Az 1929-ben Mezőkövesden született Jacsó János honvéd ösztöndíjasként az ELTE jogi karán szerezte képesítését. Belépett a Magyar Dolgozók Pártjába, majd frissdiplomásként 1951-ben a Budapesti Katonai Bíróságon kapott állást, egy év múlva pedig már a kalocsai hadbíróság elnöke lett. Innen 1955-ben Kecskemétre került a hadtestbíróság elnökének. 1956–57-ben egy évig az Igazságügyminisztérium katonai főosztályán dolgozott, miközben kitört a forradalom. Ezt követően részt vett a kommunista restaurációban, amelyet önéletrajzában így foglalt össze: „az ellenforradalom idején is elláttam a szolgálati feladataimat, majd részt vettem annak felszámolásában. A statárium végrehajtása, majd az ellenforradalmárok elleni gyorsított és rendes eljárások lefolytatása során kifejtett tevékenységem alapján megkaptam a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem kitüntetést.”  


1957 márciusától ismét talárban találjuk, mégpedig a Budapesti Katonai Bíróság bírájaként. Ez egyet jelentett a kádári megtorlás katonai bíróságon folyó pereiben való tevékeny részvétellel, amelynek meg is lett a jutalma: Jacsó 1958 júniusától 1967 júliusáig a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumában volt bíró (eltekintve egy 1963–64-es igazságügy- minisztériumi intermezzótól). 

A Legfelsőbb Bíróság épülete 1956 őszén

A Budapesti Katonai Bíróság mindössze 28 éves bírója a statáriális szakasz után, 1957 második felétől vett részt a megtorlásban. Elsőként az év végén elsőfokon halálra ítélte Andi József és Kőrösi Sándor főhadnagyokat, amit másodfokon Ledényi Ferenc hadbíró ezredes tanácsa helybenhagyott; a szabadságharcosokat 1958. március 6-án ki is végezték. A két tisztet Csepel novemberi hősies védelmének megszervezéséért és vezetéséért ítélték halálra, amiért a megszállókat egy hétig föltartóztatták, sőt egy felderítő gépüket le is lőtték. Ezután Jacsó 1957. december 14-én elsőfokon Kovács Sándort halálra, Major Ernőt 12 évre, Somogyi Tibort pedig életfogytiglanra ítélte. 1958. március 4-én a Ledényi-tanács Kovács büntetését tíz évre enyhítette, a másik két vádlott esetében azonban halálbüntetésre módosította. Major Ernőt és Somogyi Tibort két nap múlva kivégezték – a csepeli kerékpárüzemi munkásnak és a piliscsabai harckocsiparancsnoknak szintén a sziget novemberi védelméért kellett meghalnia. A Jacsó ítéleteit két perben másodfokon jóváhagyó/módosító Ledényi Ferenc nem mellesleg a megtorlás legtöbb, összesen 27 halálos ítéletet kiszabó hadbírája volt. 

A csepeli munkáskerület védelmét ellátó katonák és munkások elleni megtorlás két perében is részt vett Jacsó 1958. március elején halálra ítélte a VIII. kerületi Víg utcai csoporthoz, majd a VII. kerületi felkelőkhöz csatlakozó Kósa Ferenc bérest és Újvári József segédmunkást, a józsefvárosi Nemzetőrség parancsnokát. Ezt másodfokon az a Szimler János hadbíró ezredes hagyta helyben, aki a megtorlások során másodfokon összesen 23 halálos ítéletet hozott, s ezzel a második legtöbb embert kivégeztető hadbíró volt. A két ítéletet 1958. június 25-én hajtották végre. 

