A Rákosi-korszakban az ún. kultúrforradalom nevében a művelődés és a tanulás minden eszközét a szocialista átnevelés szolgálatába állították. Ennek következtében a kultúra minden területe a politikai élet kiszolgálójává vált. Nem készülhetett például forgatókönyv és nem forgathattak anélkül filmet sem, hogy a Népművelési Minisztérium Filmfőosztálya előzetesen nem ellenőrizte, hogy az adott mű megfelel-e a „szocializmus építésének”. A kulturális propagandát a nagy példányszámban olcsón előállítható diafilmen juttatták el az ország minden pontjára. A filmtekercsekhez eleinte szövegkönyvet mellékeltek, amelyből a vonatkozó részt hangosan felolvasták, ám ezt hamarosan felváltotta a képek aljára szerkesztett felirat.

Egy, a terménybetakarítási munkálatokról készült jelentésből is kiviláglik, hogy milyen alapvető fontosságú célok eléréséhez használtak diavetítést: „Feladatunk, hogy parasztságunk derűs, bizakodó hangulatát fokozzuk. A munkában és a beszolgáltatásnál élenjáró, vagy lemaradtak nevének kivetítésével növeljük és gyorsítsuk meg a beszolgáltatási teljesítményüket." Ebben az esetben a hatékonyság érdekében azt is meghatározták, hogy a diavetítő brigádok főként az állami gazdaságokban, a tsz-eknél és mindenféle egyéb gyűlésen is vetítsenek mezőgazdasági diafilmeket.

A helyzet komolyságát jelzi a Népművelési Minisztériumnak a Vidám Bányász Vasárnapok programjáról szóló elképzelése is: „A tervek jó teljesítése következtében, egyre több bányában szűnik meg a vasárnapi műszak. Szükséges, hogy Vidám Bányász Vasárnapok szervezésével az eddiginél fokozottabb mértékben biztosítsuk bányászaink részére a vasárnapi művelődési és kulturális szórakozási lehetőségeket. Ezzel is segítenünk kell a bányász dolgozók politikai látókörének kiszélesítését, általános műveltségi színvonalának emelését, a munkafegyelem megszilárdítását, a kétlakiság megszüntetését." A programot gyerekeknek szóló vetítéssel is megfűszerezték, hiszen nem lehetett elég korán kezdeni a „jó káderré” nevelést. Így kerültek terítékre a János vitéz, a Toldi, a Legenda, az Üssed, üssed, botocskám és a Rákosi elvtárs élete c. filmek.

Később arra is rájöttek, hogy ha birtokukba vesznek egy addig kiaknázatlan területet, a vasutak várótermeiben való film- és diavetítést, akkor „még inkább teret lehet adni a propagandának". Ennek szellemében tűzték műsorra az állomásokon például a Szovjet Mezőgazdasági Híradót, a Tudomány és technikát, a Grúz néptáncokat és a Felszabadult Kína c. alkotásokat. Hatékonyságra ösztönzés gyanánt pedig időnként megszakították a műsorfolyamot, hogy hangszórón keresztül jelmondatokat valamint jobb termelésre buzdító szövegeket közvetítsenek, mint például a „Dolgozó parasztok! Gyors aratással és betakarítással harcoljatok a szemveszteség ellen!” jelmondatot.

Az 1956-os forradalom- és szabadságharcról szóló Egy Kutya kalandjai Ugatóniában című gyerekmeseként megjelenített propagandafilmben az elnyomásban élő kutya a szebb jövő reményében emigrál 1956-ban, de miután közelebbről megismerte a hőn áhított új világot rájön, hogy sokkal jobb volt otthon és visszatér hazájába. Ma már nevetségesnek tűnik, hogy a forradalom véres elfojtását követően kendőzetlenül propagálták, hogy milyen jó Magyarországon a kommunizmus.

A kommunista diktatúra irányítói mindent megragadtak a „békeharc erősítésére és az ellenség leleplezésére”, így bizonyult a diafilm is kiváló propagandaeszköznek a tömegek ideológiai átképzésére.