antiszemitizmus” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 2

Kommunizmus és cionizmus

2018. augusztus 10.

Pelle János

PhD, egyetemi oktató

Furcsán alakult ennek a két, nagy hatású és a XX. században állami formát öltő eszmének a sorsa. Mind a két teóriát, évszázados előzmények után a XIX. század közepén fogalmazták meg, ráadásul két olyan filozófus, akik jól ismerték egymást és a családi hátterük is hasonló volt. Az egyik Karl Marx, a német nyelven író ismert szocialista gondolkodó, a másik Moses Hess, francia filozófus. Előbbi 1848-ban adta közre a Kommunista kiáltvány című röpiratát, amelyben bírálta az utóbbinak az „igazi szocializmusról” vallott nézeteit. Hess erre eltávolodott a barátjától (akit előzőleg összeismertetett Engelsszel, a mecénásával), és 1862-ben megjelentette Róma és Jeruzsálem című, magyarul is kiadott munkáját. Ebben felvázolta azt a programot, hogy az európai zsidók az akkor még török uralom alatt álló Palesztinában teremtsenek maguknak országot és váljanak ugyanolyan nemzetté, mint az egységesülés útjára lépett olaszok.

Teljes cikk

Beletörődés

2019. május 30.

Frank Füredi

szociológus, publicista

A német hivatalos politika nem száll szembe a muszlim antiszemitizmussal. Helyette azt tanácsolja, hogy a zsidók nyilvános helyen ne viseljenek kipát.

Akárhányszor halljuk Németországban, hogy „soha többé”, mégis nem kevesen vannak hatalmi pozícióban olyanok, akik hajlamosak szemet hunyni az antiszemitizmus megnyilvánulásai fölött, vagy belenyugvással reagálnak rájuk.  Ennek a gyáva magatartásnak meghökkentő példáját adta a múlt héten Felix Klein, a német kormány antiszemitizmus-ügyi biztosa. Újságírók előtt úgy nyilatkozott: az antiszemita bűncselekmények elszaporodása miatt „nem tanácsolhatja, hogy a zsidók mindig és mindenütt kipában mutatkozzanak”. Úgy is fogalmazhatott volna, hogy a zsidónak látszó emberek számára Németország ma már veszélyes no-go övezet.

Teljes cikk