Az 1956-ot követő megtorlás egészét végigszolgáló Jacsó 1967-től alezredesi rendfokozatban a debreceni katonai törvényszéket elnökölte. Közel egy évtizedet töltött itt, majd 1976-ban újra visszakerült a fővárosba, méghozzá egyenesen a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma helyettes vezetőjének. 1984 legvégén az Elnöki Tanács a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesévé és a Katonai Kollégium vezetőjévé nevezte ki. (Ezeken a posztokon éppen annak a Ledényi Ferencnek lett a kései utódja, aki annak idején, 1958-ban másodfokon véglegesítette az általa elsőfokon tárgyalt ügyeket! Ledényi ugyanis 1956 és 1962 között helyettesítette a legfelsőbb bírót és elnökölte a katonai ítélkezést.) 

Jacsó János ítéletet hirdet 1988-ban

A több évtizedes szívós szolgálat és a tántoríthatatlan politikai hűség tehát meghozta gyümölcsét: Jacsó, immár vezérőrnagyként, a Kádár-rendszer végére megtalálta helyét. A magyar igazságszolgáltatási intézményrendszer második embereként és a katonai törvényszék vezetőjeként fél évtizedes hivatali ideje alatt mégis egyetlen emlékezetes esemény fűződik a nevéhez. 1989. május végén a Legfelsőbb Bíróság általa vezetett elnökségi tanácsa helyezte hatályon kívül az egykori harmadik hadtest parancsnoka, Stomm Marcell ellen 1951-ben hozott ítéletet (épp ebben az esztendőben kezdte pályafutását a katonai törvénykezésben); mondván, az eljárás törvénytelen volt és az altábornagy pusztán beosztásával nem követett el háborús bűntettet (Népszabadság, 1989. május 31. 6).

Az 1960-as évek elejétől a nyolcvanas évek közepéig aktívan részt vett a katonai szakjog kodifikálásában, hol szakcikkek írásával (például: A szabálysértés elbírálásáról a katonai eljárásban. In: Jogtudományi Közlöny 1969/10. és A katonai bíróságok munkája és a szabályzat szerinti élet összefüggései. In: Honvédségi Szemle 1986/9), hol a Katonai büntetőjogi döntvénytár bírósági határozatainak társszerkesztőjeként (Katonai büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok:1973. január-1978. október. összeáll. Jacsó János, Korda György. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest, 1979). Mire a diktatúra végére katonai főbíró és a Legfelsőbb Bíróság helyettes vezetője lett, már gazdag elméleti és véres gyakorlati munka állt mögötte. 

Jacsót a Kádár-rendszer 33 éve alatt valósággal elhalmozták kitüntetésekkel, így alighanem ő volt a Magyar Népköztársaság legszebben dekorált hadbírája. Mint láttuk, szolgálataiért 1957-ben megkapta „az ellenforradalom leveréséért” osztogatott érdemrendet, évtizedenként mellére tűzték a vonatkozó szolgálati elismerést, 1985-ben a Szovjetunió jutalmazta Fegyverbarátságért Érdeméremmel, egy év múlva a rangos Vörös Csillag Érdemrenddel tüntették ki, és az utolsók között, 1989-ben megkapta a Szocialista Magyarországért Érdemrendet is. 

A rendszerváltoztatás idején, 1989 decemberében saját kérésére nyugdíjazták és visszaköltözött szülővárosába, ahol ügyvédként dolgozott (a jogi praktizálást 2015-ig folytatta, akkor saját kérelmére törölték). 2011-ben próbálták megszólaltatni, de hiába. A 88. életévét betöltött egykori hadbíró egy ideje Miskolcon él, a telefonban a megtorlással kapcsolatos tevékenységét firtató interjúkérésünkre annyit mondott: „nem tudok közreműködni”. A megtorlás során első fokon öt halálos ítéletet hirdetett ki, amelyek közül másodfokon és a bitófán négyet érvényesítettek, de ezen felül még két kivégzés bírói szakához volt köze.

 

A cikksorozat témájával kapcsolatos interjú itt érhető el; első, bevezető része pedig itt olvasható.

A cikksorozat következő, Lázár Ernővel foglalkozó negyedik része jövő kedden, 2017. szeptember 12-én jelenik meg.

 

(Képek forrása: MTVA archívum és itt)