Miért fontos Slachta Margit nekünk, magyaroknak, miért érdemes nevét lengyel vendégeinknek is megismerni, megőrizni?

Ha röviden jellemeznem kellene, akkor személyiségének legfőbb erényeit emelném ki. S hogy melyek voltak ezek? Bátorság, önfeláldozás, kitartás. Hitrendszere a kereszténység legegyszerűbb tanításain alapult, ami a felebaráti szeretet, az önzetlen segítségnyújtás és a tízparancsolat szabályait tartalmazta. Ez az erős hit egész élete során nem csupán szavakban, hanem tettekben is megmutatkozott, s ezek mellett mindvégig bátran kiállt. Hajlíthatatlan volt, hű maradt elveihez. A keresztény hit volt az, ami egész életében vezérelte.

Slachta Margit lázadó volt. Családja körében ő volt az egyetlen, aki a katolikus vallást választotta, s emellett igen korán hitet tett. Egész életében lázadt a keresztény hit tanításainak nevében, különösen, ami a totális diktatúrák elleni következetes harcát illeti.


De ki is volt ő, honnan származott? Elszegényedő nemesi családban született Kassán, 1885-ben. Apai ágon ősei lengyelek voltak, vezetékneve – a ’szlachta’ – lengyelül nemest jelent. Korán kitűnt kortársai közül, ami eszességét és tehetségét illeti. Ekkoriban egy nő számára a tanulás lehetősége sokszor csupán elérhetetlen álom maradt, ám neki ez – hála kitartásának – megadatott: tanítónői diplomát szerzett. Művelt, intelligens, több nyelvet beszélő nő volt, ráadásul nyitott az időszerű, modern eszmékre. Így figyelt fel a kor égető kérdéseire és kereste azok megoldását, ami a nők választójogának elismertetését és a szociális munkát jelentette számára. A családok, a nők, a gyermekek védelme, az elszegényedett emberek, a társadalom leszakadó rétegeinek helyzete korán figyelme középpontjába került.

Ekkoriban – az 1900-as évek elején járunk ­– a szüfrazsett mozgalom a fénykorát élte, de Slachta Margit ettől egészen eltérő utat választott. Személyes életében óriási törést jelentett, hogy családja tönkrement, és egy részük Amerikába vándorolt, neki pedig egyedülálló nőként itthon maradva kellett helyt állnia egy olyan korban, amikor a nők a férfiak árnyékában éltek.
Önmagát kellett eltartania bármiféle segítség nélkül. Ami másoknak teoretikus kérdés volt, azt ő a bőrén tapasztalta.

Slachta Margit úttörő volt. Gondolkodásában megelőzte a korát. Képzeljünk el egy világi szerzetest, aki a női egyenjogúság nevében harcol! Az I. világháború idején saját lapot alapított Keresztény Nő címmel, melynek alcíme A keresztény feminizmus lapja volt. De hogy fér össze a kereszténység és a feminizmus? Formabontó gondolat ez. Margit testvér a női tisztaság, a női méltóság, a női erények megőrzését, és a nőknek a férfiakkal egyenlő jogait emelte ki. Az ész fegyverével küzdött az egyenjogúságért. A feministák ezzel szemben – ahogyan teszik ezt ma is – testükkel próbálták érvényre juttatni akaratukat, nem a szellemükkel. Slachta Margit nem láncolta magát korlátokhoz, nem szaggatta le magáról a ruháit, nem festette a haját rikító színűre, nem rítt ki – sőt szürke szerzetesi ruhát hordott, szerénysége határozottsággal párosult.

Szegénysorban élő nőtársainak felkarolása és a választójogért vívott küzdelem újszerű gondolat volt a korban. Saját nővédő szervezetet hozott létre, intézményesített formában képviselte gondolatait: ez volt az általa alapított Szociális Testvérek Társasága. Óriási hangsúlyt fektetett arra, hogy szociális munkásokat képezzen, patronázs-munkát folytasson, nőket képezzen és oktasson. Szervezete, a „szürke testvérek” rendje, nemcsak itthon, hanem a világ számos pontján is meghonosult: Európán kívül Kínában és Amerikában is.

