Az 1933-as balatonberényi születésű Lázár Ernő először kereskedelmi iskolát végzett, majd beiratkozott az ELTE jogi karára, ahol a forradalom előtt nem sokkal végzettséget is szerzett. 1956 második felében a VII. Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága Igazgatásrendészeti Osztályán dolgozott szabálysértési előadóként, majd 1956 decembere és 1957 februárja között beállt a karhatalomba. Ezt követően 1957 októberéig a VI. Kerületi Ügyészségen helyezkedett el vádlóként, illetve a Nyomozás Felügyeleti Osztály munkatársaként. 1957 októbere és 1958 januárja között a Fővárosi Ügyészség felügyeleti osztályán dolgozott, majd ismét munkahelyet váltott: több mint fél évig a Legfőbb Ügyészség Személyzeti Osztályának csoportügyésze lett, ezt követően pedig a Fővárosi Ügyészség Politikai Osztályára került. A sűrű munkahelyváltások után a leghosszabb időt a VI. Kerületi Ügyészségen töltötte, mégpedig 1958 szeptembere és 1959 utolsó napja között.


 

A nehezen követhető – összességében 1957 eleje és 1959 legvége között tartó – ügyészi karrierút főbb állomásai tehát (kétszer is) a terézvárosi ügyészség, a Fővárosi Ügyészség (ahol szintén duplázott) és a Legfőbb Ügyészség volt. Lázár Ernő szűk három évig tartó közvádlói pályafutásának egyetlen biztos pontja a megtorlásban való részvétel. A nemrégiben diplomázott, a kádári karhatalmat már megjárt 25 éves ügyész Tutsch József és társai ellen képviselte a vádat 1959-ben, az elsőrendű vádlottra halált kérve. Május 7-én a Fővárosi Bíróság Halász Pál vezette tanácsa ennek eleget is tett. Szeptemberben másodfokon a Borbély János vezette tanács ezt helybenhagyta, az ítéletet 1959. szeptember 24-én hajtották végre. Borbély személyében egyébként arról a tanácsvezető bíróról van szó, aki a kádári megtorlás során a legtöbb meghozott és végrehajtott halálos ítéletért felelős, szám szerint hatvanhatért! 

Tutsch József traktoros, gépszerelő a forradalom és szabadságharc tipikus munkásfelkelője volt: október 23-án Pestszentlőrincen társaival barikádot épít, Kispesten beáll a Nemzetőrségbe, részt vesz a Köztársaság téri pártház kiprovokált ostromában, majd november 4-étől a pestszentlőrinci védelem egyik vezetője, ahonnan egyhetes kemény összecsapások után a Bakony felé indul, hogy újrakezdje a harcot, Soroksárig jut, majd onnan visszafordulva a XVIII. kerületi Forradalmi Ifjúsági Szövetség szervezője és az általános sztrájk támogatója lesz. 

Mario De Biasi felvétele, első megjelenés: Epoca, 1956. november 11. 49. oldal (jobbról a harmadik Tutsch József, takarásban)

Az ítélet a Köztársaság téri ostromban való (és a rákövetkező népítéletben történt állítólagos) részvétele miatt sújtotta. Tutschot balszerencséjére Mario De Biasi, az olasz Epoca fotóriportere a helyszínen lefényképezte, a fotó a lap 1956. november 11-ei különkiadásának 49. oldalán meg is jelent. A képet a kádári propaganda zászlóshajója, vagyis a Fehér könyvek-sorozat 1957-ben kiadott második kötete a 83. oldalán közölte (de már mint a müncheni Revue 1956. december 8-ai számának fotóját) – így azonosították a forradalmárt. Tutsch a vádak szerint a pestszentlőrinci pártház elfoglalásában is részt vett. Vallomása szerint: „A pártház elleni fegyveres támadásban én nem vettem részt, azonban a harc egy részénél jelen voltam. Arra mentünk Keresztesivel a dömperrel – amivel a beszerzéseket végeztük – és akkor tudtuk meg, hogy az épületet megtámadták. Amikor odaértünk, kb. fél hét volt. Az épületet kb. 15-20 perc múlva elfoglalták.” (Feitl István: A pártház megtámadása In: Kenyér és tank – 1956 pestszentlőrinci és pestszentimrei eseményei. Bp. 2016. 65.) 

A Tutsch-ügy tipikus példája a forradalom utáni megtorlások perkonstrukcióinak és híven jellemzi a kádári nyomozóhatóságok módszereit. Adott egy traktorszerelő, aki lakhelye védelmében és a rendfenntartásban vesz részt, valamint teherautóval szállításokat – alkalmasint élelmiszerét – végez. Egy nyugati fotóriporter megörökíti az egyik helyszínen, éppen ott, amelyet a restaurált kommunista rezsim az „ellenforradalmi” narratíva sarokpontjaként kezelt (ez volna a Köztársaság tér), a külföldi újságban megjelent képről aztán beazonosítják (elírva a megjelenés helyét és idejét is), majd halálra ítélik és kivégzik. Hangsúlyozzuk: az, aki 1959-ben ügyészként halált kért egy fegyveres felkelőre, akit „Köztársaság téri ügybe” kevertek, pontosan tudhatta, hogy halálra is ítélik, és azt végre is hajtják.

Ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben. II. kötet, 1957. 83. oldal (jobbról a harmadik Tutsch József, takarásban)

Lázár ezenkívül szerepet kapott a vád képviseletében többek között a józsefvárosi forradalmárok ellen indított persorozat részeként 1958 végén első fokon – a Mosonyi utcai laktanya elfoglalásával kapcsolatban – megtartott Gurbai Ferenc elleni perben és a Kisfaludy utcai felkelők közé tartozó Lázár Viktor ellen újra elrendelt eljárás elsőfokú tárgyaláson 1959 márciusában. Továbbá részt vett a Tűzoltó utcai „Csóli Imre-csoport” elsőfokú tárgyalásán 1959 januárjában és a Széna tériek elleni megtorlás részeként megtartott „Dékány Bertalan és társai” címet viselő perben is az év augusztusában. Ezekben az ügyekben halálos ítélet nem született és ő maga sem kezdeményezett ilyet.

1960-ban a Művelődésügyi Minisztériumba helyezték át, majd alighanem a névleg a külügyhöz tartozó, de rajta keresztül a kultusztárca által irányított Kulturális Kapcsolatok Intézetének munkatársa lett. A szervezet a Magyar Népköztársaság kulturális külkapcsolatainak képviselete mellett leginkább állambiztonsági (hírszerzési, kémelhárítási) feladatokat látott el. Ezután nyoma veszik. 

A hamarosan 84. életévét betöltő egykori ügyész Kaszásdűlőn él Óbudán, rokona elmondása szerint súlyos betegen. Az általa indítványozott egyetlen halálos ítéletet jogerőre emelték és végrehajtották. 

 

A cikksorozat témájával kapcsolatos interjú itt érhető el; első, bevezető része pedig itt olvasható. 

A cikksorozat következő, Mátsik Györggyel foglalkozó ötödik része jövő kedden, 2017. szeptember 19-én jelenik meg.

 

(Képek forrása: Terror Háza Múzeum és itt)