„… a törvényhozás a soproni népszavazási terület lakosainak államhűségét,

melyről mindenkor meg volt győződve, szeretetével viszonozza,

a népszavazás emlékét a következőkben örökíti meg: […]

3. § Sopron sz. kir. város címere a ’civitas fidelissima’ jeligével egészíttetik ki.”

(Részlet az 1922. évi XXIX. törvénycikkből)

 

A hetedikes tananyagban még apró betű, a tizenegyedikes történelemtankönyvben már a főszövegben szerepel, igaz, hogy csak egy mondattal, de vastag betűvel Sopron neve. A „Leghűségesebb város”-ban és a környékén lévő nyolc faluban a velencei jegyzőkönyv értelmében 1921. december 14-én megkezdett és három napon át tartott népszavazáson a 26,9 ezer jogosult 87,7 %-os részvétel mellett 65,1 %-kal Magyarország mellett döntött. Sopronban a 19 ezer jogosult 89,2 %-os részvételével 72,7 % Magyarországra szavazott. Ezzel 257 négyzetkilométer terület maradt magyar kézen. A sorsdöntő népszavazás egyben annak az egyetlen fegyveres ellenállás-sorozatnak vetett véget, amely a trianoni békediktátum ellen szerveződött hazánkban. Az említett tankönyvekben még apró betű sem emlékezik meg a nyugat-magyarországi harcokról, amelyek egyetlen tartós eredménye a Sopron és környéke népszavazás, és a nagyhatalmak által jóváhagyott népakarat: a „területnyereség”.


Az öt felkelő had parancsnokairól, köztük Héjjas Ivánról és a Lajtabánság nevű miniállamot (amely jóval nagyobb volt a ma is létező miniállamoknál: Andorránál, Lichtensteinnél, Máltánál, San Marinonál, Monacónál) kikiáltó Prónay Pálról a fehérterrorban lejáratódott különítményeik miatt úgy tűnik, ma sem illik szélesebb körben, főleg általános és középiskolás korúaknak beszélni. Pedig a 20. század elhallgatásai és elhallgattatásai éppen azt tanítják számukra, hogy mennyire összetett és bonyolult a történelmet értékelni és hogy miért nem szabad ítélkezni szereplői fölött, jókra és rosszakra osztani azokat. (Példa erre az ávósok egyöntetű negatív megítélése, pedig voltak, akiket a népi demokrácia elleni összeesküvés vádjával, azaz mert ellenállást szerveztek a pártállam diktatúrájával szemben, felakasztottak közülük.) A trianoni békediktátum következtében félig Ausztriához, félig Magyarországhoz tartozó Írott-kőn (Geschriebenstein), a Dunántúl és Burgenland legmagasabb pontján lévő kilátóban szerény tablókiállítás emlékezik a felkelők megkérdőjelezhetetlen hazaszeretetéről.

A népszavazás engedélyezését Párizs a vitatott, tehát az Ausztriának ítélt terület kiürítéséhez kötötte. A felkelők még harcoltak, amikor a Velencébe kiutazó magyar delegáció gróf Bethlen István miniszterelnök vezetésével elindult. Az osztrákok részéről a kancellár, Johannes Schober volt jelen. A francia nyelven folyó tanácskozáson a magyar delegáció népszavazást kért a soproni kiszögellés érdekében. Az osztrák fél ellenállt; azt akarták elérni, hogy a magyar kormány azonnali hatállyal szerelje le a felkelőket, különben minden határozatot semmisnek tekintenek, nem tárgyalnak tovább. A magyar fél vállalta, de nem Ausztria, hanem a házigazda olaszok felé, hogy a felkelőket demobilizálja.

