„…a kommunizmus története egyben a szavak megváltoztatásának története is.” – Békés Márton megállapítása olyannyira igaz napjainkban, hogy még csak kísérletét látjuk a keresztény értékrendből, világnézetből adódó szóhasználatnak, a Lenin és társai működését megelőző idők tiszteletnyelvezete, szeretetkultúrája visszatérésének.

A bolsevikok legnagyobb tévedése a magántulajdon eltörlése mellett a család elleni támadás volt. A nőt nem anyának és feleségnek, hanem felszabadítandó házi rabszolgának tekintették, hogy aztán mint munkásnőt ipari rabszolgává silányíthassák, megfosztva legszentebb hivatásától, az anyaság gyakorlásától, a gyermeket nem a szülők, hanem a társadalom tulajdonaként kezelték, az abortuszt törvényileg engedélyezték, a házasságtörést szabad szerelemnek hívták, a válás teljes szabadságát követelték, az otthont kommunaházakkal helyettesítették. Mindezt rögtön a hatalomátvételüket követő első három évben követték el az ember ellen, olyan káros eredményeket produkálva, amelyeket magának a nagy Sztálinnak kellett visszacsinálnia.


 

„Legyen szavad teremtés új igéje,

Formáld át sáros, bűnös, ócska bolygónk,

Mit elrontott sok régi, úri isten,

Te istenek közt új és proletár,

Formáld boldoggá pőrölyös kezeddel,

Emelj minket roppan tenyereidre,

És a magad képére gyúrj át minket!”

(Tóth Árpád: Az Új Isten, 1919)

 

A mindent maguknak akaró bolsevikok, ha nem is a saját életükben, de követőik által meghódították a családot. Sokan emlékszünk még a hetvenes évek jó tanulmányi eredményéért, példás magatartásáért és szorgalmáért, vagy éppen az orosz nyelvi versenyen elért sikeres szereplésért kapott jutalomkönyvekre, köztük a Világirodalom gyöngyszemei sorozatban megjelent Lenin él verseskötetre (Kozmosz Könyvek, 1970), melyben a fenti sorok is olvashatók. Lenint beköltöztették a kisiskolások, majd az ifjú úttörők szívébe, s egyáltalán nem zavarta őket az az irracionális és irreális körítés, mellyel mindezt elérték. Mert valljuk be, kevés második osztályos kisdobos kezdte el otthon forgatni Majakovszkij, Jeszenyin, Louis Aragon, Garai Gábor, Komját Aladár vagy éppen Tóth Árpád Leninről szóló költeményeit. Még a kitűnő tanulók sem. A kívánt cél azonban teljesült: Lenin bekerült a családi könyvespolcra és ott élt A tőke három kötetével, némi egyéb, társadalmi elvárásként kötelező („a szomszédnak is megvan”) Marx ̶ Engelsszel és a hétkötetes Új magyar lexikonnal együtt. A Biblia helyett... Nem is mértük fel akkor ennek későbbi felnőtt életünk gondolkodását lappangóan károsan befolyásoló hatását. Lenin mint a világtörténelem egyik legjobb embere élt közöttünk, a szegények pártfogója, a munkások védőszentje, a kizsákmányoltak megváltója, igazi Krisztus a negligált Jézus helyett. Utóbbi mesebeli angyallá, Jézuskává változott  ̶  sokak számára a mai napig így maradt.

Az akció fedőneve: Lenin című kiállítás részlete Inessza Armanddal, Lenin szeretőjével a vonatablakban (Terror Háza Múzeum)

