1956” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 39

Búcsú Balás-Piri Lászlótól

2018. március 23.

Schmidt Mária

történész

A szeretet hozott bennünket ide. És persze a tisztelet. De legfőképp a szeretet, annak is megannyi fajtája, a hitvesi, a fiúi, a családi, a baráti, a bajtársi, hogy csak néhányat mondjak. És a hazaszeretet. A Pilisben, a Kőhegy tetején emléktábla áll, rajta felirat: „Ahogy egymással bánunk, az a hazánk”.

Ma Balás-Piri Lászlótól, ’56-os szabadságharcos hőstől veszünk búcsút, aki legjobbjaink hagyományát követve egész lényével adott értelmet ennek az egyszerű mondatnak. Az, hogy most itt vagyunk, hogy a veszteségben, a gyászban képesek vagyunk összekapaszkodni, neki köszönhetjük. Az, hogy a XXI. század magyarjai is nemes és kipróbált értékek őrzői maradtak, neki is köszönhetjük. Az, hogy józan szenvedéllyel ma is közös célokat követünk, neki is köszönhetjük. Amíg a Jóisten Balás-Piri Lászlókat küld közénk, nincs mitől tartanunk.

Már az elején szeretném lelkünkbe vésni: akitől búcsúzunk, üres kézzel távozott, mindenét odaadta és ránk bízta, ezért ő maga könnyű szívvel távozhatott. Dicsőség a hősöknek!

Teljes cikk

„Tíz-egynéhány napból megérteni egy egész életet…”

2018. március 23.

Balog Zoltán

az emberi erőforrások minisztere

 

Kedves Gyászoló Család! Tisztelt Gyászoló Gyülekezet!

 

Milyen esendők vagyunk! Amikor földi búcsút veszünk egy szeretett embertől, akkor is magunkra gondolunk. Hogy is lehetne ez másként akkor, amikor egy olyan ember megy el, ki nemzedékének, 1956 pesti srácainak és lányainak egyik utolsó hiteles tanúja, s életében 1956 igazságának megtestesítője volt. Kevésbé nagy szavakkal, inkább életpéldával. Mi lesz velünk, ha ők mind elmennek minden élők útján? Ha nem lesz már közülük senki közöttünk, aki ahogy ő annyiszor megtette, ránk emeli átható, mégis szelíd tekintetét és azt mondja: „Nem.” Nem, mert mi nem úgy, és nem ezért harcoltunk. Vagy azt mondja: „Igen.” Igen, ezt és így. Mert ez méltó 1956 örökségéhez.

Teljes cikk

A szabadság köt össze bennünket

2018. április 06.

Balog Zoltán

az emberi erőforrások minisztere

Az 1956 roma hőseiről kibocsátott bélyegsorozatot a Nemzetközi Roma Nap alkalmából mutatták be a Terror Háza Múzeumban. A bélyegeken Szentandrássy István Kossuth-díjas festőművész alkotásai láthatók a magyar szabadságért küzdő bátor romák, Hrozova Erzsébet, Csányi Sándor, Cziffra György, Dandos Gyula, Dilinkó Gábor, Fátyol István, „Kócos”, Kolompár Mátyás, Kóté Sörös József és Strausz Károly arcképével. Rájuk és a többi névtelen cigány hősre Balog Zoltán miniszter úr ünnepi beszédével emlékezünk.

 

Tisztelettel köszöntök mindenkit, különösen azoknak a családtagjait, akiknek a tiszteletére ma összejöttünk!

 

Engedjék meg, hogy idézzek Magyarország Alaptörvényéből, amelyet 2011-ben fogadtunk el. Ezt írja Alaptörvényünk XV., illetve XXIX. cikkelye:

(1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.

(2) Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.

