Hatvan évvel ezelőtt a Pesti Srácok és mögöttük az egész nemzet azzal a lelkülettel és azzal az akarattal ment ki az utcára, hogy visszaszerezzük a szabadságunkat és a függetlenségünket. Azzal a hittel ugrottak neki a kommunista diktatúra szörnyű monstrumának, hogy ami lehetetlennek látszik, az mégis lehetséges.

Lehetséges a szabad és őszinte Magyarország, lehetséges, hogy mi magyarok letépjük magunkról a hazugság fojtogató csápjait, kitörjünk a diktatúra fülledtnek tűnő labirintusából, és újra saját kézbe vegyük a sorsunkat, az életünk alakítását, hogy újra magyar és ne szovjet életünk legyen.

A francia filozófus és politológus, Raymond Aron, az 1956-os eseményekről így írt: A magyar forradalom győzelem a vereségben. Mindörökre egyike marad azoknak a ritka eseményeknek, amelyek visszaadják az embernek önmagába vetett hitét és emlékeztetik sorsa értelmére, az igazságra.

A forradalom vesztett, mégis győzött, mert óvott, rejtett emlékébe kapaszkodva örökösei végül is kivívták a rendszerváltoztatást és világossá tették, hogy kik voltak 56-ban a szabadság és a haza oldalán és kik voltak azok, akik honfitársaikra emelték a dobtáras géppisztolyt. Sokan voltak, és talán még ma is akadnak, akik megpróbálnak utólag átlopakodni a rossz oldalról a jó oldalra. Abban bíznak, hogy az évtizedek a felejtést is elhozták. De hiú reményük ez, mert nem fogjuk hagyni. Nem hagyhatjuk, mert akkor nem nézhetnénk többé sem a tükörbe, sem a gyermekeink szemébe.

Az első polgári kormány azért hozta létre Schmidt Mária főigazgató asszony vezetésével a Terror Háza Múzeumot, mert világos volt számunkra, hogy a múltunkkal szembe kell néznünk. Mi azok vagyunk, akik nem eltörölni akarjuk a múltat, hanem megérteni, erőt meríteni, és okulni belőle. A Terror Háza fejet hajt a hősök és az áldozatok előtt. A főhajtás örökérvényű: aki egyszer a nemzetért szenvedett vagy halt, az örökre kiérdemelte közössége megbecsülését.

De nem csak áldozataink voltak, hanem bűnösök is, akiknek a tettei nem merülhetnek feledésbe, különben újra megtörténnek. Rájuk gondolva éppen fordítva kell mozdulnunk: nem fejet kell hajtanunk, hanem fel kell emelnünk a fejünket és egyenesen a szemükbe kell néznünk. Néven kell nevezni őket és néven kell nevezni a bűneiket is.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára Magyarország Kormánya Emlékévet hirdetett. Azt a célt és feladatot tűztük ki magunk elé, hogy méltóképpen és méltósággal, őszintén és teljességében emlékezzünk és emlékeztessünk a hat évtizeddel ezelőtti eseményekre, hősökre és áldozatokra. El akarjuk érni, hogy a 60 évvel ezelőtti forradalom élő és eleven valóságként jelenjen meg előttünk, ne pedig afféle mozdulatlan, halott kiállítási tárgyként, egy távoli világból. Azt szeretnénk, ha 1956 velünk együtt élne, közel hozzánk, ha átélhetővé válna a mai, fiatal nemzedékek számára is.

Ez a kiállítás azt bizonyítja, hogy az 1956-os Emlékbizottság, és kormánybiztos asszony határozottan látott neki a feladatának.

A mai időszaki kiállítás megnyitásával egy, a forradalom emlékezete szempontjából nagyon fontos lépést teszünk meg. Mindannyiunk számára világos, hogy a világ szédületes tempóban változott az elmúlt évtizedekben, és változik napjainkban is. Sok izgalmas vitát lehetne folytatni arról, hogy miben jó és miben nem jó ez a gyorsan változó élet, de azt senki nem vitathatja, hogy a megváltozott világ mindig új kérdéseket és új kihívásokat jelent. Itt többek között azt is jelenti, hogy a történelmünk bemutatásához új eszközökre van szükségünk. Láthatjuk, hogy a Terror Háza ebben – vagyis az új, modern eszközök alkalmazásában is – élen jár. Ezt fogja bizonyítani a most megnyíló kiállítás. Bizonyítja, hogy bár a múzeum a múltat mutatja meg, mégis a jövőnek szól. A most nyíló kiállítás egy merész és izgalmas kísérlet arra, hogy megalkossuk az időgépet. Időgépet, amely visszarepít abba a korba, amely még jobban, még közelebbről megismerhető.