Az így létrejött népszavazáson azok a férfiak és nők szavazhattak, akik 1921. január 1-jével betöltötték a 20. életévüket és a népszavazási területen születtek, vagy 1919. január 1. előtt ott állandó lakhellyel rendelkeztek. Nyolc szavazási bizottságot állítottak fel a titkos voksolás lebonyolítására. Mindennemű propagandatevékenységet megtiltottak, de ezt sem az osztrákok, sem a magyarok nem tartották be. A szavazók a városi tanács aláírásával és a tábornoki bizottság francia nyelvű köriratos bélyegzőjével ellátott szavazóigazolványt kaptak, melyet egy osztrák és egy magyar megbízott ellenjegyzett. A szavazólapon három nyelven – német, magyar, horvát – szerepelt Ausztria, illetve Magyarország neve. A szavazóigazolvány átadása után egy sárga és egy kék színű lapot, valamint egy borítékot kaptak. Ausztria volt a sárga, Magyarország a kék. A vélemény kifejezése egyértelmű volt: szét kellett szabni azt a színű lapot, ahova nem akart tartozni az ember. Majd borítékba tenni, leragasztani és átadni az antant jelen lévő képviselőjének, aki az urnába dobta.

December 8-án érkezett Sopronba az antant rendfenntartó különítménye, 120 olasz és 150 francia katona. A magyar helyőrség négy nap múlva kivonult a városból. Az osztrák fél december 13-án a központi népszavazási bizottságból és a nyolc szavazatszedő bizottságból visszahívta tagjait, mert nem látott garanciát a pártatlan lebonyolításra. Reggel 8-tól este 6-ig zajlott a szavazás. Sopronban 14-én, Brennbergbányán 15-én, a környező falvakban 16-án folyt. Az antanmisszió bélyegzőjével lepecsételt urnák felnyitása után december 17-én hirdették ki az eredményt. 

A kortárs lapok többsége az első oldalon tudósított a Magyarország számára némi elégtételt és erkölcsi győzelmet jelentő eseményről. Az egyik legnagyobb példányszámú, több mint negyvenéves napilap, a konzervatív Pesti Hírlap aprólékosan számolt be hosszú hasábokon keresztül a történtekről. A baloldali Népszava a negyedik oldalán harmadhasábnyi terjedelemben közölte, hogy befejeződött a Sopron környéki népszavazás. Töredéknyi sajtóhírben csak arról tudott beszámolni december 17-én, hogy az osztrákok mi mindent kezdeményeznek a népszavazás megsemmisítése érdekében… Tény, hogy pár héttel korábban a belügyminiszter megvonta a laptól az utcai árusítás jogát és sajtópereket is kilátásba helyeztek ellenük. Ahogy az is tény, hogy nyolcvan magyar, korábban Bécsbe szökött kommunista szerepelt az osztrákok szavazólajstromán és agitáltak Brennbergbányán, nem a hazájuk mellett. Történelmi véletlen, hogy az a francia őrnagy, aki a pécsi antant bizottságnál szolgált a szerb megszállás idején, és aki most a brennebergi szavazóbizottság elnöke volt, felismerte egyiküket. Azonnali nyomozás után törölték őket a szavazólistáról… 

A kortársakat jogos értetlenséggel töltötte el, hogy az 1919. szeptember 10-i saint-germaini békeszerződés az első világháborúban vesztes oldalon harcoló Ausztriának jelentős területeket juttatott Magyarország kárára. A soproni népszavazás után 44 628 kat. hold és 50 020 fő került vissza Magyarországhoz. A határvonal politikai kijelölését a Szövetséges és Társult hatalmak által létrehozott nemzetközi határmegállapító bizottságok végezték el 1921 és 1925 között. 

„Trianonban a Nyugat könyörtelenül leszámolt ezeréves védőjével, ki fegyvertelenül állt bírói széke előtt.” – fogalmazott Móricz. Trianon ezért eleven seb ma is – nem csak nekünk, de Európának is. Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában…

 

(A világot újra fel- és megosztó békékről is szól az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság és a XX. Század Intézet Új világ született 1914–1922 című, Várkert Bazárban látható kiállítása.)