Merkel döntött. Úgy döntött, elérkezett az ideje annak, hogy nyíltan átvegye az Európai Unió irányítását és ezzel német vezetés alatt egyesítse Európát. Ez megfelel annak a törekvésnek, amire II. Vilmos császár, illetve Adolf Hitler is kísérletet tett. A száz éve kitört I. világháborúban a kétfrontos háborúra kényszerített németek legyőzték az oroszokat, és ha az amerikaiak nem avatkoznak be az antant oldalán, őket is legyőzik.  Hitler ezért nem akart kétfrontos háborút, meg akart egyezni a britekkel, és amikor ez nem ment, kiegyezett Sztálinnal. A II. világháborút is az amerikaiak döntötték el, akik továbbra sem voltak érdekeltek abban, hogy német vezetés alatt valósuljon meg a nácik egységes, új Európája. Ez a mostani tehát a harmadik kísérlet. A németek harmadik kísérlete Európa németizálására.


A kancellár tavaly döntött úgy, hogy az uniós bürokrácia élére egy olyan német politikust rak, aki az apparátust céljainak készséges kiszolgálójává idomítja. Választás, az uniós szabályok betartása, lásd még: jogállami normák, fékek és ellensúlyok, stb., ezúttal nem számítottak. A posztot nem pályáztatták meg, és bár nemrég egy külön jelentés is született arról, hány ponton volt szabálytalan, ami történt, Martin Selmayr maradt, és Merkellel, valamint Junckerrel együtt röhög a markába. Mert az isiászos nélkül nem ment volna. Junckert, a dülöngélőt már minden rendes munkahelyről rég eltanácsoltak volna, az Európai Unió élére azonban pont ő a megfelelő ember.

De miért is?

Azért, mert az ő feladata előkészíteni és keresztülvinni, hogy az uniós szervezet végképp eluralkodhasson az unió polgárainak akaratát közvetíteni hivatott politikusok felett. Juncker mindig is jól tudott együttműködni a globális cégekkel, akiknek adókedvezményeket biztosított, amiből még az sem kizárt, hogy ő is jól járt. Ja, és persze Sorosnak is puszipajtása. Ezen az alapon jött be Merkelnek is, aki a nagy német cégek érdekkijárójaként használja. Lásd: az Oroszország elleni szankciók közepette a német és egyéb nyugati cégek közös projektjét, az Északi Áramlat 2-t, ami valahogy nem sérti az uniós szabályokat, nem úgy, mint a lengyel cékla, a magyar alma vagy a szlovák káposzta, amelyek exportálása súlyos szabályszegésnek minősülne.

A hatalomátvétel első fejezete ma zárult le. Magyarországot egy nem túl tehetséges holland zöldpárti képviselő fel- és kihasználásával az Európai Parlament a Juncker utódjául kiszemelt bajor CSU-s Manfred Weber vezetésével kétharmados arányban elítélte, és ezzel elindította hazánk ellen a szavazatmegvonást eredményezhető „7-es cikkely” fedőnevű eljárást.

Mi ezzel a céljuk?

Azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy mindez arról a sok közhelyes idiótaságról szólt, amit ebbe a jelentésnek nevezett irományban a süllyesztőbe küldött hölgy összehordott. (Róla majd gondoskodik valamelyik Soros-alapítvány, nem kell a megélhetéséért izgulnunk.) De akkor miről szól ez az egész? Arról, hogy Angela Merkel belpolitikai szorult helyzetéből egy Európán keresztül vezető átkaroló hadművelettel akar kitörni. Ehhez pedig szüksége van arra, hogy Orbán Viktort kiiktassa, eltávolítsa az útjából és mindenki számára világossá tegye: Európában Merkel, csakis Merkel az úr, aki vele szembemegy, annak annyi. Vagyis nem marad megtorlatlanul, hogy Orbán szembeszállt vele a migráció ügyében, és főleg, hogy szembe szegült vele az Unió föderalizálásának kérdésében, vagyis a nemzetek Európáját képviseli. Orbánnal szemben tehát példát kellett statuálni. Senki nem mondhat Angela Merkelnek következmények nélkül nemet, szólt a tegnapi és mai Magyarország elleni eljárás. A kérdés tehát mára a Merkel vagy Orbánra egyszerűsödött le. Erre a kérdésre válaszolt az Anschluss 2.0 -ra készülő, Ausztriát képviselő Kurz kancellár és a már említett bajor Manfred Weber is, akinek Merkel a következő Bizottsági elnöki posztot ígérte be, amikor Merkel mellé álltak. Macron elnök tehát rosszul ítélte meg a helyzetét, amikor Orbánban nem a szövetségesét, hanem az ellenfelét vélte felfedezni. Ha ugyanis a nemzetállamok Európájával szemben a német vezetés alatt álló föderális elgondolás nyer, márpedig azt más nem vezetheti, mint a németek, akkor Franciaország hiába vívott két világháborút a német dominancia ellen, most önként aláveti magát neki. A Brexit és az Északi Áramlat 2-ben való orosz ̶ német összegyógyulás ugyanis igencsak megerősítette a németek pozícióját. Franciaországnak nem marad más esélye, mint a közép-kelet-európai országok és az USA, amely szintén ellenérdekelt lehet.

A kedvező geostratégiai felállás megkönnyíti Merkel hatalompolitikai céljainak megvalósítását. Németország a kormánykoalíciót alkotó elit, a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a Bajor Keresztényszociális Unió   (CSU) és Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) folyamatos gyengülése és talajvesztése következtében tartósan nagykoalícióra szorul. A heteken belül megrendezésre kerülő bajorországi választásokon is valószínűsíthető egy ilyen forgatókönyv, hiszen a feltörekvő protesztpárttal, az Alternatíva Németországért-tel (AfD) való szövetségkötést a német megmondóelit aligha tenné zsebre. Ez is magyarázza Weber viselkedését. Merkel az uniós választás utáni nagykoalícióra készül a szocikkal, a libikkel és kommunistákkal, valamint a zöldekkel, vagyis mindenkivel, aki a németek által egyesítendő Unió ügyében partnernek mutatkozik. Ennek volt a főpróbája a magyarok elleni közös fellépésük. Végül is tudnak ők együttműködni, ha megvan a kellő alap. (Ezért a kellő alapért ment Juncker Marx-szobrot avatni Trierbe, hogy jelezze, az Európai Néppárt számára a marxizmus nem akadály!) A közös nevező pedig nem más, mint a nemzetek szuverenitását képviselő erőkkel való látványos leszámolás és a kozmopolita, internacionalista, föderalista erők össznásztánca, aminek eredményeként a jövő évi választások után, a mostani szavazáshoz hasonlóan érvényesíthetik majd a nemzetek feletti, de persze német irányítású és dominanciájú újragombolt Európai Uniójukkal kapcsolatos terveiket.

A tegnapi nap tehát Merkel győzelme volt. Csak szerényen jegyzem meg, hogy a németek mindig is jók voltak abban, hogy a csatáikat megnyerjék. Voltak ők már Párizsban is, meg Moszkva alatt is. De a nagy háborúikat azért többnyire elveszítették.