„(1) A Magyarországon élő nemzetiségek államalkotó tényezők. Minden, valamely nemzetiséghez tartozó magyar állampolgárnak joga van önazonossága szabad vállalásához és megőrzéséhez. A Magyarországon élő nemzetiségeknek joguk van az anyanyelvhasználathoz, a saját nyelven való egyéni és közösségi névhasználathoz, saját kultúrájuk ápolásához és az anyanyelvű oktatáshoz.”

Ez az alap! Ez a fundamentum! Hogyha erre ráállunk, akkor az építmény, amit építünk, magas és stabil építmény lesz. Mert bizony, ha a cigány–magyar, roma–magyar együttélés történetét sikertörténetté akarjuk tenni, akkor biztos alapokra van szükségünk. Vannak bizonytalan alapok is, vannak, akik ilyeneken állnak, ezért előbb-utóbb el fognak süllyedni a mocsárban. Mi a biztos alapra akarunk ráállni, mert bizony, a cigány–magyar történet és történelem egy sajátosan közös és külön történet. Van benne – miért ne beszéljünk erről akár egy ilyen ünnepnapon is – sok szenvedés, sok kudarc, de vannak benne sikerek is. És van benne elég sok képmutatás, mondjuk meg őszintén, amikor megpróbálják szavakkal eltakarni azt, ami a valóság és amiről nehéz beszélni. De ha komolyan vesszük magunkat  ̶  én így szoktam mondani: roma és nem roma magyarok  ̶ , akkor igenis beszélni kell ennek az ügynek a kudarcairól, meg a sikereiről is.

Nagyon fontos, hogy ez közös felelősségünk!

Ha komolyan vesszük roma honfitársainkat, akkor ez az ő felelősségük is. Ha komolyan vesszük magunkat, akkor ez a mi felelősségünk is! Még ha a felelősség mértéke különböző is, attól függően, hogy kinek mennyi eszköze van arra, hogy az együttélésből sikertörténetet csináljon. Ebben az ünnepi pillanatban hadd mondjak legalább két mondatot arról, hogy összefügg a migráció és a cigányintegráció. Úgy függ össze, hogyha mi nemet mondunk a migrációra  ̶  ami nagyon helyes  ̶ , akkor ennek az erkölcsi hitelét az adja, hogy egyébként meg mindent megteszünk a romaintegrációért. Azzal tudjuk igazolni erkölcsileg helyes álláspontunkat, hogy nem idegeneket akarunk integrálni, hanem mindent megteszünk azért, hogy a roma ̶ magyar együttélésben a közös erősödjön, nem pedig az, ami elválaszt bennünket.

Teljes cikk

Egy jó pásztor halála

2018. április 29.

B. Varga Judit

történész-muzeológus

Brenner János vértanút május 1-jén avatja boldoggá az Egyház. Tizenkét nappal 26. születésnapja előtt, 1957. december 15-ére virradó éjszaka végeztek vele a kádári diktatúra kiszolgálói. Ebben az évben vele együtt öt papot gyilkoltak meg, hogy újra megfélemlítsék Krisztus magyarországi követőit. Mindet. 1956 után…

 

„Az éjszaka nagyon hosszú és sötét lesz.”

(Tyihon pátriárka, 1925)

 

Tóth Ilona orvostanhallgató, Pálinkás-Pallavicini Antal honvéd őrnagy, Mindszenty József kiszabadítója és a Széna tériek közül öten  ̶  a legendás Szabó János bácsi, 59 éves gépkocsivezető, Rusznyák László és Laurinyecz András bányászok, Folly Gábor betanított munkás és a jugoszláv állampolgárságú Ekrem Kemál villanyszerelő  ̶  a statáriális népbíráskodás áldozatai, mind halottak 1957 decemberére. De a legyőzőknek több kellett a forradalom hőseinek életénél: országos megtorlás, általános megfélemlítés. Egy népszerű, derűt és békét sugárzó pap, akinek egyetlen bűne, hogy sokakat vonz a templomba, és akinek brutális meggyilkolása lecsendesíti és szétzavarja a nyájat. Szimbolikus, hatásos gaztett.

