kommunizmus” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 51


A Szabó család złotyt gyűjt

2016. július 31.

Szabó Ákos

történész

Az 1956-os forradalom-és szabadságharc eseményei számtalan érzelmet szabadítottak föl Európa lakóiban. A legtöbben – túl a hivatalos állami állásfoglalásokon – szimpatizáltak a magyar forradalommal, már csak azért is, mert a hidegháború egyik fenyegető réme, a Szovjetunió ellen zajlott.

Teljes cikk

Szabadság torzóban

2016. november 19.

Schmidt Mária

történész

A szuezi csatorna a brit  

birodalom gerincveleje. 

Bismarck


Két torzóban maradt szobor, két egymással párhuzamosan futó szabadságküzdelem. A magyar „szobrászok” a pöffeszkedő Sztálint döntötték le, úgy hogy csak a csizmája maradt, míg az egyiptomiak a francia Ferdinand de Lesseps, a csatorna építtetőjének diadalt sugárzó emlékművét rombolták le térd felett, hogy ezzel is nyomatékosítsák, saját kezükbe veszik az akkori világ egyik legfontosabb vízi útjának ellenőrzését. A magyarok a szovjet megszállást és a rájuk kényszerített kommunista terrorrendszert akarták lerázni magukról, az egyiptomiaknak a britek gyámkodásából lett végérvényesen elegük.

1956. október 23-án a magyarok kinyilvánították, hogy nem tűrik tovább a kommunista diktatúrát és a szovjet megszállást. Szabadságot és nemzeti függetlenséget követeltek. 29-én Nagy- Britannia és Franciaország Izraellel közösen katonai beavatkozásra szánta el magát Egyiptom ellen. Ez volt a válaszuk arra, hogy Egyiptom állami tulajdonba vette a Szuezi csatornát, és ki kívánta vásárolni a korábbi tulajdonosokat. November 4-én a Magyarországra támadó Vörös Hadsereg katonái közül többen azt hitték a Szuezi- csatornához vezényelték őket. Nyilvánvaló volt, hogy a háborúzó katonák egy részének fogalma sem volt arról, hogy a kommunista diktatúra ellen felkelt magyar szabadságharcosok ellen vetették be őket.

Teljes cikk

A kaviárelit esete a népszuverenitással

2017. június 15.

Schmidt Mária

történész

Négy év háború és négy év forradalom
több generáció művét lerombolta.
Több generáció szükséges az újjáépítéshez.
Minden egyéb illúzió és önáltatás.

Ferrero

 

A népszuverenitás

A száz évvel ezelőtt zárult első világháborúból egy új világ született. Az 1917-es év sorsdöntővé vált Európa jövője szempontjából. A februári forradalom, majd a bolsevik puccs maga alá temette a cári Oroszországot, egy új, eddig még soha, sehol ki nem próbált kormányzási formát vezetett be, és azt az univerzális ígéretet fogalmazta meg, hogy a marxi tanításoknak megfelelően, a proletariátust hatalomba juttatva, megvalósítja a társadalmi egyenlőségre alapozott, kizsákmányolás mentes új rendet. Amint kiküszöböli a társadalmi osztályok közötti konfliktusokat, felszámolja önmaga uralmát és elvezet bennünket a tökéletes társadalomhoz: a kommunizmushoz. A reálpolitikai konfliktusokban kivérezni látszó európai színtérre ezzel párhuzamosan egy másik, hasonlóan utópikus és univerzális ellenígérettel jelentkezett be az Amerikai Egyesült Államok: elnökének, Wilsonnak, 14 pontos ajánlatával. Ettől kezdve az egész huszadik századot meghatározta a fenti két jövőkép versengése, megszabva kontinensünk és ezen keresztül a világ sorsát.

