A sarutlan kármeliták alapítóját, a spanyol irodalmi nyelv egyik megteremtőjét nyughatatlan nőszemélynek tartották a királyságban. II. Fülöp egyenesen megőrült a misztikus imaéletű, határozott elképzelésekkel bíró apácától; szinte könyörgött a pápának, hogy találjon valami nagy és nemes feladatot Teréz számára, mert a spanyol hon túl kicsi neki.

Az biztos, hogy századunkban is hat; Csányi Vilmos humánetológus 2013-ban regényt írt róla, Ferenc pápa a 2015-ös évet Nagy Szent Teréz emlékének szentelte, s az életéről szóló film sem fért bele hét órába (rendező: Josefina Molina, 1983, magyar változat: Etalon Kiadó, 2012), pedig kolostorba lépését követően tizennyolc hosszú esztendeig nem történt vele semmi. Aztán csoda vagy ördögtől való boszorkányság, de többször látták nővértársai, hogy a templomban egy méter magasan lebeg, és az arcából különleges fény sugárzik. Ő maga azt kérte Istentől, őrizze meg az ilyesmitől és vezesse más utakon. Önéletrajza szerint a vallásos elragadtatások pillanatában akarta, de nem tudta megakadályozni, hogy felemelkedjen a földről. Az inkvizíció mindennapos gyakorlatának korában, akkor, amikor az egyház Nagy Szulejmánnal, VIII. Henrikkel, Lutherrel, majd Kálvinnal küzdött, nem elhanyagolható teljesítmény volt nőként megvédenie magát és elhitetnie, hogy misztikus Isten-kapcsolata kegyelemből, kiválasztottságból fakad, nem a gonosz mesterkedéséből. Pedig kezdetben a gyóntatói is kihátráltak mögüle, mégis, és mindezek ellenére haláláig tizenhét női és tizenöt férfi kolostort alapított a sarutlan kármeliták számára.


Teréz akkor élt, amikor a spanyol királyság hatalma csúcsán állt. Ősei a mórok ellen, testvérei az Újvilágban az indiánok ellen harcoltak. Apai nagyapja, Juan Sánchez de Toledo keresztény hitre áttért zsidó volt, aki az inkvizíció zaklatásai miatt hagyta el a kasztíliai fővárost, s telepedett le északabbra, Ávilában. Posztókereskedésből és banki ügyletekből gazdagodott meg annyira, hogy Teréz édesapja már lovagi címet szerezhetett a családnak, s elismert tagjává vált a helyi társadalomnak. A szegények iránti nagylelkűsége és bőkezűsége közismert volt. Az anyai nagymama nevét öröklő, 1515-ben született Teréz keresztapja, Francisco Núñez Vela, a későbbi perui alkirály volt. A harcias gének már hétévesen munkáltak benne, rávette ugyanis egyik bátyját, hogy menjenek el a mórok földjére, s ott legyenek vértanúvá. Nagybátyjuk érte utol őket az országúton  ̶  a mai napig kőkereszt jelzi a helyet, ahol a hagyomány szerint a gyerekeket haza- és észhez térítő rokoni pofon elcsattant. Amikor kiderült, hogy belép a kármeliták rendjébe, mindenki megdöbbent. Apja megtagadta a beleegyezését, ezért Teréz titokban hagyta el a szülői házat.

Hogy lett ebből az engedetlen gyerekből Isten engedelmes szolgája? A válasz talán a családja szomorú, szenvedésektől nem mentes életében rejlik: tizennégy évesen elvesztette édesanyját; legkedvesebb bátyja (akivel vértanú akart lenni a móroknál), Rodrigo is elhunyt az araukánok elleni csatában a mai Chile területén. Teréz a hit védelmében meghalt hősnek tekintette. Ekkor döntötte el, hogy belép a Megtestesülésről nevezett kármelita kolostorba. Húszéves volt. Két évvel később fogadalmat tett a közel 180 nővért számláló közösségben. Alig huszonhárom évesen súlyosan megbetegedett és négy napot töltött kómában. A következő három évben bénultan feküdt; egészsége egész életében törékeny maradt. Istennek mégis terve volt vele…   

 