Brenner János 32 késszúrással meggyilkolt holttestének boncolási jegyzőkönyvéből tudjuk, hogy a nyelvcsont és a gégeporc többszörösen eltört: a nyakára léptek, megtaposták. A reverendához tartozó fehér papi galléron talajnyomok voltak és egy cipőtalp körvonala is kirajzolódott rajta. A gyilkosság keresztényellenes motivációja világos: nemcsak megölni, hanem meggyalázni is akarták. A legtöbb szúrás az Oltáriszentséget védelmező karját érte.

Teljes cikk

Pártkatonák

2018. május 18.

Szabó Ákos

történész

A Kádár-rendszer három főtisztjének pályafutása hűen tükrözi a diktatúra természetét, amelyben SS-gránátosból hadügyminiszter, péksegédből vérengző parancsnok és egykori nyilasból vezérkari főnök lehetett.

A Kommunizmuskutató Intézet azzal a céllal jött létre 2013-ban, hogy a kommunista diktatúra hazai kiszolgálóinak, működtetőinek, magyarországi helytartóinak és haszonélvezőinek életrajzait bemutassa. Intézetünk munkatársai egy 1989-ben megjelent mű alapján jó néhány vezető szerepet betöltő személyt azonosítottak és jelenleg is azonosítanak. A munka során többek között a Kommunisták Magyarországi Pártja, a Békepárt, a Magyar Dolgozók Pártja, a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, illetve számos párt- és társadalmi szervezet vezető kádereinek életrajzát kell szakszerűen, tárgyilagosan feldolgozni.

Közel harminc évvel a rendszerváltoztatást követően társadalmi igény mutatkozik arra, hogy rávilágítsunk azokra a személyekre, akik a diktatúrát működtették. Ahogy Orbán Viktor miniszterelnök 2002-ben a Terror Háza Múzeum megnyitóján elhangzott beszédében megállapította: „A történelem olyan, mint a föld alatti folyó, ha nem ismerjük természetét, könnyen alámoshatja az életünket.”

Ismerjük meg a történelmet három katona életrajzán keresztül, akik személyesen működtették a diktatúrát, sőt mindhárman nagyon magas polcra kerültek a kommunista rendszer kiszolgálói között. Életrajzaikon keresztül állhat össze a big picture: életútjukon át ismerhetjük meg, hogy milyen is volt a kommunizmus valójában.

Teljes cikk

Velünk élő ÁVH

2018. június 25.

Békés Márton

történész

Köztünk él az ÁVH volt börtönőre, későbbi III/III-as osztályvezető és a Kádár-per egyik ávós vizsgálótisztje, akit csak ’62-ben küldtek el az elhárítástól. 1956/57-ben mindketten ugyanabban karhatalmista ezredben szolgáltak.

A Látószög blogon 2017 nyarán és őszén hétrészes cikksorozatot közöltem, amelyben öt olyan bíró és ügyész (egészen pontosan: egy hadbíró, két vezető ügyész, egy statáriális eljárásban részt vevő közvádló és egy „mezei ügyész”) életpályáját mutattam be, akik 1956 és 1961 között halálos ítéletek meghozatalában vettek részt és még élnek. Az öt, részletes életrajzot közlő cikksorozatban szó esett Grátz Endréről, Jacsó Jánosról, Lázár Ernőről, Mátsik Györgyről és Sajti Imréről. Közülük Mátsik György – többek között Mansfeld Péter vádlója, MÉH-vezérigazgató és tíz évig a Magyar Úszószövetség egyik vezetője – tavaly december végén elhunyt. A többiek, jelen tudásunk szerint, még élnek.

