A magyar „demokratikus ellenzék” egyik legtekintélyesebb, ha nem a legtekintélyesebb tagja, Vajda Mihály. Életrajzi kötetét a Magvető adta ki Szög a zsákból címmel. A könyv irodalmi ihletettségű visszaemlékezés, töredékeket, illetve egy szakmai interjúfélét is tartalmaz. (Vajda Mihály: Szög a zsákból. Tények és tanúk. Magvető Kiadó, Budapest, 2017)

Ez utóbbi egy fontos részletéből idézek azért, hogy segítsen tájékozódni arról, hogyan is gondolkoznak rólunk és hazánkról azok a Nyugaton is beágyazott, az ottani „haladó”, értsd: marxista körök számára is eligazítást nyújtó megmondóemberek, akik közül Vajda úgy teljesítményét, mint személyes integritását tekintve is kiemelkedik. A szöveg önmagáért beszél, különösebb elemzést nem igényel. Csak azt teszi egyértelművé és nyilvánvalóvá, amit úgyis mindenki érez és tud, de amiről a politikailag korrekt kánon béklyói miatt senki sem mer beszélni. Le a kalappal előtte, hogy ő megtette. Hiszen, ha bárki ilyet, vagy ehhez hasonlót feltételezne, azt azonnal antiszemitának bélyegeznék.


 

Vajda Mihály:

Az arisztokráciát ugye kinyírták, az értelmiség állandóan újratermelődik, utálja is a többség kellőképpen. Utálja az az elit, politikai elit, amely most a legutóbbi fordulat kapcsán abból a bizonyos sok százezer parasztból származik… Ez a több százezres, milliós jobbágy-mentalitású tömeg. A többsége jobbágy-mentalitású. Mindent elfogad, mert éppen ez a szabály. Ez a szabály és a szabályokat be kell tartani… Ez az, amit nagyon lassan ért meg az egész magyar, az a bizonyos, ma már nem csak zsidó, de azért erősen zsidó mentalitású értelmiség, hogy bizony igen hosszú időre volna szükség, amíg ez megváltozik… Az értelmiség többnyire nem érti, nem akarja érteni, hogy egy olyan jobbágy-mentalitású tömeggel áll szemben, amelynek mentalitása másutt sem változott egyik évről vagy évtizedről a másikra…” (236-237. o.)

Vajda a nyolcvanas évek végén politikatörténeti, filozófiatörténeti szemináriumokat tartott főleg közgazdászoknak. (Ungár Klára, Hegedűs István, Horn Gábor (?), stb.) Erről beszél:

Eljutottunk persze a Zsidókérdés Magyarországon 1944 után című íráshoz. És akkor egy vicces pillanatomban azt mondtam, hogy hát igen, mi itten, valamennyien, kivéve téged Éva (Bakonyi), zsidók vagyunk. Néztek rám csodálkozva. Mi? Ezt te meg honnan tudod? Hát rátok néztem, meg hallottalak titeket beszélni. És honnan tudod, hogy Éva nem zsidó? Hát mit tudom én, honnan tudom, de tudom, hogy nem zsidó. Félreértés ne essék, nekem semmi bajom nincs az Évával, sőt nagyon kedvelem, de látszik, hogy ő más, az attitűdje más, valahogy más. Kezdetben egyikünk sem tudta a többiről, hogy zsidó, mondták. A mi generációnkban már nem létezett ez a tudás, amivel te láthatóan nagyon is rendelkezel.

Van egyfajta attitűd, amiről én többnyire felismerem a zsidókat; azt hiszem ennek az attitűdnek a döntő eleme az, hogy mindig van benne egy ironikus visszafogottság a saját állaspontot illetően is, hogy jó, jó, de azért egész biztos nem vagyok benne. Ennek a társaságnak azért is kellett távoznia a Fideszből, mert ez az ironikus visszafogottság, ez Orbán Viktor Fideszébe nem fér bele. Mert ez a társaság abból a bizonyos budapesti zsidó értelmiségből jön, a Fidesz másik része pedig, akkor még nem voltak azok feltétlenül többen, az meg a sokszázezer parasztból jön. Nekem semmi bajom nincs a parasztokkal, csak sajnos a parasztságnak nem sikerült az eredeti szellemiségét levetkőznie – az egy hosszú folyamat volt, míg Nyugaton a parasztság egyszerűen mezőgazdasági termelőréteggé alakult. Nálunk ez a szocializmusban következett be, többé-kevésbé, de úgy, hogy az ehhez hozzátartozó szellemi átalakulás nem volt lehetséges, mert a téeszben is úgy kellett viselkedni, mint a jobbágynak. Engedelmeskedni kellett. Ebből következik, hogy nem érdemes csodálkozni ennek az országnak a jelen állapotán, Lengyelországén éppoly kevéssé. Inkább Szlovákiának az állapotán érdemes. Én nem tudom, mi van ott, de azt mondják, hogy ott sokkal jobb a helyzet… A szlovákok, akiket mindig lekezeltek, történelem nélküli nép, soha államalkotó nem volt, stb., na, mi majd megmutatjuk nektek, hogy mi mégiscsak jobbak vagyunk nálatok, és valószínűleg, meg is mutatják, ahogy a románok is meg fogják mutatni...” (242-243. o.)

Akkor összefoglalom: a „demokratikus” oldalon ott vannak az értelmiségiek és a crème de la crème: a zsidó városi értelmiségiek. A másik oldalon a többi: a jobbágymentalitású paraszt.

Ez azért még elitizmusnak is szánalmas. Nem?