Meghökkenten olvasom, hogy egy Freddy McConnell nevű transznemű férfi, aki megtartotta belső nemi szerveit, nem tudta elérni a bíróságon, hogy gyermekének apja lehessen. McConnell nőnek született, és mint ősi idők óta általában a nők, ő is gyermeket tudott világra hozni, mivelhogy nem távolította el méhét és petefészkeit. A bíróság az ítélet indoklásában kimondta: az anyaság a terhességben és a gyermek világra hozásában nyeri el értelmét, és aki ezeket a feltételeket teljesíti, azt a születési bizonyítványban anyának kell bejegyezni.

 Hogy miért lepett meg ez az ítélet? 

Korántsem azért, mintha nem értenek egyet a bírósággal. Azért sem, mintha a híve lennék az egyre terjedő felfogásnak, amely szerint a gyermekszülés és az anyaság nem feltétlenül fedi egymást a biológiai nőiséggel. Azért hökkentett meg a bíróság ítélete, mert itt nyugaton, társadalmainkon egy olyan kultúra lett úrrá, amelyben hatalmas a zűrzavar a nemiség dolgában, s amely enyhén szólva is hajlamos kétségbe vonni, hogy nő és férfi között létezik biológiai különbség.


Maguk a transz-aktivisták is meglepve tapasztalták, milyen gyorsan sorvad a társadalomban a férfi és a nő hagyományos megkülönböztetése. Mint az ezekkel az irányzatokkal rokonszenvező egyik amerikai professzor megjegyezte: „Az amerikai közéletben meghökkentően rövid idő alatt léptek a széles nyilvánosság elé a korábban rejtőzködő nem bináris identitások. Egyre elfogadottabbá válik a nemileg semleges személyes névmások használata (például a they-é a he és a she helyett). Szerte megjelennek a „koedukált” mellékhelyiségek, sőt, egyre több állam iktatja törvénybe a harmadik nem intézményét. 2016 júniusában egy oregoni bíróság nyitotta meg a sort, amikor hivatalosan elismerte a nem bináris nemi identitást. 2017 októberében Kalifornia elfogadta a maga Nemiség Elismerési Törvényét, amely kimondja, hogy mindenkinek joga van a nemváltásra.” (Jessica A. Clarke, They, Them, and Theirs, 132 Harv. L. Rev. 894, 2019, 896. o.)

A férfiak és a nők viszonyának felfogása tehát drámai változásokon megy keresztül, és ezek az Egyesült Királyságban és egyes észak-európai országokban nem kevésbé kedvező fogadtatásra találtak, mint Amerikában. A hagyományos közmegegyezés kezd utat engedni annak az elvnek, hogy ki-ki határozza meg maga, melyik nemhez tartozik. Elég, ha egy biológiai értelemben vett férfi nőnek tekinti magát, és máris joga lesz a nőknek fenntartott illemhelyek, turistaházak használatához, börtönbüntetés esetén pedig a női fegyintézetben kaphat helyet. Még az olyan kifejezetten lányoknak fenntartott intézmények, mint a lány-cserkészcsapatok is befogadnak fiúkat, ha ők lánynak mondják magukat.

Mostanáig a transzneműség kultúrája körüli viták tárgya mindenekelőtt az volt, helyes-e vagy sem, ha az emberek személyes hajlamaik alapján maguk határozzák meg, milyen neműek. Mint ahogy azonban McConnell esete mutatja, a nemsemlegesség irányzata egyre kevésbé korlátozódik arra, hogy az emberek tetszésük szerint válasszák meg nemüket, hanem odáig terjed, hogy kikezdje, végső soron pedig meg is szüntesse a nő és a férfi, mint két biológiai kategória közötti különbségtételt. Ezúttal útba igazított a törvény, amely egyértelműen különbséget tesz a „gyermeket világra hozó”, illetve a „gyermeket világra nem hozó” ember között. Ha azonban a mai irányzat folytatódik, csak az a kérdés, mikor erodálódik ez a megkülönböztetés. 

 

Nem csak a társadalmi nem van célkeresztben

 

