hagyomány” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 2

Műveltség a kibertérben

2019. november 15.

L. Simon László

A műveltség fogalma és a művelt ember definíciója koronként változik és változott, de földrajzi értelemben is meglepő eltéréseket mutat. Az emberi társadalom által felhalmozott anyagi és szellemi értékek összességét képtelenség teljes egészében birtokolni, ezért az emberiség történetének minden egyes szakaszában az addig létrehozott értékeknek egy bizonyos része volt fontos, érvényes tudásanyag, amelyből minél többet sajátított el az egyén, annál műveltebbnek számított. Évszázadokig az antik kultúra ismeretére alapozott tudás volt a műveltség alapja, a görög és latin nyelv, az antik mitológiák, irodalmi, filozófiai, történeti és jogi művek ismerete elengedhetetlennek számított. Európában, illetve a nyugati műveltség hatókörében ez egészült ki a Biblia és a keresztény hagyomány ismeretével. A felvilágosodás mindezen csavart egyet, bár alapvetően nem változtatta meg az érvényes tudás, a műveltség fogalmát, hiszen minden fontos filozófiai kérdést az antik és a keresztény hagyományhoz viszonyítva, abból levezetve, vagy éppen azzal szembeállítva határozott meg. A hagyományhoz való kritikus viszony nem jelentette a hagyománnyal való végleges szakítást, s az újító szellem jelentőségének a fókuszba helyezése a tradíció fogalmát ugyan nem számolta fel, de fokozatosan átalakította azt.

Teljes cikk

Európa vesztesége

2020. január 13.

Frank Füredi

szociológus, publicista

Roger Scrutont nem csak a családja siratja. Halála súlyos veszteség Európa szellemi életének is.

Kétségkívül a földrész első számú konzervatív gondolkodója volt. A legtöbb filozófussal ellentétben aktív közéleti szerepet is vállalt, bátran küzdött eszméiért, nem törődve azzal, hogy nem számítottak divatosnak, de tudva, hogy annál fontosabbak. Régi vágású tory volt, s annak idején Margaret Thatcher és más konzervatív vezetők tanácsadójaként szolgált. Sokszor beszélgethettem vele, és minduntalan újra és újra meggyőződtem róla, hogy tőrőlmetszett reneszánsz ember, akinek az egyik pillanatban Kant műve, A tiszta ész kritikája járt a fejében, de aztán a legcsekélyebb erőfeszítés nélkül váltott témát, jutott eszébe Burke vizsgálódása a fenségesről, hogy nyomban az esztétika, a művészet, a zene és a kultúra kortárs irányzatairól fejtse ki véleményét. Termékeny szerző volt, hihetetlenül széles érdeklődési köre a bortól a nemi vágyig, a szépségen és az esztétikán át mindenre kiterjedt. A konzervativizmus jelentését taglaló írásai közérthetőségükkel kiemelkednek a műfajból.

Teljes cikk