Az igazi Lenin házasemberként viszonyt folytatott a francia szocialista, feminista Inessza Armanddal, aki olyannyira hitt a szabad szerelemben, hogy Lenin előtt a saját sógorával „jött össze” és ebből a kapcsolatból született meg az ötödik gyereke. Lenin kedvéért a másik néggyel együtt őt is elhagyta, amikor 1917. április 9-én Zürichben „a világ legelszántabb forradalmáraival” felszállt a német kezdeményezésre és német pénzen Pétervárra induló vonatra. Természtesen az út nagyobbik részében Leninnel és feleségével, Nagyezsda Krupszkajával utazott egy kupéban. Sikeres november 7-i akciójuk  ̶  melyet ma már államcsínyként tanítanak a hazai iskolákban – után, 1917. december 18-án az első intézkedések között bocsátották ki a polgári házasságról, az anyakönyvek vezetéséről és a gyermekekről szóló dekrétumot. Az egyházi esküvőt eltörölték, bevezették a szabad házasság intézményét, megtiltották az örökbefogadást, rá egy napra pedig a válás megkönnyítéséről rendelkeztek, amelynek következtében könnyebb lett elválni, mint megházasodni. Az eredmény egy bő fél évtized alatt megmutatkozott: 1924-ben Moszkvában 13 házasságra 10 válás jutott, és a nagyobb városokban minden ezer elvált egynegyede vagy egyötöde egy évnél rövidebb ideig volt házas. A házasság intézménye helyett, amelyről addig azt hallották és tartották az oroszok is, hogy az egy férfi és egy nő szent köteléke, Alexandra Kollontaj, a legbefolyásosabb marxista feminista, Pétervár forradalmi tanácsának első női tagja, Lenin közjóléti minisztere (népbiztosa) kommunaházakat ajánlott, sőt létesített, ahol a szerelmet immár szabadon űzve, a nők felszabadultak a házasság és a család nyomasztó terhe alól. Vallotta, hogy a család már nem szükségszerű, nincs rá szüksége az államnak, mivel elvonja a nőket a társadalmilag hasznos munkától, sem a család többi tagjának (férj és a gyerekek), mivel a nevelés feladatát az állam veszi át (bővebben lásd.: Horváth Attila: A szovjet család- és házassági jog). Karl Marx hű követőjeként nagyon is jól tudta, hogy a „Szent Család titka a földi család. Hogy az előbbit eltüntessük, az utóbbit kell elméletben és gyakorlatban megsemmisíteni.” (Marx ̶ Engels Összes Művei, 3. kötet, 6. o.) Az abortuszt 1920. november 18-án engedélyezték. A válást 1926 novemberétől egy újabb törvénnyel tovább egyszerűsítették. Már a másik fél tudta nélkül is fel lehetett bontani a házasságot, elég volt ehhez egy sima, az illetékes anyakönyvi hivatalnak küldött levél.

A nők szocializációja című, 1918-ban megjelentetett könyvben azzal érveltek, hogy a tudományos szocializmus alapítói a szabad szerelem hívei voltak. (Való igaz, Marxnak a házvezetőnőjükkel volt viszonya, a megfogant és megszületett gyermek apaságát Engels vállalta magára, miközben ő pedig extrém kapcsolatot folytatott egy analfabéta ír munkáslánnyal, majd annak húgával.) A szocializáció fennkölt fogalmába tartozik az osztályellenség gyerekeinek, fiatal iskolás lányoknak a tervszerű és tudatos megerőszakolása. Az 1917 utáni polgárháborúban a fehérgárdisták a vörösöktől visszafoglalt területeken vizsgálatokat végeztek a bolsevikok kegyetlenségeivel kapcsolatban. A megmaradt dokumentumokból tudjuk, hogy az elitiskolába járó lányokat kiutalták a helyi bolsevik elvtársaknak, ahogy ők nevezték, „szocializálásra”. Hatalmi tébolyukban és az ellenség (burzsoá, kulák, aztán meg bárki) iránti permanens gyűlöletre épített ideológiában az addig egyértelműen bűnnek számító nemi erőszakot egyenesen a dicsőség rangjára emelték. 1918 tavaszán városi hirdetőoszlopokon közzétett felhívásban népszerűsítették a „szocializálás” elvtársi feladatát. Jekatyerinodarban például Karaszejev elvtárs 10 fő, 16-20 év közötti lány szocializálására kapott mandátumot. Minderről a vizsgálati jegyzőkönyvekhez csatolt utalványok (!) tanúskodnak. (Gereben Ágnes: Megtorlások a Szovjetunióban. Helikon, 2013. 242. o.)

A munkás származású nőknek ezzel szemben ünneplés járt – legalábbis a szavak szintjén. A Pravda 1925. március 8-án megjelent köszöntő írásában Sztálin kifejtette: „A nemzetközi nőnap eszköze annak, hogy a dolgozó nőket, ezt a nagy tartalékot, a proletariátus oldalára állítsuk. A dolgozó nő azonban nemcsak tartalék. A dolgozó nők a munkásosztálynak a burzsoázia ellen harcoló valóságos hadseregévé válhatnak és azzá is kell válniok. A dolgozó nőkből ki kell kovácsolni a munkás- és parasztnők hadseregét, amely vállvetve harcol a proletariátus hatalmas seregével. Ez a munkásosztály második és döntő feladata. A nemzetközi nőnapnak olyan eszközzé kell lennie, amelynek segítségével a munkás- és parasztnőket a munkásosztály tartalékából a proletariátus szabadságmozgalmának harcoló hadseregévé változtatjuk.” (I. V. Sztálin művei. Hetedik kötet. Szikra Kiadás, Budapest, 1951. 51. o.) Ennek a túl jól megvalósult „nemes” célnak szomorú látlelete a Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics Nők a tűzvonalban című könyve.

