Magyarország nem habozott segíteni a bajba jutott barátokon. Gróf Teleki Pál miniszterelnök az egyre erősödő német nyomás ellenére sem volt hajlandó magyar csapatokat küldeni egy Lengyelország elleni katonai akcióba, sőt a Magyar Királyi Államvasutak vonalait sem engedte felhasználni a német hadigépezet számára.

A kormányra óriási nyomás nehezedett: részben a Berlin–Róma-tengely kegyeit kereste az első bécsi döntést meghálálandó, másrészt az angolokhoz is próbált orientálódni, ami jelentős nehézségekbe ütközött. Nagy-Britannia nem nézte jó szemmel a németekhez való közeledést, s mindenképp elítélt volna egy Lengyelország elleni katonai akciót. Ebben a nehéz helyzetben kellett Budapestnek döntenie, beengedi, vagy sem a lengyel menekülteket hazánk területére. Teleki Pál gyorsan döntött: beengedi a barátokat a Kárpátok hegyein keresztül, s lehetőséget biztosít arra, hogy a katonák a francia és az angol haderőhöz sikeresen eljussanak.

A katolikus lengyelek nem követelőztek, örömmel elfogadták, amit Magyarország kínált nekik. Pedig a gazdasági helyzet nem volt túl rózsás: a trianoni békediktátum következtében iparától, mezőgazdaságának jelentős részétől, vasúthálózatától megfosztott ország a nagyhatalmak kegyeit keresve próbált fönnmaradni.

Teleki és kormánya Balatonbogláron lengyel gimnáziumot építtetett, a kontinens egyetlen középfokú oktatási intézményét, ahol lengyel fiatalok érettségizhettek. Az akkori menekültek nem lázadtak a magyar állam által felállított játékszabályok ellen, nem keresték a kibúvókat, nem veszélyeztették a rendfenntartó erők testi épségét, hanem megpróbáltak beilleszkedni. Nem építettek ki párhuzamos világokat, nem önbíráskodtak, vezettek be új vallási törvényeket Európa közepén, nem kellett tartania tőlük senkinek. Sőt több tucat magyar–lengyel házasság köttetett a menekülttáborok környéki településeken.

Magyarország a pozitív döntés ellenére sem számíthatott semmi jóra a háborút lezáró párizsi békék megkötésekor. Az 1920-as állapothoz képest is csökkent az ország területe, sőt több mint negyven év kommunista diktatúra bontakozott ki a Kárpát-medencében. A lengyelek ehhez képest is rosszabbul jártak: hiába haltak hősi halált London felett, védték Skócia partjait, vagy harcoltak Tobruknál, a győztesek odadobták őket Sztálin birodalmának.