identitás” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 3

Útelágazásnál: Európa 2017

2017. július 07.

Schmidt Mária

történész

Miről szól a 2017. év? Arról, hogy képes-e Európa elkezdeni a felkészülést a 21. századra, vagy folytatjuk, ahol abbahagytuk?

 

„Az ellenség szívében bujkáló félelem volt
a hódítások során elszenvedett összes vereségük okozója
."

Ibn Khaldún

 

Brüsszel, az Európai Unió fővárosa Európa szíveként hirdeti magát. A város koszos, elhanyagolt, és minden utcasarkán állig felfegyverzett katonák és rendőrök teljesítenek szolgálatot. A szállodában, ahova eléggé elcsigázva 2017 júniusában megérkeztünk, nem működött a bár, és nem lehetett taxit hívni. Európa szívében ugyanis ramadán volt, és miután a taxisofőrök több mint 70%-a muszlim, az esti órákban már nem, reggel pedig még nem dolgoztak.

Európa szíve 2017-ben a muszlimoknak kiszolgáltatva igencsak hervasztó képet nyújt. A terrorfenyegetés árnya mindent beleng. A félelem és a katonai jelenlét, amitől mi itt, Európa boldogabbik felén egészen elszoktunk, ott a mindennapok részévé vált.

Az az Európa, amit felnőttként, kispénzű turistaként bejártunk, nincs többé. Arra a „fejlett Nyugatra”, ami után annyira vágytunk, rászámoltak. És ezt ők is tudják. De ennél többet is tudnak. Kezdik megtanulni a leckét: hogy egyetlen terrorcselekmény sem óv meg a következőtől, vagyis, be kell látniuk, hogy nem érezhetik többé biztonságban magukat. Azt is tudják, de legalábbis érzik, hogy útelágazáshoz érkeztek. A második világháborútól a 2008-as válságig tartó időszaknak végérvényesen vége. Új század, új kor, új időszámítás kezdődött. Új iránymeghatározásra lenne szükség, új ötletekre, új vízióra. De nincs gondolat, nincs ötlet, nincs még csak elszánás sem. Beletörődés van, és egyre szembeötlőbben: reményvesztettség.

Európa nyugati felének vezető posztjain olyanok ülnek, akik görcsösen ragaszkodnak a huszadik század második feléhez, amikor olyan gondtalanul, bőségben és magabiztosan élhettek. Abban a hitben ringatják magukat, hogy mindezt különösebb erőfeszítés nélkül átmenthetik az új, a 21. századba is. De a tegnapi sikerre nem adnak hitelt, a tegnapi kollekció ma már senkit sem érdekel − tanítja Karl Lagerfeld. Ami igaz a divatiparban, igaz a politikában is. Nyugaton a helyzet változóban − írtam négy évvel ezelőtt. Ma azt írnám: Nyugaton a helyzet megváltozott.

Teljes cikk

Kultúrharc 2018

2018. február 27.

A Terror Háza Múzeumban 2018. február 8-án Schmidt Mária, G. Fodor Gábor, Gerő András és Békés Márton részvételével lezajlott, Kultúrharc 2018 elnevezésű kerekasztal-beszélgetés szerkesztett változatát közöljük.

Tallai Gábor (T. G.): Kultúrharc 2018. A cím szándékoltan vitára ingerlő, miközben két dolgot feltételez: azt, hogy van kultúrharc és azt, hogy van időbeli vonatkozása, hiszen volt 2017-ben, tehát lehet idén és lehet jövőre is.

2018. január 26-án Budapesten találkoztak a V4-es miniszterelnökök és elfogadtak egy olyan záródokumentumot, amely kimondta: „Fent kell tartanunk és meg kell erősítenünk az Unió egységét, miközben tiszteletben tartjuk közös európai értékeinket, valamint a tagállamok identitását és sajátosságait.” A másik: „Meg kell fontolnunk, hogy hogyan lehet a vitális nemzeti érdekek védelmét a jelenlegi szavazási szabályok alapján biztosítani.”

