Hogyan él az ember a tajgán? Ha megvan a betevő falatja, már elégedett. Így éltek a tajgán az evenkek is: egyik folyóról a másikra, egyik hegyről a másikra mentek, mókusprémmel kereskedtek.

Jár-kél az evenk a tajgán, mókusokra vadászik; észreveszi, hogy a cirbolyafenyőe leszállt az első hó, nézi, hogy nőnek a fákon az új hajtások. Amit észrevesz, nem mondja meg másnak, vegye észre más is. Csak a fiának mondja meg.

Így élt a nagy tajgán Dolbone is. Ha a szomszédja eggyel több mókust ejt el, mint ő, Dolbone egész éjszaka nem hunyja le a szemét: kettővel többet akar elejteni, mint a szomszéd. S drágábban is akarja eladni. Elébemegy a kereskedőnek, kipuhatolja, mennyit akar adni a prémekért, hogy annál drágábbra tarthassa.

Dolbone irigyen szidja a szomszédját, ha annak egy darab cukorral, egy maroknyi liszttel többje van, mint neki. Legszívesebben átharapná a torkát.

Akkor kezdte tanítgatni őket Vlagyimir. »Ti az erdőben éltek, aranyon jártok, nagy gazdagság közepette éltek, mégis nyomorogtok. Kell az arany, kell a mókus az embereknek - miért irigykedtek hát egymásra? Nektek - azt mondja - együtt kellene élnetek, együtt vadásznotok, együtt kereskednetek.«

A kereskedők nem jó szemmel nézik Vlagyimirt. »Vlagyimir gonosz ember, Vlagyimir ellensége a cárnak. Aki Vlagyimirt megöli, azt három rubellel jutalmazza meg a cár.«

Dolbone a fejébe vette, hogy megöli Vlagyimirt, és övé lesz a három rubel.

Egyszer Vlagyimir vadászni indult. Megy, megy a tajgán, mögötte meg Dolbone ugrál egyik fától a másikig. Hova menekülhetne Vlagyimir az evenk elől?

Dolbone csak azt látja, hogy Vlagyimir megy, a földet nézi, mintha valami nagy gondolat súlya húzná le a fejét. Fegyvere a vállán lóg, nem is gondol vele. Dolbone haragra gerjedt és elfogta a félelelm. »Miért gondolkozik Vlagyimir? Miért nem lő?«

Felkapta Dolbone a puskáját, célzott. Vlagyimir fejét vette célba, s egyszer csak azt látja, Vlagyimirnak nincs feje, fej nélkül lépeget a teste. Leereszti Dolbone a puskáját, s mit lát! Ott megy előtte Vlagyimir, feje a törzsén, mint másnak. Megint célbaveszi - megint eltűnik a feje. Sose látott még ilyet Dolbone. »A hátát veszem célba - gondolja - a háta nem tűnhet el!« Megcélozza Vlagyimir hátát, s rémülten látja, hogy a lábak lépegetnek, fölöttük halad a fej, de a hát nincs sehol. Megrémül Dolbone: az üres levegőt vette célba a puskája csöve.

Majd az eszét vesztette Dolbone. Azt hitte, megvakult. Megdörzsölte a szemét, körülnézett. Nem messze, egy faágon császármadár üldögélt. Megcélozta, de a császármadár továbbra is ott maradt. Rálöhetett volna, de nem lőtt rá, nem akarta felriasztani Vlagyimirt. Továbbment, jobbra-balra tekintgetett. De Vlagyimirt nem látta sehol, mintha a föld nyelte volna el. Lenézett a hóra, a hóba egymásután mélyedtek bele a lábnyomok, de Vlagyimir nincs sehol. Futásnak eredt Dolbone, azt hitte, másképp nem tudja utolérni Vlagyimirt. De aztán lenézett a nyomokra, s látta belőlük, hogy Vlagyimir szép lassan lépeget. Mégsem tudott a nyomába érni. Futott Dolbone, lihegett. Csak elérjem - gondolta - ha a puska nem fogja, a lándzsámmal szúrom keresztül, az elől nem menekülhet, hiszen lándzsával a medvét is megölöm.

Egyszercsak megszólalt egy kakukk. Dolbone megrémült. »Miért szól a kakukk? Hiszen ősz van.« Dürrögni kezdett egy fajdkakas. »Miért dürrög a fajdkakas? - gondolta Dolbone ijedten. - Hiszen tavasszal szokott dürrögni, most pedig ősz van.« Továbbment, s mit látott? Mókusok kergetőztek egy fenyőfán. Dolbone most már halálra rémült. »Jaj, ez rosszat jelent - gondolta. - Ha a mókusok ősszel kergetőznek, télen kölykeznek. Megfagynak a kicsinyek és nem lesz vadászat. Megfagynak a kis fajdok, nem lesz hús, éhezünk, jön a halál. Hanem Vlagyimirt mégis meg kell ölnöm!«

Alighogy ezt végiggondolta, a fajdkakas lekiabál néki a faágról: »Engem ölj meg, ne Vlagyimirt!« A mókus lekiáltja: »Engem ölj meg, ne Vlagyimirt!« A kakukk is megszólal: »Engem ölj meg, ne Vlagyimirt!« Arra szalad egy farkas, medve csörtet elő a fenyők közül, jávorszarvas feni a szarvát, vidra kúszik a vízparton, azt kiáltja mindegyik: »Engem ölj meg, ne Vlagyimirt!«

Igen nagyon megrémült Dolbone! Azt gondolta: »Ha megölöm a farkast, széttép a medve. Ha megölöm a medvét, felfal a farkas. Ha megölöm a kakukkot, a fajd ver agyon a szárnyával. Ha a fajdot ölöm meg, a kakukk csípdes halálra.  Ha a jávorszarvassal végzek, a vidra fojt vízbe. Ha a vidrára lövök, a jávorszarvas tipor agyon. Ha pedig a mókust ölöm meg, mindannyian rámtámadnak.«

Végül egyiket sem bántotta. Megint körülnéz, s látja, hogy Vlagyimir áll mellette. Never és azt mondja:

- Miért nem öltél meg, Dolbone?

