„Kibontakozott az a két nagy áramlat, mely

már évek óta küzd a Magyarország felett való

uralomért. Ezen áramlatok egyike a

nemzetközi pénzuralom etablírozására való

törekvés. A másik áramlat pedig a nemzetközi

pénzuralmi törekvésekkel szembeni egészséges

és hazafias ellenáramlat.”

Asbóth János (1897)

 

A „washingtoni konszenzus” ára

 

A ’80-as évek hidegháborúban győztes nyugati neokonzervatív hulláma  a ’90-es években eltérítve folytatódott, és neoliberális konszenzussá vált. Míg a hidegháború végi neokonzervativizmus az elnehezedő jóléti állam korrekcióját, antikommunista meggyőződést, a nemzeti kohézió megerősítését és az 1945-öt követően hosszan érvényesülő baloldali kurzus után a jobboldal visszatérését jelentette, addig a neoliberalizmus a „történelem végi” individualista fogyasztó materializmust és a piaci fundamentalizmus korlátlan érvényesítését. Előbbi azért deregulált és privatizált, hogy a hidegháborús nyugati győzelem társadalmi és gazdasági feltételeit szélesítse, utóbbi viszont azért, hogy a globalizáció monetáris alapjait lerakja, a szabadkereskedelmet elősegítse és a nemzetállamok ezzel szembeni ellenállását korlátozza.