Amikor 1989-ben és 1990-ben antikommunista forradalmunk során leráztuk magunkról a diktatúrát, abban reménykedtünk, hogy végre megtörténik az igazságtétel, hogy velünk együtt a szabad nyugati világban is kimondják majd: ami történt, ugyanolyan súlyos bűn volt, mint amit a náci típusú diktatúrák követtek el, melyek követőit méltán és máig tartó megvetés sújtja. Nem így történt. Több mint két évtizedet kellett várnunk, hogy térségünk kezdeményezésére az Európai Unióban 2011-től végre közös emléknapon hajthassunk fejet a totális diktatúrák európai áldozatai előtt. Két évtized hosszú idő. Húsz év alatt felnőtté válik egy ember, húsz év alatt sok millióan távoztak közülünk, akik tanúi, elszenvedői voltak a mérhetetlen kínoknak. De az igazság mértékegysége nem egy emberélet.

A mai emléknap két diktátor és az általuk működtetett emberellenes rendszerek kézfogására emlékeztet bennünket. Akik 1939. augusztus 23-a előtt még úgy hitték, a kommunizmus a létező világok legjobbikát teremti majd meg és vele szemben csupán a náci Németországot illeti megvetés, azoknak keserű pirula volt a Hitler–Sztálin-paktum. Két diktatúra egyezett meg arról, miként osztják fel maguk között a világot, két diktátor összefogása tette egyértelművé: a nácizmus és a kommunizmus közötti ideológia-különbségek csupán felületesek és látszólagosak. Alig egy héttel később ez a megállapodás vezetett a második világháború kirobbantásához.


Nehéz ma megérteni, hogy ezek a diktatúrák miképp tudtak és tudnak megtéveszteni annyi gondolkodót, annyi politikust, annyi jóravaló embert! Ezek a totális hatalomra törő rendszerek ugyanis már keletkezésük pillanatában megmutatták valódi arcukat, hiszen azonnal a kollektív megbélyegzésen, a gyűlöleten és kirekesztésen alapuló terrorrendszert vezettek be. A nácizmus és a kommunizmus képviselői az első pillanattól, majd mindvégig a terror és a félelem szövevényes rendszerével tartották fenn a hatalmukat. A történet olyannyira világos, olyannyira egyértelmű, hogy nehezemre esik megérteni, miként hódolhat ma bárki ezen diktatúrák szellemi hagyatékának. Ezek a diktatúrák pusztulásra ítélték közösségeinket, bőség helyett a javak hiányát idézték elő, egyenlőség helyett dupla fejadagot osztottak a mindenkori pártkádereknek és egy olyan, új uralkodó osztályt hoztak létre, mely tökélyre fejlesztette a gyanakvás és az általános besúgás rendszerét, miközben a legaprólékosabb, a legabszurdabb, a legmegalázóbb kényszerek pókhálójával szőtték át a társadalmat. A kommunista és náci hatalomgyakorlók addig ismeretlen arányban alkalmaztak erőszakot vélt és valós ellenségeikkel szemben, és követtek el tömegesen olyan bűntetteket, amelyek dimenzióira nehezen találunk példát közös történelmünkben. A kimeríthetetlen osztály- és fajgyűlölet, a vagy velem, vagy ellenem logikája, az erkölcsi törvények semmibevétele milliók életét követelte. „Nyíltan meg kell mondanunk, hogy a terror mind elvben, mind a gyakorlatban igazságos, és ami azt megalapozza és törvényesíti: a forradalmi szükségszerűség.” – hirdette Lenin, akinek bebalzsamozott holtteste a mai napig turistalátványosság a moszkvai Vörös Tér mauzóleumában. Ez az erkölcstelen cinizmus, ami „a cél szentesíti az eszközt” szemléletet ültette át a gyakorlatba, a gulágvilág és a koncentrációs táborok megszervezéséhez vezetett, és emberiségellenes bűncselekmények sorozatát eredményezte.

A Duna-parti  Cipők emlékmű az augusztus 23-án elhelyezett rózsákkal 

 

Kedves Honfitársaim!

