Gérecz Attila életét 1956. november 7-én, alkonyat tájt oltja ki egy szovjet tank gépfegyversorozata a Klauzál utcai kereszteződésben. Huszonhét éves. Ami ez előtt zajlott: regénybe illő.


Tizenhat éves hadapródiskolásként fogságba kerül, és alig múlt huszonegy, amikor újra rab, az ÁVH politikai foglya. Közben, rövid életének e négy szabad évében zajlik körülötte az élet. Három gimnáziumi osztály tananyagát végzi el egy év alatt, öttusa-válogatott lesz az országos bajnokságig jutva, és persze udvarol, barátkozik, csatangol, rengeteget olvas és zenét hallgat – mintha pótolni akarná a háborús gyermekkor veszteségeit, és sejtené a reá váró hosszú rabságot, amelyet ártatlanul rónak majd ki rá.
Összeesküvés vádjával 1950-ben tartóztatták le újra, 1951-ben 12 börtönre ítélték. 1952-ben a váci börtönbe vitték, ahol akkoriban már engedélyezték a sétákat, ezeket kihasználva valóságos irodalmi kör, költőcsoport (a Füveskert-csoport) szerveződött a börtönudvaron, amelynek tagjai – köztük Tóth Bálint, (Kecskési) Tollas Tibor, Béri Géza, Kárpáti Kamill – maguk közé fogadták, hiszen a fiatalember tehetsége bámulatba ejtette őket. A tagok aztán egymásnak szavalva írták „börtönantológiájukat”, memorizálva, továbbszőve a verseket, műfordításokat.
Az ’54-es árvízkor a Dunát átúszva szökik meg a váci börtönből. Filmbe illő üldözés, bujkálás, árulás és lebukás következik. Tíz év börtönbüntetésére még kirónak kettőt. Leleményesen, szinte pimaszul adja a hülyét a bíróság előtt: „Előadni kívánom, hogy mindaddig a napig, amíg szökésem meg nem történt, a váci büntetőintézetben kitett házszabályok a szökést csak fegyelmi vétségként tüntették fel. Időközben kijött törvényeket előttem senki sem ismertette, tudomásom nem lehetett és nem volt arról, hogy szökésemmel bűntettet követek el.” Majd öntudatosabban hozzáteszi: „Azért nem érzem magam bűnösnek, mert a szabadság utáni vágy minden emberben olthatatlanul él, s gondoltam, hogy azt nem büntetik.”

Ez a vágy olthatatlanul él tovább benne is, bár majdnem megtört a hosszú börtönévek, a szigorított büntetések súlya alatt. A gyűjtőből – édesanyja visszaemlékezése szerint – november 1-jén szabadul.
„A szabadságharc izgalmas napjai közepette, sok aggódás és várakozás után, végre nov. 1-én csüt. du. ½ 2-kor a csengetésre kiszaladva, az Attila körvonalait pillantottam meg az ajtó üvegén keresztül. Amint kinyitottam az ajtót, tényleg a mi régen várt Attilánk állt ott. Szedett-vedett ruhában, ócska bakancsban, egy kicsi vászonzacskó volt egyedüli csomagja. Szinte hihetetlen volt az az öröm, amit oly sok évi szenvedés után éreztünk. Viharos ölelkezés, csókolózás, könnyes szavak, és vezettem befelé a kis lakásomba.”

Barátok adják egymásnak a kilincset lakásukban. Attila eljegyzi a reá hűen váró kedvest, Maricát (Drechsel Máriát), járja a várost (megfordul Tamási Áron lakásában is, de valószínűleg nem találkozik vele), írja kiáltványát, szervezkedik a Pofoszban. November 4-e után előbb a Blaha Lujza téri, majd a Dohány utcai hadállásokban harcol. Édesanyját mindennap felhívja egy telefonfülkéből. Az utolsó napon, 7-én is, nem sokkal az előtt, hogy holtan terül el az utcán.
Gérecz Attila alig több mint két év alatt 45 verset és 14 műfordítást írt. Érett, megszenvedett sorokat, amelyek nem egy irodalmár szerint a huszadik század legnagyobb költőinek soraival állíthatók párba. Ám hosszú évtizedekig nemhogy olvasni nem lehetett ezeket, Gérecz nevét még kimondani sem volt szabad itthon. Néhány emigráns folyóirat és a Füveskert antológiák ápolták csak a költő emlékét, és jelentették meg verseit külföldön.
Hajnal Géza nemrég kiadott Gérecz-hagyaték című monográfiája az életút eddigi legteljesebb rekonstrukciójára törekszik, és felvázolja a Gérecz-életmű szövevényes utóéletét is. Ám a könyv igazi szenzációja mégis az, hogy Hajnal hozzájutott a Gérecz-család svájci hagyatékához, és közli édesanyjának mártírhalált halt fiához írt fiktív, Elküldetlen leveleit. A megrázó dokumentum tartalommal tölti meg a költő életének számos, eddig ismeretlen részét.
Gérecz verseiből, kiáltványából elementáris erő árad, helytállása, bátorsága, talentuma, férfias karizmája életében és halála után is sokakat rabul ejthet.


Hajnal Géza: A Gérecz-hagyaték - Előmunkálatok a nagymonográfiához. Budapest, Kortárs Kiadó, 2017. 272.


(Fotó: http://gereczattila.uw.hu/; kortarskiado.hu)