A háború utolsó évében sorra megbuktak az európai nemzeteket irányító dinasztiák. A Romanovok, a Hohenzollernek, a Habsburgok. Elkergették a török szultánt, és a két korszerűnek tűnő ígéret szellemében kontinensünk egy jelentős része feladta, pontosabban feladni kényszerült monarchikus, arisztokratikus társadalomszervezési elvét, és áttért a népszuverenitáson alapuló többségi demokráciára. Ezzel zárult az a folyamat, ami a 19. század második felére általánossá tette a monarchiák demokratizálódását, az udvar és a parlament szövetségét: az alkotmányos királyságot.

Teljes cikk

SZÓTÁRCSERE

2017. november 07.

Békés Márton

történész

Bizonyos mértékben a Szovjetunió még mindig a fejünkben él és szavaink a Párt foglyai. Száz évvel a bolsevik puccs után ideje új szótárt alkotnunk.

Több évforduló is emlékeztet idén a kommunizmusra és mindarra, amit ideológiailag és a gyakorlatban jelent: 170 évvel ezelőtt látott hozzá Marx és Engels a Kommunista kiáltvány megszövegezésének, 150 évvel ezelőtt jelent meg A tőke I. kötete és száz éve, 1917. november 7-én hajtották végre a bolsevik puccsot. De húsz éve látott napvilágot A kommunizmus fekete könyvének első, francia kiadása is. Kiáltványtól tömeggyilkosságig – így írható le a kommunista ideológia valóra váltásának íve. 

A korabeli vicc szerint a Nagy Októberi Szocialista Forradalom se nem volt nagy, se nem volt forradalom és nem is októberben történt. Egy másik történet szerint a Lenin halála utáni hatalmi torzsalkodások során a korábbi szövetségesei elárulásától eleinte vonakodó Krupszkaját Sztálin megfenyegette, mire az asszony kijelentette, hogy vele nem lehet így beszélni, hisz’ ő Lenin özvegye! – Erre Sztálint azt felelte: „Hogy ki Lenin özvegye, azt én mondom meg.”

Riválisaival vitatkozva egyszer Lenin a bűvésztrükköket leleplező módszert idézően kimondta: ne a számat, a kezemet figyeljék! 1913-ban egyenesen azt írta Szavak és tettek című cikkében, hogy „a lényeg nem a szavakban, hanem az objektív helyzetben rejlik, amely meghatározza a párt jelszavainak jelentését” – hogy mi az objektív helyzet értelme, azt persze ő mondta meg. A valóság efféle totális dekonstrukciójának igénye miatt a kommunizmus története egyben a szavak megváltoztatásának története is. Részben erről a folyamatról szól Orwell kultikus, 1984-e, amelynek főhőse a szótár-bizottságban dolgozik. Ebben két, egymással szorosan összefüggő feladatot végzenek: ritkítják és egyszerűsítik a fogalmakat, amelyek értelmét egyúttal az uralkodó párt éppen aktuális irányvonalával megegyezően magyaráznak. Ehhez hasonlóan lettek a kambodzsai rizsföldeken létesített „átnevelő táborok” milliók temetői, a „beszolgáltatás” éhínséghez vezető, államilag szervezett rablás, a világtörténelem legtisztább forradalma, 1956 meg „ellenforradalom”.

Teljes cikk

Politikai szörnyek emlékezete

2017. november 27.

B. Varga Judit

történész-muzeológus

Jó ideje nem hömpölyög a dolgozók tömege a moszkvai Vörös téren és nálunk sem kell ünneplőbe öltözve iskolába menni november 7-én Lenin és a bolsevik többségnek nevezett maroknyi anarchista ünneplésére. A Zürichből 1917. április 9-én induló vonattal nemcsak Petrogradba, de a történelembe is megérkeztek a német kormány hathatós támogatásával a „forradalmárok”. Miért nincs még száz év elteltével sem konszenzus akciójuk, család- és emberellenes rendszerük megítéléséről, miért emlékezünk különbözőképpen rájuk?

„Csupán annyit tudunk, hogy a szovjet út zsákutca volt.”