 

Amikor a totális diktatúrák európai áldozataira emlékezünk, nemcsak azokra gondolunk, akiket politikai nézeteik, keresztény hitük vagy faji hovatartozásuk miatt gyilkoltak meg. Ne csupán azokat vegyük számba, akiket családi hagyományaik, múltjuk, neveltetésük miatt öltek meg, akiknek egyetlen bűnük az volt, hogy nem fértek bele az osztályharcon alapuló proletárdiktatúra vagy az árják alkotta übermenschek világának szűk abroncsába, de gondolatban vegyük számba mindazokat, akiket megaláztak, megtiportak, akiket elkergettek földjeikről, akiknek elvették a jövőjét, összetörték az álmát. És gondoljunk magunkra is, mert minket múltunktól, hagyományainktól, értékeinktől akartak megfosztani, miután elvették tőlünk nemzeti önrendelkezésünket, évtizedeken keresztül megfosztottak bennünket szabadságunktól. Semmirekellő, hitvány alakok ötven esztendőt vettek el tőlünk, magyaroktól. Tetteikre és szavaikra nincs mentség. És azokéra sem, akik azokat a tetteket és szavakat egykor helyeseltek és igazolták, ahogy azokéra sincs, akik ma relativizálják, átírják és elfogadtatni próbálják. A diktatúrák kreálói és kiszolgálói aljaemberek voltak. Akik ma az ő vélt érdemeiket kísérlik meg elmagyarázni, azok szintén megvetést érdemelnek. Akik Marxnak szobrot állítanak, akik zsidóznak és cigányoznak, akik Hitleres szmájlival, Che Guevarával a pólójukon kérkednek, akik a kommunizmust, a nácizmust reményt keltő és egyáltalán nem lezárult, sőt, vizionárius társadalom- és gazdaságszervezési rendszernek tartják: nos, ők a diktatúrák kiszolgálói, és semmi keresnivalójuk nincs közöttünk.

 

Tisztelt Emlékezők!

 

A diktatúrákat szükséges történelmi szempontból is elemezni. Meg kell értenünk a lényegüket, világossá kell tennünk természetüket, ismernünk kell, hogy miért és miképpen jöttek létre. Ezt tesszük mi a Terror Háza Múzeumban és teszik még sokan mások itthon és külföldön. Azért tesszük ezt, hogy a vizsgálat után a múzeumi tárlókba, vitrinekbe, ha kell,  golyóálló üvegek mögé zárva bemutassuk őket, hogy megmutassuk mindenkinek: ez az, ami nem jöhet vissza! Soha többé nem jöhet vissza!

Akik megpróbálják elválasztani a modern kori diktatúrákat egymástól, akik különbséget tesznek közöttük matematikai vagy logisztikai alapon, hogy hányan haltak meg, nyomorodtak meg, vesztették el a családjukat, házukat, hazájukat, vagy, hogy vonaton, teherautón vagy éppen gyalogmenetben kellett-e menniük a vesztükbe, nos, ők cinikus, embertelen és hazug módon beszélnek a diktatúrákról.

Ezek a diktatúrák ugyanis olyanok, mint egy zombi kolónia mutációi. Egyik a másikból fakad, egyik a másiktól eltanul minden ocsmányságot, azt továbbfejleszti, finomítja, még rettenetesebbé teszi. Egy tőről fakadnak, egy a lényegük: tagadni mindent, ami emberi, tagadni mindent, ami demokratikus, tagadni mindent, ami szabad. Kisajátítani a szavakat, a nyelvet, hogy még a gondolkodást is lehetetlenné tegyék. George Orwell 1984-ét minden évben érdemes újra elolvasni, akárcsak a magyar Arthur Koestler Sötétség Délben-jét.

Úgy látom, komoly dolgunk és felelősségünk van abban, hogy a fentieket világossá tegyük. Elmagyarázzuk, megértessük. Könyvekben, filmekben, múzeumokban. Arra kérem azokat, akik ezért tehetnek, hogy tegyenek meg mindent azért most, ma, hogy a magyar iskolások egyértelmű és világos módon tanulják meg: a kommunizmus és a nácizmus, és ezek minden rút leágazása ugyanabból a mételyből fakad. És ezt a mételyt úgy hívják: emberi gonoszság.

Az augusztus 23-i ünnepi megemlékezés a Terror Háza Múzeumnál 

 

Kedves Honfitársaim!

