hit” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 3

Európa védői

2017. július 23.

B. Varga Judit

történész-muzeológus

Júliusban két olyan európait ünnepel (ma már csak) az Egyház, (valaha az egész kontinens,) akik a klasszikus görög erényeket hordozva és Krisztus tanítását megtestesítve forgatták fel saját Európájukat. Bátrak voltak, igazságosak, mértékletesek és nem utolsósorban okosak. Nem voltak híján hitnek, reménynek és szeretetnek. Nursiai Szent Benedek és a svéd Szent Brigitta – kettő az európai földrész hat védőszentje közül. Kortársaik likvidálni akarták őket; Benedeket megmérgezni (kétszer is), Brigittát máglyán megégetni, mert kimondták, ami akkoriban nem volt politikailag korrekt.

„Aki hibát akar találni, az az Édenben is talál.”

Henry David Thoreau

 

Az amerikai filozófus, író Thoreau-t 1300 év választja el a szerzetesközösségek atyjától, Nursiai Szent Benedektől, mégis ugyanabból az indíttatásból hagyták el a civilizációt jelentő várost: Thoreau a természetet féltette az embertől, ezért egy saját kezűleg épített kunyhóban élt 1845 és 1847 között, Benedek pedig az erkölcsöket a Nyugatot megtestesítő Rómától, így egy barlang magányába vonult vissza három évre. Idejüket mindketten a korszellemtől távol, csendes elmélyüléssel töltötték. Előbbit ma az első amerikai környezetvédőként és a polgári engedetlenség megalapozójaként tisztelik, utóbbit 1964-ben Európa fővédőszentjének nyilvánította VI. Pál pápa. A hivatalos indoklás szerint azért választotta őt, „hogy a mai embereknek legyen szinte kitapintható és szent Európa spirituális egységének eszménye, és ehhez ne hiányozzék nekik a fentről jövő segítség, hogy ezt a gyakorlatban is tervszerűen megvalósítsák.” (Pacis nuntius 1964. október 24.)

Teljes cikk

Elfogultan

2017. szeptember 25.

B. Varga Judit

történész-muzeológus

„A vallás nem magánügy.”

               Mindszenty József

Zsúfolt szeptemberi hétvége. Mégis közel hétezren hajtottak fejet Mindszenty József jelképpé nemesült személye előtt, és tettek tanúságot cselekvő hitükről a Városmajortól Máriaremetéig zarándokolva. A Kulturális Örökség Napok, a Nemzeti Vágta, az autómentes hétvége, a Színházak éjszakája és az Ars Sacra dús programjai helyett…

A boldoggá avatásra váró Isten Szolgája bátor, szókimondó és VI. Pál pápa igaz minősítése szerint is rettenthetetlen volt. A kérlelhetetlenül egyenes beszédű bíboros nevének csengése ma újra mély tartalmat hordoz. Mert a vallás nem magánügy! Az Egyház, amelyet képviselt és képvisel nem a karitatív szolgálat karanténjába zárt intézmény, ahogy ma sokan kívánják és látják. Kimeríthetetlen társadalmi erő, amely minden korban képes és tud bizonyítani. A hetven évvel ezelőtti városmajori zarándoklaton Mindszenty hívó szavára és őt követve százezer fővárosi férfi bizonyította – két héttel a kékcédulás választások után – kiállását Isten, haza és a család mellett. A 14 kilométeres utat gyalog tették meg. A következő vasárnapon a nők, az azt követőn pedig a fiatalság járta végig ugyanezt a zarándoklatot hét évtizeddel ezelőtt.

Teljes cikk

Intelmek és hírek

2018. augusztus 17.

B. Varga Judit

történész-muzeológus

István szabadon és önként vette fel a kereszténységet, mert független országot alapítani. A történelem igazolta, hogy jó utat választott. Szentté avatásának napja nemzetünk legnagyobb ünnepe. Augusztus 20-a közeledtével az ő és Himnuszunk költőjének szellemi ̶̶̶ erkölcsi testamentumára, intelmeire emlékezünk, utóbbi halálának 180. évfordulója alkalmából is.

„Valójában nem a történelem a mienk, hanem mi vagyunk a történelemé.”

     (Gadamer)

 

Szent István és Kölcsey Ferenc közel egyidősen, a negyvenes éveik elején írták meg intelmeiket. Stabil értékrendet, világos útmutatást, követni érdemes világnézetet hagytak utódaikra. Egyikük sem fogalmazta meg, hogy mi legyen a véleményünk, „csupán” környezetük, népük, országuk figyelmét hívták fel az örök igazságokra. Bölcsességük megszólítja a XXI. század hír- és véleménydömpingjében vergődő emberét is.

Hans-Georg Gadamer óta tudjuk, hogy az önállóság naiv mítosza nem létezik, azaz mindenki korának gyermeke. Meghatároz bennünket kulturális közegünk, a társadalom, amelyben élünk, a nyelv, amit használunk, tele kódolt üzenetekkel és ítéletekkel. Gadamer az Igazság és módszer című művében (1960) ezt így összegezte: „Valójában nem a történelem a mienk, hanem mi vagyunk a történelemé. Már jóval azt megelőzően, hogy utólagos reflexióban megértenénk magunkat, magától értetődően értjük meg magunkat a családban, a társadalomban és az államban, melyben élünk. (...) Ezért nem annyira ítéletei, mint – sokkal inkább – előítéletei alkotják az egyén létének történeti valóságát.”

A heidelbergi filozófus tulajdonképpen arra mutatott rá, hogy véleményünk mennyire függ attól, amit mások sugallnak nekünk. A mai véleményirányító (opinion-builders, opinion-makers) és politikacsináló (policymakers) globális korban, amikor a tömegmédia meghatározza, hogy milyen témákról gondolkodjunk, beszélgessünk, és még az ezekkel kapcsolatos véleményét is a szánkba rágja nem tisztelve szubjektumunkat, amikor már csak az írástudók személyes lelkiismeretében bízhatunk, akkor van szükség nem elégszer felidézni az időtálló, ezért mindig időszerű gondolatokat.

Teljes cikk