Teréz életének nagy fordulatakor – 39 évesen  ̶  elemi erővel rátörő látomásában egy szeráf az isteni szeretet tüzes lándzsájával döfte át a szívét. Ezt a jelenetet ábrázolja az egyik legszebb barokk szobor, Bernini Szent Teréz extázisa Rómában, a Santa Maria della Vittoria-templomban. Az Istentagadó, ateista műértők számára a belső lelki égésből, Krisztus-szeretetből fakadó hevülés, amit Bernini páratlan mozgalmassággal formált meg, nem más, mint a női kielégülés művészi színrevitele – azaz a műalkotás remek, de csak egy hétköznapi eseményt örökít meg. Nem hiszik el a történetet, nem hisznek Terézben és látomásaiban, a keresztény miszticizmust a pogány ókor mítoszaival azonosítják. Nem olvasták a nagy Aviali mindössze fél év alatt, 1577 júniusa és novembere között megírt alapművét, A belső várkastélyt, amely a történelem során először és azóta is egyedülálló módon foglalja össze a keresztény misztika teljességét. Ekkor már túl volt a kolostoralapításokon Ávilában és Medinában. A Keresztes Szent Jánossal létrehozott sarutlan férfi rend is működött.

Harcos természete vitte előre: "Soha nem fognak meggyőzni valamiről, ha a lelkiismeretemmel ellenkezik, még ha az egész világ vonul is fel ellenem!" Kolostorai építését maga irányította, számos nővérnek maga varrta a szerzetesi ruhát. Derűjét sem betegsége, sem ellenfelei nem tudták beárnyékolni. Azt kívánta, hogy ez a mennyei derű uralkodjék az összes kolostorában. „Jobban félnék egy savanyú apácától, mint egy sereg gonosz lélektől!”

Egy nehéz, széteső korban fedezte fel újra a világnak a szemlélődő imádság, életstílus erejét. A gyökerekhez, Kármel hegyéhez, a keleti egyház remetéinek szemlélődő imádságos, Mária tiszteletben rejlő életéhez vezette vissza rendjét. A már létező közösség életmódját a 13. században Jeruzsálemi Szent Albert foglalta írásba és IV. Ince pápa hagyta jóvá. Teréz reformja visszatérést jelentett az eredeti regulához. Ekkor váltak szét sarus és sarutlan ágra.

Az egyszerre remete és próféta kármelita misszionáriusok első csoportja már Teréz életében elindult Kongóba; 1588-ban Mexikóban jött létre önálló rendtartomány. A Közel-Keleten 1631-ben kezdték építeni az első Kármel-hegyi kolostortól pár kilométerre a mai Stella Maris-kolostor elődjét. A Terézi Kármelre jellemző missziós lelkület a 20. században érte el tetőpontját: kolostorok és rendtartományok sora jött létre szerte a világon.

Az első magyarországi női Kármelt a mayerlingi kolostor alapította 1892-ben Sopronbánfalván. Ez a közösség, valamint az idővel létrejött szombathelyi és pécsi kolostor a szerzetesek 1950-ben történt elhurcolásakor összesen 72 apácát számlált. A rendszerváltoztatást követő újrainduláshoz mindössze nyolcan maradtak. Jelenleg a világ 759 kolostorában közel tízezer szemlélődő kármelita nővér él.

Az angol író, filozófus konvertita, Gilbert Keith Chesterton fogalmazta meg találóan a kasztíliai szent egyetemességét: „Teréz nem a katolikusoké, Teréz az egész emberiségé.”

1582. október 4-én éjjel halt meg Alba de Tormes kolostorában. Spanyolországban ekkor vezették be a Gergely-féle naptárreformot, így a dátum a  következő évben október 15-ére esett. Nagy és erős döntések emberének földi pályafutása ért véget egy hittételektől és hitértelmezésektől zaklatott században. Úgy védte hitét, hogy kivette részét a reformokból – újított a saját egyházhűsége szerint és bőséges követőre talált. Egy emancipációt nem ismerő korban, amikor  a vallásgyakorlásnak, benne a hitéleti karriernek számos új dimenziója nyílt meg, férfiak álltak be mögé. Olyanok, akik a tökéletesség avilai útját választva, mertek kilógni korukból.

 

(Kép forrása: itt)