Ő volt az első nő a magyar parlamentben, aki képviselt bennünket, magyar nőket. Rendkívül tehetséges szónokként, lapszerkesztőként beutazta az egész országot, és reményt adott az embereknek. 1918-ban saját pártot alapított Keresztény Női Tábor néven, és nem is olyan sokára, két évvel később bekerült a törvényhozásba! Egyedüli nőként vett részt az Országház munkájában. Szokatlan helyzet lehetett ez képviselőtársai számára… Felszólalásaival és állhatatosságával nagyon hamar elismerést vívott ki magának, s rajta keresztül a magyar nőknek. Prohászka Ottokár püspök így jellemezte: „Margit nővér nagyon jól beszél. Szeretem ezt a finom, gyengéd, zseniális lányt. Igazi finom lélek. Nagyon radikális, és az alacsonyabb néposztályok életmódját és szokásait könnyen felveszi, mindennel beéri, a földön is elalszik.” A szociális kérdés megoldása, a nő-, család- és gyermekvédelem ügyében többször felemelte a szavát.

Slachta Margit embermentő volt. Szembe mert szállni a totalitárius diktatúrák által terjesztett eszmékkel. A fajgyűlölő ideológiát, az antiszemitizmust keresztény hitéből fakadóan nem tűrhette. Elsők között emelt szót a nácizmus ellen, akárcsak később a kommunizmussal szemben is. Tette ezt rögtön Hitler hatalomra jutása után, mégpedig saját lapjában, ami a Lélek szava nevet viselte. Felemelte hangját a kirekesztés, a megkülönböztetés ellen: így a zsidótörvények ellen is. Azt vallotta, hogy nem számít, ki, milyen módon imádja Istent; kizárólag az embert látta. Amikor létrejött a Szent Kereszt Egyesület, amely a kikeresztelkedett magyar zsidók érdekképviselete volt, társelnökké választották. Ez a szervezet a későbbiekben fontos szerepet vállalt az embermentő akciókban: védlevelet biztosított az üldözött magyar zsidóknak.

Amikor 1939 szeptemberében Hitler és Sztálin közösen lerohanta Lengyelországot, a lengyel menekültek számára menedéket biztosított budapesti rendházában, a Szociális Testvérek Társasága pedig gyűjtést szervezett nekik. Slachta Margit mindvégig kiállt a lengyelek mellett és azt mondta: Lengyelországot a két diktatúra ugyan letörölte a térképről, de végül mégis a lengyel nép győz majd, mert az ember erkölcsi mivolta mellett tett vértanúi hitvallást.

Slachta nem tudta magáénak vallani a „korszellemet”. A munkaszolgálatosok védelmében is felemelte a szavát, és tette ezt akkor is, amikor a magyar zsidók első tömeges deportálására sor került, 1941-ben. Azokat, akik nem tudták igazolni magyar állampolgárságukat, internálótáborokba gyűjtötték, majd a mai Ukrajna területére, Kamenyec-Podolszkijba vitték őket. 1941 nyarán az ottani gettóban a német hatóságok több mint 14 ezer embert végeztek ki brutális kegyetlenséggel. Slachta Margit a belügyminiszterhez intézett beadványban emelt szót a tömeggyilkosságok ellen – legmélyebb keresztény meggyőződése parancsszavára cselekedett, amikor az egész katolikus egyházat és a világi vezetőket értesítette arról, hogy mi történik.

Tevékenyen lépett fel akkor is, amikor a szlovákiai zsidóság deportálásáról tudomást szerzett. Megmentésükben elévülhetetlen érdemeket szerzett. A pápához is bejutott, hogy megakadályozza a zsidók megsemmisítését. Küldetését siker koronázta: 1943 tavaszán a gázkamrába szánt, megmaradt szlovákiai zsidóság megmenekült a haláltól.

De akkor sem félt, amikor 1944. március 19. után a németek megszállták Magyarországot és rövidesen a nyilasok átvették a hatalmat. Nem ismert félelmet; bátor, önfeláldozó magatartásával több mint ezer embert mentett meg a deportálástól és a nyilasterrortól. Látta, hogy hittársait, Salkaházi Sárát és Bernovits Vilmát a Dunába lövik a nyilasok, de még ez sem rettentette el attól, hogy folytassa az üldözöttek elrejtését, pedig biztosan tudta, hogy lebukás esetén ugyanez a sors vár rá is. Még akkor sem vesztette el lélekjelenlétét, amikor a nyilasok rendházának ajtaját betörve berontottak az épületbe, és megtalálták védenceit, néhányat közülük el is hurcolva.