A Terror Háza új, időszaki kiállítása azt a lehetőséget kínálja, hogy a legjobb, legpontosabb történelmi ismereteink alapján elkészített, az 1956-os események kulisszáiba visszarepítő filmekbe helyezzen bele mindannyiunkat. A modern technikai eszközök alkalmazásával az itt látható filmek körénk varázsolják a forradalmat, az utcai harcokat, a kórházakat, a politikai tárgyalásokat. Ezáltal minden eddiginél valószerűbben élhetjük át, hogy miképpen is zajlott le az a nagyszerű tizenkét nap akkor, a 60 évvel ezelőtti őszön.

Arra kérem Kormánybiztos Asszonyt, hogy szervezze meg, hogy ez a kiállítás majd – ha ez lehetséges – jusson el minden magyarhoz, jusson el minden érdeklődő magyar fiatalhoz.

Az 1956-os Emlékév egyben arra is jó alkalom, hogy átlépjünk a mindennapok pártpolitikai pengeváltásain, és történelmünk egyik legszebb pillanatára emlékezve tegyünk kísérletet arra, hogy közös, szép és dicsőséges nemzeti emlékként ünnepeljük az 1956-os forradalmat és szabadságharcot. Fontosnak tartom azt is, hogy ez a szép, közös emlék a győzelem magabiztos érzését is hordozza, mert az 1956-os forradalom valójában győzött, mert győzelme sokkal később, 1990-ben, utána, és most, 60 évvel később, 2016-ban is mindannyiunk számára erőt és hitet ad. Erőt és hitet ahhoz, hogy mi, mai magyarok megvívjuk a magunk küzdelmeit azokért a szent célokért, amelyekért 1956 hősei is.

A nemzeti függetlenség és a szabadság – amiért ők küzdöttek – ugyanis olyan kincs, amiért mindig, újra és újra meg kell küzdeni. Minden korban más eszközökkel, de meg kell érte küzdeni, mert soha nem adják ingyen. Egy 56-os mártír, Brusznyai Árpád mondta a következőt diákjainak a forradalom első óráiban: Csak nyitott szemmel legyenek, mert lehet, hogy itt történelem készül. Ha csak az elmúlt napok eseményeit vesszük alapul, ezt az intelmet a mai korban nekünk is érdemes megfogadni. Ami a britekkel történt, éppen azt mutatja, hogy a nemzeti függetlenség és önrendelkezés eszméjének Európa és az Európai Unió nem fordíthat hátat.

A napokban látott napvilágot egy olyan közvélemény-kutatás, amelyből világosan kiderül, hogy a magyar emberek nagyon bölcsen ragaszkodnak az Európai Unióhoz, de egy olyan megújult Európai Uniót akarnak, amelyik tiszteli a nemzeteket és azok függetlenségét. Ezt az 1956-os hősök elszántságával meg is kell üzennünk Brüsszelnek. És egyben emlékeznünk kell, tisztelt Hölgyeim és Uraim! 1956-ban az egész szabad világ és Közép-Európa nemzetei is mélységesen csalódtak, mert Washington feláldozta a Pesti Srácokat a Szuezi-csatornáért. Ma nem hagyhatjuk, hogy Brüsszel feláldozza Európa egységét és jövőjét néhány millió bevándorlóért.

Mi magyarok, tudjuk, hogy mit jelent a szabadság, mert megküzdöttünk érte. Azt jelenti, hogy minden nemzetnek joga van dönteni a saját sorsáról. Európa nemzeteinek is. Európa egységének megbomlásáért ma Brüsszel hibás bevándorláspolitikája a felelős. Ezt Európa nemzetei nem szeretnék. Brüsszelben is meg kell hallaniuk és meg is kell érteniük az európai emberek hangját.

Az 1956-os forradalmárok, akikre ezzel a kiállítással is emlékezünk, valójában Magyarország jövőjéért harcoltak, Európa jövőjéért is harcoltak, és a maguk jövőjét és azáltal a mi jelenünket is építették. Ezért válhattak nemcsak a magyarok, de az egész világ szemében is hősökké.

Kérem, ennek a szellemében vigyék hírét az Emlékévnek és a most nyíló kiállításnak.

Elhangzott június 28-án, az Egy akaraton 1956-2016 című kiállítás megnyitóján a Terror Háza Múzeumban.