Eminenciás Bíboros Atya! Bíboros Úr! Miniszterelnök-helyettes Úr! Főigazgató Asszony! Nagykövet Urak! Hölgyeim és Uraim!

Egyházi személyt díjban részesíteni kockázatos dolog, hiszen egy főpásztornak az érdemeit ennél magasabb fórumon fogják méltatni, elismerni vagy éppen könnyűnek találni, ezért egy ilyen díjat világi fórumnak átadni csak alázattal lehet, mégpedig olyannal, amelyik tudja, amit Szent Pál írt a Korinthusiaknak. „Amiket szem nem látott, fül nem hallott, és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az Őt szeretőknek.” Ahhoz képest, amit Isten készített az Őt szeretőknek, mi egy Petőfi-díj vagy éppen a magyar állam legmagasabb kitüntetése, a Nagykereszt, amit az elmúlt évben adhattunk át Bíboros atyának?

Ez a díj nekünk fontos, mert azzal, hogy kinek adjuk oda, kifejezzük, hogy mik azok az értékek, amelyek számunkra jelentőséggel bírnak a jövőre nézve is. Ez pedig nem más, mint ami ezt a díjat fémjelzi: a szabadság.

Dziwisz bíboros szentmisét celebrál Krakkóban 


A szabadság, az egyetemes ember szabadsága, minden ember szabadsága és benne Közép-Európa és hazánk, Magyarország, és Lengyelország szabadsága. Egész életével ezt szolgálta Bíboros úr, és ezt akarjuk most elismerni.

Azt szokták mondani, hogy a lengyelek és a magyarok ugyanannak a fának a két törzse, és valóban annyi a párhuzam ennek a két országnak, ennek a két nemzetnek a történetében. De nemcsak a múlt, nemcsak a jelen, hanem azt akarjuk, hogy a jövő is közös legyen, lengyelek és magyarok jövője  ̶  egy keresztény jövő.

Bíboros úr ma is azért dolgozik és imádkozik, hogy Közép-Európában, Lengyelországban és Magyarországon a kereszténység ne csak múlt legyen, hanem jövő is, hogy Európa visszataláljon keresztény gyökereihez, visszataláljon Krisztushoz, és ehhez szükség lesz Szent II. János Pál hitére és erejére, amit Bíboros atya közvetít nekünk.

Kelet és Nyugat birodalmai között félúton, időről időre szembesülnünk kell azzal, hogy a szabadság a legfontosabb értékeink egyike, és annak bizony ára van. Azért harcolni kell, meg kell tartani, élni kell érte és benne, mert csak így lehetünk itt közösségben, így élhetünk itt szabadságban. Az egyik legnagyobb nemzeti költőnk, Petőfi Sándor, akiről a díjat elneveztük, ugyancsak lehet a lengyel-magyar barátság szimbóluma, hiszen egyik legfontosabb társa egy lengyel ember volt, egy lengyel tábornok, aki a három sas által feldarabolt Lengyelország fia volt: Józef Bem. Azóta is, újra és újra összekötnek bennünket a szabadságküzdelmek.

Ha meg akarjuk érteni, hogy mit jelent a mi nemzedékünk számára a szabadság, akkor beszélnünk kell a drámai pillanatokról. Számunkra egy futballmérkőzés is ide tartozik. Annak idején a lengyel-szovjet mérkőzés 1982-ben, vagy éppen Gdańsk, a Szolidaritás, amikor eljutottak hozzánk azok a képek, hogy a munkások térden állva imádkozták a rózsafüzért, vagy éppen a częstochowa-i zarándoklat. Itt talán szabad valami személyeset mondanom: én egy protestáns lelkész fia vagyok; amikor 1978-ban bemondta a rádió, hogy Wojtyła krakkói érseket választották meg pápának, akkor az én protestáns édesapám azt mondta: „na kisfiam, lehet, hogy vége lesz a kommunizmusnak". Majd azt mondta, a következő évben hazamegy a pápa, menjek Lengyelországba, Częstochowába. Tudni kell, hogy mi kálvinisták nem térdelünk le soha. Mondtam neki, ha most kimegyek Częstochowába, ott lesz vagy félmillió lengyel katolikus, térdelnek, én meg egyedül ott állok és nem térdelhetek le; ez nekem kellemetlen lenne. Akkor azt mondta az én kálvinista apám: „menj nyugodtan, letérdelhetsz, Lengyelországban te is katolikus vagy".