Azt mondja Dolbone:
- Mert nem volt fejed.

- Miért nem lőttél a hátamba?

- Meg hátad se volt.

- Hát akkor a derekamba lőhettél volna!

- Tetőtől talpig eltűntél!

Azt mondja Vlagyimir:
- Ostoba vagy te, Dolbone. Gyerünk haza!

Hazamentek, s az erdei vadak szétszéledtek, mindegyikük ment a maga dolgára: a mókus a faodúba mogyorót gyűjteni, a fajd áfonyát csipegetni, a medve málnázni, a farkas nyulat kergetni, a vidra üreget ásni, a kakukk meg - elhallgatni.

Dolbone igen szégyellte magát Vlagyimir előtt. Azt mondta neki:
- Szégyenlek veled menni!

- Miért szégyellsz? - kérdezte Vlagyimir.

- Rosszabb voltam, mint a ragadozó farkas: meg akartalak ölni.

Erre Vlagyimir azt mondta:
- Nem, nem vagy rosszabb, éppen olyan vagy, mint a farkas. A farkas széttépi a nyulat, a húsát megeszi, a bőrét eldobja, pedig pénzt ér a bőre. Te meg akartál ölni, hogy három rubelt kapj értem, pedig talán többet érek.

*

Vlagyimir tíz évet töltött a tajgán, aztán elment.

Járja Dolbone a tajgát, egyre a fejét töri: »Miért nem volt feje Vlagyimirnak?«

- Én takartam el - mondja a fenyő.

- Miért nem volt háta Vlagyimirnak?

- Én fedtem el - mondja az áfonyabokor.

- Miért tűnt el tetőtől talpig?

- Mi rejtettük el - kiabálják az erdei vadak.

Dolbone nem sok szerencsével jár a vadászatokon. Megcéloz egy mókust, s a mókus lekiált neki:
- Te meg akartad ölni Vlagyimirt, pedig Vlagyimir többet ér, mint mi mindannyian! - és elszalad.

Ráfogja puskáját egy jávorszarvasra, az odakiáltja neki:
- Te meg akartad ölni Vlagyimirt, pedig Vlagyimir többet ér, mint mi mindannyian! - és továbbcsörtet.

Sok év telt el azóta. Azt kezdték beszélni a tajgán, hogy a Taljaken folyó partján téli szállást építettek, átveszik a mókusprémet és lisztet, sót, cukor, posztót, mindent adnak érte, ötször annyit, mint a kereskedők adtak. Akinek nincs prémje, az hitelbe is kap.

Elment Dolbone a Taljaken folyó partjára, a téli szállásra. Ezzel állított be:

- Mókusom ugyan nincs, de lisztre lenne szükségem.

Azt kérdezték tőle:
- Evenk vagy? Van puskád? Van kutyád? Van szemed, van kezed, van lábad? Akkor vidd!

Dolbone megkérdezte:
- Miért adtok? Hátha nem fizetek meg majd érte?

Erre azt mondták neki:
- Hova szöknél vele? Akkor nem kapsz máskor.

- Igaz is, hova szöknék? Ha nem fizetek érte, megharagszik a kereskedő és legközelebb nem ad semmit.

Ekkor azt felelték:
- Most már nincsenek kereskedők.

- Akkor a cár haragszik meg.

- Cár sincs már.

- Hát hová lett?

- Elkergettük a trónról.

- Hát akkor kik kereskednek?

- Az állam kereskedik, a szovjethatalom.

Nem értette Dolbone. Akkor megkérdezték tőle:
- Vannak-e gyermekeid?

- Van egy legénykém.

- Vidd el a legénykét az Ilimpej-parti tundrára. Ott most nagy téli szállást építettek. Dokor, tanító is lakik ott. Megtanítják legénykédet írni-olvasni, ő is kereskedő lesz majd a szövetkezetben. Aztán elmegy majd a nagyvárosba, hadd tanuljon tovább.

Dolbone azt kérdezte:
- Az a Vlagyimir, aki itt élt, az kergette el a cárt?

- Az - felelték neki. - Csakhogy nem itt élt, hanem másutt.

Dolbone erősködött:
- Miért hazudtok? Itt élt, emlékszem rá!

Hazaindult Dolbone és egyre azon törte a fejét: »Hogy lehet hogy Vlagyimir nem itt élt, amikor itt élt? Az ember azt se tudja hol áll a feje! Vlagyimir itt élt, azok meg azt mondják - másutt!«

Hány ember él a tajgán? Ahány csillag ragyog az égen. Ha mindegyik irigykedik a másikra - végül is belepusztul. De ha együtt élnek, mint ahogy Vlagyimir mondta - jól megy a sorsa mindenkinek. Az egyik egy csipet puskaport ad, a másik gyutacsot, a harmadik jótanácsot. Jól tette ezt Vlagyimir, nagyon jól! Végül Dolbone nótára gyújtott:

»Gonosz ember volt Dolbone,
de elhozta a tajgára
a fényt Vlagyimir.
Ragyog a fényben a tajga,
de hát hol élt Vlagyimir?«