függetlenség” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 4


Szabadság torzóban

2016. november 19.

Schmidt Mária

történész

A szuezi csatorna a brit  

birodalom gerincveleje. 

Bismarck


Két torzóban maradt szobor, két egymással párhuzamosan futó szabadságküzdelem. A magyar „szobrászok” a pöffeszkedő Sztálint döntötték le, úgy hogy csak a csizmája maradt, míg az egyiptomiak a francia Ferdinand de Lesseps, a csatorna építtetőjének diadalt sugárzó emlékművét rombolták le térd felett, hogy ezzel is nyomatékosítsák, saját kezükbe veszik az akkori világ egyik legfontosabb vízi útjának ellenőrzését. A magyarok a szovjet megszállást és a rájuk kényszerített kommunista terrorrendszert akarták lerázni magukról, az egyiptomiaknak a britek gyámkodásából lett végérvényesen elegük.

1956. október 23-án a magyarok kinyilvánították, hogy nem tűrik tovább a kommunista diktatúrát és a szovjet megszállást. Szabadságot és nemzeti függetlenséget követeltek. 29-én Nagy- Britannia és Franciaország Izraellel közösen katonai beavatkozásra szánta el magát Egyiptom ellen. Ez volt a válaszuk arra, hogy Egyiptom állami tulajdonba vette a Szuezi csatornát, és ki kívánta vásárolni a korábbi tulajdonosokat. November 4-én a Magyarországra támadó Vörös Hadsereg katonái közül többen azt hitték a Szuezi- csatornához vezényelték őket. Nyilvánvaló volt, hogy a háborúzó katonák egy részének fogalma sem volt arról, hogy a kommunista diktatúra ellen felkelt magyar szabadságharcosok ellen vetették be őket.

Teljes cikk

Panni nem akar halálpálcát eladni, Panni hazamegy és átgondolja az életet¹

2016. november 23.

Tallai Gábor

író, a Terror Háza Múzeum programigazgatója

„erre vártak ezek a köcsög fideszesek.”
Puskás Panni, facebook-poszt

„Hasztalan bárkinek is kifejteni egy gondolatot,
ha a puszta célzás rá nem elegendő.”
Nicolás Gómez Dávila


Dózsa László 1942-ben született Budapesten, élettörténetének az 1956-os forradalomra és szabadságharcra vonatkozó fejezeteit ő maga mesélte el, írta meg. Színész körökben a durva részek már az átkosban ismertek voltak, színészember imád mesélni, igazán abban jó, szakma ez is, pontosabban szerelem. 1967-től, a Színiakadémia elvégzése után Dózsa végre színészként dolgozhatott, művészeti teljesítményét ugyanakkor sem a rendszerváltozatás előtt sem után nem ismerték el díjakkal. Nem névtelen társulatoknál játszott (Csokonai Nemzeti Színház, Madách Színház, Nemzeti Színház stb.), közben közel harminc magyar filmben kapott szerepet, öt híján kétszázhoz adta hangját. Mindenkor olyan rendezők választották (Sára, Fábri, Böszörményi, Karinthy, Horváth stb.), kiknek kvalitásérzékét nemigen szokás megkérdőjelezni. Amikor élete hatvanas éveiben végre elismeréseket kapott, azokat az 1956-os forradalomban és szabadságharcban tanúsított helytállása, passiója okán kapta, amit 2016-ig (!) senki nem vont kétségbe, nem kérdőjelezett meg, nem kicsinyített stb., sem az '56-os bajtársak, sem a mindenkor „objektív és apolitikus” történészszakma (élén a virtigli Gyurcsány-fan Rainer M. Jánossal és az utolsó autodidakta eszdéeszes historiográfussal, Eörsi Lászlóval).

Teljes cikk

„Viccnek azért picit túlzás…” Anne Applebaum budapesti beszélgetése Schmidt Máriával

2017. november 28.

Schmidt Mária

történész

Anne Applebaum régi barátom, talán ezért is vállaltam, hogy leüljek vele beszélgetni annak ellenére, hogy Anne írásaiban az elmúlt években annyi méltatlan támadást intézett régiónk és Magyarország ellen. Meg akartam érteni: mi változott gondolkodásában, miért nem fontos többé a számára ennek a térségnek a függetlensége, szabadsága, pontosabban miért nem fogadja el, hogy a függetlenség és szabadság lényege nemcsak az eltérő álláspontok tolerálása, hanem a helyi közösségi érdekek és értékek elfogadása is. Az alábbi beszélgetésre, Anne Applebaum kérésére, 2017. november 13-án került sor Budapesten. A beszélgetésről hangfelvétel készült.

Applebaum: Kezdjük ott, ahol még Te és én egyetértettünk. Tehát itt voltam ennek a múzeumnak a megnyitásán...

