Mark Lilla, a Columbia Egyetem professzora nem sokkal Trump megválasztása után bírálta a demokratákat, amiért a nemzetet egyesítő állampolgárság (citizenship) koncepciója helyett partikuláris identitásokra alapozták politikai és választási stratégiájukat. Most egy egész könyvvel jelentkezett, amely folytatja a korábbi gondolatmenetet. Az akkori, szemnyitogató írás által keltett magas elvárásokhoz képest ez a mostani pamflet kevés újat tartalmaz. Fontos, megfontolandó dolgokat ír azonban arról, hogy Amerika fundamentuma, az amerikai emberek közötti kötelék intézményi (alkotmányos) jellegű, és arról, hogy a hibás identitáspolitika, hogyan szűkítette be saját lehetőségeit, miképp rombolta, rombolja a közösségi kapcsolatokat, hogyan hajtja bele az erre amúgy is hajlamos Amerikát egy szélsőséges és szollipszista individualizmusba. Közben képes volt olyan sorokat leírni saját polgártársairól, hogy azok sosem bocsáthatják meg maguknak, amiért Trumpra szavaztak, vagy olyanokat, amelyben a Resistance (ellenállási) mozgalmat élteti (miközben pár sorral korábban kimondja, hogy a mozgalmak helyett az államhatalom alkotmányos megszerzésére kellene a demokratáknak koncentrálni). A Resistance-szel persze van problémája, és ezt le is írja. Az, hogy az csupán reaktív, csak reagál, ráadásul mechanikusan mindig az ellenkezőjét kell mondani, mint amit az elnök tesz, ami szerinte Trump kezében hagyja a lapokat, a mindenkori kezdeményezés nála marad.

A könyv megjelenése az ilyen előítéletek, szemellenzők és következetlenségek ellenére is fontos munka. Sokan várták. Lillát durván megtámadta a januári cikke miatt a mozgalmár demokrata baloldal, és most sem számíthat kevesebbre. A vörös farok, az amerikai liberalizmus sérthetetlen tabui melletti rituális retorikai felsorakozás fent idézett és nem idézett szövegeit nyilván (legyünk jóindulatúak!) az tette szükségessé, hogy akiknek a kiáltványt írta, akiknek a sikeréért fáradozik egyáltalán eljussanak annak az elolvasásáig, és ne közösítsék ki őt még mindez előtt...