ady” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 2

Egy álruhás herceg

2017. július 30.

Schmidt Mária

történész

 

Szegény Kemény István – szegény, mert sanszos, hogy ha méltató sorokat írok a könyvéről, azonnal gyanússá, sőt persona non grata-vá válik azoknak a „zsűritagoknak” a szemében, akik örökbérletet váltottak a megmondóhelyekre. Büntetésül akár meg is tagadhatják tőle a bejárást a balliberális szalonokba, ahová, gyanítom, talán tartozónak véli magát. Ezért némileg vonakodva szántam rá magam erre az írásra. Pedig az utóbbi évek egyik leginspirálóbb, legőszintébb könyvét, a Lúdbőr-t (Esszék, Magvető, Budapest, 2017) olvasva, úgy éreztem, erre a hangra, jobban mondva erre a hangra is nagy szükségünk van ahhoz, hogy végiggondolhassuk, mit hoztunk magunkkal mi, akik felnőtt életünk egy meghatározó részét a kommunizmusban, annak is a puhább, gulyásos szakaszában töltöttük. És hol tartunk ma, közel ugyanannyi tapasztalattal a hátunk mögött, az új, demokratikus rendben? Ez a könyv egy szerelmi vallomás. Szerelmi vallomás a hazához, a magyar irodalomhoz, azon belül is Adyhoz (ezt az elfogultságot én is osztom), magunkhoz, ahhoz, amilyenek voltunk, vagyunk, lettünk, lehetünk.

 

Teljes cikk

Adventi ravaszdi

2019. december 13.

B. Varga Judit

történész-muzeológus

Avagy a kínálat netovábbja. Adventi vasárnapon igyekszünk a reggeli szentmisére, mégis megállít a templomtól alig félszáz méterre lévő virágbolt kirakata. Adventi „koszorúk” hívogatnak, csábos egyediségükkel kínálják magukat. Pontosabban adventi fatörzsek, rajtuk vörös róka figurájú gyertyák, kisebbek-nagyobbak, fenyőerdőt megidézők vagy csupán az erdei rókákra hagyatkozók. Gondolatban még sosem jutottam el addig, hogy ilyen is van, lehet. Adventi koszorúként négy vörös róka egy fatörzsön. Igény eddig nem volt rá, de most már lesz, mert bekerült a kínálatba. Hagyományos, jelentést hordozó három lila és egy rózsaszín gyertyát tartó örökzöld koszorú nem volt a kirakatban. Úgy tűnik, a tradicionális keresztény jelképekkel és szokásokkal nem lehet üzletet csinálni a fogyasztás diktatúrájában.

Teljes cikk