A társadalmi nem (gender) fogalmát 1955-ben alkotta meg John Money szexológus, és mostanáig a férfiak és a nők társadalmi, kulturális szerepének jellemzésére használták. A férfiasság és a nőiség jelentésének leírására, s kezdettől elfogadott elv volt, hogy ezek az attribútumok bizonyos mértékig változhatnak a kulturális és történelmi hatások eredményeképp. A biológiai nem viszont nem változik kultúráról kultúrára. Egészen a közelmúltig még a hagyományos társadalmi nemi szerepek legszenvedélyesebb ellenzői sem vonták kétségbe a férfiak és a nők közti biológiai különbséget. Érthetően ők is elfogadták, hogy a két nem között alapvető különbségek vannak a kromoszómastruktúráknak, a külső nemi szerveknek és a reprodukciós szerveknek megfelelően. Újabban a férfiak és a nők közötti biológiai különbséget is kezdik kétségbe vonni azon az alapon, hogy mind a kromoszómák szerkezetében, mind a hormonszintekben eltérések lehetségesek. Egyesek szerint nem csupán két nem létezik, s a biológiai értelemben vett nemi különbségek nem értelmezhetők mereven. (Például: Lamm, E.M., 2019. Bye, Bye, Binary: Updating Birth Certificates to Transcend the Binary of Sex. Tul. JL & Sexuality, 28, 6. o.) Az igen csekély számú nemközinek születő ember esetéből arra következtetnek, hogy kettőnél több nem létezik, nem pedig arra, hogy ezek a szabványosól eltérő, kivételes esetek. E vélemény mögött az húzódik meg, hogy a társadalmi nem fogalmát új területekre terjesztik ki, a biológiai nemi különbségeknek pedig kisebb jelentőséget tulajdonítanak. Egyes esetekben a társadalmi nemet természeti fogalomnak tekintik. Pedig érdemes megjegyezni, hogy a társadalmi nem fogalma éppen kihívás volt a szexualitás természeti megítélésével szemben. A szexualitás társadalmi ̶ kulturális meghatározottságát volt hivatva kiemelni.

Van olyan felfogás, amely szerint „az agy anatómiája szerepet játszhat a nemi identitásban”, vagyis „ha valaki biológiai nemével ellentétes neműnek vallja magát, az fiziológiai okokra vezethető vissza”. (Lamm, E.M., 2019. Bye, Bye, Binary: Updating Birth Certificates to Transcend the Binary of Sex. Tul. JL & Sexuality, 28, 8-9. o.) A szerző arra a következtetésre jut, hogy a nemi identitások új formái „lerombolják” a nemi különbségek bináris felfogását, amely „a biológia ősi értelmezésén alapul”. A bináris nemiséggel való leszámolás törekvése újabban növekvő számú aktivistát indít arra, hogy a nemi különbségtétel eltörlését sürgesse.  Rogers Brubaker szociológus szavaival szólva: „A huszadik század második felében sokáig aránylag stabilnak és világosnak látszott a két fogalom megkülönböztetése. A biológiai nem a fiziológiai különbségeket jelentette, a társadalmi nem pedig a biológiai különbségekhez kötődő kulturális jelentések, normák és elvárások bonyolult rendszerét. E különbségtételt immár évtizedek óta kétségbe vonják azok, akik szerint a biológiai nem ugyanúgy kulturálisan és társadalmilag konstruált valami, mint a társadalmi nem, tehát félrevezető az egyiket biológiai, a másikat kulturális jelenségnek tekinteni.” (Brubaker, R., 2018. trans: Gender and race in an age of unsettled identities. Princeton University Press)

Furcsamód a társadalmi nem-teoretikusok, amikor egykor a nemiség kulturális meghatározottsága mellett érveltek, végső soron a nemi preferenciák biologizálását mozdították elő. E gyakorlatnak ugyanis az a célja, hogy a férfiakat és a nőket elszakítsa fiziológiai önmaguktól.

A transznemű aktivisták szemében a nemi identitás felülírja a biológiát, olyannyira, hogy ki is küszöböli. Amikor arról folyik a vita, hogy mi is szerepeljen a születési bizonyítványban, végül is a biológiai nem kiküszöbölése, vagy legalább is eljelentéktelenítése a tét. McConnell esetében az volt a követelés, hogy ne a biológiai tények számítsanak, hanem a nemi identitás. Ezért követelik oly gyakran, hogy a születési bizonyítvány ne tartalmazza az újszülött nevét. Van, aki azt javasolja, hogy minden újszülött ugyanazt a nemi megjelölést kapja, és ezzel meg is oldódik a probléma: „Egyszerűen szólva, az újszülötteknek még nincs kialakult nemi identitásuk, mégis életük első pillanatától fogva egy kötelező bináris nemi kategóriába zárják őket, amely aztán vagy igaznak bizonyul, vagy nem. Jobb megoldás lenne, ha egyetemes, egységes nemi identitást alkalmaznának, amíg az egyén nem válik képessé nemválasztási jogának gyakorlására.” (Lamm, E.M., 2019. Bye, Bye, Binary: Updating Birth Certificates to Transcend the Binary of Sex. Tul. JL & Sexuality, 28, 22. o.)

A nemsemleges születési bizonyítvány tehát lehetővé teszi, hogy a gyermek később maga döntse el, minek tekintsék életének további részében. Gyakorlatilag azonban, ha „megszabadítjuk” a gyermekeket „a kötelező nemi kategóriáktól”, az annyit tesz, hogy a felnőtt társadalom kibújik a gyermekek társadalomba való beillesztésének felelőssége alól. A nemsemleges szülői magatartás talán fölöttébb liberálisnak és felszabadítónak hathat. Valójában azonban a gyerekekre hárítja bizonyos alapvető és egész életre kiható döntések felelősségének terhét.