A pártnak, aztán idővel egyetlen embernek alárendelt új erkölcs jutalmazta a szüleit feljelentő gyereket, férjet feljelentő feleséget, rokont, barátot… Hiába vezetett be Sztálin új családjogi törvényeket (1934, 1936) és nehezítette meg a válást, tiltotta be az abortuszt, tagadta meg a lenini házasságjogi elveket, az elhagyott anyák és gyermekek többmilliós száma megmaradt. A szovjet államnak sem anyagi ereje, sem apparátusa nem volt ahhoz, ahogy egy államnak sem, hogy átvegye a család szerepét. A bolsevikok erkölcsi túlkapásai az orosz társadalmat olyan káoszba vezették, amely magából Sztálinból váltott ki kényszerű ellenreakciót. A nyugati marxista értelmiség pedig zokon vette ezt neki. A heti háromszori orgazmus szükségletének elméletét kidolgozó és hirdető Wilhelm Reich, Németország szexuálforradalmára hevesen sajnálkozott, hogy a „kényszercsaládot” újra nagyra becsülik a Szovjetunióban és visszaállították az 1918 előtti házassági szabályozást, visszavonták a gyermeknevelés kollektivizálását és a felelősséget újra a szülőkre ruházták (Gabriele Kuby: Globális szexuális forradalom. A szabadság elpusztítása a szabadság nevében. Kairosz Kiadó, Budapest, 2013. 36. o.). Reich, akit a ’68-as nemzedék később felfedezett magának, a harmincas években vallotta, hogy a heti három alkalom azért kell, hogy az ember egészséges forradalmárként fel tudja építeni az osztály nélküli társadalmat. Reich rájött, hogy a kultúra teljes átitatása szexualitással az egyház és a klasszikus állam megsemmisüléséhez vezethet… Lenin és társai kétségtelenül alapot szolgáltattak elméletéhez azzal, hogy forradalmi államuk a bűnt támogatta.

A Sínai-hegyen Istentől kapott örökérvényű parancsokat hosszú évszázadokon át a társadalmi érintkezés erkölcsi szabályaiként alkalmazták az államok (a klasszikus állam az erényt támogatja), használták az emberek. Beleszülettek a Tízparancsolat világrendjébe, természetes volt tisztelni az apát és az anyát, tudták, hogy más házastársát bűn kívánni, ahogy paráználkodni is az, és ölni is. A Kommunizmus tízparancsolata a Komszomol fiataljai számára többek között így szólt: „Igyekezz megnyerni barátaidat a kommunizmus számára és ne feledd, hogy Sztálin, aki nekünk az új orosz alkotmányt adta, az „Istentelenek” vezére nemcsak a Szovjetunióban, hanem az egész világon… Ha nem vagy meggyőződéses Istentelen, nem lehetsz jó kommunista, sem igazi szovjetpolgár.” (Forrás: Prímási Levéltár, 3299/1948. Mindszenty József számára készített fordítás 1948. május 4-i dátummal.) XI. Pius pápa, aki a kommunizmust a szocialisták szélsőséges irányzatának tartotta, a Quadragesimo anno kezdetű enciklikájában Sztálin kortársaként, 1931-ben így írt a munkásról és a családról: „… a munkásnak annyi bért kell fizetni, amennyi a maga és családja megfelelő fenntartásához elégséges. Helyes persze, ha erejéhez mérten a család többi tagja is hozzájárul a közös háztartás szükségleteihez, ahogy főként a paraszti családoknál, de sok iparos és kiskereskedő családnál is látjuk; tilos azonban a gyermekeket és a nőket erejükön felül terhelni. Az anyák elsősorban otthon és a ház körül dolgozzanak, a család életével törődjenek. Nagyon rossz és minden erővel megszüntetendő az a gyakorlat, hogy a családanyák az apa alacsony fizetése miatt házon kívüli kereső foglalkozás vállalására kényszerülnek, elhanyagolva emiatt sajátos feladataikat, különösen a gyermeknevelést. Minden erőfeszítést meg kell tenni tehát azért, hogy a családfők elegendő fizetést kapjanak, vagyis annyit, amennyi az egész család szükségleteinek kielégítésére elegendő.”

A kommunisták ezt, ahogy láthattuk, kifejezetten tagadták. A liberális kapitalisták a nőknek szintén más szerepet szántak, szánnak, a férfiak többsége meg még mindig nem kap az úgynevezett fejlett világban sem a családja eltartásához elegendő fizetést. A világnak pedig, beleértve az egyént és az államokat, kormányokat is, jobban kellene figyelnie a keresztény tanításokra.

Mert az, hogy lesz-e a jezsuiták által szorgalmazott, napjaink egymással való érintkezési válságát, közönyös magatartásformáinkat feloldó humánforradalom, beköszönt-e az egymással való harmonikus foglalkozás kora, az nagymértékben azon múlik, hogy szókincsünket képesek vagyunk-e a szeretet kifejezéseire cserélni, bátrak vagyunk-e a leszerepelt vagy meglévő világnézetek által belénk diktált fogalmak helyett a belső emberi hangunkat szavakba önteni. Azaz lesz-e saját „történelmi” utunk a Másik felé? A Család Éve erre is felhívja a figyelmet…