A jelenlévő miniszterelnök-helyettes úrral, Semjén Zsolttal személyesen is találkozhattunk Szentatyával, akinek az utólagos engedelmével lehetek protestáns, hiszen azt válaszolta, amikor megmondták neki, hogy egy protestáns lelkész van itt: „Nicht so schlimm.” Ami azt jelenti: „nem olyan vészes.” Ezt utólagos engedélyének tekintem, és köszönöm miniszterelnök-helyettes úrnak, hogy ez a találkozás annak idején lehetővé vált.

De a hitnek további hősei, Wyszyński bíboros vagy éppen Boldog Jerzy Popiełuszko, mindannyian ezt jelentik számunkra. Ez a Múzeum különleges hely, mert sehol nem fogalmazódik meg ma Magyarországon ilyen világosan, hogy a legfontosabb szövetségesünk a hamis, embertelen ideológiákkal szemben a kereszténység. Itt Bíboros atya megtalálja Mindszenty József személyes tárgyait, a rá való emlékezést, de megtalálja a mártírok termét és a kínzókamráikat, ahol papokat is kínoztak, a kommunizmus elleni küzdelemben szenvedőket vallattak. A hamis, az embert manipuláló, az ember szabadságát elrabló ideológiákkal szemben ma is a legfontosabb szövetségesünk a kereszténység, mint ahogy a megbékélésben és a kiengesztelődésben is.

Mert ahol az embert ültetik a legmagasabb trónra úgy, hogy előtte az Istent letaszítják, ott a legmélyebbre zuhan az ember. Sohasem szabad elfelejteni, hogy számunkra a kereszténység az élet kultúrája a halál kultúrájával szemben, és ezt II. János Pál életében és halálában is megtanultuk.

Az a majd’ negyven év, amit eltöltött emellett a csodálatos ember mellett, lehetőséget adott Önnek, hogy először a részből, a részegyházból, a lengyel nemzeti katolikus egyházból lássa az egészet, majd egyszer csak az egész felől láthassa a részt. Láthatott minket, magyarokat, szlovákokat, lengyeleket, németeket, de láthatta a brazíliai katolikusokat, az afrikaiakat meg a délkelet-ázsiaiakat, és az egész Egyetemes Anyaszentegyházat. Micsoda lehetőség rátekinteni az egészből a részre, és aztán visszatérni a részbe, Krakkóba, és úgy dolgozni az egészért, úgy imádkozni érte, ahogy az összetartozik. Nagyon sokat tanulhatunk ebből!

Amikor a szabadságról beszélünk, akkor megint csak a kereszténységből tanuljuk, hogy a szabadság sohasem valamitől való szabadság, hanem valamire való szabadság. A jóra való szabadság, mert csak a legalsó foka a szabadságnak, hogy tegyük azt, ami itt és most éppen jólesik nekünk. Ez önmagában édeskevés az élethez, nekünk meg kell tanulnunk, hogy a mi szabadságunk valamire adatott, méghozzá a jó cselekvésére és a szabadság megőrzésére. Ahogyan a híres angol filozófus, Roger Scruton megfogalmazta, ha a szabadság egyszerűen csak szabadság, akkor el fogjuk veszíteni.

Bíboros atyának köszönjük, hogy hatalmas utat tett meg a szabadságért, az igazi szabadságért, ami egyszerre belső és külső szabadság. Köszönjük, hogy másoknak ajándékozta az életét, és köszönjük, hogy mi most megköszönhetjük ezt Önnek. Azt kívánjuk, hogy a Teremtő, szabadító és megtartó Isten adjon Önnek továbbra is jó egészséget és erőt, hogy sohase fáradjon bele a szabadságért folytatott küzdelembe. Isten éltesse Bíboros atyát!

Niech Bóg trzyma długo w swojej opiece ojca kardynała! (Az Úristen viselje sokáig gondját Bíboros úrnak!)

 

(Fotó: T. Warczak/Krakkói Érseki Iroda)