„Nincs igazság és nincs emberiség.
Csak igazságok vannak és emberek.”
(Szerb Antal)

Szerb Antal többgenerációs értelmiségi családból származott. Kiemelkedő műveltségével, ismereteinek tárházával már fiatalkorában kitűnt kortársai közül. Könyvek között nőtt fel, olvasás-szenvedélye felnőttkorában sem lankadt. Rossz alvóként sokszor még álmatlan óráiban is felütötte a könyveket. Némi öniróniával egyszer azt mondta: „Csodálatos műveltségemet álmatlanságomnak köszönhetem!”

Már húszévesen versei, novellái jelentek meg a Nyugatban. Mire magyar−német−angol szakos tanárként huszonhat évesen tanítani kezdett, már nemcsak ismert író, hanem tudós is. Harminckét évesen megválasztják a Magyar Irodalomtudományi Társaság elnökének. Mindeközben ír. Novellái, regényei remekművek: műveltségének, humanizmusának, lelki finomságának hű irodalmi lenyomatai. Talán tényleg hitt a csodában a világégés küszöbén is, az Utas és holdvilágot így fejezi be: „És ha az ember él, még mindig történhet valami."

1941-től elfogy a levegő körülötte: elbocsátják, rádióadásai megszűnnek, a Magyar irodalomtörténetet betiltják. 1943-ban, majd 1944 júniusában behívják munkaszolgálatra. Ő mégsem akar menekülni. Özvegyének visszaemlékezései szerint ugyan 1944 októberében megkíséreli a szökést, de aztán úgy érzi, nem kockáztathatja bújtatói életét, és visszamegy a „lágerbe”. Bár később többször felmerült a szökés gondolata, mégis maradt. Legnyomósabb indoka, az öccse volt: rettegett attól, hogy az ő menekülése miatt kivégzik.

1944 novemberében a határszélre, Balfra szállítják, ahol egy táborba kerülnek vele ifjú- és férfikorának legkedvesebb barátai, Halász Gábor és Sárközi György. Szerb Antalné így idézi 1944. december 13-án családjának írt levelét:
„(...) Fertőrákoson vagyunk, Sopron mellett, itt van Halász Gábor, Sárközi, Lukács Antal és az öcsém is. Nincs olyan rossz dolgunk, mint ahogy az ember elképzeli, bár a koszt egy kicsit kevés, és az időjárás így télen sok kívánnivalót hagy hátra. Itt az a hír járja, hogy 18-20 táján máshová megyünk, állítólag beljebb az országba, tehát nem külföldre. Én meg vagyok győződve, hogy visszavisznek bennünket Pestre, ez tartja bennem a csekélyke lelket. (...) Értesítsétek L. Balázsékat, hátha van valami ötletük. Mert lehetne rajtam segíteni.”

A balfi táborban ekkor már naponta több tucatnyian halnak bele a végelgyengülésbe, a tífuszba vagy a kegyetlen verésekbe. Barátai, tisztelői mihamarabb mentőakciót szerveznek. Szerb Antal özvegye így emlékszik a szökési kísérletre: két fiatal katonatiszt, Thassy Jenő és Görgey Guidó, 1944 decemberében hamisított paranccsal állított be a balfi táborba, hogy Szerb Antalt menekítsék. Kiadták őt, de nem indultak el rögtön, mert Szerb alkudozni kezdett Sárközi és Halász Gábor hazaviteléért. Nem akart nélkülük indulni. Túl sok időt töltöttek ezzel a tárgyalással, a német őrség felfigyelt, gyanússá váltak, újból átvizsgálták a papírokat, s kiderült a hamisítás. A kocsi nélküle indult vissza és őt iszonyúan megverték.


A szabadulás reménye szertefoszlott, Szerb Antal ekkor már befelé fordult. December 16-án, utolsó levelében így írt Balfról:
„Édeseim, végtelenül szomorú vagyok; nemcsak tervetek nem sikerült, hanem még a csomagokat sem kaptuk meg. Általában a hely, ahol most vagyunk, Balf, átkozott egy hely és minden tekintetben nagyon rosszul megy nekünk. És most már nincs más reménységem, mint az, hogy a háborúnak nemsokára vége lesz; csak ez tartja még bennem a lelket. Most már sötét is van, meg hangulatom sincs hogy többet írjak. Bízzatok benne ti is, hogy nemsokára találkozunk és szeressétek szerencsétlen Tónitokat."

Az állandó nélkülözéstől, a kemény munkától és ütlegeléstől legyengült írót végül 1945. január 27-én egy nyilas keretlegény puskatussal egyszerűen agyonverte. A bátor, tisztalelkű, gyémántkeménységű Szerb Antal halála agyonkínzott, még élő bajtársait is megrázta.

(Forrás: Havasréti József: Szerb Antal.Magvető, 2013
Szerb Antalné: Szerb Antal utolsó hónapjai. In: Irodalomtörténet, 1959. 47. évfolyam / 3-4. szám.
Hegedűs Géza: Szerb Antal. Literatura.hu; http://www.literatura.hu/irok/xxszazad/euproza/szerb.htm)
(Képek: nyugat.oszk.hu; mek.oszk.hu)