szert, azok egyszerűen csak spórolós munkásemberek. Oligarchák csak az antikommunisták között vannak. Ezért ezt a jelzőt dicséretnek vesszük! 

  

Csőlátás

„A magyar lakosság 9/10-e csak a fideszes propagandához rendelkezik hozzáféréssel. Mint ismeretes tény, csak egy jól informált közönség képes racionális politikai döntéseket hozni, az agymosottak nem.”  így Heller.

A fenti állítás nem igaz. A legnézettebb tévécsatorna az RTL Klub, benne van az alapcsomagban, mindenhol elérhető tehát, és mivel német tulajdonú, a legkeményebben kormányellenes. Ahogy internetes site-ok, hetilapok stb., melyek szintén mindenhol olvashatók. Az állítás második fele pedig nettó hülyeség. A pártállamban negyven évig csak a pártnak volt médiája. Ellenvéleményhez nem lehetett hozzáférni. Mégis megbuktattuk őket, amikor megéreztük, hogy elgyengültek. Százezerszámra vonultunk az utcára és tüntettünk ellenük 1989-ben. Majd az első szabad választásokon, 1990-ben kiszavaztuk őket a hatalomból. Úgy látszik a pártállami médiamonopólium ellenére is képesek voltunk racionális döntéseket hozni.

Elárulom, miért. Mert az emberek nem hülyék. És nem is agymosottak. A valóságban élnek és a tapasztalataik alapján döntenek. Felelősen.

„A magyarok nincsenek hozzászokva, hogy saját maguk döntsenek, és a saját erejükre támaszkodjanak. Nem tudnak semmit a demokráciáról, és hogy hogyan lehetne élni a szabadsággal. Mintegy születésnapi ajándékként kapták a szabadságot; semmit nem tettek annak elérése érdekében.” – folytatja.

A magyarok harcoltak Európában a legtovább a szabadságért 1848-ban, 1849 után pedig a saját erejükre támaszkodva rákényszerítették a Habsburgokat a kiegyezésre. 1920-ban Trianon sokkja után is a saját erőnkre támaszkodva döntöttünk a megmaradás mellett és alapítottunk új államot, építettünk fel egy élhető országot. 1945 után úgy döntöttünk, hogy nem adjuk fel a szörnyű kommunizmus alatt sem, és az is közös döntés volt, hogy 1956-ban fellázadtunk ellene. 1989-ben újra kockázatos döntést hoztunk, amikor kiengedtük a keletnémeteket, amivel destabilizáltuk az NDK-t, és ezen keresztül az egész szovjet birodalmat. Orbán Viktor mondta ki a régióban először a nagy nyilvánosság előtt, hogy az oroszok menjenek ki és legyen szabad választás. Annak ellenére kiállt és kimondta ezt, hogy tizenhárom nappal korábban a pekingi Tienanmen téren tankok gázoltak át a tüntető egyetemistákon. Százezrek tüntettek a Duna elterelése, az erdélyi falurombolás ellen, vettek részt Nagy Imre és társai újratemetésén. A kommunista rendszert ezek a százezrek és a magyar nép buktatta meg, nem pedig azok a magukat demokratikusnak nevező maroknyi ellenzékiek, akik kizárólag az elitcserében voltak érdekeltek. Mert arra számítottak, hogy Kádár után ők jönnek majd. Heller tehát nem egyszerűen téved, hanem tudatosan semmibe veszi a magyar nemzet teljesítményét, lekicsinyli és alacsonyabb rendűnek állítja be a magyar embereket, azt hazudja róluk, hogy szolgaságra teremtettek és nem érdemlik meg a szabadságot, mert úgysem tudnak élni vele. El is méláztam rajta: most akkor van szabadság, csak nem tudunk élni vele, vagy nincs szabadság, mert zsarnokság van. És ahol zsarnokság van, ott, mint tudjuk, zsarnokság van.

És itt abbahagyom ennek a színvonaltalan és hazug irománynak az elemzését. Megundorodtam.

Szégyellhetné magát, ha tudná. De teflon bőre van.