„Miképp éljünk igazság nélkül?”

Albert Camus 



Amikor Adolf Eichmannt 1961-ben Jeruzsálemben bírái elé állították, számot kellett adnia azon cselekedeteiről, melyeket a Német Nemzetiszocialista Munkáspárt (NSDAP) tagjaként, vezető beosztásban, az emberiség és mindenekelőtt a zsidóság kárára elkövetett. Eichmann megbocsáthatatlan bűneit perbe fogása előtt húsz évvel, 1941-1944 között, egy a tárgyalás idején már a történelem süllyesztőjébe veszett rendszer, a Harmadik Birodalom főhivatalnokaként követte el.

Eichmann-nal a vádlottak padjára került a nácizmus egész ideológiája, fajüldöző politikája és emberidegen gyakorlata, a náci Németország vezetői: Hitler, Himmler, Göring, Goebbels, Müller, Kaltenbrunner, Mengele és a többiek is mind, akik elkerülték a felelősségre vonást. A mintegy nyolc hónapig tartó rendőrségi kihallgatások több mint három és félezer oldalnyi anyaga, a tárgyaláson bemutatott sokezer eredeti dokumentum, a világ minden tájáról megidézett, különböző nemzetiségű tanúk eskü alatti vallomása a nyilvánosság elé tárta a náci népirtás mechanizmusát, és minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy az abban résztvevők − és így az üvegkalitkában feszengő, kopaszodó, aktakukac külsejű Eichmann is − felelősséggel tartoznak a történtekért. Eichmannt halálra ítélte az izraeli bíróság és kivégezték. Pere megmutatta: vannak bűnök, amelyekért  nem jár feloldozás, mert nem évülnek el, és hogy az ilyen bűncselekményeket elkövetőket előbb vagy utóbb utoléri az igazságszolgáltatás.