Sor került a miniszterelnökök kerekasztal-beszélgetésére, ahol többek között szó volt a migrációs válságról, a nemzeti szuverenitás védelméről és a keresztény gyökerek fontosságáról. Ezekről a gyökerekről mondta Orbán Viktor miniszterelnök, hogy a keresztény kultúra korántsem csak a keresztény vallással összefüggésben értelmezhető, hanem kulturálisan, vagyis, aki nem vallásgyakorló, az is része ennek a keresztény kultúrának, mert ez az európai civilizáció megalapozó értékek összességét jelenti. Lehet, hogy a közép-európai régió nemzetei nemcsak érdekeik érvényesítése érdekében vívnak politikai jellegű küzdelmet Brüsszellel és az Európai Unióval, hanem e mögött egy, az értékekről, azok megtartásáról, érvényességéről szóló politikai, illetve kulturális mérkőzés is folyik a tagországok között Franciaországgal, Németországgal, a nagyobb tagországokkal. Nevezhetjük-e ezt a küzdelmet kultúrharcnak? Ki hogyan látja ennek a küzdelemnek a történelmi előzményeit? Mi a tét ebben a küzdelemben? És valójában kik a szembenálló felek?

Békés Márton (B. M.): Láttunk egy nagyon szép filmet két fiatal szerelméről, egy férfi és egy nő szerelméről, amit házassággal pecsételnek meg. Idáig ez egy nagyon régimódi történet, olyannyira, hogy az már-már lázadásnak minősül! Majd mindketten megfognak egy keresztet. Azt is mondhatjuk, hogy ebben az aktusban vallásos tartalom fejeződik ki, de nem.

Európa, a zsidó–keresztény és a görög–római hagyományoknak rendkívül szerencsésen eltalált kereszteződésével jött létre. Ez a kézfogó az egész európai örökséget kifejezi, hiszen Európa, hogyha nem is hívő keresztény, sőt ha Európa egyenesen ateista, akkor is keresztény módra istentagadó. Itt szerencsére még nem tartunk. Mert annyira erős ez a keresztény hagyomány, hogyha minden leomlik róla, még csontvázában is megtartó erőt jelent! Ez a gesztus, ez a különleges kézfogó, amiben úgy van benne Isten, hogy akár azt is gondolhatjuk, hogy nincs benne, lehet, hogy Nyugaton szájhúzogatással fogadják. Idehaza: Magyarországon vagy éppen abban a Csehországban, amely a V4-es országok közül a legkevésbé vallásos, itt még természetesnek hat. Ennyiben ez a kultúrharc, válaszolva a kérdésre: létezik. Van. Ez természetesen nem vallásháború, ez a harc az emberiség eddig összegyűjtött közösségi tudásának, ami a vallásokon keresztül közvetítődött sokáig, ezeknek az erkölcsi értékeknek a megőrzéséről, továbbfejlesztéséről szól.

Az én tézisem az, hogy ezeket az értékeket a V4-es csoport országai képviselik, természetesen nem biztos, hogy azonos módon, de ezeket fontos tartalommal bíró dimenziónak tekintik. Nyugat-Európa vezető elitje ellen, ahogy én látom, lázadás van a saját országaikban, mivel ők ezeket az értékeket nem tartják ennyire fontosnak és megvédendőnek.

T. G. : Beszéljünk a szembenálló felekről! Melyik fél mit képvisel? Hol vannak ezek a frontvonalak? És főleg, hogy mi a tétje ennek a küzdelemnek?

Schmidt Mária (S. M.): Az biztos, hogy nagyon sok szinten és síkon folyik ez a kultúrharcnak nevezett szembenállás. Arról a széles értelemben vett kultúráról érdemes beszélnünk, ami azt jelenti, ahogy élünk, azt az értékrendet, ami fontos a számunkra, azokat az értékeket, amiket mi megvédendőnek, áthagyományozandónak tartunk. Ezekről az értékekről van most tulajdonképpen szó. Ezeknek az értékeknek a megkérdőjeleződése folyik az egyik oldalon és a mi ragaszkodásunk hozzájuk a másik oldalon.

Amikor a Szovjet Birodalom összeomlott és szabaddá és függetlenné váltunk, akkor ezek, a függetlenség is és a szabadság is nagyon jelentős és fontos értéket jelentettek a számunkra. Erről mindannyian így gondolkodtunk és azt hittük, hogy az Európai Uniónak, vagy a nyugati világnak is ugyanolyan fontos a szabadság és a függetlenség, mint nekünk. Ma azonban azzal szembesülünk, és szerintem ez az egyik legfontosabb ellentétpont, hogy ők egy birodalomépítés közben vannak, amiben a mi, a szabadsághoz és a függetlenséghez ragaszkodó felfogásunkat kerékkötőnek vagy hátráltató erőnek tartják.

Azt gondolják, hogy ahhoz, hogy egyneműsíteni lehessen az Európai Uniót, amiből egy technokrata, bürokrata, globális birodalmat szeretnének létrehozni, ahhoz nem kell többé eltűrniük a mi szabadságunkat és főleg nem a nemzeti függetlenséghez való ragaszkodásunkat.