Schmidt: 2002-ben.

Applebaum: Igen. Írtam róla, úgy emlékszem, hogy a The Wall Street Journal-ban vagy valahol máshol, és azóta is többször írtam róla, és mindig nagy elismeréssel. Úgy tekintettem Rád, mint aki elkötelezett a történelem újraírása mellett. De nemrég olvastam a cikkedet Sorosról, amit áprilisban írtál. Azt írod Sorosról, hogy dominálja a baloldalt és az amerikai Demokrata Pártot. Szerintem ez abszurd. Nem tükrözi a valóságot. És ezért vagyok itt. Mert valaki elküldte nekem az angol fordítást. És ez annyira eltér mindattól, amit én gondolok, annyira idegen nekem. Mi az a pillanat, amikor különböző irányba indultunk? Te történész vagy, akit nagyra tartok. Hivatkoztam rád a könyveimben, nagyszerűnek tartom a Terror Háza Múzeumot, írtam róla, rólad is, mindig pozitívan, és akkor láttam ezt a blogposztot, és arra gondoltam: valaminek történnie kellett. Vagy Te, vagy én látom a helyzetet tévesen. Szóval, tudni akarom, mi ez. Mert megdöbbentett. Tehát azt kérdezem, mi az a pillanat, amikor szétváltak az útjaink.

Schmidt: 2008-ban kezdődött. Obama hivatalba lépése volt az, amit különbözőképpen értékeltünk. Számunkra, magyarok számára Barack Obama nyolcévnyi elnöksége vízválasztó volt: másképp kezdtünk gondolkodni az Egyesült Államokról. Ronald Reagan óta az Amerikai Egyesült Államok Közép-Európát az amerikai érdekszférába tartozó területnek tekintette. Ez új volt, mert előtte az USA-t nem érdekelte Közép-Kelet-Európa sorsa. Számunkra ez nagyon sokat jelentett, mert végre meghozta azt, hogy a hidegháború amerikai győzelemmel zárult, és mi visszanyertük a szabadságunkat és a nemzeti szuverenitásunkat. De azt is jelentette, hogy bekerülhettünk a NATO-ba, ami biztonsági szempontból volt nagyon fontos. Az Obama-adminisztráció ezt a biztonsági védőernyőt a rakétatelepítések leállításával visszavonta. Amerika ettől kezdve ezer jelét adta, hogy ez a térség nem érdekeli, és csak társadalomátalakító szándékai vannak velünk szemben. Hardcore ideológiai gyarmatosító hatalomként kezdett el velünk szemben viselkedni az Egyesült Államok, ami azt megelőzően ilyen erővel nem volt jellemző. És ez egybeesett a Soros-alapítványok tevékenységével, amelyek teljes összhangban működtek az Obama-adminisztráció itteni embereivel.

Applebaum: Soros alapítványa befolyásolta Obamát vagy fordítva? Vagy a kettő ugyanaz?

Schmidt: Összeálltak, és együtt, egymással karöltve tevékenykedtek. Az amerikai ügyvivő, Goodfriend (nomen est omen) eljárt a Sorosék által szervezett kormányellenes tüntetésekre. Ide, hozzám is eljött, leült abba a székbe, ahol most Te ülsz, és másfél órás előadást tartva Horthy Miklósról oktatott ki engem, és mindenféle ügyekben dirigált.

Applebaum: Emlékszem, hogy említetted ezt.

Schmidt: Képzeljük el, hogy a washingtoni magyar nagykövet elmegy, mondjuk, a Smithsonian múzeum főigazgatójához, és előadást tart neki arról, hogyan viselkedtek az amerikaiak az indiánokkal, és ezt neki miképp kell megírnia. Ezt vajon ott minek tekintenék?

Applebaum: Biztos vagyok benne, hogy sokan az Indián Múzeumban örömmel hallanák ezt.

Schmidt: Ehhez jöttek azok az otrombaságok, hogy Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnöke nyilvános beszédében alkotott véleményt arról, hogy Székesfehérvár állíthat-e szobrot Hóman Bálintnak – persze ki sem tudta ejteni a város nevét. Miközben Seattle-ben Lenin-szobor van, ami, úgy látszik, neki teljesen rendben van.  A seattle-i Lenin Obamának nem jelent problémát, őt a székesfehérvári Hóman zavarja. Nyilván az amerikai adófizetőknek is ez utóbbi az igazán fontos kérdés. Szóval az a probléma, hogy azalatt az obamai nyolc év alatt az amerikaiak – és ez egyébként általános a régióban is – ellenszenvessé tették magukat, és nem tudom, hogy ezen Trump képes lesz-e majd változtatni. Remélem, hogy igen.

Teljes cikk