értékrend” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 2

Vidékinek maradni

2017. augusztus 26.

B. Varga Judit

történész-muzeológus

Hajnalpercenés falun, napfelkelte a városban. Létezik-e még a főváros-vidék ellentét, vagy már csak a fejekben élő hagyomány? Miért van romantikája a falusi életnek? Mi a vidék?

Augusztus izzásában figyelem az Alpokalja megunhatatlan levegőjének vibrálását, a nyár végi fényözönt, a leheletfinom tájat, és szívom magamba az elnyugatiasodott egyutcás határfalu emberkeltette zaját. Mégis csend van, pihenek. Naponta ötször hallatszik fel a hegyre a hazai harangszó, a hatodik a szomszédos osztrák faluból üzen. A burgenlandi rádió déli hírei előtt évtizedek óta bemondják, melyik toronyban hány harang lakik, sőt, ennél jóval többet árulnak el az adott templom művészettörténeti, vallási, közösségi értékeiről. Emlékszem, amikor nálunk először hangzott el a harangtörténeti összefoglaló a Déli Krónikát megelőzően a Kossuth Rádióban, a szabad akaratukból ateista, közismert és akkor még közkedvelt balliberális honfitársaink mennyit gúnyolódtak ezen az új szerkesztői „fogáson”. Pedig a harang falut és várost, múltat és jelent összeköt, határokon és lelkeken átível, ereje és súlya van. Benne egyesül a városi emberként élő Pál apostol energiája és a vidéki Jézus csendje. Az Isten alkotta bioszféra és az emberi értelem teremtette nooszféra is.

Az osztrákoknál és a bajoroknál már szombat délután háromkor megszólalnak a harangok, köszöntve a közelgő vasárnapot. Ilyenkor zárnak az üzletek, érkeznek a barátok, rokonok, indul a hétvégi élet. Tudják, hogy miért parancs a pihenés. És tudnak is pihenni, élni a szabadidejükkel mind a városban, mind a falun. (Számukra érthetetlen hungaricum volt a szabad vasárnapot biztosító jogszabály eltörlését követelni – ráadásul az emberi szabadság nevében.)

Teljes cikk

Posztpolitika, posztdemokrácia

2017. november 14.

Schmidt Mária

történész

A kommunizmusban még igazi volt a politika. A kommunistáknak volt ideológiájuk, mégpedig kizárólagosságra törő, ami fényes jövőt ígért és programot is adott hozzá. Ideológiai és politikai monopóliumukat a legkíméletlenebb terrorral biztosították be. Akik velük szemben határozták meg magukat, szintén politizáltak, rendelkeztek szilárd világképpel és olyan politikai programmal, amelynek célja a szabadság és a nemzeti függetlenség volt.

A kommunisták, ahol hatalomra jutottak, kizárólagosságra törekedtek és minden eszközzel gátolták, hogy a szabadság hívei politizáljanak. Akiket nem tudtak elhallgattatni, azokat üldözték, meggyilkolták, de legalábbis bebörtönözték. Amikor a kommunista rendszerek szétkorhadtak és összeomlottak, a letagadott politikai ellentétek a felszínre kerültek, a politika az addig rabbá tett nemzetek számára is szabaddá vált. A politikai élet új szereplői határozott értékrenddel és elkötelezettséggel hirdettek programot, vázolták fel jövőképeiket és kérték a szavazóból választóvá vált polgárok támogatását. A 21. század harmadik évtizede azonban a posztpolitika időszakának beköszöntével fenyeget bennünket. A politikát ellepték azok a szereplők, akiknek nincs szilárd értékrendjük, és azt hiszik, ezt hívják pragmatizmusnak. Ők azok, akik valójában szégyellik a politikát, a pártokat felesleges koloncoknak tartják és magukat inkább pártonkívüliként, pontosabban pártokon felül állóként, illetve civilként próbálják meg láttatni. Erkölcsi, politikai eszmerendszerhez nem kötődnek, nem rendelkeznek olyan meggyőződéssel, amelynek nevében a közösséget formálni kívánnák, ezért nem is akarnak elvekről, ideológiákról eszmét cserélni. Ha mégis erre kényszerülnek, beérik annak hangoztatásával, hogy ők antifasiszták, amiből egyértelműen következik, hogy mindenki, aki nem ők, az fasiszta, vagyis szalonképtelen. Következőleg szóba sem szabad állni velük, a vita, az érvek felsorakoztatása tehát értelemszerűen fel sem merülhet. Az ilyen „fasiszták” persze „szélsőjobboldaliak” és egyben antiszemiták is. Legalábbis objektíve, ahogy anno a bolsik mondták.

Teljes cikk