Január közepén felhívást tettünk közzé itt, február közepén pedig ennek történeti hátterét részleteztük. Mégpedig annak érdekében, hogy a 19–20. századi ipari nagyváros helyén nap mint nap születő 21. századi metropolisz projektjének áldozatul eső háborús emlékeket és forradalmi mementókat megőrizzük az emlékezetnek. A kétezres évek eleje óta zajló – részben természetes, részben erőltetett és agresszív – budapesti térátalakító folyamatok emlékezetfelejtéssel és ebből fakadóan a főváros kollektív erőfeszítéseinek elhalványításával járnak. 

A város belső kerületeiben az 1944/45-ös harcok és az 1956-os küzdelmek nyomai egymást fedik, a házfalak őrzik Budapest bő évtizeden belüli két elfoglalásának kárait, a Vár és a II. kerület régi épületei a világháborúban értelmetlenül feláldozott város örök mementói maradnak, a külvárosban óvóhelyek és légoltalmi figyelőállások emlékeztetnek a bombázásokra és az ötvenes évekbeli hidegháborús paranoiára. Minden, ami egy hivatalból pacifista fogyasztói társadalomban a korábbi korok konfliktusaira emlékeztet, alá van vetve az „eltűnés esztétikájának” (Paul Virilio).