A nehézsorsú családból származó Rózsás János kamaszkorától dolgozott, hogy hozzájáruljon családja megélhetéséhez. A négy polgári elvégzése után segédtisztviselőként, majd titkárként helyezkedett el, 18 évesen pedig megkezdődött pokoljárása: a somogyi fronton hadifogságba esett, majd kilenc évet raboskodott a GULAG-on.

Visszaemlékezései szerint 1950-ben, az ekibasztuzi lágerben került hozzájuk egy matematikai-fizikai szakos, rendkívül érdeklődő tanár, akit Szolzsenyicinnek hívtak. Az orosz író akkor már éveket töltött börtönökben és munkatáborokban Sztálin és a szovjet rendszer bírálatáért. Rózsás Jánossal a láger könyvtárszobájában ismerkedtek össze, ahol Szolzsenyicin a sovány, halk szavú magyar fiú „irodalomtanárává” szegődött és megismertette olyan írókkal, költőkkel, akinek könyveit természetesen a láger könyvtárában nem találhattak meg. Az iszonyatos tábori körülmények túlélését a tűrni tudás, az Istenhit és az imádság segítette − vallotta Rózsás János évekkel később, majd hozzátette: a magyarokat ártatlanságtudatuk, és az a tény is segítette, hogy a hazájukért szenvednek. Az „Éh­ség sztyeppének” nevezett, sivatagi lágerból Sztálin halála után szabadult.

Hazatérte után próbált beilleszkedni, tanult, dolgozott, miközben esténként, titkon a szovjet rabság történetét írta. Bár szabadulásakor úgy tűnt, örökre elváltak útjaik Szolzsenyicinnel, amikor az író 1962-ben saját GULAG-beli élményeiből merítve megírta az Ivan Gyenyiszovics egy napja című kisregényét és világhírű lett, újra kapcsolatba kerültek, levelezni kezdtek. Szolzsenyicin 1970-ben irodalmi Nobel-díjat kapott, amelynek négy évvel későbbi átvételekor, egy sajtókonferencián magyar barátjáról is beszélt: „A GULAG szigetcsoport ősszel megjelenő harmadik kötetében többek között megemlítem Rózsás Jánost. Kizárólag csak azért, hogy közismertté tegyem ezt a nevet, mert egy nagyon jó szándékú és tisztességes magyar fiatalember, aki velem szenvedett egy táborban, és ma egy ismeretlen kis magyar helységben él. S akit két éve nyaggatnak, nyomorgatnak, hogy rólam szóló nyilatkozatot adjon közzé. Ám ez a magyar fiatalember mind a mai napig hallgat. Nem nyilatkozik. Képzeljük magunk elé egy ilyen vagy hasonló egyedülálló ember állapotát, aki az életét jobbá és könnyebbé tehetné azzal, hogy a KGB kívánságainak megfelelően nyilatkozik. És ő, a magyar, a tisztességes szándékú és jóakaratú magyar nem nyilatkozik tisztességtelenül.”

Rózsás János maga sem értette, honnan tudhatta Szolzsenyicin, hogy a szovjet és a magyar elvtársak valóban megkeresték, s arra próbálták meg rávenni, hogy írja meg Szolzsenyicin Gulag-szigetvilágának cáfolatát. Saját lelkiismeretére hallgatva Rózsás János valóban megírta emlékiratait, de miután a magyar elvtársak elolvasták, azzal mentek vissza: rosszabb, mint amit Szolzsenyicin írt. Az anti GULÁG helyett ugyanis a Keserű ifjúságot kapták, a kommunista világ emberellenes rendszerének plasztikus leírását, amelyből a hétköznapi emberek valóban megismerhették a lágerek igazi világát. Rózsás aztán később, amikor egyre súlyosabbak lettek a KGB-fenyegetések, titokban kapcsolatba lépett barátjával, aki megígérte, hogyha szükséges, az egész világon felemeli szavát barátja érdekében. A magyar hatóságok ekkor úgy döntöttek: Rózsás Jánosból mégsem csinálnak magyar Szolzsenyicint, de kéziratát csak ’89-ben adták vissza. A gorbacsovi enyhülés után aztán elmaradtak a zaklatások, ezt követően Rózsás János a GULAG-on történtek feltárásával és bemutatásával foglalkozott.

Sorstársai emlékére GULAG-lexikont állított össze, amelyben csaknem négyezer egykori rabtársának tör­ténetét rendszerezte, több mint tizenegy éves kutatómunka, adat­gyűj­tés után. 2001 augusztusában megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2003-ban a Magyar Művészeti Akadémia aranyérmével tüntették ki. 2011 augusztusában vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a GULAG szörnyűségeinek kutatásáért, tapasztalatainak emlékiratokban való megörökítéséért, példaértékű életútja elismeréseként. Rózsás János életének 87. évében, 2012 novemberében hunyt el.

 

(Forrás: Nemzeti Audiovizuális Archívum; Tóbiás Áron: Megmentett hangszalagok. Kortárs Kiadó, Budapest, 2015; Nehézsorsúak 1988−2004. R: Sára Sándor)

(Fotó: nava.hu, fusz.hu)