Catherine Merridale

Vannak még itthon kételkedő kollégák, akik ellenkultuszos konstrukciónak írják le, idézőjelben félhivatalosnak nevezik a bolsevikok világrengető tettének mai minősítését, kiváltó okait és valóságos helyét a bipoláris világot előrevetítő 1917. évben. Készpénznek veszik a korabeli sajtóhíreket és önigazoló érdekességnek találják, hogy egy titkosszolgálati akcióból indult, majd államcsínyben tetőzött nagy októbert mindenki forradalomnak emlegette, a puccs szót le sem írva. A logika mentén nyilvánvalóan napjaink hírei is mind igazak, az újságok csakis a színtisztáról tudósítanak. A forráskritika mellőzése, a hazai és a külföldi szakirodalom ismeretének hiánya és a józan ész kiiktatása mellett tekinthet csak valaki igazodási pontnak száz évvel ezelőtti politikai és bulvárlapokat. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a kellő történelmi távlaton sem vagyunk túl, ami konszenzusos akadémiai alapon legalább 150-200 év. Azt sem árt tudnunk, hogy gyerekeink tankönyvében már hetedik osztályban vastag betűvel szedett államcsínyként határozzuk meg a korábbi piros betűs ünnepet.

A Terror Háza Múzeum november 7-én nyílt kiállításának bejárata

 

Teljes cikk

A végzet éve

2017. december 30.

Békés Márton

történész

1917-ben örökre megváltozott a világ: a kommunizmus ígéretével versenyt futó amerikanizmus lezárta az európai világrend korszakát. Ma is a száz évvel ezelőtt létrejött keretek között élünk.

   „Semmi nem marad a régi.”

Karl Kraus: Az emberiség végnapjai (1918)

 

Száz évvel ezelőtt, 1917-ben örökre megváltozott a világ és kialakult mindannak a körvonala, amely meghatározta a 20. századot, sőt napjaink folyamatait is alapvetően befolyásolja. Alain de Benoist értékelése szerint az I. világháború „határozta meg az egész 20. század alakulását. Oroszországban a háború tette lehetővé a bolsevikok hatalomra kerülését. A németországi nemzetiszocializmus is a háború gyermeke. Az Európán kívüli területeken a nemzeti önrendelkezés elve a dekolonizációhoz vezetett.” Az I. világháborút egész Európa elveszítette, amelynek keleti és nyugati perifériáján egyúttal megjelentek egymással versengő vetélytársai.

Az eltelt száz évben bizonyos folyamatok, alapvonalak és történelmi eredmények nem változtak, amelyek mind az I. világháború utolsó előtti évében – és persze a rákövetkezőkben – vették kezdetüket. Ezek között számon tarthatunk kényelmetlen geopolitikai összefüggéseket, visszafordíthatatlan kulturális fejleményeket és maradandó gazdasági, katonai és politikai változásokat. Azóta Európa nem tudott a világ vezető hatalma lenni, az Amerikai Egyesült Államok katonai, gazdasági és kulturális fölénye azonban máig vitathatatlan. Ebben az évben született meg a kommunizmus, amely rögtön kihívást intézett a szintén ebben az esztendőben induló „amerikai évszázad” ellen. Hogy a kommunizmus nem a múlté, azt bizonyítja, hogy a Szovjetunió 1991-es megszűnése után huszonhat évvel még ma is öt olyan ország van (Észak-Korea, Kína, Kuba, Laosz és Vietnam), amely kommunista pártállam. Technológiai és használati eszközeink jelentős részét az I. világháború végén fejlesztették ki (például: karóra, zsebkendő, tisztasági betét, teafilter, margarin, drón, vezeték nélküli telefon, óraátállítás, cipzár). A női egyenjogúság visszavonhatatlan eredménye is a háború utolsó éveiben született, akárcsak a tömeges védőoltás, a személyi igazolvány vagy a plasztikai sebészet gyakorlata. Közép-Európa határai ma is ugyanazok, mint amiket az I. világháború után meghúztak, s ebből fakadó problémáink is nagyon hasonlóak azokhoz, amelyeket a nyugati béketeremtők ez által 1919 és 1923 között előállítottak. De napjaink legsúlyosabb fegyveres konfliktusa, vagyis a szíriai polgárháború is azon törésvonal mentén zajlik, amelyet a brit és francia érdekeket a Közel-Keleten elválasztó Sykes–Picot egyezmény hozott létre.