 

A totalitárius diktatúrák áldozataira emlékezünk ma, és különös megbecsüléssel említjük meg azokat, akik nem csak áldozatai voltak a diktatúráknak, hanem akik tettel, szóval, cselekedettel, nemritkán fegyverrel harcoltak ellenük. Mert igenis volt út, volt mód arra is, hogy valaki az ellenállást válassza. Ők a mi hőseink. Lelkiismeretünket ők mentették át sértetlenül a 21. századba, a jót, a tisztaságot, az emberit úgy vitték át a fogukban tartva, mint más „a Szerelmet a túlsó partra”! Emlékezzünk meg ezért azokról is, akik szembeszálltak a diktatúrákkal, akik világosan láttak a legsötétebb órákban is, hogy mindig van választás.

Dicsőség és tisztelet a diktatúrák ellen harcoló hősöknek!

 

Kedves Barátaim!

 

Egyenes szavakat ígértem. Beszéljünk hát kertelés nélkül arról is, hogy miképpen viszonyul jelenünk, hazánk és kontinensünk, Magyarország és Európa a diktatúrák fertőző emlékéhez.

Jobban tesszük, ha világosan szólunk erről is, mert a diktatúrák sarjadásának egyik oka éppen a mellébeszélés, a zavart félrepillantások, az őszinteségtől való ódzkodás.

Magam úgy látom, hogy Európa számos országában és a kontinens legnagyobb közösségének, az Európai Uniónak a vezetői körében is mintha valamilyen reneszánsza volna a kommunizmusnak. Nem lehet nem észrevenni a finom szempillarebegtetésekkel, Leninnel, Marxszal, a kommunizmus eszmerendszerével és tanításaival kokettáló pasztellszín nyakkendős európai politikusokat és nadrágkosztümös politikusasszonyokat. Most szólok: ha ma a nemzetközi szocializmust, az internacionalizmust pátyolgatják, hamarosan majd ikertestvérét, a nemzeti szocializmust is nevelgetik. Együtt járnak ők, kéz a kézben, mi itt, ebben a térségben ezt már megtapasztaltuk. És azt is látom, hogy ezeknek az európai hölgyeknek és uraknak megvannak a hazai rajongói. Ők azok, akiknek mindig igazodniuk kell valakikhez, valami külső erőközponthoz. Ha az éppen kommunista, hát ahhoz, ha éppen nemzetiszocialista, hát ahhoz. És mire észrevesszük magunkat, ezek a hölgyek és urak nagy igyekezetükben, miszerint állítólag egyenlőséget és igazságot keresnek, mindig a gonoszt hozzák ránk.

Azt javasolnám hát Jean-Claude Junckernek és hazai barátainak, hogy százszor is gondolják meg, kik előtt hajtanak fejet, hogy jobbra húzzák-e a Tinderen Karlt.

 

Tisztelt Emlékezők! Barátaim!

 

A nyilas rémuralom működtetőit és a zsidó honfitársaink meggyilkolásában közreműködő magyar tetteseket már közvetlenül a második világháború után utolérte az igazságszolgáltatás. De újra és újra rá kell mutatnunk arra, hogy ami 1944-ben megtörtént, arra nincsenek szavak, és hogy az áldozatok saját honfitársaink voltak, akiknek hiánya örökké megkínoz bennünket.

Közel harminc évvel ezelőtt szinte mindent újra kellett kezdenünk. Megtettük. A kommunista bűnösökkel szemben nem érvényesítettük, mert nem érvényesíthettük a történelmi igazságot, azt hittük, ha nemzetünk megvetése sújtja őket, az elég büntetés lesz nekik.  Beértük azzal, hogy 1989-ben végre kimondtuk az igazságot 1956-ról is, és közösen meggyászoltuk az áldozatokat, miközben 2016-ban, a hatvanadik évfordulón először az igaz hősök, a pesti srácok és lányok neveit is kimondtuk.

Nekünk, magyaroknak és a két diktatúrát is megszenvedett kelet-európai népeknek nagy a felelősségünk. Olyan tudás birtokában vagyunk, amely afféle vakcinaként ellenállóvá tesz bennünket a totális diktatúrák vírusaival szemben. Feladatunk bár egyszerű, mégis sok erő kell a teljesítéséhez. Át kell adnunk ezt a tudást mindenkinek! 

Köszönöm, hogy meghallgattak.

 

(Elhangzott a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja alkalmából tartott ünnepi megemlékezésen, augusztus 23-án, a Terror Háza Múzeumnál.)

(Képek: Kékesi Donát/Terror Háza Múzeum)