Tisztelt Főigazgató Asszony!

Tisztelt Sisci Professzor Úr!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Báró Eötvös József a következőket mondta kora társadalmának elitjéről: „.. más népek nemessége nagy tettekre hivatkozik; büszkesége abban áll, hogy érzi, miként a hazának közügyei az ő részvétele nélkül nem folyhatnának csak egy nappal is tovább. Mire hivatkozhatunk mi? A nemesi cím, melyet viselünk, mi mást bizonyít, mint hogy családunk egy század óta a hazáért mit sem tett? Nem kell-e pirulnunk, ha eszünkbe jut, miként ha egy különös katasztrófa által a haza összes nemessége egyszerre elveszne, Magyarország éppen azon 500 000 lakosától fosztatnék meg, mely fenntartására a legkevesebbet tesz”.

Ha közvélemény-kutatást készíttetnénk e témakörben, a mai magyar társadalom közvélekedése aligha térne el politikai elitről, és ez még akkor is igaz, ha a kritika nyelvezete egészen más stílusú lenne.

Báró Eötvös József kora egyik legműveltebb írója, politikusa volt. Egész élete az apja, a szélsőségesen magyarellenes Eötvös Ignác elleni lázadásról szólt, az ő bűneinek jóvátétele jegyében telt. Ennek köszönhetjük mindazt a szerteágazó irodalmi, politikai és közéleti tevékenységet, amely a reformkorban, majd a kiegyezést követőn hozzájárult egy polgárosodó Magyarország megteremtéséhez.

Nem véletlen tehát, hogy a XXI. Század Intézet, az Olasz Kulturális Intézet és a Polgári Magyarországért Alapítvány új rendezvénysorozata báró Eötvös József nevét viseli, aki azt tanácsolja nekünk is, hogy „iparkodjál látni, bekötött szemmel senki sem járhat egyenesen”.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

„A demokráciát nem elég deklarálni, organizálni kell.” – ahogyan ezt szintén Eötvös mondta. Valóban ahhoz, hogy a formát tartalommal tölthessük meg, fontos, hogy minél többen vegyenek részt hazánk közügyeinek alakításában. A most kezdődő Eötvös-estek ehhez kívánnak megfelelő fórumot biztosítani.

Az Eötvös-szalon első alkalma mindjárt egy olyan kérdést feszeget, amellyel kapcsolatosan a nyugati demokratikus társadalmakat a meghasonlás fenyegeti. Hogyan viszonyuljunk az egypártrendszerben élő, a legmodernebb high-tech termékeket előállító, kommunista-kapitalista Kínához?

Kína ma a világ második gazdasági és harmadik katonai hatalma, a világ legősibb ma is élő civilizációja. Mégis az európai gondolkodás csak a XVIII. század körül kezdett Kína felé fordulni. Ez azonban akkor még általában nem jelentett többet a főúri kastélyokban megjelent kínai szobáknál, vázáknál, egyéb műtárgyaknál és kínai motívumoknál. A második világháborúban a kínai polgárháborút átmenetileg felfüggesztő Japán elleni harc még aligha nevezhető a világháború sorsát alapvetően befolyásoló katonai küzdelemnek, mégis az ország súlyát jelzi, hogy az ENSZ megalakulásakor Kína – úgyis mint atomhatalom – a Biztonsági Tanács 5 állandó tagjának egyike lett. Az 1972-es Nixon-látogatás már egyértelmű jele volt annak, hogy Kína a demokratikus világból nézve sem tekinthető a kommunista világ szovjet hegemónia alatt élő bábállamának.

Mégis Kína a kétezres évektől vált igazi slágertémává. Addig az ország a mindennapokban legtöbbször csak az olcsó textil-termékek és a kínai piacok kapcsán került szóba.

Azóta Kína rövid idő alatt elképesztő, emberi ésszel nehezen felfogható fejlődésen ment keresztül. Pár ezer lakosú halászfalvak helyén néhány év alatt tízmilliós nagyvárosok nőttek ki a földből. Nem csoda, ha a gazdasági gondokkal küszködő nyugati világ egyre tágabbra nyitja kapuját Kína előtt és egyre jobban támaszkodik Kínára, sőt mára olyan kölcsönös pénzügyi függőségek alakultak ki, amelyek a globalizáció előtt elképzelhetetlenek lettek volna. Gondolta volna-e bárki, akárcsak 25 évvel ezelőtt, hogy eljön az az idő, amikor Sanghajban több felhőkarcoló van, mint az Egyesült Államok nyugati partján összesen és hogy Pekingben több a McDonald’s, mint New Yorkban? Ma "új Kína" tudhatja magáénak a világ legnagyobb repterét, (repterekből öt év alatt több mint száz újat építettek), a világ első fenntartható városát és a világ legmagasabb felhőkarcolóját. A Kínában végbemenő folyamatokat nemcsak a gazdasági mutatók, hanem a kínai életmód változása is jól szemlélteti.

Francesco Sisci könyve éppen abban nyújt nekünk támaszt, hogy megérthessük ezt a számunkra még mindig nehezen felfogható, a sajátunktól nagyon eltérő civilizációt. A Kínához és a kínaiakhoz való viszonyulásunk a XXI. század meghatározó politikai kérdése, eredményességének elengedhetetlen feltétele az ország, a civilizáció és a kínai emberek motivációinak megértése.

Egy kínai mondás szerint: a félig elmondott mese sok hazugság alapja. Ez igaz Kínára is. Beszélhetünk a mindenkit lenyűgöző gazdasági fejlődésről, beszélhetünk Kína egyre jelentősebb világpolitikai szerepéről, de beszélnünk kell azokról a tízmilliókról is, akik a nyugati gazdasági nyitás ellenére továbbra is a pártállam elnyomásával kénytelenek szembesülni, és azokról is, akik keresztényként a vallásszabadság hiánya folytán hitük miatt szenvednek el üldöztetést. Amikor Kínáról beszélünk, nem feledkezhetünk el a keresztényekről, a tibetiekről, a politikai ellenzékről és a Tienanmen térről sem. És nem feledkezhetünk el arról a kínai mondásról sem, amely szerint: csúnya a zsarnokság, de a fortélyos elnyomás még undokabb.

Lin-csi kolostorában egy reggel azt a kérdést tették fel a szerzetesek a híres apátnak, hogyha nem olvassák el a régi mesterek könyveit, akkor mégis hogyan válhatnak bölcsekké? Lin-csi kérdéssel válaszolt: Tudjátok-e, érdemes hívek, hogyan váltak bölcsekké a régi mesterek, mielőtt megírták volna bölcs könyveiket? Majd folytatta: A bölcsesség nem műveltség és nem is tudás, mely a könyvekből oly könnyen megszerezhető. Nem is okosság, ahogy egyesek képzelik, és főképpen nem is fortély, ahogy a butábbak gondolják. A bölcsesség, szerzetesek, nem más, mint helyes látás. Mely abban segít minket, nehogy másnak lássék a világ.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kívánom, hogy Francesco Sisci könyve és előadása járuljon hozzá ahhoz, hogy minél tárgyilagosabban láthassuk és értékelhessük Kínát, az Eötvös-szalon további alkalmai pedig ahhoz, hogy helyesen láthassuk a minket körülvevő világot, benne Magyarországot, és azon belül önmagunkat, mert a helyes látás minden jó politikai döntés nélkülözhetetlen előfeltétele.

Elhangzott: Francesco Siscinek, a Pekingi Egyetem professzorának előadása előtt a Várkert Bazárban