A cikksorozatból két dolog derült ki: egyfelől, hogy az 1956 utáni megtorlásban vállalt tevőleges részvételükért a Kádár-rendszer életük végéig honorálta őket, másfelől pedig, hogy jó dolguknak a rendszerváltoztatást követően sem szakadt vége. A megtorlókkal szembeni megtorlás, bár erkölcsi kötelesség és a demokrácia működésének bizonyítéka lenne, úgy tűnik, hogy a legvégső ítélkező fórum feladata marad – vontam le a tanulságot egy évvel ezelőtt. 2017 novemberében aztán közöltem Büki Lajos győri forradalmár, volt vagongyári marós riportját, aki Grátz Endre áldozata volt a „Török István és társai” perben. Ekkor vált bizonyossá, hogy az akkor még élő öt bíró és ügyész nevéhez összesen huszonöt hős halála fűződik. Vagyis együtt az 1956. december és 1961. augusztus közötti kivégzések tizedéhez volt közük!

A megújult ávós tabló a Terror Háza Múzeum állandó kiállításán, az Ávós előszoba teremben

A 2002 februárjában megnyitott Terror Háza Múzeum idén múlt tizenhat éves. Látogatóink száma egyre nő, jó ideje intézményünk a leglátogatottabb magyar múzeum. Állandó kiállításunk kezdetek óta a legmodernebb technikával mutatja be a közös totalitárius tőről fakadó két diktatúra embertelenségét. Amellett, hogy emlékeztetünk a nemzetiszocialista/nyilas és a kommunista zsarnokság áldozataira, és reménykeltően mutatjuk be az elnyomás ellen lázadó hősöket, fontos feladatunk a tettesek néven nevezése is. Ezt látja el többek között a kommunista államvédelmet bemutató termünk, az ún. „Ávós előszoba”. Itt található az az „ávós tabló”, amelyen összesen 81 olyan személy látható (névvel, rendfokozattal, életrajzi adatokkal), akik 1945 és 1956 között a kommunista politikai terror szervezeteiben (PRO, ÁVO, ÁVH, BM államvédelem) vezető beosztást töltöttek be. A múzeumalapítás óta sok idő eltelt, és mostani tudásunk – az azóta beérkező információknak, a levéltári kutatások eredményeinek és a történészszakma egyre bővülő tudásának, valamint szakadatlan kutatómunkánknak hála – szükségszerűen nagyobb, mint az alapításkori. Ráadásul a rendszer erőszakszervezeteinek működtetői, akik a ’40-es évek közepétől a ’80-as évek végéig meghatározták ezek vezetését, a természet törvényeinek is alá vannak vetve. A hiányos adatokat pótolni, az új információkat feltüntetni, az idő múlását pedig regisztrálnunk kell.

Amint az „Igazságszolgáltatás termében” található „bírák és ügyészek falán” revíziót kellett végrehajtanunk és ebből kifolyólag találtunk öt, akkor még élő vérbírót és halálügyészt, úgy az államvédelem működtetőit felsoroló tablón is akad két személy, aki még életben van. Ők főszerepet nem az ’56-os megtorlásokban kaptak, hanem még az ’50-es évek politikai terrorjában, a kegyetlen párton belüli leszámolásokban és az egész magyar társadalom megfélemlítésében, illetve a kádári politikai rendőrség berkeiben, a „reakciós elemek” elleni felderítőmunkában. Jelen tudásunk szerint dr. Kapitány István áv. őrnagy még él, akárcsak Szigetvári Árpád volt rendőr ezredes. Az ő történetük és portréjuk következik.

Teljes cikk

Derengés és láng

2018. október 20.

