Zombory-Moldován Béla Munkácson született 1885-ben, és a budapesti Képzőművészeti Főiskola elvégzése után képzőművészként kezdett dolgozni. Ifjúsági lapoknak készített illusztrációkat (a Jó Pajtásnak, és a Dörmögő Dömötörnek), később keresett portréfestő lett. Agglegényként a szüleivel élt, és egy sikeres karrier küszöbén állt. 29 éves volt, amikor eldördültek a végzetes lövések Szarajevóban. Egy ideig mintha mi sem történt volna a Monarchiában: Zombory-Moldován egy hónappal a merénylet után még mosolyogva fotózkodik barátaival egy tengerparti sziklánál, a boldog békeidők utolsó napjait ugyanis az Adriánál, megérdemelt nyaralással töltötte. Ekkor érte a háború kitörésének híre. Rövidesen az orosz frontra került.

A fiatal, egyre sikeresebb festőn nem fogott kortársai háborús lelkesedése. Frontszolgálata nem is tartott sokáig: három hónappal a ragyogó adriai napok után a rava-ruszkai csatában egy gránátszilánk találta el a
fején. Parasztszekéren szállították el a frontvonalból, végül Budapestre került. A fővárosban szellemként kóborolt. Orvosai idegbajjal diagnosztizálták, sokáig festeni sem tudott, öregembernek érezte magát. Visszatért a katonai szolgálathoz, a frontra azonban már nem küldték ki. Orosz hadifoglyokat felügyelt, akiket alkotómunkára biztatott, és megtervezte a fogolytábor vízellátását fedező kutat. A hátországban maradt veterán festő művészi képességeit is kamatoztatta: erőteljes képi világú propagandaplakátokat készített, és részt vett IV. Károly koronázási ünnepsége látványterveinek kidolgozásában.

Zombory-Moldován a háború után, teljes titokban vetette papírra emlékeit, nem tudjuk, hogy kinek, miért és mikor írta nyolc hónapot felölelő visszaemlékezéseit. A memoárról még felesége sem tudott, a kéziratrá már özvegyként, egy páncélszekrénybe zárva talált rá. Az iratcsomó végül néhány évvel ezelőtt jutott el Londonban élő unokájához. Ő fordította le és adta ki a kötetet.

A The Burning of the World a tavalyi év egyik sikerkönyve lett angol nyelvterületen, kritikusai pedig nem fukarkodtak a dicsérettel: volt, aki az „az év irodalmi felfedezéseként” ünnepelte, egy másik szerző szerint pedig „még Robert Graves Isten hozzád, Angliáját is felülmúlja”. Recenzensei kiemelik, milyen szemléletesen, élénken ábrázolja Zombory-Moldován háborús élményeinek színeit, mennyire fogékony az apró részletek iránt.

Unokája csendes, jól öltözött, tiszteletet sugárzó öregúrként emlékszik rá, aki ízlésében is megtestesítette a régi vágású úriembert: kozmopolita művész volt, gondosan ápolt bajusszal, de Ferenczy Károly tanítványaként taszította az avantgárd és a modernizmus. Visszaemlékezéseiből azonban kiderül, nagyon is tisztában volt azzal, hogy a régi világot elemésztették a háború lángjai, az úriemberek kora véget ért. 1919-ben a Tanácsköztársaság megfosztotta állásától, a két háború között az Iparrajziskola igazgatója volt, hogy 1944-ben ismét életét kockáztassa, ezúttal egy zsidó család bújtatásával. A második világháborút követően kényszernyugdíjazták. Tisztes szegénységben, visszavonultan élt, a Balatonnál festett. 1967-ben hunyt el.

Hogy mennyi adósságunk van száz évvel az első világháború kitörését követően a könyvkiadásban is, talán jól példázza ez a magyar közönség számára eddig nem hozzáférhető memoár, amit kritikusai Joseph Roth Radetzky-indulójával, vagy Hemingway Búcsú a fegyverektől-jével emlegetnek együtt. A centenárium jó alkalom lehet, hogy Ernst Jünger (Acélzivatarban), vagy éppen Berzeviczy Albert (Búcsú a Monarchiától - Napló 1914-1920) köteteit követően a szerző anyanyelvén is megjelenjen a világon már nagy sikert aratott The Burning of the World.