„…életed a haza életének egy pillanata.”

Márai Sándor

 

A lelkiismeretnek elszámolni, hívőnek lenni, nemzeti egységben, határon túli nemzettársakban gondolkodni, a terjedő szegénységre valódi szociáldemokrata megoldásokért kiállni, a szolidaritást a saját párttársaktól folyamatosan követelni nem lehetett könnyű feladat a fokozatosan, majd szédítő tempóban elliberalizálódó utódpártban.

És Szili Katalin döntött: megelégelte a realitással való szembenézés teljes elutasítását, a neoliberalizmus iránt táplált illúziókat, az ijesztő konformitást. Saját jogán került be a politika sodrába és sosem maradt érzéketlen a közösség sorsa iránt. A pragmatikus átmentő pártelnök, Horn Gyula ritkaságszámba menőnek tartotta emberközeli stílusát. Pedig a legbátrabb bozótharcos is tudott lenni a párton belül egyre gyakoribb titkos hatalmi ambíciók dzsungelében – többnyire szemben a főárammal, a „legapolitikusabb politikusként” (Wéber Attila). Mindezek ellenére Szili Katalin pályaíve a demokratikus magyar baloldal egyik sikertörténete.

Nem véletlenül választotta Galló Béla példásan tárgyilagos új könyvének témájául a szocialisták legnépszerűbb politikusát. Akinek mindig a haza volt az első, azaz azon a területen volt erős, ahol a pártja a legkevésbé.


„Minden történet belefér egy még nagyobb történetbe. Szili Katalin esete az MSZP, a szocialistáké a rendszerváltozás históriájába ágyazódik, részeként a szovjet birodalom szétesésének, amely pedig a létező szocializmus XX. századon átívelő történetéhez tartozik.” – indítja nem akármilyen látószögből a könyvet szerzője. A felcsigázott olvasót kellemes meglepetésként éri, hogy jóval többet kap a címben ígérteknél, így az asztaltól jó érzéssel, elégedetten távozhat.

Galló erős, lényeglátó mondatai száz év múlva is idézhetők. Nem bódítják intellektuális mámorba az olvasót, épp ellenkezőleg: a tisztánlátást célozzák. Kádár köpönyegéből kiindulva rendkívüli éleslátással tekinti át azt az ideológiai vívódást, amelyet a permanens megújulás állapotába kényszerült utódpárt máig folytat és ugyanolyan tömörséggel azt a szellemi küzdelmet, amelyet a liberális hegemónia előretörése miatti ellentmondások váltottak ki a párt tagjainak jelentős részéből, köztük Szili Katalinból is. Az MSZP liberálisai a nép-nemzeti baloldalt gyenge színvonalúnak, ám veszélyesebbnek tartották, mint a jobboldalt magát. Lenin óta tudjuk, hogy a másként gondolkodó elvtársak az ellenségnél is kártékonyabbak.

Márpedig Szili mert másként gondolkodni és ezeket a gondolatait ki is mondta, sokszor ország-világ előtt. Ezért lett a „mi Katink”-ból „kibeszélő Katalin”. Megtehette, mert múltja áttekinthető, vállalható, kompenzációkésztetés-mentes. Ő maga így vallott erről: „…ha a saját pártom gyakorlata nem igazodik a szociáldemokrata eszményekhez, azt sem hagyom szó nélkül. Meggyőződésem, hogy a baloldali politika a szociális gondoskodásra, a társadalmi-gazdasági mechanizmusok összehangolására épülhet csak. Ugyanakkor – mint minden szociáldemokrata pártnak – szembe kell néznünk azzal, hogy lehetőségeink határait a globális elit, a nemzetek feletti Góliátok játékszabályai határozzák meg. Erre a nehezen feloldható konfliktusra csak egy nyitott, a civil társadalommal párbeszédet folytatni képes, hagyományait, értékeit ápoló és művelő, a szegényekkel szolidáris párt képes megoldást találni. Az én pártomnak ilyennek kell lennie.” (Galló, 120 ̶ 121.o.) A nemzetről, fenntartható fejlődésről gondolkodó Szili reális veszélyként érzékelte Gyurcsány túlmozgásos, „fékezett habzású neoliberalizmusát”. Mégsem állított kézzelfogható politikai erőt maga mögé és nem is szervezkedett. Hitt a saját, párton belüli és párton kívüli népszerűségében. Tévedett, szakítani kényszerült, mégis győztes vesztes lett.

„A jó politikusnak is megvan a maga keresztje, mert gyakran fel kell hagynia személyes elképzeléseivel…”  – állítja Ferenc pápa. Az alkalmazkodás a normához, ahhoz, amit a párt annak tart, valóban fontos feladat, ám aszerint, hogy ki milyen messze esett tőle, különböző erőfeszítéseket kíván, belső konfliktusokat terem. Szili Katalin legfontosabb ügye legalább egy jó évtizeden át ennek a normának és saját értékrendjének, természetének az egyeztetése volt. A hívő Szili megmozgatta a párt lelkiismeretét; sokan osztották azt a véleményét, amely a neoliberális befolyást súlyos problémának látta, és értékelték, hogy határozottan szembemegy ezzel az iránnyal.

Tanúságot tett arról, hogyan lehet valaki következetesen és magas kulturális szinten politikus – nőként, feleségként. Közvetlenségével, empátiájával hozzájárult a „női géniusz” megértéséhez, amely pótolhatatlan tényezője a társadalom hiteles humanizálásának. Politikai szerepvállalásában akkor mutatkozott meg kereszténysége legjobban, amikor megelégelte az ellentmondást hite és pártja között. Tudta, hogy a közéletből nem vonulhat ki, mert továbbra is népszerű, mert ehhez ért, és mert a világi keresztények feladata az evilági dolgokat hitüknek megfelelően alakítani. A mai demokráciák pluralizmusra hivatkozva teljes szabadságot követelnek az állampolgárok számára erkölcsi döntéseik meghozatalakor. A törvényhozók gyakran úgy akarják tiszteletben tartani ezt a szabadságot, hogy nem veszik figyelembe a minden ember szívében megtalálható természetes erkölcsöt. Éppen a tolerancia értékeire hivatkozva kívánnák meg az állampolgárok egy részétől – a hívőktől –, hogy ne az emberről, a társadalomról és a közjóról alkotott saját felfogásukat képviseljék a politikai életben. Galló Béla könyvéből az is kiderül, hogy miért nem sikerülhet ez Szili Katalin esetében.

Amitől Szili tartott és óvta a pártját, az bekövetkezett: a baloldal pozitív értékeit a jobboldal viszi tovább (a szociáldemokrata Kéthly Annának is a jobboldal avatott szobrot fővárosunkban) s a lejtmenet odaért, hogy sosem volt ennyi jelentéktelen ember az MSZP-ben, és ennyire még soha nem találták önmagukat.

A szociáldemokráciát kereső Szili Katalin sem találta meg az MSZP-ben politikusi otthonát – a miértről szól Galló Béla könyve. Fájóbb az, hogy mi, választók sem lelünk a hazai pártpalettán valódi szociáldemokrata csoportosulást.

 

(Galló Béla: Mindig a haza – Szili Katalin pályaíve. Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2018, 352 oldal)