Amikor még nem volt kérdés, ki kicsoda...

A nemsemleges szülői magatartás ezenkívül nem vesz tudomást az alapvető biológiai tényekről. A gyerekeknek nem kell eldönteniük, lányok-e vagy fiúk. Nem semleges neműnek születnek. Amikor elhagyják az anyaméhet, máris leendő fiúk ők vagy lányok. Ezeket a biológiai tényeket nem a gonosz szülők erőltetik rá az ellenállásra képtelen csecsemőre. A gyermekek később eldönthetik, hogy juttassák kifejezésre fiúságukat vagy lányságukat, s hogy később milyen nemi identitást válasszanak, de a velük született kromoszómákat nem változtathatják meg.

 

A terhesség nemtelenítése

 

Az a törekvés, amely az emberiség bináris jellegének eltörlését célozta, egyúttal arra is nagy energiát fordít, hogy megszüntesse a kapcsolatot a biológiai nőiség és a gyerekszülés között. Az olyan világban, ahol valaki, aki gyermeket hozott a világra, apának akarja elismertetni magát, nem meglepő, hogy a „várandós nő” kifejezés kirekesztőnek minősül. A Brit Orvosi Egyesület „befogadó nyelvhasználatra” vonatkozó irányelvei azt ajánlják az olvasónak, hogy kerülje a sztereotip „várandós nő” kifejezést. Hogy miért? Mert jóllehet „azok, akik várandósak voltak vagy gyermeket szültek, nagy többségükben nőnek tekintik magukat,” a jelek szerint vannak „nemközi férfiak és transzférfiak, akik szintén teherbe eshetnek”. Az Orvosszövetség azt ajánlja, hogy a befogadó nyelvhasználat szellemében a „terhes emberek” kifejezés nyerjen teret. Márpedig lényegben minden terhesség olyasvalakit feltételez, akinek megvannak a női reprodukciós szervei, vagyis, ha a „várandós nő” kifejezést ki akarják küszöbölni, amögött az a törekvés húzódik meg, hogy az anyaság fogalmát leválasszák a nőiségről.

A várandósság nemtelenítése újabb lépés abban a kampányban, amelynek célja, hogy megszűnjön a férfi és a nő közötti különbségtétel. David Fontana és Naomi Schoenbaum nemrégiben tanulmányt jelentettek meg a Columbia Law Review-ban, amelyben kétségbe vonják a „nemileg meghatározott terhesség” fogalmát. (https://columbialawreview.org/content/unsexing-pregnancy/) „A terhesség nemtelenítése” című dolgozatuk elsősorban az ápolási tevékenységekkel foglalkozik. Mindazonáltal kétségbe vonja, hogy a várandósság „kizárólag a nőkre jellemző nemi élmény” lenne, vagyis közvetve nemileg semleges folyamatnak határozzák meg a terhességet. Mások még messzebbre mennek. Jessica Clarke a Tennessee állambeli Vanderbilt Egyetem jogászprofesszora azt javasolja, hogy „a törvény esetleg ne olyasvalaminek tekintse a terhességet, ami csak a női testben megy végbe, hanem olyan testi állapotnak, amelyet olyan emberek is megtapasztalhatnak, akik nem nőnek tekintik magukat”. (Clarke, J.A., 2019. Pregnant People?. 119 Colum. L. Rev. Online, 5. o.)  Ugyanő a szóhasználatban is változást szorgalmaz: „terhesség által érintett nők” vagy „kismamák” helyett helyesebbnek tartaná a „terhesség által érintett személyek” vagy a „várandós szülők” kifejezést. (Clarke, 2019, 10. o.) A mindennapi élet bevett nyelvhasználatának megváltoztatása a kultúra megváltoztatásának célját szolgálja. „A szemantikai változtatások nagy kifejezőerővel világítanának rá, hogy minden terhes személy érdemes a befogadásra” – érvel Clarke. Sajnos azonban ez a befogadáspárti retorika láthatatlanná és értelmetlenné teszi az anyaságot, a várandósságot pedig nemüktől megfosztott, binárisan semleges egyének mechanikus teljesítményévé fokozza le.

Ha a nemek közti biológiai különbségeket alárendelik a bináris semlegesség követelményének, akkor a fogantatás és a gyermekszülés társadalomtervezési melodrámává válik. És ahogy már elmaradhatatlanul történni szokott, a szülők zűrzavaros gondolkodásának árát ennek a befogadási kísérletnek az alanyai, a gyerekek fogják megfizetni. A nemtelenített várandós emberek ötlete önmaga karikatúrájába fordítja az identitáspolitikát.

 

(Képek forrása: itt és itt)