Embermentő munkáját 11 évvel halála után Izrael állam elismerte: a Yad Vashem kertjében fát ültettek emlékére és posztumusz megkapta a Világ Igaza kitüntetést.

Slachta Margit ellenálló volt, amikor bátran szembe mert szállni a kommunistákkal is! Az általa képviselt emberközpontú értékrend nem fért meg az 1945-től kezdve egyre nagyobb szerephez jutó kommunisták materialista világszemléletével, a megszálló Vörös Hadsereggel és a kiépülő diktatúrával.

1945 után ismét úgy döntött, hogy folytatja korábban abbahagyott közéleti tevékenységét: újjáalapított pártja színeiben indult a választásokon, és két ízben is sikerült bejutnia a parlamentbe. Azonnal támadások kereszttüzébe került: parlamenti felszólalásai ellen hevesen tiltakozott a baloldal, a kommunisták nem hagyták beszélni, míg mások az „egyetlen férfinak” tartották a Nemzetgyűlésben. Slachta Margit királypárti volt, így az államforma megváltoztatásának kérdésében ő volt az egyetlen, aki a parlamenti vita során annak fenntartása mellett szólalt fel.

A II. világháború után a kollektív bűnösség elve alapján megbélyegzett embereknek tömegesen kellett elhagyniuk otthonaikat. Slachta Margit ezúttal is szót emelt: először a németek kitelepítése, majd a szlovák–magyar lakosságcsere egyezmény végrehajtása ellen. Keresztény hitéből fakadóan a Vatikánnal megromlott kapcsolatok helyreállításáért is küzdött. Nagy bátorságra vall, hogy az Országgyűlésben felszólalt az egyházi iskolák államosítása, a szerzetesrendek feloszlatása ellen. Szavait a kommunisták rendre kitörölték az Országgyűlési Naplóból, és elérkezett az a pillanat is, amikor olyan kellemetlenné vált számukra a jelenléte, hogy egyszerűen kizárták az ülésekről. 1949-ben saját személyes biztonságát kockáztatta, amikor a szavazáson megjelent és a szavazófülkében a „nemet” jelölte meg.

A Mindszenty-per évében emigrációra kényszerült: 1949-ben az Amerikai Egyesült Államokba távozott. Akkor még bízott a visszatérésben, de erre soha többé nem kerülhetett sor. Az ’50-es években a kisebbségvédelem mellett és a jogfosztások ellen emelte fel a szavát, az ENSZ-nél és a Hágai Bíróságnál próbált honfitársai számára minél többet elérni. Folytatta a kommunizmussal szembeni ellenállást, így az Államvédelmi Hatóság még külföldön is nyomon követte minden lépését. Slachta Margit a katolikus egyházhoz, a világi vezetőkhöz fordult, hogy a közép- és kelet-európai országokban uralkodó diktatúrák korlátlan terrorjára ráirányítsa a figyelmüket. Amíg egészsége engedte, a Szociális Testvérek Társaságának külhoni munkáját segítette. 1974-ben halt meg az Amerikai Egyesült Államokban, Buffalóban.

Slachta Margit példa volt. Sokat tett embertársaiért, mindenkor a keresztény hit nevében, halált megvető bátorsággal. Nem félt hangot adni véleményének egy olyan korban, ami ezt nem tűrte. Olyasmire volt képes, ami csak a kivételes emberek kiváltsága. Jó értelemben vett konokság és dac jellemezte, hiszen mindvégig hű maradt elveihez. Nem ő volt ellentmondásos személyiség, hanem a kor, amelyben élt. Közéleti szerepvállalása során a totális diktatúrák embertelenségei ellen nemcsak a szó fegyverével, hanem tettekkel is küzdött.

Ennek az asszonynak a sorsa megmutatja számunkra, hogy az embertelen ideológiákkal terhelt 20. században mi lett volna a helyes út. Ez a kivételes nő nem tört meg semmilyen külső veszedelem hatására. Méltán tarthatjuk számon a hősök között. Az őt megillető helyet a történelemben a rendszerváltoztatás után kaphatta meg.

Fontos, hogy minél többször emlékezzünk meg róla, ne felejtsük el a nevét, hiszen sokat köszönhetünk neki.

 

(Az előadás a Lengyel és magyar nők a kommunista rendszer megdöntésében című konferenciasorozat Anna Walentynowitz, a Szolidaritás Anyja című rendezvényén hangzott el november 20-án, a Terror Háza Múzeumban.)

(Képek forrása: itt és itt)