Milyen „nőt” hozott létre a kádári társadalom? Milyen ösztönöket épített a hitben felnőtt, titokban felszentelt, folyamatosan megfigyelt apácában, az egy pártban, egy eszmében hívő, a rendszer vezetőiben bízó egykor életerős ügyésznőben, aki kivégzésekre járt hivatástudatból még mielőtt reggelit készített volna a gyerekének? Vagy a „menő” szocialista nagyvállalat első női vezérigazgatójában, aki belebetegedett a felkészültsége, tudása, józan esze és a valóság közti oldhatatlan ellentétbe? Milyen volt az ő aktív, tenni, jobbítani vágyó, korán érett felnőttségük a már „bársonykesztyűs”, de még mindig szabadsághiányos „jóléti” diktatúrában? Meg tudtak-e változni a kommunizmus bukása óta vagy továbbra is magukban hordozzák akkori reflexeiket? Milyen emberi tragédiák rejtőznek a büszke fogalom, a rendszerváltoztatás, rendszerváltozás mögött?

Kormos Valéria Álomszövők című kötetének hősei nem hányódó kisemberek, nem is döntésképtelen átlagosak, de végtelenül kiszolgáltatottak, akár feljebb, akár alul vagy középen vannak társadalmi rangsorukban. Néha szédülünk, néha derülünk életük, sorsuk olvasásakor.