„Az utópia apokalipszissel történő fertőzésének vagyunk a tanúi:
az »új föld«, amelyet hirdet, egyre inkább az új
pokol alakját ölti. Az utópia és az apokalipszis most
egymásba olvadnak.”

Émil Cioran: Az utópia mechanizmusa (1960)

 

Utópiák apokalipszise

 

Tudományos-fantasztikus közhely, hogy a jelen a megelőző évszázad sci-fijének jövője. A késő középkorból kiutat kínáló Morus Tamás jövőkonstrukciója a kora újkor végére úgy-ahogy bekövetkezett, bár a műfajteremtő Utópiában leírt fotocellás ajtóra még sok évszázadot kellett várni. A Campanella Napállamában körvonalazott racionális munkakultuszt a polgári társadalom tette magáévá, az utópista szocialisták (Saint-Simon, Robert Owen, Charles Fourier) világjobbító iratainak terveit viszont csakhamar a kapitalizmus negatív értelemben váltotta valóra munkakényszer és munkanélküliség formájában. Az iparosítás, a gyarmatosítás és a természettudományos eredmények által lenyűgözött 19. század csalfa reményeit a rákövetkező teljesítette be. A 20. század sci-fijének álma pedig a mi jelenünk. Az utópia időbeli mechanizmusa úgy működik, hogy a múlt utópiája többnyire a jövő rémálmaként valósul meg. Vigyázz tehát, mit kívánsz!