Teljes cikk

Magunkra maradtunk

2018. február 25.

Schmidt Mária

történész

A hagyományos és a modern hazugságok közötti különbség, hogy míg az első lényege szerint elrejt, az utóbbi pusztít.” Mondom még egyszer: „A hagyományos és a modern hazugságok közötti különbség, hogy míg az első lényege szerint elrejt, az utóbbi pusztít.” Hannah Arendt írta le ezt a mondatot 1961-ben. Ekkor jelent meg a Múlt és jövő között című esszékötete, benne ez a gondolat, amelytől ma is megborzongok.

Nincs abban semmi túlzás, ha azt mondom: mi, kelet-európaiak magunkra maradtunk a kommunizmus emlékezetével. A modern – azaz pusztító – hazugságnak mi itt Európa közepén és keleti felén mindjárt két fajtáját is ismerjük. Az első maga a kommunizmus ígérete volt, amely nemes jövőképpel leplezte valódi természetét. A másik modern hazugság azonban sajnos nem a múlté, hanem jelenünk valósága. A kommunizmus bűnei felett ugyanis nemhogy nem született ítélet, de történelmünk eddigi leghosszabb totális diktatúrájához az úgynevezett Nyugat ma is megengedően, elnézően, sőt, gyakran némi rokonszenvvel viszonyul. Ők nem értették meg, mi a kommunizmus, nem értik tehát a posztkommunizmust sem, nem élték meg úgy, mint mi, ezért nem értenek meg bennünket, túlélőket. Mi, akik kiismertük őket, kitanultuk, tehát könnyen felismerjük azokat a praktikákat és módszereket, amelyeket a kommunisták fejlesztettek tökélyre, és amelyeknek egyetlen célja volt: a totális hatalom megragadása és megtartása a mindenkori ellenfél megbélyegzése és kiiktatása révén. Ennek legfontosabb eszközei közé tartozott a nyelv kisajátítása, a szavak jelentésének meglopása, megváltoztatása, a hagyományos identitások tűzzel-vassal történő üldözése, a valóság partvonalra szorítása, ideológiájuk egyeduralmának biztosítása, az ő egyetlen igazságuk szajkózása. Ha igaz a mondás, hogy a legtöbbet ellenfeleinktől tanulunk, nem érdemes csodálkoznunk, hogy a szabad világot miért járja át ma a kommunizmus kísértete.

Teljes cikk

A motoros forradalmár, az antifák hőse

2018. június 10.

Szabó Ákos

történész

Az európai balliberális eszmeiség, amelynek teljes csődjét a tömeges, erőszakos bevándorlás 2015-ös manifesztálódása idején újra megtapasztalhattuk, évtizedek óta próbál idolokat produkálni. Olyan személyeket, akik életútjuk, gondolkodásmódjuk alapján a balliberálisok számára követendő példák lehetnek. Nincs könnyű dolguk, hiszen például Sztálint mégsem lehet példaként bemutatni a jövő generációi számára (bár az olasz Perugia futballszurkolói meccsről-meccsre megteszik), Lenint hasonlóan nem lenne szerencsés, de valakit mégiscsak jó volna a baloldal számára értékválságos időkben bálványként tisztelni. Fejükben a megoldást egy argentin orvos jelenti, aki kilencven évvel ezelőtt született Rosarióban, és akinek arca jelenleg is számtalan antifa, anarchista, szélsőbalos megmozdulás tagjainak ruházatát díszíti. Ernesto Che Guevaráról szól az írás.

Ernesto Rafael Guevara de la Serna 1928. június 14-én született egy argentin középosztálybeli család gyermekeként. A jó képességű fiút hamar felvették egy córdobai elitgimnáziumba, amelynek elvégzését követően a buenos aires-i orvosi egyetemre iratkozott be. Egyetemi éveit nagyban meghatározta Juan Domingo Perón elnöksége, ugyanis a határozottan jobboldali politikus irányította Argentína egyre inkább távolodott Guevara világától, amelyet a Perón-ellenes nézeteket valló szülei is alakítottak.