Kormos Valéria

újságíró

1956 októberében 13 éves voltam. Az óbudai ház, ahol laktunk a hosszú utca elején volt. Az utca végén egy számunkra titokzatos, magas kerítéssel körbevett épület húzódott, egy laktanya. Az ávéhásoké – mondták sokat sejtetően a felnőttek és valamiért megtiltották, hogy arrafelé kószáljunk. Amúgy mintha nem is léteztek volna benne katonák, legalábbis mi nem láttuk őket. Csak október 23-a után beszélték, hogy futnak onnan a kis kopaszok, civil ruhákat kérnek a környékbeliektől. Kaptak is ezt-azt, mert megsajnálták őket, csóró kis besorozott legénykék voltak, hát tehetnek ők valamiről?  ̶  mondogatták. Ezekben a napokban a házban lévő gyerekcsapattal bandáztunk a testvéremmel, nem volt más társaságunk, mert a szüleink vidéken rekedtek. Talán a közlekedés elakadása, talán más ok miatt van így, találgattuk. Hogy valami felbolydult a városban, és másutt fontos dolgok történnek az utcákon, a mi Óbudánk kicsit álmosan követte. Annyit láttunk, hogy egy délután a házunkhoz közeli Fő téren az akkori tanácsháza előtt kisebb csoportok gyülekeznek és a Kórház utcán megindulnak a Flórán tér irányába. A sor szépen gyarapodott, majd a menet a Miklós téri kerületi pártház fele tartott. Nekünk ez csak jó móka volt, hisz április negyedike és május elseje kivételével nem láttunk így, együtt lenni embereket. Ugráltunk hát a menet mögött, mint a kismajmok. A szocreál stílusú épület előtt (amely ma lakóház) elhangzott néhány beszéd, kissé bágyadtan szólt a Himnusz. Ahogy felidézem, az emberek arcán inkább várakozást láttam, mint forradalmi tüzet, hisz Óbuda kiesett az események sodrából. A vörös csillag azért lekerült az épület homlokzatáról és ezután szépen lassan indult mindenki a dolgára.

Észrevettem viszont, hogy szomszédaink kezdenek egy kicsit barátságosabbá válni egymással, ami a társadalmi háttér miatt nem is volt olyan könnyű gesztus. Házunk ugyanis 1947-ig tipikus óbudai polgárház volt. Nagy kapubejárattal, udvarán díszkúttal és válogatott fákkal, bokrokkal, csónak- és autógarázzsal, két hátsó udvarán gondozott gyümölcsöskerttel. Tulajdonosa, a köztiszteletben álló orvos, gazdálkodó dinasztia sarja 1947 után a rendszer megtűrtjeként próbált életben maradni családjával. Lélekromboló volt számukra, hogy minden, amit elődeik munkájukkal megteremtettek és szép volt körülöttük, romlásnak indul. A tágas lakásokat a tanács felszabdalta, ahogy mondták, a népi elemeket és egyéb rászorulókat költöztették be a helyiségekbe. (Köztük minket, mert előzőleg tőlünk is elvettek lakást, műhelyt, meg ami a háború után megmaradt.) Így aztán fényes társaság került egymás mellé, foglalkozásra nézve orvos, kalauz, utcaseprő, lecsúszott művészember.

Teljes cikk

Ünnepi beszéd az október 23-i megemlékezésen

2018. október 23.

Schmidt Mária

történész

Úgy tartják, az ember sikerének, sőt, egyenesen egészségének az a titka, hogy ne felejtsük el a boldogság és a siker pillanatait, és úgy őrizzük őket, ahogy az első csók, az első szerelem emlékét.

 

Tisztelt Honfitársaim! Kedves Barátaim!

 

A nemzetre is igaz ez. Erőt és reményt nem meríthetünk a kudarcból, a balsorsból, a sötétségből, csakis a büszkeségre okot adó pillanatokból. Például abból a büszkeségből, amit a hatvankét évvel ezelőtt forradalom és szabadságharc eseményeire emlékezve érzünk. Ami akkor történt itt, velünk, Magyarországon, máig reményt és erőt ad. Százezrek álltak egymás kezét fogva városaink főterein, százezrek ölelték meg egymást ismeretlenül. Volt, akinek a szeme könnybe borult a boldogságtól, mert a nemzet közös szívdobbanása olyan erős volt, hogy még azok is megérezték, akik nem akarták.

