A hazánkban legutóbb bejelentett, a gyermekvállalás feltételeit javító családpolitikai intézkedések élénk visszhangot váltottak ki az európai liberális világszemlélet propagandistái, saját nihilizmusukba belefeledkező politikusok és minden hagyományra, értékre ferde szemmel tekintő bértollnokaik között. Sokféle vádat hordtak össze a rasszizmustól a lelki diktatúráig, egyik fő érvük azonban az volt, hogy a gyermekvállalás támogatása egyszerűen gyermekszülésre kényszeríti, méltóságukban megalázza, szabadságuktól fosztja meg a nőket. Mivel a pergőtűz alá került támogatási rendszer hátterében tudatosan vállalt keresztény értékek állnak, bírálói pedig általában is harcos ellenzői mindennek, ami keresztény, érdemes elgondolkoznunk azon, miként is vélekedik az egyház a nőről, annak méltóságáról és szabadságáról. A téma megítélése, mint annyi másé, maga is változott, fejlődött az elmúlt évezredek során, ám a nőnek, mint anyának a tisztelete sajátja volt minden történelmi kornak. Nem arról van tehát szó, hogy valamilyen agresszív férfisovinizmus tekinti a női méltóság lényeges elemének az anyaságot, mint azt korunk liberális feministái és gender-prófétái mantrázzák, hanem olyan természetes adottságról, amely örök, ki nem rekeszthető eleme a női méltóság és hivatás egyre gazdagabb, sokrétűbb fogalmának.