Politikai szemléletére fölöttébb nagy hatást gyakorolt egy 1951-es kaland, amelyet egy biokémikus barátjával közösen élt át, amikor egy motorkerékpáron bejárták Dél- és Latin-Amerikát. Az utókor Che Guevarát dicsőítői számára ezen aktus nagy jelentőséggel bír, hiszen a motorozást önmagában a szabadság élményével szokás összekötni, s a rebellis fiatalok társadalmi konvenciókkal szembeni lázadásaként is értelmezhető (lásd: a Pokol Angyalai motorosbanda tagjai, akik a popkultúra szerves részévé váltak a hatvanas évek pszichedelikus Amerikájában). Az utazás mély benyomást tett az orvostanhallgatóra, ugyanis a kontinens falvaiban, elmaradott vidékein tapasztalt mélyszegénység egyre inkább a marxizmus felé sodorta az amúgy kvázi jólétben élő fiatalt. Ekkor erősödött meg benne az a nézet, amely szerint csak radikális eszközökkel, a fegyvereket segítéségül hívva lehet „rendet tenni” a kontinensen. Érdekes módon a tanult családból jövő fiatal számára nem tűnt fel az a tény, amely világosan mutatta: a dél-amerikai kontinens elszegényedése, lecsúszása már évszázadokkal korábban, a spanyol és portugál hódítók idején megindult, sok-sok évvel a huszadik századot megelőzően, s a térség népei (igaz technikailag elmaradottabbak voltak az európaiaknál) nem vették kezükbe saját sorsuk irányítását, ellentétben a hatalmas erőfölénnyel bátran szembeszálló pesti srácokkal az 1956-os Budapest utcáin.

Teljes cikk

Mindszenty

2019. február 05.

Tallai Gábor

író, a Terror Háza Múzeum programigazgatója

A német történettudomány egyik óriása, Hans-Peter Schwarz Budapesten tartott egyszer előadást. 2003-ban történt, volt egy félmondata: „wir leben im Zeitalter des Deheroismus”  ̶  a „hőstelenítés” korában élünk. George Orwell volt a téma, az antikommunista író, akit 2003-ban – születésének centenáriumán – egyesek épp azzal igyekeztek sárba rántani, hogy besúgónak bélyegezték, mert a brit szolgálatok számára listát készített kommunista-szimpatizáns értelmiségiekről. Nem vitás, amennyiben náci-szimpatizánsok (vagy a félrevezető, ám töretlenül népszerű fasiszta-szimpatizáns elnevezéssel) szerepeltek volna az írástudók listáján, akkor Orwell ma is „King of the Bongo” lehetne, de így, hogy kommunista társutasokat nevezett meg, beindult a gépezet.

Ez a gépezet az ősi ad hominem (személy ellen) vagy a tu quoque (te is!, te sem vagy különb!) érvrendszerét használva támadja magát a személyt, a vita alapját jelentő gondolat ilyenkor érdektelen. Az érvelés ezen módja nem kommunista találmány (semmi sem az), tökélyre azonban ők fejlesztették. A hőstelenítés célja világos és valóban bibliai, „űzd el a pásztort és a nyáj is szétszéled” vagy másképpen: ahhoz, hogy elbizonytalaníts egy közösséget, hogy fellazíthasd a köteléket, mely összekapcsolja tagjait, el kell venned tőle példaképeit, akik mintát adnak. Sapienti sat. Hosszabb bevezetésre semmi szükség, jöjjön kritikám tárgya, az Index megemlékező írása Mindszenty József hercegprímás koncepciós perének 70. évfordulójáról (Kolozsi Ádám: Ha nem drogokkal, mivel tudta megtörni az ÁVH Mindszentyt?, 2019. február 2.), melynek blockbuster-gyanús címe a szöveg tanulsága szerint nem marad költői kérdés.

Teljes cikk