Kétségkívül a földrész első számú konzervatív gondolkodója volt. A legtöbb filozófussal ellentétben aktív közéleti szerepet is vállalt, bátran küzdött eszméiért, nem törődve azzal, hogy nem számítottak divatosnak, de tudva, hogy annál fontosabbak. Régi vágású tory volt, s annak idején Margaret Thatcher és más konzervatív vezetők tanácsadójaként szolgált. Sokszor beszélgethettem vele, és minduntalan újra és újra meggyőződtem róla, hogy tőrőlmetszett reneszánsz ember, akinek az egyik pillanatban Kant műve, A tiszta ész kritikája járt a fejében, de aztán a legcsekélyebb erőfeszítés nélkül váltott témát, jutott eszébe Burke vizsgálódása a fenségesről, hogy nyomban az esztétika, a művészet, a zene és a kultúra kortárs irányzatairól fejtse ki véleményét. Termékeny szerző volt, hihetetlenül széles érdeklődési köre a bortól a nemi vágyig, a szépségen és az esztétikán át mindenre kiterjedt. A konzervativizmus jelentését taglaló írásai közérthetőségükkel kiemelkednek a műfajból.