A harcnak a tétje tehát az, hogy ki szabja meg azokat az értékeket, amelyeket közösnek tekintünk, ki fogja Európának a 21. századi arculatát kialakítani. Kinek lesz ereje ahhoz, hogy ezeket az értékeket olyan erővel jelenítse meg, hogy végül ezek legyenek Európa értékei? Az értékek közötti küzdelem tétje persze nem csak a szabadság és a függetlenség, ehhez egy csomó más dolog is hozzájön például a vallás, vagyis a hit, a kereszténység kérdése, a nő és a férfi viszonyának a kérdése és persze az, ki szabja meg, hogy milyen társadalomban kell élnünk?

Emlékezzünk vissza, amikor csatlakoztunk az Európai Unióhoz, akkor nem volt feltételül szabva, hogy a demokráciának liberálisnak kell lennie, abban az értelemben, amit most értenek rajta. Hanem azt mondták, hogy demokráciának kell lennie, olyan demokráciának, ami a liberális szabadságjogokat biztosítja.

Menet közben megváltoztatták a feltételrendszert és számon kérnek rajtunk valami olyasmit, ami tőlünk felettébb idegen, és igazából még ők maguk sem tudják pontosan megmondani, hogy mi az, amihez ragaszkodnak, azon kívül, hogy a normaállítás joga az övék maradjon. Vagyis: a lényeg az, hogy ők mondják meg ki és mi van rendben, és mikor, mi az elvárás, jobban mondva a követelmény, értsd: a mi viselkedésünk megfelel-e az általuk diktált tempónak és az általuk diktált feltételrendszernek. Ezért ez a kultúrharc a mi számunkra egyben szabadságküzdelem is. Aminek a tétje az, hogy meg tudjuk-e tartani a széles értelemben vett kultúránkat vagy nem?

Teljes cikk

Az akció fedőneve: „demokrácia”

2018. augusztus 01.

Schmidt Mária

történész

A Le Monde mai online kiadásában tette közzé a szerző identitásról, demokráciáról és az Európai Unióról szóló cikkét. Az írást eredeti formájában és eredeti címével közöljük.

A kommunista diktatúra mintegy fél évszázada után igazi ajándékként élte meg hazám, és személyesen én is, a szovjet birodalom összeomlását, nemzeti függetlenségünk visszaszerzését és a demokrácia kivívását. Mindennek következtében szabad és független országként léphettünk át a 21. századba. Magyarország számára ez nagy lehetőség és egyben nagy felelősség is.

A szovjet megszállás alatt ránk kényszerített kommunista rendszert mi, magyarok soha nem támogattuk, és ezt 1956 dicsőséges forradalmával bizonyítottuk. Példa nélküli hősiességről tett tanúbizonyságot a magyar nép akkor, amikor fegyveresen szembeszállt a szovjet világbirodalommal. Erre az egyenlőtlen harcra azért vállalkoztunk, mert nemzeti létünk, önbecsülésünk és méltóságunk forgott kockán. A diktatúra ugyanis minden olyan érték ellen támadást indított, ami számunkra becses és fontos volt: hadjáratot viselt a család, a nemzet és az istenhit ellen, le akarta cserélni a hőseinket, az ünnepeinket, nevetségessé akarta tenni és le akarta járatni mindazt, amire büszkék voltunk és amit tiszteltünk. Szabadságharcunkat a kommunisták ugyan kíméletlenül leverték és kegyetlenül megtorolták, de mégsem folytathatták többé ott, ahol abbahagyták. Kölcsönös félelmen alapuló kiegyezésre kényszerültek. A kommunisták féltek a magyar néptől, mert tudták, következmények nélkül nem feszíthetik túl a húrt. Mi pedig féltünk a kommunista hatalomgyakorlóktól, mert tudtuk, hatalmuk megtartása érdekében mindenre képesek. A hetvenes évektől a kommunista rendszer bukásáig ezen a kölcsönös félelmen alapult a kádári gulyáskommunizmus, amit a nyugati megmondóemberek annyira ajnároztak. Amikor azonban a szovjetek kinyilvánították, hogy nem vetik be többé a Vörös Hadsereget birodalmuk megtartása érdekében, egy pillanat alatt eldöntöttük, hogy kivívjuk a szabadságunkat. 1989. június 16-án eltemettük 1956-os hőseinket és a fiatal Orbán Viktor térségünkben először a nyilvánosság előtt kimondta: nemzeti függetlenséget és szabad választásokat követelünk.

Teljes cikk