Ennek a közös szívdobbanásnak a visszhangja hozott ma össze minket. Ha most egymás mellett megállunk és megnyitjuk a szívünket, azt tapasztaljuk, hogy ügyes-bajos dolgaink zsugorodnak, hogy egyre erősebbnek érezzük magunkat. Élesen látjuk egymás arcát, tudjuk: összetartozunk.

Jól van ez így.

Ma azért vagyunk itt, hogy közösen emlékezzünk azokra a 62 évvel ezelőtti napokra, amik máig mércéül szolgálnak a számunkra. A hazaszeretet, a haza iránti elkötelezettség a mércéje most és immár mindörökké, ami 1956. október 23-án történt.

Mi, itt mindannyian, a pesti srácok és lányok utódai vagyunk. Az ő élni akarásukból, szabadságvágyukból táplálkozunk ma is. Ha csak felidézzük hősi tetteiket mosolyra szalad a szánk, büszkeség és megújult életerő költözik belénk. Nekik köszönhetjük, hogy olyan erős az immunrendszerünk, hogy képesek vagyunk helytállni és megőrizni önmagunkat.

Isten áldja hőseinket!

És azokat, akik a hősök közül még itt vannak közöttünk! Tisztelet a hősöknek!

Teljes cikk

Mártírok ideje

2018. november 04.

Horváth Pál

teológus, vallástörténész

62 évvel ezelőtt ezen a napon indult el a világtörténelmi jelentőségű magyar forradalom és szabadságharc leverése. A november 4-e előtti és utáni hősökre és áldozatokra, 1956 vértanúira emlékezünk.

Amikor évről évre megemlékezünk 1956 hőseiről, mártírjairól, a történelmi, politikai méltatásokon túl érdemes végiggondolnunk, hogy mit jelent az ő alakjuk a keresztény ember szemszögéből. A kultúránk alapját adó keresztény hagyomány, értékrend szerint a vértanúság „a hit igazsága melletti legnagyobb tanúságtétel; olyan tanúságtételt fejez ki, amely egészen a halálig terjed”. A hitünk melletti kiállás azonban a történelemben nem csupán a vallási igazságok melletti tudatosan vállalt szenvedést és életáldozatot jelenti, hanem tágasabb: az evilági valóság nemes értékeinek és céljainak szolgálatában vállalt hősiességet és kitartást, az igaz, a szép, a jó, a társadalmi igazságosság érdekében való, a halált is vállaló rendkívüli emberi teljesítményt is értjük alatta.

Az újkor mártírjai, közöttük 1956 hősei nem a keresztény hit vértanúi voltak, mint az időről időre ismétlődő egyház- és vallásüldözések szentjei, de olyan értékek, eszmék szolgálatában áldozták fel az életüket, amelyek – mint a szabadság, a demokrácia, a szolidaritás, a békés és boldog élethez való jog – az egyház kétezer éves munkálkodása révén vertek gyökeret az európai kultúra közegében. Az üldözők módszerei és eljárásai is egy tőről fakadtak, legyenek ők az ókori Róma hatalmasai vagy a világkommunizmus pribékjei. Céljuk régen is, hat évtizede is az volt, hogy hitük feladására, eszméik megtagadására kényszerítsék áldozataikat. Ahogy a régiek között, úgy bizonnyal a közelmúltban is voltak olyanok, akik a terror, az erőszak, a fenyegetések hatására gyengének bizonyultak, engedtek a kényszernek, feladták meggyőződésüket, vagy némi gyávasággal, a puszta életösztönnek engedelmeskedve tagadtak, bocsánatért esedeztek, színlelték azt, hogy megfelelnek a hatóságok elvárásainak. De voltak olyanok is, mint mindig a történelemben, hitek és meggyőződések históriájában nem kevesen, akik a fenyegetések és kínzások között is kitartottak és azt is büszkén vállalták, hogy példát mutatva másoknak, fittyet hányva hóhéraik igyekezetére, életüket adják meggyőződésükért.

Teljes cikk