„A vallás nem magánügy.”

               Mindszenty József

Zsúfolt szeptemberi hétvége. Mégis közel hétezren hajtottak fejet Mindszenty József jelképpé nemesült személye előtt, és tettek tanúságot cselekvő hitükről a Városmajortól Máriaremetéig zarándokolva. A Kulturális Örökség Napok, a Nemzeti Vágta, az autómentes hétvége, a Színházak éjszakája és az Ars Sacra dús programjai helyett…

A boldoggá avatásra váró Isten Szolgája bátor, szókimondó és VI. Pál pápa igaz minősítése szerint is rettenthetetlen volt. A kérlelhetetlenül egyenes beszédű bíboros nevének csengése ma újra mély tartalmat hordoz. Mert a vallás nem magánügy! Az Egyház, amelyet képviselt és képvisel nem a karitatív szolgálat karanténjába zárt intézmény, ahogy ma sokan kívánják és látják. Kimeríthetetlen társadalmi erő, amely minden korban képes és tud bizonyítani. A hetven évvel ezelőtti városmajori zarándoklaton Mindszenty hívó szavára és őt követve százezer fővárosi férfi bizonyította – két héttel a kékcédulás választások után – kiállását Isten, haza és a család mellett. A 14 kilométeres utat gyalog tették meg. A következő vasárnapon a nők, az azt követőn pedig a fiatalság járta végig ugyanezt a zarándoklatot hét évtizeddel ezelőtt.


A bíboros, hercegprímás által meghirdetett Boldogasszony Évben, 1947. augusztus 15. és 1948. december 8. között országosan 4.600.000 hívő honfitársunk mozdult meg. A kiemelt év kezdete előtti napon a püspöki kar nevében Mindszenty József általános helytartója Dinnyés Lajos miniszterelnöknek a következő tartalmú levelet nyújtotta át: „Miniszterelnök Úr! A magyar püspöki kar anélkül, hogy politikai vitába, pártküzdelmekbe beleavatkozni, vagy azokban nyilatkozni kívánna, mint az erkölcsnek és igazságnak Istentől hívatott őre, felemeli óvó szavát az ellen, hogy híveinek jelentékeny részét a választói jog gyakorlásából kizárják. Különösen kirívó a helyzet, mert a demokratikus egyenlőség alapján kijáró jogok csorbításáról van szó és az új magyar alkotmányban lefektetett állampolgári jogok megtagadásáról is. Külön nehezményezzük azokat a valóságnak meg nem felelő és sok esetben becsületbe gázoló megállapításokat, melyekre hivatkozva ez a jogfosztás igen gyakran történik. Elengedhetetlen, hogy a magyar kormány módot találjon arra, hogy idejében orvosolja ezeket a visszaéléseket és ne tegye ki az országot annak a veszélynek, hogy a választás tisztaságát és érvényességét kétségbe lehessen vonni…” Kelt: Esztergom, 1947. augusztus 14. – tizenhét nappal a kékcédulás választások előtt.

A hatalmat megszerző kommunisták a demonstráció kifejezéssel illették a milliós tömeg körmeneteit és a Mária-kegyhelyek látogatását. Szerintük ezek jó alkalmat szolgáltattak a prímásnak arra, hogy bejárja az országot és „vallásos aktuson” tüntessen a népi demokrácia ellen, s a hívők felvonultatásával bizonyítsa erejét. Az Egyház azért hirdette meg a Mária-évet, mert a történelem sorsfordulóin, a nehéz helyzetekben a nemzet mindig a Magyarok Nagyasszonyához fordult támogatásért. A felelős püspökök értették, hogy sorsfordító időket élnek. A bíboros az 1947. augusztusi évnyitó szentbeszédében félreérthetetlenül kimondta a Boldogasszony Év okát és célját: „Mind-mind deportált magyarok vagyunk. Ha a Duna, Garam mellől nem is vittek ki minket; hát kivettek magunkból, ezeréves múltunkból. Vissza! Vissza! Nem a természethez, hanem a történelmi materializmus lobogója alatt száműzött, deportált természetfelettiséghez, annak Isten után következő tündöklő ormához, Máriához.” (Új Ember 1947. augusztus 24. 34. sz.) Világos és kemény beszéd, őszinte programadás. Hiteles. Ezért tartani kellett tőle. Ezért be kellett vinni az Andrássy út 60.-ba a Boldogasszony Év ünnepélyes zárása után 18 nappal.

A Terror Háza Múzeum Mindszenty Józsefre emlékező kiállítása 2012-ben

1948 a magyar Egyház és a felekezetek, az egyszerű hívő emberek fekete éve volt. Pócspetri, iskolák államosítása, Lénárd Ödön, Ravasz László, Ordass Lajos, a bíboros környezete… Az alig több mint 9,2 milliós lélekszámú országból mintegy nyolc és félmillió hívő ember vezetői. December 26-án, a bíboros példátlan letartóztatásának órájában éppen a Fradi – Újpest örökrangadó ért véget a Megyeri úton. A következő esztendő, 1949 a franciák Mária-éve volt, nálunk pedig karácsony másnapján valóban új korszak kezdődött. Durvább és ellenségesebb, mint amit józan ésszel el lehetett képzelni.

A 17-18. századtól a tömegeket megmozgató búcsújárások és zarándoklatok (peregrinatio sacra) során kialakult gazdag tradícióknak vége szakadt. A magyarok 1238 óta egészen 1776-ig, a felvilágosodás szellemében fogant II. József-i zarándoklati tilalomig hétévenként indultak útnak Aachen felé szent királyaik − István, Imre és László − ereklyéinek felkeresésére. 1948-cal a felvilágosodás ateista értékrendjéből is táplálkozó kommunista ideológia a közösségeket egyben tartó zarándoklatoknak véget vetett. A nemzet lelkiismerete fogoly volt, majd elítélt rab. Ám az Igazra örökre tanú maradt. A múlt hétvégi zarándoklaton felavatták harmadik budapesti egészalakos szobrát Máriaremetén. A negyediket fogva tartásának egykori helye, a VIII. kerületi volt Conti utcai börtön előtt avatják október 23-án. Érdemes lesz elzarándokolni oda is, hogy közelmúltunkkal, történelmi hitünkkel és hitetlenségünkkel szembenézzünk – talán el is szégyelljük magunkat. Mert zsigerileg érezzük, hogy a berlini holokauszt emlékmű szürke tömbjei sem az áldozatokról és a gyilkosokról szólnak, hanem arról, hogy a németek tényleg szégyellik magukat. Mindszenty József tisztelete sem a megoldás, hanem a válasz.

Követői, hívei megtanulták, hogy a vallás nem magánügy. Azt is tudják, hogy az ész korszaka még nem ért véget, a „vallás magánügy” prófétái nem tűntek el, elvük csődtömege köztünk él ma is. A boldogtalan emberiség vajon mit kezd ezzel a csődtömeggel, milyen boldogság születik belőle a már most túlterhelt 21. században?